Érzékelitek valamiként ezt a fajta "Isteni" visszaszámlálást?
A Minap egy kérdező itt feltett egy kérdést, ami szerint érzékel egyfajta visszaszámlálást. Úgy fogalmazott, hogy hallja és mindenkit imára buzdított.
Megdöbbentem, mert én is évek óta érzékelek egy ilyen visszaszámlálást és mások is beszámoltak róla, hogy érzékelik. Kutakodtam a témában és persze összeesküvés elméleteket találtam, de egyre inkább az rajzolódik ki, hogy a számláló valamikor 2025 tavaszán, húsvét után éri el a nullát.
Én személy szerint Máté evangéliumának 24. fejezetét kötöttem össze a mai korral, konkrétan a Chosen című sorozat előrehaladásával, mely elvileg a tavasszal debütáló új évadában kellene, hogy megjelenítse az evangélium ezen szakaszát.
Egy ilyen kaliberű sorozatban kihagyhatatlan Máté 24. fejezete, ha pedig leadják, akkor beteljesedik az írás:
"Az országnak ezt az evangéliumát hirdetni fogják az egész világon, bizonyságul minden népnek, és akkor jön el a vég." (Máté 24:14)
És persze azt a napot vagy órát én sem tudom pontosan, csak nagyából sejtem, hogy valamikor 2025 húsvétja után következik be.
Egyébként én várom. Nem biztos, hogy kellemes lesz, de várom.
Inkább arra kérném a válaszolókat, hogy akinek van ilyen jellegű tapasztalata, az írja le, de amúgy mindenki bátran szavazzon!
Köszönöm szépen.
Nem erzekelek semmilyen "visszaszamlalast". Es hogy 2025-ben vagy 2027-ben vagy 2030-van jonne el valami veg, az egyszeruen remhir.
Viszont a vilagban eros elokeszulet zajlik egy harmadik vilaghaborura, mely biztosan atomhaboruval, pusztulassal es rengeteg ember halalaval fog jarni.
Úgy gondolom, hogy ez a vég, nem konkrétan a világ végét jelenti, nem egy pusztító jelenségre utal, hanem egy létező jelenség végét jelenti. A bizonytalanság és a félelem végét jelenti.
Inkább egyfajta korszakváltás ez a vég. Egy korszak vége.
Utolsó, Ezen besírtam! Ez hatalmas poén volt!
De ezzel szerintem nem lesz munka. Csak úgy megtörténik. Úgy gondolom, nem lesz szükség ledolgozásra és szabira sem.
Azért írtam érzékelést, mert azt hiszem nem csak hang formájában érzékelhető.
Egyén függő. Van aki hangként hallja, van, aki akkor látja, ha lehunyja a szemét. Van aki előtt írás vagy alkotás közben jelenik meg. Mások akkor érzékelik, ha teszem azt Bibliát olvasnak. Van aki kábítószer hatása alatt tapasztalja meg.
Ezért írtam érzékelést.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!