Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Nem lesz elragadtatás, és...

Nem lesz elragadtatás, és félreértelmezik sokan?

Figyelt kérdés

Szerintem félreértik a dolgokat. Tudom, hogy sokan itt nem nagyon hozzáértők, de biztos van néhány keresztény, aki azért érti az Újszövetséget.


Ahogy értelmezem, aszerint vannak a szentek, ők az első termés, akikből meghatározott számú van. Ezek még a világvége előtt a Mennyországba kerülnek, mivel megölik őket, mégpedig fizikálisan, általában valamilyen módon megverik őket, vagy ilyesmi. Mert ahogy a prófétákkal bántak, úgy bánnak velük is. Ezek a történelem során bántva voltak, és mégis keresztények maradtak. Aztán van a második, akik a világvége előtt, az utolsó ütközetkor lesznek felvéve, mégpedig egyértelműen, nem elragadva, hanem elég látványosan. Aztán van a harmadikak, akik meghaltak már, de mivel győzött Jézus Krisztus, a halottak feltámadnak, és rajtuk, és a földön maradt maradékkal, és a sátánnal együtt lesz ítélkezve. Tehát nem egyszerre történik, hanem három részben. Az utolsó szenteket a fenevad fogja megölni, aki akkor már uralkodni fog az országokon, és félnek tőle a népek. Ezek elragadtatás nélkül a Mennyországba kerülnek.


Ti hogy értelmezitek? Olyanokat kérdezek, akik keresztények, és akik olvasták már az Újszövetséget.


okt. 19. 00:56
1 2
 1/13 Potyondi Gergely ***** válasza:

Szerintem nem baj, ha valaki hisz az elragadtatásban, de nagyon fontos, hogy akkor is higgyünk a Bibliának, ha nem lenne elragadtatás.


Ha nem lesz elragadtatás, és megjelenik az antikrisztus, és természetfeletti jelekkel próbál rávenni minket arra, hogy ne higgyünk a Bibliának, akkor is hinnünk kell a Bibliának.

okt. 19. 07:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
17%

Én egy kérdéssel kezdeném, hogy kiket értesz a keresztény szó alatt?


A Biblia értéséhez az alap kell, hogy legyen Számodra is, hogy személyesen ismered Jézus Krisztust. Ha Ő meg van, akkor Ő fogja megértetni Veled a Bibliában írtakat.


Amiket leírtál teljesen felesleges tudnod, hogy kivel mi lesz, ha nincs örök életed.

okt. 19. 07:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
21%

Kedves Kérdező


Lesz "elragadtatás", de nem mindenkinek. Erről úgy ír Isten szava, hogy azonnal szellemi testet kapnak azok, akik még a földön vannak, de Jézus társkirályai és papjai lesznek Krisztussal a Földön maradottakon. Nélkülük nem kezdi el Armageddont, vagy is Isten ellenségeinek megszüntetését.


A többi ember akiket méltónak találnak, azok túl élik ezt az időt, és az örökségüket a Földet, Istenhez méltó állapotba kell hozniuk, ahogy kezdetben eltervezte.

okt. 19. 08:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
0%
Isten csak a jó csajokat ragadja majd el.
okt. 19. 09:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 Jégszív ***** válasza:
46%

Bibliát ÉRTENI!?


Szerintem ez egy vakmerő, és roppant NAGYKÉPŰ kijelentés!

Annak idején irodalomelméleti és történelmi háttérismeretekkel álltam neki az olvasásának, és minél többet olvastam, annál hülyébbnek éreztem magam hozzá!


Persze, sejtem, miről lehet szó:

A tájékozatlanság mindazokon az akadályokon átsegíti az embert, amiket a műveltség támaszt vele szemben. Ha ezekhez még holmi HIT is hozzájárul, ... akkor ott már nincs helye a racionalitásnak!

okt. 19. 10:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:

Itt van egy nagyon jó leírás, ami bibliai értelemben szól az elragadtatásról:

[link]

okt. 19. 10:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 KZitus ***** válasza:
13%

Szia

A Biblia tényleg ír a kérdésedben felvetett témáról. Nézd, hogyan írta ez le részletesen Pál apostol: 1Tessz 4:13–18.: „Nem akarom továbbá, atyámfiai, hogy tudatlanságban legyetek azok felől, a kik elaludtak („az elhunytak felől"), hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, a kiknek nincsen reménységök. Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott, azonképen az Isten is előhozza azokat, a kik elaludtak, a Jézus által ő vele együtt. Mert ezt mondjuk néktek az Úr szavával, hogy mi, a kik élünk, a kik megmaradunk az Úr eljöveteléig, épen nem előzzük meg azokat, a kik elaludtak. Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először a kik meghaltak volt a Krisztusban; azután mi, a kik élünk, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképen mindenkor az Úrral leszünk. Annakokáért vígasztaljátok egymást e beszédekkel.”

