Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Ezzel Isten káromlást követnék...

Ezzel Isten káromlást követnék el? (Könyv írás)

Figyelt kérdés

Írok egy könyvet. A történet a tervek szerint részben Jézus korában fog játszódni. Elég szövevényes történet lesz, de lényegében abban a fejezetben az evangéliumok mentén haladnék. A csavar annyi, hogy egy angyal tér vissza az Úrhoz a távoli jövőből, ráadásként robot testben. Ezenkívül a jelen kor és a 17. század is kapcsolódni fog a történethez. Pontosabban kapcsolódik is. A tervek szerint a szentlélek egy olyan microchip lesz, mely észrevétlenül beültethető az emberbe. XXVI. századi technológia. A robot pedig segíti a Mestert a csodajelekben és magában a feltámadásban is, majd együtt utaznának a kezdethez, ahol Minden megteremtődik. A sztory bonyolult. Lényegében nem fog mást állítani a könyv, melyen dolgozom, mint amit a Biblia is ír. Pusztán arra világítanék rá azzal a kulcsfontosságú fejezettel, hogy az ember egy ismeretlen 26. századi technológia az első században tűnhet angyalnak vagy csodának.

Ja, szentlélek: Ha az Atyáról vagy a fiúról írok, az megbocsátható. Legalább is a Bibliában Jézus ezt mondja. De a szentlélek káromlása lenne -e, ha egy könyvben leírom, hogy egy microchipp, mely kapcsolatot teremt az agy neurális hálójával olyan ismeretanyaggal látja el a felhasználót, amely tartalmaz minden információt, az egész Bibliát, teljes nyelvi adatbázisokat, történelmi, pszichológiai és teljes vallási anyagokat?

Tehát nem vitatnám a szentlelket, hanem csupán megmozgatnám olvasóim fantáziáját azzal, hogy elgondolkodtatom őket, vajon egy ilyen jövőből érkező technológiákra mit mondtak volna az első században élők.

De az egyértelmű, hogy ezt a chipet Jézus fogja megkapni legelőszőr a robottestben érkező angyaltól, aki erre az Úrtól , a szó szerinti Atya-fiú-szentlélektől kapott utasítást, hogy az idővonal ne sérüljön és a bukott angyalok földi munkálkodása ne érhessen célt.


Szerintetek ez káromlásnak minősül? Ha valamit az általunk elképzelhető legszuperebbel akarunk szemléltetni?

Vagy ennek hatására inkább jobban megérthető, hogy milyen lehet, ha valaki helyett a szentlélek beszél?


Na, hosszú voltam, sajnálom, de szerteágazó sztory lesz. Érdekel mindenki véleménye.


A történetem olyan szövevényes, hogy ezt csak Jézus tudja helyre rakni.



ma 00:01
A kérdező szavazást indított:
igen
nem
7 szavazat
 1/3 Potyondi Gergely ***** válasza:
0%
Kérek szépen mindenkit, hogy töröltesse ezt a kérdést.
ma 00:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 Potyondi Gergely ***** válasza:
0%
Kérdező, kérlek szépen hogy te is írj az info@gyakorikerdesek.hu e-mail címre, és töröltesd a kérdésed, továbbá ne írj ilyen meg ehhez hasonló könyvet. Ha csak tudatlanságból írtad ezeket, akkor még van esélyed elkerülni a poklot.
ma 00:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim válasza:
Elég sci-fi a sztori de amúgy érdekesen hangzik. Nem hinnem, hogy ezzel bármi káromlást követsz el. Lényegében nem vitatod el az Isten létezését es nem kérdőjelezed meg a vallást sem. Csupán egy másik szemszögből közelíted meg, hogy akar így is történhetett volna. Több könyvet és filmet is láttam ahol a vallás és az Isten meg a hit más más formában van feltüntetve. Szerintem érdekes a gondolat meneted. Szívesen elolvasnám ha kész lesz.
ma 03:25
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!