Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Miért a protestansizmusból...

Miért a protestansizmusból indult ki mindkét modern szélsősége a kereszténységnek: literalizmus/fanatizmus és progresszív-liberális?

Figyelt kérdés

Érdekesnek tartom... Persze van egy csomó protestáns egyház, ami igenis olyan vallást képvisel, ami nincs ellentétben sem a józan ésszel, sem pedig az apostoli korok óta létező keresztényi hittel, sőt, a legnagyobbak ilyenek. A főáramú kálvinizmus, lutheranizmus, metodizmus stb. pont ilyen például Magyarországon is. Egyáltalán nem rejtett célom a protestansizmus támadása a katolicizmussal vagy az ortodoxiával szemben, de érdekesnek tartom, hogy a modern kereszténység két szélsőségének első megalapozói protestánsok voltak, akkor is, ha nem egy általános református/evangélikus/stb. nézetük volt. Innen indult el az is, hogy a Bibliát egyedül szó szerint szabad értelmezni szöveg kontextusától függetlenül (szóval, ha a Biblia azt írja, hogy Isten hat nap alatt teremtette a világot, akkor az valóbban hat napot is jelent a leírt sorrendben, ha a Biblia azt írja, hogy Jónást lenyelte egy cet, akkor az biztos úgy is van, ha a Biblia szerint Isten özönvízzel elárasztotta az egész Földet egyetlen egy családot kivéve, akkor az így is volt stb.). Protestáns irányzatból származik az adventizmuson keresztül a Jehova Tanúi mozgalom is (ami az én értelmezésem szerint már nem is keresztény), még akkor is, ha nem épp az általunk, itt, Európában református-evangélikus protestansizmusból származott. A legszélsőségesebb pünkösdi karizmatikusok is protestánsok. DE a liberális-progresszív kereszténység is a protestansizmus berkein belül alakult ki. Ott már sokan odáig mennek, hogy kvázi annyiban tér el a "hitük" a mezei szekuláris élettől vagy egyenesen ateizmustól, hogy ők nem állnak semlegesen a kereszténység filozófiai értékeihez, hanem a jézusi filozófia alapjait (!) vallják, de mindent kihajítanak azon kívül az ablakon. Bár tény, hogy nem mindegyik, valaki csak kihajítja az egész zsidó-keresztény-muszlim erkölcsi tanítást a kukába és a modern, szekuláris világ ilyen irányú gondolatait követik. A Bibliát a legtöbben egy allegorikus írásnak tekintik, amiben semmit sem szabad szó szerint értelmezni (ezért írtam, hogy az alapjait vallják csak a jézusi filozófiának). Vannak néhányan, akik egészen odáig mennek, hogy minimalistábbak a Biblia történetiségét illetően mint az ateista minimalista tudósok (pl. vannak, akik tagadják Jézus történetiségét, mert szerintük "Ő a szívünkben él"). A Biblia hagyományos erkölcsiségét szintén hajítják a kukába, kb. úgy közelítik meg az egészet, mint a modern kor hedonisztikus szelleme: csak az a bűn, amivel közvetlenül ártok másnak, de azért se járhat pokol, mert az ellentétes a jóságos Isten képével. A szexualitás terén különösen szabadosak. Aztán vannak olyan vadhajtások is, akik nem hisznek Istenben sem, mert szerintük az csak egy szó "az általános emberi együttérzésre és lelkiismeretre". Hajlamosak a szinkretizmusra a kereszténységtől olyan messze álló vallásokkal is, hogy az csúcs (és itt most nem a világvallásokról beszélek, hanem arról, amikor az unitárius univerzalisták mondjuk wiccákkal, new ageerekkel, meg mágiában hívőkkel tartanak közös szertartásokat).


Mindenesetre az bizonyos, hogy Luther, Kálvin, Zwingli, Wesley és a többek forognak a sírjaikban... Ha látnák, hogy kik szakadtak még le az általuk elindított szellemiségből.