Nyilvánvalóan meghalt néhány keresztény a tesszalonikai gyülekezetben. Pál arra buzdította a gyülekezet tagjait, hogy vigasztalják egymást a feltámadás reménységével. Emlékeztette őket arra, hogy Jézust is feltámasztották a halála után; az Úr eljövetelekor tehát a gyülekezet hűséges keresztényei, akik korábban meghaltak, fel fognak támadni, hogy Krisztussal együtt lehessenek.

Kik fognak az 1Tesszalonika 4:17 szerint ’elragadtatni a felhőkön’?

A 15. vers kifejti, hogy ők olyan hűségesek, ’akik megmaradnak az Úr eljöveteléig’, azaz még életben vannak Krisztus eljövetelekor. Ők is meg fognak halni valamikor? A Róma 6:3–5 és az 1Korintusz 15:35, 36, 44 szerint meg kell halniuk, mielőtt elnyernék az égi életet. Nem kell viszont a halotti állapotban várniuk Krisztus visszatérésére. Késedelem nélkül, „egy szempillantásban” ’elragadtatnak’, hogy az Úrral legyenek: 1Kor 15:51, 52, és a Jelenések 14:13 is ír erről.

okt. 19. 15:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 A kérdező kommentje:

Még annyi, hogy nem az összes szentet ölik meg, nyilván vannak, akiket nem ölnek meg. De a lényeg, hogy ezekből meghatározott számú van.


Valóban, nagyon sokszor kell elolvasnia az embernek. De szerintem hiába olvassa el az ember akárhányszor nem fogja megérteni. Ha valaki megérti, akkor azt az Isten nyilvánította ki neki. Belátod, hogyha nem túl okos emberek, megértik azt, és úgy, ahogy le van írva, amíg te nem értetted meg egyetemi tudással, hogy akkor az a tudás, aki mégis érti, azt Isten nyilvánította ki neki? Hiszen nem olyan tudásról van szó, amit oktatni lehetne. Sokak számára nem is tudás. Inkább értése az Újszövetségnek. Nem másnak, csak az Újszövetségnek. Belátod, hogy aki nem okos, és mégis érti, annak Isten nyilvánította ki? Kérd Istentől, hogy értsd meg az Újszövetséget. Imádkozz hozzá. Az bizonyítja, hogy létezik, hogy ha imádkozol, meg fogod érteni. Én nagyon sokat olvastam előtte, és nem értettem meg, de imádkoztam, és akkor idővel megértettem.

okt. 19. 19:57
 9/13 KZitus ***** válasza:
17%

#8

Egyet értek a fejtegetéseddel, a Bibliát senki sem értheti meg csak ha Isten támogatja az embert szent szellemével. Pál apostol így írt erről: "A kínoszlopról szóló tanítás ugyanis bolondság azoknak, akikre pusztulás vár, de nekünk, akik megmenekülünk, Isten ereje. Mert meg van írva: „Semmivé teszem a bölcsek bölcsességét, és elvetem a műveltek intelligenciáját.” Hol a bölcs? Hol az írástudó? Hol van ebben a világrendszerben az, aki vitázik? Hát nem tette Isten bolondsággá a világ bölcsességét? Mivel a világ a saját bölcsességéve+ nem tudta megismerni Istent, ő bölcsen úgy látta jónak, hogy a hívőket azzal a bolondsággal mentse meg, amelyet hirdetnek." 1Korintusz 1:18-21

Ezek a versek is szintén ezt támasztja alá:

Kolosszé 2:8

8 Vigyázzatok, nehogy bárki is rabul ejtsen titeket a filozófia és a megtévesztő, értelmetlen elképzelések által, amelyek emberek hagyományaira és a világ elveire épülnek, nem pedig Krisztusra.

Lukács 10:21

Ugyanabban az órában túláradó öröm töltötte el őt a szent szellem által, és ezt mondta: „Mindenki előtt dicsérlek, Atyám, égnek és földnek ura, mert gondosan elrejtetted ezeket a bölcsek és a műveltek elől, és a kisgyermekeknek tártad fel őket. Igen, ó, Atyám, mert így láttad helyesnek.

1Korintusz 2:14

" Testi ember azonban nem fogadja el mindazt, amit Isten szelleme feltár, mert bolondságnak tekinti azokat, és nem tudja megismerni őket, mert szellemi módon kell megvizsgálni azokat.

1Korintusz 3:18

18 Senki se áltassa magát: Ha valaki közületek azt gondolja, hogy bölcs ebben a világrendszerben*, váljon bolonddá, hogy bölccsé lehessen.

okt. 19. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
44%

9

Nem igazán akarok vitatkozni kedves Zita, de Jézus Krisztus kereszt halált halt.

Na, de mint tudjuk a JW tanúi bölcsek annyira, hogy átírják saját kedvükre a Bibliát...csakhogy meg tudjàk érteni Jézus nélkül.

Nehogy Jézus tanúi legyenek.

okt. 19. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!