Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Azért adott neki Isten a...

Azért adott neki Isten a Sátánnak hatalmat mert azt állítja, hogy Isten rossz uralkodó, hazudik, nincs is joga a teremtményeit vezetni. Vagy is Ő jobban tud kormányozni mint Isten?

Figyelt kérdés

ma 17:30
 1/5 anonim ***** válasza:
0%

Szóval a sátánról akarsz hallani?

Nagy "S" betű kissé túlzás, ahogy a nagy "Ő" betű is. Ezt tőle tudom. Sajnálatos módon volt szerencsétlenségem diskurzust folytatni vele. Nem egy szívderítő élmény, elhiheted.


sátán nem igazán tiszteli azokat, akik nevét kiemelve nagy kezdőbetűvel írják. Az mindenhol szeret inkább rejtőzködni.

Isten a teremtés kezdetekor elsők közt a sátánt alkotta meg. Azt mondta, hogy legyen világosság. Ezzel a parancsával pedig nem csak világosság lett, hanem sötétség is. A sötétségnek pedig ugyanúgy szellemisége lett, ahogyan a világosságnak is szellemisége lett. sátán ugyanúgy fia az Istennek, mint ahogyan Jézus is fia az Istennek.


sátán története pedig pontosan ellenkezőképpen alakult, mint Jézus története. Jézus 3 évet kapott a 33-ból, hogy megváltsa a bűnöket. sátán pedig az összes többi időt arra, hogy terjessze a bűnöket. Isten pedig igazságos volt. Mert az ember lelkének csak egy emberéletnyit kell eltőlteni az örökkévalóságból ott, ahol sátán a kormányzó. Viszont sátán törvényei alól felmentést kaptak azok, akik a világosságban vagyis a Jézusba vetették a hitüket.


Tehát itt sátán a fejedelem, de Jézus megváltása révén már nem képes minden emberen uralkodni. sátán pedig arra ítéltetett, hogy a földet tapossa. Neki minden test megadatott, bármelyikbe beköltözhet, csak abba nem, melyben már ott lakik a Jézus. Az agytekervényekben telepszik meg sátán. Kísértésbe ejtheti az embereket, akik nem fogadják be a Jézust.


Nem arról van szó, hogy sátán hatalma révén némelyek magukhoz nyúlnak és önkielégítenek. Az az emberi élet gyakori velejárója. hanem, hogy sátán ezzel és a hasonló emberi szokásokkal elterel embereket. A pornófilmek szereplőit példáúl így csalja el. sátán ura a pénznek, amivel rabszolgává teszi az emberiség jelentős részét. Nem arról van szó, hogy sátán miatt kell dolgoznunk a földön, hanem miatta kell némelyeknek többre vágyni, mint hogy szorgos kis hangyák legyenek a társadalomban.

sátán pedig folyamatosan kísérti az embert. Minden embert kísért. De megálljt parancsolni és elzavarni csak az tudja, aki ismeri a Krisztust.


sátán nem lázadozik. Legalább is Isten ellen nem lázadozik. Neki nagyon is jó a helyzet. sátán az ember ellen lázadozik, akit mégsem tud kiirtani. 2000 éve volt lehetősége, hogy rávegye a testvérét arra, hogy őt szolgálja. De Jézus elhajtotta. Mert tudta, hogy ha sátánnak szolgál, akkor az Istent árulja el. Az Istent pedig pontosan ismerte. Ugyanúgy ismerte, ahogyan a sátán. Hisz mindketten tőle származtak. Jézus volt az, aki önként vállalta sorsát a kereszten. Így ő nyerte el Isten trónját. Aki pedig Isten trónját elnyeri, az az, aki mindig is elnyerte a trónt, aki eleve a trónon ült.

ha Jézus enged a sátánnak, akkor ő kerűl Isten trónjára. Végeredmény szinte ugyanaz lenne, de a biblia itt ott eltérne. példáúl sátán lenne az Isten és akit ma Istenként ismerünklenne a sátán. A Biblia így kezdődne:


"Kezdetkor teremtette Sátán az földet és az eget. A föld üres volt és puszta, világosság borította a magasságokat, és Sátán lelketlensége lebegett a vizek alatt. Sátán szólt: „Legyen sötétség”, és lett sötétség. Sátán látta, hogy a sötétség rossz. Sátán elválasztotta a világosságot a sötétségtől. A világosságot nappalnak nevezte Sátán, a sötétséget pedig éjszakának. Azután reggel lett és este: az első éjszaka."


