Az ateista történészek úgy vélik, hogy Jézus apja egy római katona (Pantera) volt?
9.
1. nem tudom, hol jártál iskolába, Magyarországon már a rendszerváltás előtt is tananyag volt a kereszténység kialakulása, így Jézust mindenképp meg kellett említeni.
2. A római katona nem regényalak, hanem ha jól emlékszem, a Talmudban fordul elő, mint Jézus apja.
3. a Jézus név gyakoriságáról írtak merő légből kapott dolog.
4. Tudtommal több egymástól független forrás ír róla (legalább 3, de ennek nem néztem utána).
Nincs olyan, hogy ateista történész, csak történészek vannak, akik a történelemmel foglalkoznak.
Vallásos ember is lehet történész, de el kell különítenie a vallási nézeteit, meg a történelmet, mert ha keveri őket, akkor nem történész többé, hanem vallási propagandista, vagy pap, vagy valamilyen más vallási ember..
Történészek nem foglalkoznak direktben magával Jézussal, mivel létezése nem bizonyított, csupán a hozzá kapcsolódó történésekkel, mint mondjuk Suetonius Caesarok élete Claudiusról szóló részében írt mondat, mi szerint 'A zsidókat kiűzte Rómából, mert Chrestos felbujtására folyton zavarogtak' - Ezt Claudius császár tette, aki 41 és 54 között uralkodott, ezért ez időben történt az eset és olyan kevéssé ismerte a császár a keresztényeket, hogy összekeverte őket a zsidókkal, mivel ekkor még csak a zsidók között terjedt a kereszténység, de Chresztosz említése miatt mégis tudjuk utólag azt, amit az akkori emberek nem, hogy a keresztények és a zsidók vallási vitájából fakadó zavargás volt az ok a kiűzetésre.
Jellemző a kereszténység korai ismeretlenségére az a stílus is, ahogy mindezt Suetonius leírja 110 és 120 között kiadott írásában, vagyis a második század elején (ismert a pontos dátum, csak én most nem emlékszem rá, hogy pont ezt a könyvet mikor adja ki) és nyilván ekkor sem ismert a kereszténység széles körben, mert akkor az ókori történész, aki élénken figyeli nem csak a fontos eseményeket, de még az apróbb híreket is összegyűjti, ám Chresztoszról, a keresztényekről semmit nem tud ő sem, mert különben másként tálalná az említett eseményt.
A történelemtanárok sem taníthatnak semmit Jézusról, ha valaki mégis azt teszi, az nem történelmet tanít így normális országban kirúgnák az állásából, mert ha prédikálni akar, akkor menjen papnak.
Azt taníthatják, hogy mit írnak a vallásos emberek erről a témáról, de azt meg felesleges, mert ha valakit érdekel, a hittan órán, vagy a templomban közvetlenül tudomást szerezhet róla. Jézus feltételezett életének nincs történelmi vonatkozása.
A Biblia nem történelemkönyv.
"az ő születésétől fogva számítjuk az időt,"
Az viszont biztos, hogy a feltételezett születése nem akkor volt, amikortól az időt számítjuk. (Már ugye, ha a Biblia nem hazudik, mert minden információt csak onnan vehetünk)
A Biblia szerint Jézus születésekor Heródes király még élt, ám ő időszámításunk előtt négyben meghalt, ezért ha Jézus élt, akkor minimum négy évvel korábban kellett megszületnie, mint az időszámításunk kezdete.
Másrészt tudjuk a Bibliából, hogy Jézus nevelőszülei népszámlálásra mentek Jeruzsálembe, amikor Jézus már élt, mert vitték magukkal.
Augustus császár idején három népszámlálást tartottak az egyre hatalmasabb birodalomban: i.e. 28-ban, i.e. 8-ban, illetve i.sz. 14-ben. Valószínűsíthető, hogy az i.e. 8-ban elrendelt népszámlálásra hivatkozik Lukács evangéliuma.
Akkoriban nem egy év alatt zajlott le egy népszámlálás, így ez sem ad pontos dátumot, de i.e 8-nál korábban nem lehetett.
Így a Bibliára alapozva, ami egyáltalán megemlíti Jézust, ha valóban élt, akkor i.e 8 és i.e. 4 között kellett megszületnie.
Ha megszületett egyáltalán.
Egyrészt nem találkoztam még ateista kollégával történészként. Biztos van, csak nem derült ki róla, hogy amúgy ateista.
De a történészeket ne úgy képzeld el, hogy minden történelmi kérdéshez értenek és minddel foglalkoznak tudományos szinten.
Szerintem egy ateista történésznek nem Jézus lesz a kutatási területe. Amúgy ezzel a római katonás dologgal sem ateisták foglalkoztak, hanem a főleg a zsidók. Na, nekik nem mindegy, hogy ki volt Jézus...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!