Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Miért hiszel a vallásod...

Miért hiszel a vallásod tanításában?

Figyelt kérdés

Szeretném megérteni azokat az embereket, akik vakon elhisznek mindent, amit a papok mondanak, hogy miért teszik mindezt. A vallások alapjául szolgáló anyagok, mint például a biblia hitelessége nagyjából egy bulvárlapéval azonos. A mesterséges intelligencia is csak azért teszi 35%-ra a biblia hiitelességét, mert volt néhány helyszín és történelmi esemény, ami valóban bekövetkezett, de hogy azok valóban isteni eredetűek voltak-e azt senki sehogy bizonyítani nem tudja.

A vallások által tanított dogmák folyamatosan dőlnek meg, a tudomány sorra bizonyítja be fizikai törvényekkel a korábban istennek tulajdonított jeleségeket és magyaráz meg mindent, ami a világunk leírásához szükséges, amely leíráshoz egyáltalán nincs szükség istenre.

A vallások tele vannak önellentmondással, csak a bilbliában több mint kétezer olyan momentum van, ami a biblia egy másik részével áll ellentétben vagy egyszerűen teljes képtelenség.

Minden vallás másként magyarázta Isten mibenlétét, ellentomdásban állnak egymással is sokszor, tehát nem lehet minden vallásnak egyszerre igaza.

Az egyházak mindíg is a hatalom eszközei voltak, a nép elnyomásban tartásához. Viszont egy dolog közös volt bennük, hogy a kisember tűrjön, mert ha itt teljesíti az elvárásokat és hagyja, hogy mások élvezzék a munkája gyümölcsét, akkor majd a halála után egy másik világban ezért kárpótolják. Ezt a mesét pedig valamiért bevették az emberek milliárdjai, mert hinni akartak valamiben, ami majd kárpótolja őket az itteni rossz sorsukért észre sem véve, hogy a haszonélvezők mennyire semmibe vették azokat a tanokat, amiket a vallásuk hirdetett. Gondolkodás nélkül vigasztalta őket az a tudat, hogy akiknek itt a földön jó, azok majd pokolra jutnak, de ők a menyországba. Igaz hogy még sose jött vissza senki, hogy elmondja milyen jó a menyországban és milyen rossz a pokolban, de valamiért az emberek mégis bevették a történeteket és az Isteninek nevezett parancsolatokat, amelyek egy része értelmetlen és csak szenvedést okoz.

A katolikus egyház miközben a szeretetről prédikál, irdatlan vagyont halmozott fel Vatikánban, az inkvizíció alatt emberek milliót kínozta meg isten nevében és Amerika meghóditásakor indiánok millióit irtotta ki, csupán az aranyért, azzal az ürüggyel, hogy nem az ő istenükben hisznek. Ez lett volna valóban isten elvárása az egyháztól?

De nézzünk körbe ma is, a templomba járó emberek nagy része is gátlástalan, legfőképp a politikusaink. Nagy pátosszal beszélnek arról, hogy mennyire hisznek istenben, miközben korruptak, kapzsik és minden olyan rossz tulajdonságuk megvan, ami biztosan nem tetszene istennek, ha létezne. És ők a példaképek?

Ha valóban isten termette volna a világot, akkor miért rontotta így el? Miért van ennyi tökéletlenség benne, miért élnek azok az emberek a legjobban, akik a leggátlástalanabbak és a legtöbbet ártanak embertársaikak?

ÉS még sorolhatnám azokat az éveket, amelyek mind-mint ellentmondanak annak, ami egy isten által teremtett világot igazolna. A tudománynak mindenre van magyarázata, amire pedig nincs, arra keresi és biztosan meg is lesz idővel, ha meg lesz hozzá a technikai háttér. Minden logikausan megmagyarázható a fizikával, a matematikával és a logikával, sehol nem szükséges bevonni a világunk magyarázatához sem istent, de a vallásokat méginkább. Ehhez képest az emberek jelentős része egy mesekönyvet fogad el bizonyítékként és idéz belőle úgy, mintha az hiteles forrás lenne, holott egyáltalán nem hiteles.

De mi motívál mégis emberekt arra, hogy higgyen ebben a mesében? Miért hiszik el azt, amit a pap mond nekik?



aug. 22. 13:37
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:
51%

1. Meg sosem talalkoztam olyan emberrel, aki vakon elhitt volna mindent, amit a papok mondanak. Olyannal sem, aki azt szuri le a vallas tanitasabol, hogy turjon el mindent. Sem olyannal, akit gondolkodas nelkul vigasztal a tudat, hogy akinek a foldon jo, az majd a pokolra kerul.

2. "A vallasok altal tanitott dogmak sorra dolnek meg, a tudomany sorra bizonyitja be..." ez nem igaz, a termeszettudomany nem foglalkozik azzal, hogy van-e isten es hogy foldi inkarnaciojaban feltamadt.

"A tudomanynak mindenre van magyarazata, es amire nincs, arra keresi es meg is lesz idovel" - erre nincs bizonyitekod, hogy mindenre lesz idovel, te ebben szeretnel hinni.

A vallas nem abbol all, hogy a tudomany eredmenyei helyett egy masikat tanit. Az istenhit egy vilagnezet, es abban foglal allast, amiben egy vilagnezet tud.