De egészen a 6. napig működtetné a teremtést, de embert nem teremtene. Ha pedig embert nem teremtene paradoxon állna be az időben. Bár az idő neki szolgálna, nem tudná életre hívni magát, mert nem szívesen vállalná a keresztet. Így pedig a teremtés magába roskadva egy végtelen szingularitásban ragadna egészen addig, amíg sátán el nem játssza, hogy ő az Isten és embert nem teremt. Ő pedig a sötétség volna és nem menne keresztre, hanem a világosságot vezetné a keresztre. Hogy az egész még egyszer újraindulva egy stabil teremtésbe álljon be, melyben jelenleg is élünk és ahol Isten az Isten és sátán a sátán. Ez már lezajlott. Ezt már próbáltuk, nem jött be.


Így hát kiderült sátán számára is, hogy Jézus az Isten. Ami nem rossz dolog. Képzeld el, hogy a tesód az Isten, aki amúgy mindenkivel jó fej és még sátánnal is szóba áll. Jelenleg sátán is ugyanazt várja, mint a keresztények. Azon fáradozik, hogy megvalósítsa a jelenések könyvét és betölthesse az antikrisztus testét a lelketlenségével, hogy a Király visszatérjen.


Ez is lejátszódott már végtelenszer. Mert az egész történet a végnél kezdődik el igazán. Ugyanis a kezdet ott van, ahol a vég is van. Ha pedig nem hiszed, hogy a sötétség uralkodik a világban nézz fel a csillagos égre egy holdfényes éjszakán. Még akkor is több a sötétség a világban, ha telihold van.


Sátánból hiányzik az alázat és ezért lenne rossz kormányzó. Eleve a beiktatását sem érné meg, mert nem szívből szereti az embert, hanem azért, mert lehet őket b@szogatni. De neki ez így jó. Neki ez úgy jó, ha lehetőleg senki sem tud erről az egész incidensről.


Meglehet, hogy nyomasztó álmaid lesznek, ha ezt elolvastad. Elvégre az igazat láttad sátánból meg, amit eltitkolna. Mondj el egy Miatyánkot és attól majd békésebben alszol.

ma 18:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
0%
* Helyesbítés: Sátán lelketlensége lebegett a tüzek alatt.
ma 18:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
0%

Vannak olyan eltévelyedett emberek akik azt hiszik, hogy Isten bizonygatni akar valamit.

A Sátán megvádolta és ezért Isten szabad kezet adott neki és hasonló Istent rossz színben feltüntetni próbáló tévképzetekben hisznek. Számomra egyenlőre érthetetlen, hogy egy állítólag Istent félő, szerető ember miért próbálja Istent beállítani mintha egy végtelenül ostoba ember lenne.


De ez az ő hitük, ő döntésük.

ma 18:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
38%

3

Ez nem ostobaság.

Isten nem hazudik, ezért íratta le a Bibliát, hogy az emberek képbe legyenek.

Mivel Isten nem csak szeretet, hanem igazságos, és bölcs.

Ha szerinted a Biblia hazugság, akkor érthető, hogy miért érvelsz így.


Ha téged alaptalanul megvádolnak, akkor mit tennél?

Semmit?

ma 19:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

Írtam én bárhol olyat, hogy Isten hazudott volna?

Én a Bibliáról egy szót nem írtam pusztán azokról akik tévképzeteikkel gyalázzák Istent.


Eleve mit számít, hogy én mit tennék? Pont ez az. Isten nem egy ember.

A különböző elméletekkel pedig még nem is, hogy emberi gondolkodást próbálnak ráhúzni Istenre hanem a fantáziálgatásaik közben sokkal inkább egy rettenetes, ostoba, gyarló ember gondolkodását próbálják Istenhez kapcsolni.


Ironikus módon pont, hogy ők vádolják Istent. Ezek a vádak ellen nem ártana tennie valamit, hogy megmutassa a szegény eltévelyedetteknek, hogy ő nem olyan végtelenül unintelligens, gyarló, barbár mint ahogyan ők próbálják beállítani.


Egyébként 4es a válaszommal a kérdésre reagáltam. Ha feltétlen vitát akarsz kezdeményezni legalább olvasd el figyelmesebben amit írok.

ma 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!