A maszturbálás bűn?
Figyelt kérdés
Sajnos régebben csináltam sokszor, főleg tizenévesen, de húszas éveim elején is. Nagy bűntudatom van és szégyellem magam. Néha pornót is néztem. Mocskosnak, betegnek érzem magam miatta.nov. 28. 20:21
31/60 A kérdező kommentje:
Már egy ideje nem csinálom, a pornó nézésről is le fogok szokni, örökre. Nem akarok kárhozatra jutni.
nov. 29. 22:01
32/60 anonim válasza:
Jól teszed, hogy nem akarsz bűnös életet élni. De a legjobb, ha a Szentlélektől telve te magad, nehézség nélkül választod inkább Istent. Akiben ott a Szentlélek, annak nem okoz gondot, sőt, annak az a rossz, amikor szembe megy Jézus Krisztus szavaival. A szexuális vágyak nem olyan szükségesek, mint az evés, ivás, alvás, mozgás. Ezeket megadja Isten azoknak, akik imádkoznak hozzá, és kérik a segítségét, és követik Jézus Krisztus szavait. Jézus Krisztus csinálta ezeket. Csak köszönd meg Isten segítségét, amikor megadja ezeket. Egy kereszténynek ennyi a dolga. A nemi dolgokat Isten viszont szigorúan veszi. Ezért azokat sokkal szigorúbban ítéli el. Amit megkötsz a Földön, azt a Mennyországban is megkötöd. És amit felbontasz, azt a Mennyországban is felbontod. Úgy emlékszem valahogy így mondta Jézus Krisztus. Sajnos nem tudom magamtól, és rájöttem, hogy fontosak az idézetek az Újszövetségből. De a lényeg, hogy ha nemi dolgokat akarsz csinálni, az kihatással van a Mennyországban lévő kapcsolatodra. Ha bűnt követsz el, az sajnos nem jó dolog, és eltávolodsz Istentől. A pornó nézés szintén bűn. Aki azt mondja neked, hogy nem bűnök, és csinálhatod, az nagyon rosszul teszi. Az olyanok tévtanítók, és olyanokat mondanak, amik szembe mennek a kereszténységgel. Keresztényként Jézus Krisztus szavait kell követned, nem olyanokét, akik rossz dolgokat csinálnak. Őket ne is figyeld, ne utánozd, ne is olvasd el, amit írnak, mert szembe mennek a kereszténységgel, és elakarnak szakítani Istentől.
33/60 A kérdező kommentje:
32# "Amit megkötsz a Földön, azt a Mennyországban is megkötöd. És amit felbontasz, azt a Mennyországban is felbontod."
Ez mit jelent?
nov. 29. 23:57
34/60 A kérdező kommentje:
33# Vagy mire utal pontosan ez a szöveg?
nov. 29. 23:58
35/60 anonim válasza:
Isten nem büntet. A büntetést az ítéletkor fogja végrehajtani. Amit te büntetésnek látsz, az a bűn következménye. Nem Isten büntet, hanem a gonoszság hatását látod. A bűn következményei borzalmas dolgok, és imádkozni kell Istenhez, hogy ne kövessünk el bűnt, hanem tudjuk követni Jézus Krisztus szavait. Magamtól nem tudnék jó lenni, csak Isten segítségével tudok. Mások is Isten segítségével jók, és aki követi Jézus Krisztus szavait, és kitart bennük, azoknak Isten még jobban segít, és a Szentlélek segítségével könnyen megy nekik Jézus Krisztus követése. Régebben, keresztényként is sok rosszat elkövettem, mert nem értetem sok dolgot. Talán azt is gondoltam, hogy jót teszek, amikor nem tettem jót. Nem Istennel volt baj, amikor sok rossz dolog történt velem, hanem a bűneim miatt. Amikor megértettem mit jelent kereszténynek lenni, akkor sokkal jobban tudtam követni Jézus Krisztus szavait. Egy keresztény Istenben bízik, és nem saját magában, vagy saját tudásában. Sokszor kell imádkozni, minden nap, többször is. Istennel imával tudjuk felvenni a kapcsolatot. Meg kell bocsátani azoknak, akik rosszak voltak velünk, és imádkozni kell azokért is. Meg kell bánni a saját bűneinket őszintén. Ha rossz érzésekkel, kételkedéssel imádkozunk, Isten nem fog tudni úgy segíteni. Kérni kell Istentől, hogy növelje