Az emberek miért járnak a templomba imádkozni?
Jézus ezt kérte:
Máté 6
Az imádság.
5Amikor imádkoztok, ne tegyetek úgy, mint a képmutatók, akik az emberek szeme láttára szeretnek imádkozni a zsinagógában meg az utcasarkon, hogy mutogassák magukat! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. 6Te, amikor imádkozol, menj be a szobába, zárd be az ajtót, s imádkozzál titokban mennyei Atyádhoz! S mennyei Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz.
Ebből (is) él az egyházi hierarchia.
(Biztosan más, másutt írt arról, hogy templomba kell járni.)
Azt tanították nekik, hogy misére kell oda járni, illetve imádkozni is lehet ott.
Az első keresztények teljesen más okból gyűltek össze, különböző helyeken, első sorban magán otthonokban. Első sorban azért, hogy Istentől és Istenről tanuljanak, ima teljes állapotban. Ezt pedig elmentek és megosztották másokkal, tehát elmentek olyan helyekre ahol embereket találtak.
Piacterek, magán otthonok, illetve zsinagógákhoz.
De otthon is lehet imádkozni, sőt kell is.
"De otthon is lehet imádkozni, sőt kell is."
Aki nem akar, annak nem muszáj.
Valóban, aki nem akar beszélgetni a Teremtővel, annak nem kötelező.
Azonban ez azt mutatja, hogy magától értetődőnek veszi, hogy Ő létezik, és nem tartozik ahhoz, akinek az életét köszönheti.
Olyan mint ha a szüleivel sem beszélgetne, nem is foglalkozna azzal, hogy neki vannak szülei.
#4
Vagy nem hiszi, hogy van olyan, hogy Teremtő, és ez esetben nincs teendője az imádság ügyében.
5
Igen, nyilván ebben az esetben nem fog imádkozni
Krisztus vámos és farizeus példázatában mindketten a templomban imádkoztak és a vámos igazként ment haza. Nyilvan bárhol lehet imádkozni, a templomban is.
Az idézett rész a képmutatás ellen szól. Krisztus imádkozott szabad ég alatt is. Pl. elfogatása előtt a Gecsemáné kertben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!