3. Tudom, hogy vannak, akik szeretik feltenni ezeket a "kerdeseket" es ez nagyon szep, de azt javaslom, ellenorizd le, mielott leirod, hogy van-e egyaltalan valosagtartalmuk. Javaslom a teologiatudomany alapszintu ismeretet, hogy pl. mi a dogma. Mi a hit, mi a vallas, mi az egyhaz. Mit mond egy vallas, mit a kulonbozo egyhazak. Amig ezeket azzal intezed el, hogy mesekonyv, addig nem fogja senki komolyan venni a te problemadat.

aug. 22. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 IstenGyermeke1 ***** válasza:
54%

A kérdés leírásában írtak döntő többsége igaztalan, s kizárólag a saját tudatlanságodat képezi le annak, aki azt elolvassa.

Továbbá csak úgy csöpög belőle a lenézés és az előítéletesség azok iránt, kik hisznek valamiben, amiben te nem. Ezt nem nevezném konstruktív hozzáállásnak; sem pedig célravezetőnek, ha valóban azért írtad ki a kérdést, hogy választ kapj. Mert nekem csak úgy tűnik, hogy mocskolódni szeretnél evvel.

Megjegyezném, hogy az AI annyira messze van a tökéletességtől, mint Makó Jeruzsálemtől. Rengeteg fals információt kaptam tőle a sok hasznos mellett is. Ezenfelül nem hinném, hogy kerek perec kimondja, hogy nincs Isten. Amit én eddig tapasztaltam az alapján egy semmitmondó körítőszöveget írna, amelynek az a lényege, hogy döntsd el te.

aug. 22. 21:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 anonim ***** válasza:
31%

Te is hiszel egyfajta istenben, hiszen megkérdezted az AI-t, és elhitted, amit mondott. Szóval akkor segítsen rajtad majd az AI, ha bajba kerülsz. Jó lesz így?

Amúgy amit írtál, az nem egy kérdés, hanem egy történelmi tényeknek lépten-nyomon ellentmondó, beképzelt ömlengés arról, hogy miért hülye, aki hisz. És mivel te nem kérdést tettél fel, úgy gondolom, hogy nincs értelme válaszolni sem, mert válaszolni csak kérdésre lehetne.

üdv, a javuló Stefán

aug. 23. 09:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 A kérdező kommentje:
Én csak arra lennék kíváncsi, hogy ti miért hisztek benne? Nem a mellébeszélésekre és a mocskolódásokra vagyok kíváncsi, henem arra, hogy ha minden ellene szól, akkor miért fogadjátok mégis el, amit a papok mondanak?
aug. 23. 18:47
 15/17 IstenGyermeke1 ***** válasza:

#14

A te világmodelledben szól minden ellene. Evvel nincs semmi baj. Azt nehezményezem, hogy a te meglátásodat az abszolút igazságnak nevezed.

S semmi mocskolódás nem volt szavaimban, csak reakció a leírtakra, s a hozzáállásoddal kapcsolatos kritika.

aug. 23. 19:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 anonim ***** válasza:
51%

11-es vagyok.

En valaszoltam. Nem hiszek el mindent, amit a papok mondanak, semmit nem hiszek el csak azert, mert egy pap mondja, plane nem "vakon".

Nem szol minden ellene.

Igy megfelel?



Komolyan mondtam, hogy ertsd meg elobb az alapokat. Dogmakrol beszelsz, meg vallasrol es egyhazrol meg papokrol. Mi az a dogma? Milyen vallas? Melyik felekezet, melyik egyhaz? Ez nem mellebeszeles, mert azt kerdezed, hogyan hisztek el mindent, amit "a papok" mondanak. Milyen papok, milyen pap? Szerinted mi csak azt hisszuk el, amit "a pap" mond es azt mindent? Hol hallottal ilyet?

Te talan azt hiszed, hogy erted a dolgot, jobban, mint mi, de a kerdest nem teszed fel ugy, hogy igaz legyen. A retorikai kerdeseid sertoek, miszerint mi a vallasos politikusokat tartanank peldakepnek.

aug. 23. 20:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 anonim ***** válasza:
36%

Én csak erre a rövid párbeszédre szeretném felhívni a figyelmedet :)


Két magzat beszélget az anya hasában:


- Mondd, te hiszel a születés utáni életben?

- Persze! Talán azért vagyunk itt, hogy felkészüljünk arra, ami következik.

- Lárifári! A születés után nincs semmi. Onnan még senki nem tért vissza. Különben is, milyen lenne az?

- Azt pontosan nem tudom, de biztosan mindenhol fények lesznek, talán a saját lábunkon fogunk járni, a saját szánkkal fogunk enni...

- Ez már végképp ostobaság. Járni nem lehet. S még hogy szájjal enni? Nevetséges. Hát nem látod a köldökzsinórt? Túl rövid.

- Igaz, de szerintem valami biztosan lesz, épp csak máshogy, mint amit itt életnek nevezünk.

- Ostoba vagy. A születéssel az élet véget ér, és kész.

- Figyelj, nem tudom pontosan, mi lesz, de a Mama segít nekünk.

- A Mama? Te hiszel a Mamában?

- Igen.

- Ne nevettesd ki magad. Láttad már valahol? Egyáltalán látta már valaki?

- Nem, de itt van körülöttünk. Neki köszönhetjük, hogy vagyunk.

- Na, most már hagyjál békén ezzel az ostobasággal, jó? Majd akkor hiszem a Mamát, ha látom.

- Látni nem tudod, de ha elcsendesedsz, akkor hallhatod az énekét, érezheted a szeretetét, a simogatását, óvó kezét. Figyelj...

aug. 30. 15:23
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!