Milyen reménységről ír itt a Biblia?
Tisztelt kérdező!
Pál itt rámutatott, hogy Jehova ígérete szerint Ábrahámon keresztül áldások fognak kiáradni. Utána pedig elmondta: „Isten... esküvéssel lépett közbe, hogy két változhatatlan tény (szava és esküje) által, melyekre nézve lehetetlen, hogy az Isten hazudjon, erős vígasztalásunk legyen minékünk, mint a kik oda menekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet, mely lelkünknek mintegy bátorságos és erős horgonya” (Zsidók 6:17–19; 1Mózes 22:16–18).
A Szent István Társulat Bibliában levő fordítást és a hozzá írt magyarázatot írom:
Zsidóknak6,18-19
Így a két változhatatlan dologban, amelyben Isten nem téveszthet meg, erős támaszt kaptunk mi, akik arra törekszünk, hogy az előttünk lévő reményt megragadjuk.
Lekünk biztos és szilárd horgonya ez, amely a függöny mögé ér,
18-as magyarázat: A két változhatatlan dolog: Isten esküje és Krisztus főpapsága.
19-es magyarázat: A keresztény reménnyel belekapaszkodunk az örök élet javaiba, s bizalmunk az előbbi két változhatatlan dolgon nyugszik, Isten be akarja váltani ígéretét, tehát életünk nincs kitéve a véletlen játékának. Ahová Krisztus belépett mint főpap, mi is oda tartunk. A
,,függöny mögé" annyi, mint a mennyei szentélybe, amelynek jelképe volt a függönnyel elválasztott földi szentély.
Szia
Pál apostol egy horgonyhoz hasonlította a reménységünket a Héberek 6:19-ben. A horgony megtartja a hajót a viharban, hogy ne sodródjon rá a sziklákra. De ehhez fontos, hogy a lánca is jó állapotban legyen. Ahogy a rozsda meggyengíti a láncot, úgy a kételyek is a hitünket. Ha kételyeink vannak, és ellenségeskedéssel kerülünk szembe, akkor elveszíthetjük a hitünket abban, hogy Jehova teljesíti az ígéreteit. Ha pedig elveszítjük a hitünket, elveszítjük a reménységünket is. Jakab úgy fogalmazott, hogy „aki kételkedik, az olyan, mint a tengernek szé
Pál apostol a ’horgony’ szót jelképes értelemben használta, amikor azokhoz szólt, akik szellemi testvérei a Krisztusban, és az eléjük helyezett reménységet ’a lélek horgonyának’ nevezte.
’Az égi elhívás részeseinek’ a reménye – mármint hogy örökké élhetnek romlatlanságban. Héberek 3:1 – szilárdan megalapozott és teljesen biztos. Ezt két olyan dolog támasztja alá, amelyben lehetetlen, hogy Isten hazudjon: az ígérete és az esküje. Ez a remény Krisztusban válik valóra, aki ma már halhatatlan személyként él az egekben. Ezért mondható el erről a reménységről, hogy „a lélek horgonyaként szolgál nekünk; biztos is, szilárd is, és behatol a függönyön belülre (miként a főpap is belépett az engesztelés napján a szentek szentjébe), ahová belépett értünk egy előfutár, Jézus, aki főpap lett Melkisédek módja szerint örökre” Héberek 6:17–20.
#5
"Viszont szeretnék örökké élni itt a földön." - ezt tette elérhetővé Krisztus a halálával minden ember számára. Persze elmondta mit kell tennünk ehhez: "Az örök élethez az szükséges, hogy megismerjenek téged, az egyetlen igaz Istent, és azt, akit elküldtél, Jézus Krisztust." János 17:3
Persze, ahogyan írod, nem a jelenlegi körülmények között, inkább olyan helyzetben, amelyről ezt ígéri Jehova: "És letöröl minden könnyet a szemükről, és nem lesz többé halál, sem kesergés, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé. A korábbi dolgok elmúltak.”
És az, aki a trónon ül, ezt mondta: „Mindent újjáteszek!” Ezt is mondja: „Írd meg, mert megbízhatók és igazak ezek a szavak.” Jelenések 21:4,5
....Jehova tényleg azt szeretné, ha örökké élnénk, és segít is abban, hogy elérjük ezt a célt:
1Timóteusz 2:3, 4
" A megmentőnk, Isten ezt tartja jónak és elfogadhatónak. Ő azt akarja, hogy mindenfajta ember megmeneküljön, és pontosan megismerje az igazságot."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!