Miért szokás azt mondani a depressziós (vagy bárhogy máshogy önsorsrontó) embereknek, hogy "meg kell tanulniuk szeretni" (magukat, másokat), és akkor jobb lesz?

Békesség neked, kérdező!

Azért, mert sokan azt hiszik, hogy ezen mantraként ismételt bölcseletek, életjobbító tanácsok, reményt keltő erősítések, pozitivitást tükröző segítségek a másik fél hasznára válnak, de nem a jéghegy csúcsát érdemes sosem nézni, hanem azt, ami a víz alatt van. Egy mentálisan ilyen téren megrekedt, lelki abúzust elszenvedő, traumákat feldolgozni nem képes, depresszív mentalitású, pszichésen megterhelő életet élő ember számára az a tanács, hogy próbálja meg szeretni önmagát, az sokkal többet árt, mint használ. Hiszen okkal kerülünk ilyen élethelyzetekbe. Krisztus azt mondja a jelenések könyvében, hogy betegágyba vet. A betegség az életünkben az nem ellenünk van, hanem éppen ellenkezőleg: hogy szembesüljünk a gyarlóságainkkal és ezáltal tisztuljon a lélek. Isten ilyenkor tud a erősebben hozzáférni az egyre inkább megkövült szívhez, mert ilyenkor gyenge a testi ellenállás, és hangosabb a lélek szava, mert elkeseredtünk, megtörtünk.

Ez valóban elsőre megnyerő és rokonszenves bátorítás, ami erőt adhat és segíthet átvészelni a gátként az életünkbe tornyosuló akadályokat, de ha valaki elkezdi szeretni önmagát, azt, ami miatt oda jutott, ahová, akkor abból miként lehetséges kiút? Csak érezze végig a szív ezen fenti tanácsot, hogy szeresd önmagad. Azt mondja Salamon, hogy aki (ön)magában bízik, bolond az. Az önmagam az, ami elsősorban elválaszt Istentől, hiszen az a testi azonosságom teljessége, azt hiszem a lényem valójának. De ez nem igaz, mert a lélek vetülete azon felül áll. Ez olyan, mint a nézz szembe a félelmekkel, együtt sikerülni fog, valósítsd meg az álmaidat, higgy magadban, stb. Miket üzennek ezek mélyebben? A kérdésben is említett személy számára ezen szavak ártóak. Hogyan tudja egy mentális nehézségekkel küzdő ember, mi az igaz szeretet, és milyen lelki módon szeretni? Ha valaki egy sötét veremben rekedt, miként képes érezni a szívében a lelki szeretet melegét? Hiszen pesszimista, borúlátó. Akkor miként képes magát szeretni? És miként másokat? Aki Istennel jár, az nem mondhat ilyet az embertársának, hogy szeresd magad. Mert az önszeretete miatt lett beteg. Egy lélekben egészséges ember nem beteg. Benne szeretet van. Egy ilyen ember azt mondja, hogy ne szeresd önmagad, hanem hagyd, hogy Isten szeressen téged. Ez óriási különbség. Ha egy ilyen ember elkezdi magát szeretni, akkor nem szembesül azzal, amivel szükséges volna, tehát elodázza a felelősségvállalást és a lelki kötelességtudatot. Viszont ha az Igazság tükrében meglátja azt, miért is lett beteg, akkor költözhet szeretet a szívébe, és akkor tud ő maga is másokat szeretni. De ameddig ez nem történik meg, az nem szeretet, csak erőlködésen alapuló görcsösség, ami a félelemből táplálkozik, képmutatás, amivel az egyén is becsapja magát. Isten csak akkor képes valakit szeretni, ha az egyén hajlandó meglátni az Igazság tükrében a saját vétségeit. És ez bizony fáj. De Isten majd ad erőt Krisztuson keresztül, hogy ezt megbírjuk, elhordozzuk. Nem hiába mondja a Megváltó, hogy az ő terhe könnyű, és az igája gyönyörű. Így telik meg a szív Isten szeretetével, a szerrel, ami etet, amivel mi is etethetünk másokat, azért szer-etet, ez az Élet alapvető tápláléka.

Azt is mondja Krisztus, hogy aki nem gyűlöli meg a saját lelkét, az nem lehet az ő tanítványa. Egy beteg ember, legyen bármilyen betegsége is okkal beteg. Egyetlen egy ember sem lesz ok nélkül beteg, kivétel a kisgyermekek, mert ők a szülők, a környezet miatt azok, szembesítenek. De egy felnőtt mindig a saját vétsége miatt az. Valójában főleg a mentális nehézségekkel küzdők azok, akiknek a lelke kiált, mert nem képesek megélni a problémákat, szembesülni az Igazsággal. A lélek annyira küzd, távol került Istentől, hogy a test is beteggé válik. Bennük hangos Isten hangja, próbálja őket hívogatni, hogy vegyék már észre azt, ahová jutottak, ahogyan élnek. És ha nyakasok maradnak a feddésre, akkor lehetséges, hogy legközelebb már nem lesz több intés, hanem marad az elmúlás, a halál. Ezen emberek valójában nagyon érzékenyek, de nem képesek megélni a nehézségeiket, nem tudnak, akarnak róla beszélni, azokkal szembenézni.

Ezen dolgokat személyes tapasztalatból is írom, megszenvedtem keményen az életet és szenvedem is, de Isten megmentett Krisztuson keresztül, örök hála és dicsőség legyen az Szent Léleké mindörökké, Mennyen és Földön is! De amint mondja is az Úr, akiket ő szeret, azokat megfenyíti. Nem a könnyű élet az élet, a komfort, hanem a nehézség, a próba. Istenhez kiáltás, szembesülés, majd cselekvés az Igazságban és állva maradás a próbák alatt. Így lehet megkapni a szeretetet, és így lehet azt továbbadni. De aki önmagában bízik és magát akarja szeretni, az távol kerül Istentől.

Elnézést a megannyi karakterért. Váljon a te lelked épülésére is. Biztosan van szeretet a te lelkedben, életedben is, hiszen enélkül már nem élnénk. De mivel az ember képmutató és önző, így sokszor, amit szeretetnek hiszünk, az valójában egy álca, és még mindig ott tekergőzik bennünk a kígyó és ámítjuk magunkat. Isten ezt a hazugságot is lerombolja bennünk, az önmagunkat, hogy ne azt szeressük, hanem Őt.

A Szent Lélek adjon a kegyelméből gazdagon, akik azt gyermeki alázatból kérik Tőle személyesen!

Üdv.