Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Miért a protestansizmusból...

Miért a protestansizmusból indult ki mindkét modern szélsősége a kereszténységnek: literalizmus/fanatizmus és progresszív-liberális?

Figyelt kérdés

Érdekesnek tartom... Persze van egy csomó protestáns egyház, ami igenis olyan vallást képvisel, ami nincs ellentétben sem a józan ésszel, sem pedig az apostoli korok óta létező keresztényi hittel, sőt, a legnagyobbak ilyenek. A főáramú kálvinizmus, lutheranizmus, metodizmus stb. pont ilyen például Magyarországon is. Egyáltalán nem rejtett célom a protestansizmus támadása a katolicizmussal vagy az ortodoxiával szemben, de érdekesnek tartom, hogy a modern kereszténység két szélsőségének első megalapozói protestánsok voltak, akkor is, ha nem egy általános református/evangélikus/stb. nézetük volt. Innen indult el az is, hogy a Bibliát egyedül szó szerint szabad értelmezni szöveg kontextusától függetlenül (szóval, ha a Biblia azt írja, hogy Isten hat nap alatt teremtette a világot, akkor az valóbban hat napot is jelent a leírt sorrendben, ha a Biblia azt írja, hogy Jónást lenyelte egy cet, akkor az biztos úgy is van, ha a Biblia szerint Isten özönvízzel elárasztotta az egész Földet egyetlen egy családot kivéve, akkor az így is volt stb.). Protestáns irányzatból származik az adventizmuson keresztül a Jehova Tanúi mozgalom is (ami az én értelmezésem szerint már nem is keresztény), még akkor is, ha nem épp az általunk, itt, Európában református-evangélikus protestansizmusból származott. A legszélsőségesebb pünkösdi karizmatikusok is protestánsok. DE a liberális-progresszív kereszténység is a protestansizmus berkein belül alakult ki. Ott már sokan odáig mennek, hogy kvázi annyiban tér el a "hitük" a mezei szekuláris élettől vagy egyenesen ateizmustól, hogy ők nem állnak semlegesen a kereszténység filozófiai értékeihez, hanem a jézusi filozófia alapjait (!) vallják, de mindent kihajítanak azon kívül az ablakon. Bár tény, hogy nem mindegyik, valaki csak kihajítja az egész zsidó-keresztény-muszlim erkölcsi tanítást a kukába és a modern, szekuláris világ ilyen irányú gondolatait követik. A Bibliát a legtöbben egy allegorikus írásnak tekintik, amiben semmit sem szabad szó szerint értelmezni (ezért írtam, hogy az alapjait vallják csak a jézusi filozófiának). Vannak néhányan, akik egészen odáig mennek, hogy minimalistábbak a Biblia történetiségét illetően mint az ateista minimalista tudósok (pl. vannak, akik tagadják Jézus történetiségét, mert szerintük "Ő a szívünkben él"). A Biblia hagyományos erkölcsiségét szintén hajítják a kukába, kb. úgy közelítik meg az egészet, mint a modern kor hedonisztikus szelleme: csak az a bűn, amivel közvetlenül ártok másnak, de azért se járhat pokol, mert az ellentétes a jóságos Isten képével. A szexualitás terén különösen szabadosak. Aztán vannak olyan vadhajtások is, akik nem hisznek Istenben sem, mert szerintük az csak egy szó "az általános emberi együttérzésre és lelkiismeretre". Hajlamosak a szinkretizmusra a kereszténységtől olyan messze álló vallásokkal is, hogy az csúcs (és itt most nem a világvallásokról beszélek, hanem arról, amikor az unitárius univerzalisták mondjuk wiccákkal, new ageerekkel, meg mágiában hívőkkel tartanak közös szertartásokat).


Mindenesetre az bizonyos, hogy Luther, Kálvin, Zwingli, Wesley és a többek forognak a sírjaikban... Ha látnák, hogy kik szakadtak még le az általuk elindított szellemiségből.


Miért lehet vajon ez? Igen, valóságos, hogy a katolicizmusban és az ortodoxiában is megjelentek ezen szélsőségek, de azután, hogy a protestansizmusból kiváltak, továbbfejlődtek ezek az irányzatok.



aug. 29. 13:59
1 2 3 4
 31/33 anonim ***** válasza:
Például állítod, hogy a felekezetednek nincs vagyona, de államilag elismert egyház is egyben, viszont nem nevezed meg.
szept. 13. 08:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/33 anonim ***** válasza:

#31.


Nem kérdezted.


UCC.(United Church of Christ)

szept. 13. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/33 anonim ***** válasza:

#32

Neten keresgéltem, egyáltalán nem úgy tűnik, hogy ne lenne vagyonotok. Nagyon komoly befektetések is vannak.

szept. 16. 11:43
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!