Útmutatás kérésre öngyilkosság a válasz? Nem hiszem. De akkor miért lehet?

Utóbbi időben rendszeresen kérem Istent, hogy mutassa meg melyik a helyes irány a jövőt illetően, mert teljesen kilátástalannak érzek mindent, teljesen elveszve érzem magam. Tegnap is ezt tettem, de olyan elkeseredettséggel és mély őszinteséggel raktam a kezébe a sorsom, a jövőmet, mint talán még soha. Volt ez tegnap egész délután. Estétől, éjszakától pedig, még most is, ezzel ébredve, az öngyilkosságomat tervezem olyan természetességgel mint még soha. Sokszor gondoltam már rá, de mindig vissza tartott valami. Féltem megtenni, féltettem a szeretteim mi lesz velük, fájni fog nekik...de most semmi ilyen. Olyan természetességgel, nyugalommal gondolok rá, és tervezem, mintha a nyaralásom tervezném, vagy a reggelimet néztem volna mikor ébredéskor néztem mennyi és milyen gyógyszer van itthon. Tudom, és érzem, ha több lett volna, gondolkodás nélkül, aggodalom nélkül beszedtem volna. Az emeletről kilépni bár még most is tartok kicsit, de távolról sincs bennem az a félelem ami egész idáig volt mikor ilyen gondolatok jártak a fejemben.

Ez lenne Isten válasza, hogy melyik utat kell járnom ez után? Csodálkoznék. Főleg, hogy eredetileg most pont hogy eszembe sem volt az öngyilkosság mint megoldás. De akkor mi ez?