Segitett neked Isten valaha, valamiben? Van olyan dolog amit "neki tulajdonitasz"?
Igen, nekem már sokszor segített. Kértem és úgy alakította az eseményeket, hogy segített. Sokáig kételkedtem benne, hogy valóban ő segít e, de aztán olyan dolgokat mutatott nekem, amik már 100% hogy nem véletlen volt.
Isten segít, csak kérni kell és megtapasztaljátok ti is.
Nem, mert ateista vagyok, és nem Istennek tulajdonítom a dolgokat.
Főleg mióta egy mélyen hívő ismerősöm, a haláláig Istenhez fohászkodott, és mégis elhunyt 50 évesen rákban.
Persze, rengeteg.
Nem is az a kérdés, hogy segített-e valaha az Úr. Ő rengeteg embernek segített már, a bökkenő inkább az, hogy sokan nem veszik ezt észre, ráfogják a szerencsére, véletlenre, vagy másra.
Természetesen számtalanszor segített. Vizsgákon eszembe jutottak a dolgok, veszélyes forgalmi helyzeteket ép bőrrel megúsztam, betegségekből hamar kigyógyultam, egészséges gyermekem született, boldog és harmonikus házasságban élek, jó a kapcsolatom gyakorlatilag mindenkivel, vannak igaz barátaim, eredményes vagyok gyakorlatilag mindenben, amibe belevágok, stb, stb. Napestig lehetne sorolni.
Nem az a kérdés, hogy segített-e valaha valamiben, hanem hogy amikor segített, észrevetted-e?
Én minden jót ami az életemben történt Istennek tulajdonítok.
De ami nagyon feltűnő volt és jelet is kaptam rá hogy Isten keze benne volt a dologban:
- a megtérésem
- a Szentlélek-keresztség
- a házasságkötésünk
- a kislányunk megszületése
- a a kislányunk keresztelője
Ha érdekel szívesen elmondom hogy mi volt az amiből rájöttem hogy Isten tevékenykedett ezekben az ügyekben.
Megtérés:
Kiskoromban jártam katolikus hittanra, énekkarba, voltam elsőáldozó, de a nevelésem azért nem volt igazán keresztényinek nevezhető. Szépen lassan ahogy teltek az évek kezdett magába szippantani a világ, de azért templomba még sokáig jártam. Aztán amikor 19 éves koromban jött egy nagy törés ami miatt évekig rossz hangulatom volt és nem tudtam sehogy se segíteni rajta. Egy ideig még jártam templomba, de aztán amikor rájöttem hogy ez nem segít abbahagytam. Úgy gondolkodtam akkor hogy megpróbálom leélni az életemet minél jobban, de Isten nélkül, mert Ő úgy látszik nem törődik velem.
32 éves koromra az idő telésével szépen lassan rendeződött az életem és egyre javult ezzel a hangulatom is de Istennel még mindig nem tudtam kibékülni. Ekkor történt hogy nyaralni voltunk Krétán, és ott a befizetett idegenvezetős program keretében egy félórára benéztünk egy görög-keleti orthodox kolostorba. Nagyon szép volt, körülnéztünk kb. 10 percig aztán mentünk tovább. Aznap este azt álmodtam hogy abban a kis kolostorban lévő kápolnában vagyok (egy nagyon régi és nagyon kicsi kápolna volt ez) és mintha az elmémbe lenne helyezve egy új ismeret, egy ideig 100%-os bizonyossággal tudtam hogy Isten létezik. Korábban is hittem benne, de akkor arra a rövid időre nem hittem, hanem tudtam hogy létezik. Ez egy természetfeletti tapasztalat volt, korábban soha nem tapasztaltam ilyet. Később megtudtam hogy a kolostor szent Györgynek van szentelve, akinek a közbenjárását hitben való megerősítésért szokták kérni, mint ahogy nekem is a hit erősítésében segített. Ráadásul Szent György a védőszentem, ezért gondolom ő segített a közbenjárásával.