a hitünket, adjon bölcsességet, szeretetet, egészséget, türelmet, és küldje el nekünk a Szentlelket. Ha hiszünk Istenben, és imádkozunk Istenhez, akkor Isten segít, olyan gyorsan, hogy el is felejted megköszönni. De köszönd meg neki, ha örömödben eszedbe jut. Ha utána nem fordulunk el Istentől a világi dolgok miatt, amit sajnos naponta csinálunk, legalábbis én csinálom, amikor tévézek, vagy amikor nem Istennel foglalkozom. És sajnos olyankor gyorsan el is feledkezünk Istenről, nem Istenre figyelünk, elszakadunk tőle, mert a világi függőségeink fontosabbak. Imádkoznunk kell, hogy jó legyen a kapcsolatunk Istennel, mert csak Istenben bízhatunk, és csak Isten tud igazi segítséget adni. A világi függőség alatt nem szexuális dologra gondolok. Az embernek sok függősége lehet, ami elvonja a figyelmet Istenről, mert fontosabbak olyankor, mint Isten. Nem mindenki ilyen, vannak, akik nem ilyenek, és tényleg követik Jézus Krisztus szavait. De sokan ilyenek, és sajnos én is ilyen vagyok. Ezért kell imádkoznunk Istenhez, hogy segítsen nekünk, hogy tudjuk követni Jézus Krisztus szavait. Higgyetek Istenben, imádkozzatok Istenhez, kövessétek Jézus Krisztus szavait, és olvassátok az Újszövetséget.
36/60 anonim válasza:
Annyit hozzáteszek, amit már mondtam előző hozzászólásomban, de itt is elmondom, hogy itt nem olyan jóságról van szó. Amikor azt írtam, hogy mások is Isten miatt jók, mondhatják, hogy van, aki jó, de nem hívő. Olyan is van. De jóság alatt nem erre gondoltam. Isten a legnagyobb, tőle van minden, ami jó, és nincs tőle olyan, ami rossz. Az ember nem tud olyan jó lenni, mint Isten. Még akkor sem, ha vannak nagyon jó emberek. És sok keresztény azért jó, mert Isten segítségével tudja követni Jézus Krisztus szavait. Szóval tudom, hogy vannak jó emberek, akik tényleg nem tesznek rosszat. De az előző hozzászólásomban nem így értettem. Hanem úgy, hogy a keresztényeknek Isten segít, hogy jók legyenek. Azért írtam ezt le, mert sokan félre érthetik. Tehát én nem akarom lebecsmérelni, ha valaki jószívű, de keresztényként Istenben kell bíznunk, nem saját magunkban. A szöveg, amit írtam, az pedig arra utal, hogy amilyen kapcsolatunk van a szeretteinkkel, az a Mennyországban is megkötődik. És ha felbontjuk, felbomlik a kapcsolat a Mennyországban is. Szóval a szerelmi kapcsolatokat Isten nagyon komolyan, és szigorúan veszi.
37/60 anonim válasza:
Isten megáldotta a házasságot, és nem csak sima érzelmi kapcsolatról van szó. Hanem Isten a Mennyországban is megköti a kapcsolatot. A Földön lévő szerelmi kapcsolatokhoz, Isten áldását adja, ha Jézus Krisztus szavait követve történik. De aki nem házasodik meg, hanem inkább Jézus Krisztus szavait követi, az még jobban teszi. Hiszen az a legfontosabb. Higgyetek Istenben, imádkozzatok Istenhez, kövessétek Jézus Krisztus szavait, és olvassátok az Újszövetséget.
38/60 Jégszív válasza:
#29.
Ekkora fanatizmusra mi mást mondhatok én is?
"Eredj el, és legyen néked a te hited szerint." 😁
/Mt. 8:13./
39/60 Jégszív válasza:
#32, 35, 36.
Szintaktikája, stílusa tartalma alapján ugyanaz lehetsz.
Gratulálok, igazi DARWIN-DÍJAS megnyalatkozások!😛
40/60 IstenGyermeke1 válasza:
Igen, bűn. Írtam erről korábban részletesen is, idézhetem.
Viszont FONTOS, hogy Isten nem büntet. Ő végtelenül szeret mindenkit, üdvözíteni akar minket. De mi a bűneinkkel hátat fordítunk Neki, nem engedjük meg ezt az Úrnak. Evvel kárhoztatjuk magunkat. És nem a Mindenható a zsarnok, aki büntet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!