Miért lehet vajon ez? Igen, valóságos, hogy a katolicizmusban és az ortodoxiában is megjelentek ezen szélsőségek, de azután, hogy a protestansizmusból kiváltak, továbbfejlődtek ezek az irányzatok.



aug. 29. 13:59
1 2 3 4
 11/33 anonim ***** válasza:

"Az nyilvánvaló,hogy a katolicizmus blokkolta a gondolkodást és kegyetlenül lemészárolta az olyanokat,mint akik gömbölyded Földről beszéltek a lapos helyett"

Mondj már két ilyet, akit legyilkoltak, mert nem az Ószövetségben leírt lényegében lapos Földben hittek, vagy arról beszéltek.


Csak két ilyen személyt nevezz meg.

szept. 2. 12:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/33 anonim ***** válasza:
0%

#11.


Giordano Bruno,Galileo Galilei.

szept. 2. 16:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/33 A kérdező kommentje:

#12.

XXXXXXXXXXXXXXXDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD :-DDDDDD


Giordano Brunot az eretnek és istenkáromló teológiája vagy inkább vallása miatt végezték ki, plusz az ítélethez még a természete is hozzájárult. Nézzük csak sorra Bruno nézeteit:

-Számtalan világ létezik.

-A lélek nem csak hogy reinkarnálódni tud, hanem egyik testből a másik testbe még életében is át tud kelni, valamint akár más világokba is át tud kelni, egy lélek több testben is jelen lehet egyszerre.

-Mózes és valamennyi más csodákat végrehajtó ószövetségi próféta valójában varázsló volt, aki a varázslást és a mágiát mesteri szinten űzte.

-Jézus és az Újszövetségben szereplő összes személy, aki csodákat vitt véghez szintén nem Isten segítségével tett csodát, hanem mesteri varázslók voltak, akik az orruknál fogva vezették az embereket, de ez nem is elítélendő, hiszen annyira magas szinten álló varázslók voltak, hogy senki nem is érthette volna meg őket.

-Ugyanakkor mivel Jézus megtévesztette a tömegeket, ezért Jézus teljesen joggal végezték ki, hisz hazudott.

-Jézus nem keresztre feszítették, hanem felakasztották.

-A fentiek értelmében a varázslás és a mágia nem elítélendő dolgok, hanem üdvös, hasznos és előnyös dolgok, amelyeket gyakorolni kell.

-Mózes törvényei, például a Tízparancsolat nem transzcendens, hanem ő maga találta ki őket a pornépnek, így nem is kötelező érvényű minden emberre.

-Az ördögök áldásos tetteket tudnak végrehajtani, nem feltétlenül rosszak.

-Csak a zsidók származnak Ádámtól és Évától, a többiek korábban teremtett pártól származnak.

-Nem hitt a szűzi fogantatásban.

-A Szentlélek nem más, mint a világszellem.

-A Szentírás, meg amúgy minden szentszöveg megtévesztés.

-Jézus mesteri varázsló volt, így nem volt sem Isten, sem Isten fia, sem Messiás, sem próféta, sem semmi "hagyományos értelemben" neki tulajdonított titulus birtoklója.

-Minden próféta és apostol istentelen és varázsló volt, zseniálisak voltak és varázslás miatt akasztottak fel többet közülük (nem keresztre feszítettek, lefejeztek stb.).

-A kereszténységben, a zsidó vallásban, az iszlámban, az egyiptomi vallásban és a görög-római vallásban közös, hogy megpróbálják az istenit építeni az ember lelkében, de mindegyik kicsit vagy nagyon lebutult módon.

-Az igazi, tényleg jó vallás egy általa feltételezett ókori egyiptomi, hermetikus, ezoterikus, okkultista misztériumvallás.

-A hermetizmus az egyiptomi és a görög vallásból jött létre késői időszakban, hanem pont, hogy sok más vallás abból jött létre, mert az ősi bölcsesség.

-A kereszténység és a zsidó vallás is ennek az ősi egyiptomi hermetizmusnak az elcsökevényesedett változata.


A korban élesen szembement mind a katolikus, mind a protestáns felekezetek tanításával. Pontosabban nem csak a korban, hanem napjainkban is élesen szembemenne. Szó szerint az eretnek fogalma jól illik rá. Kb. volt minden a nézeteiben: eretnek kereszténység és ábrahámi vallások, hermetizmus, ókori mitológiák, gnoszticizmus, arianizmus, mágia, okkultizmus, földalatti varázslás stb.