Szentlélek-keresztség:
Úgy volt, hogy miután felnőttkorban megtértem elhatároztam hogy mindenképpen el kell mennem egy Élet a Lélekben szemináriumra. El is mentem az Emmausz közösséghez. Egy elég jó kis csapatba lettem beosztva, csak egy fura alak volt köztünk aki akupresszúrával foglalkozott és akinek a kezéből állítólag energia (erős melegség) tudott sugározni és ezzel gyógyított is. Róla nem nagyon tudtuk eldönteni hogy ez a dolog Istentől van-e. Erről sokat vitatkoztunk és ez eléggé hátráltatott minket sajnos. Viszont volt egy lány is a csapatban aki meg Medjugorjéban tért meg és nagyon érdekes dolgokat mesélt. Neki saját állítása szerint Medjugorje óta sokszor jelent meg a Szűzanya és Jézus. Egyszer amikor a szemináriumra betegen jött és a közösség vezetője imádkozott a gyógyulásáért (csak néhány szavas ima volt) egészen eltelt a Szentlélekkel. Olyan volt mintha aludna és látszott rajta hogy nagyon nagy békességet él meg.
Amikor az utolsó alkalommal kézrátétellel imádkoztak értünk akkor nem nagyon történt semmi különös azt leszámítva hogy amiért a közösség vezetője imádkozott az leírtuk és abból lehet következtetéseket levonni. Nekem pl. azt mondták többek között hogy türelmet fogok kapni.
Szóval akkor nem nagyon történt semmi (pedig én azt vártam hogy mindenki prófétálni fog meg nyelveken imádkozni meg minden :)) de néhány hónappal később valóban teljesen betöltött a Szentlélek. Úgy történt hogy éjjel aludtam és egyszer csak arra ébredtem hogy magamban ezt mondom: "Átadom Neked a félelmeimet." És ahogy ezt kimondtam egy pillanat alatt rendkívül erős forróság töltött be a lábujjamtól egész a fejem tetejéig. És a legforróbb a szívemnél volt, ott úgy éreztem hogy a Szentlélek kiégetett valamit (talán a félelmeket). A forróság nem fájt de annyira erős volt hogy nagyon kellett erőlködnöm hogy fekve tudjak maradni mert a lábaim és karjaim kezdtek volna mozdulni az erős forróságtól. Azért nem akartam mozogni mert a feleségem mellettem aludt és nem akartam hogy felébredjen mert valószínűleg csak furán nézett volna (ő nem hívő).
Később arra is rájöttem hogy miért mondtam azt hogy átadom a félelmeimet. Azért történt ez mert minden reggel egy egy mondatos imával átadom a szabad akaratomat Jézusnak. Ez azt jelenti hogy bármikor cselekedhet helyettem vagy rajtam keresztül. Azt hiszem a legtöbbször ez úgy történik hogy én észre se veszem. Ebben az esetben viszont tudtam hogy ezt a mondatot nem magamtól mondom ki hanem inkább olyan volt mintha valaki kimondta volna énbennem, helyettem. Tudom furán hangzik de éreztem hogy ezt most nem magamtól mondom.
Házasságkötésünk:
Ezt nem szeretném részletezni a téma magánjellege miatt de a lényeg az hogy volt valami ami miatt a házasságunk egyházi rendezése teljesen lehetetlennek tűnt. Ezért elmondtam egy Szent József kilencedet és más felajánlást is tettem. Sokat kellett várnom (hónapokat) és az áttörés Szent József ünnepnapján történt meg. Ekkor ugyanis mintegy véletlenül (nem tudtam hogy aznap van Szent József ünnepe) elmentem misére ahol a pap kézrátétellel imádkozott (ahogy ilyenkor szokás) minden férfi hívőért. Ezután hazamentem és még aznap kiderült hogy a házasság rendezése menni fog. :)
Kislányunk megkeresztelése:
A keresztelés után vettük észre hogy a kislányunk rózsaillatot áraszt. Pedig semmilyen parfümöt nem használtunk, a kereszteléshez használt szentelt krizmában nincs rózsaolaj. A kislányunk védőszentje a Szűzanya, ez az ő csodája volt szerintem.
A kislányunk megszületése:
Édesanyám imádkozott unokáért, és ezután kapott egy álmot. Az álomban egy baba azt mondta neki hogy adjon 3 szentostyát és akkor jönni fog. Ezután édesanyám három szentáldozását felajánlotta erre a célra és valóban 10 kb. hónap múlva megszületett a baba. Előtte sok éven át hiába vártuk.
Emellett még írhatnék sok mást is mert ahogy írtam én minden jó dolgot Istennek tulajdonítok és erre vonatkozólag sokszor kaptam kisebb-nagyobb jeleket is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!