Másrészt személyiségre is egy borzasztó alak volt. Élvezte, ha provokálhatott. Gyakran öltötte magára a szerzetesi csuháját és önmagára nagyon sokszor papként hivatkozott. Aztán miután mindenkit kiborított a katolikus világban, akkor a kálvinista Genfbe ment, ahol beiratkozott az egyetemre, majd rágalmazó támadást intézett a legtekintélyesebb professzorok ellen, ahonnan emiatt kicsapták, Genfből pedig menekülnie kellett. Aztán beutazta Európa nagy részét, ahol a személyét továbbra sem tudta levetkőzni, az eretnek tanait meg továbbra is híresztelte.


Amikor az inkvizíció elé került, akkor minden lehetősége megvolt arra, hogy visszavonja a tévtanait, bocsánatot kérjen és felmentsék (vagy legalább ne végezzék ki). De ő továbbra is kitartott az egész mellett, semmi bűnbánatot nem mutatott, sőt, pimasz volt még az inkvizítorokkal is.


Ettől függetlenül mai szemmel persze gyalázatos és szörnyű dolog, amit vele tettek és cseppet sem keresztényi, a mai szemmel a nézetei elmennének egypár new ageer, thelemita, meg hasonló körbe, de a középkor más világ volt. Ő mindent megtett azért, hogy úgy végezze ahogy. Számtalan alkalommal visszavonhatta volna az egészet, vagy egyszerűen csak befoghatta volna a száját és nem folytatta volna a prédikálást. Rengeteg dokumentum maradt a peréről, ami alapján egyértelmű, hogy többször nem épp a legvéresebb bírók elé került, volt, hogy konkrétan az ügyészek akarták megmenteni az életét. De ő soha nem élt ezekkel a lehetőségekkel valószínűleg a természete miatt.


Galileit meg nem ölték meg. Ágyban, párnák közt halt meg. XD

szept. 2. 20:36
 14/33 anonim ***** válasza:
0%

Giordano Bruno vádiratát borzasztó kínzásokkal csikarták ki. Köszönőviszonyban sem volt a valósággal.


Aki vallási tanokat erőszakkal akar rákényszeríteni valakire-legyen az JT,István királyunk,vagy inkvizítor, az az ördög eszköze.

szept. 2. 22:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/33 A kérdező kommentje:

#14.

Ezt önként hirdette és nagyon büszkén. Gondosan kidolgozta ezt az eretnekteológiát. Számtalanszor joga lett volna visszavonni, de mégsem tette meg.


Nem a tudományos munkája miatt, hanem az ezoterista és eretnek tanai miatt állt bíróság elé.

szept. 2. 23:29
 16/33 anonim ***** válasza:

Találtak-e saját kezéből származó ezoterista,eretnekséget tartalmazó hiteles iratát?


Mennyi az esélye annak hogy a katolikus egyház által íratott leírások nem szemenszedett hazugságok,igazolva azok istentelen ítéletét?

szept. 3. 03:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/33 A kérdező kommentje:

#16.

Persze. Például a De Magia, a Theses De Magia, a Spaccio della bestia trionfante, a De l'infinito, universo e mondi és még megannyi művében fejti ki gondosan, hogy a mágia miért egy remek, gyakorolni való és létező dolog, hogy a tényleg klafa vallás az egy ókori egyiptomi hermetizmus volt, hogy milyen teológiai nézetei vannak az Istenségről stb.

szept. 3. 20:27
 18/33 A kérdező kommentje:
És ezeket nem csak megtalálták, hanem büszkén terjesztette.
szept. 3. 20:27
 19/33 A kérdező kommentje:
Gyakorlatilag egy rossz korba született new ageer volt vallási nézeteit tekintve.
szept. 3. 20:29
 20/33 anonim ***** válasza:
0%

Kedves Kérdező!


Jól értem,hogy szerinted mindazokat,akik -a feltételezés szerinti- Giordano Bruno hamistanait vallják,terjesztik,mind meg kelélene égetni?

szept. 3. 21:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!