A Biblia olvasása kissé unalmas, és az imádkozás is. Mit tegyek ha szeretnék újra őszintén hinni de valahogy nem megy?
Számos imamódszer létezik, illetve a Bibliát sem mindegy, hogy hogyan olvasod.
Jezsuiták azt mondják, hogy az élet hétköznapi tevékenységei is lehetnek imádság, ha ezeket ilyen lélekkel végezzük.
"Mert ha nem hiszek a megváltásban, akkor ítélet alatt vagyok."
Jézus hol mondott ilyet?
Ha nem hiszel benne, akkor hit nélkül is képes vagy normálisan élni.
De te hiszel benne, vakhívő vagy.
Akkor ne azon töprengj, hogyan fogsz hit nélkül élni, mert nem tudsz. Csak és kizárólag a pszichológus tud ezen segíteni, de ha annyira vakhívő vagy, hogy el se mész, akkor ő sem.
Akkor viszont valami más megoldást keress, mert így már itt, a Földön is pokol lesz az életed.
Szia
A hozzászólásaidat olvasva, tényleg hiányzik a bibliai ismereted.
Mit gondolsz miért áll 66 könyvből a Biblia?
Mert Isten ennyi információt tartogat neked is, hogy megismerd őt, és ha megismered, akkor nem tudod majd nem szeretni, és ÁLLANDÓAN imádkozni hozzá hálából, köszönetből, és olykor csak azért, hogy elmondod Neki minden bajosódat, bánatodat és persze örömeidet is.
Egy ismeretlennek persze nem fogod elmondani a problémáidat, de lehet beszélgetni sem szeretnél vele. Hát ez van jelenleg veled Istennel.
Viszont egy baráttal, akit szeretsz és bízol benne minden titkodat megoszthatsz.
MIELŐTT olvasnád a Bibliát, ad neked a Teremtőd tanácsot, hogyan kezdjél az olvasásához. A Példabeszédek 2:1-5 verseiben (ez nem hosszú) olvashatod el.
A másik tanácsot Péter apostol írta le: "Mint újszülött csecsemők, fejlesszetek ki vágyakozást a szó hamisítatlan teje után, hogy növekedjetek, és megmentést nyerjetek általa," 1Péter 2:2
Az imádkozásaim bajai:
Unalmas, ismétlődő (nem a Mi Atyánk)
Nem kaptam még választ
Isten előre tudja már amit mondok...
De hála Istennek még szeretek keresztény zenéket hallgatni néha napján.
A kedélyedet valóban javítja, de a gondolkodásod nem.
Kéne ide az agyturkász... persze akkor, ha nem akarsz szép lassan egy komolyabb betegségbe belecsúszni.
Szerintem nem jutsz pokolra. Sőt, szerintem senki sem jut sem pokolba, sem mennybe. Mindenki ugyanoda fog jutni. Lesz, akinek pokolnak fog tűnni, megint más menyországnak érzékeli ugyanazt.
Én magam is uncsinak találtam a Biblia olvasást, imát, templomba pedig mai napig nem járok be. De vannak napok, amikor szükségem van lelki táplálékra és beleolvasok a Bibliába. Aztán olvastatja magát. Van, amikor meg nem. Amikor nagyon nincs már kivel beszélnem ellővök egy imát, beszélgetek Istennel, elmélkedek rajta. És ha panaszkodom, akkor azért ima közben maguktól bevillannak a kézenfekvő megoldások a panaszaimra. Csak olykor gyáva vagyok meglépni őket, máskor pedig bátran meglépem az ijesztő dolgokat.
Emlékszem, egyszer hasonló helyzetben voltam és engem az apokrif iratok olvasása zökkentett ki. Az nem volt uncsi. Ellent mondanak a Bibliában helyenként, ezért nincs is benne, de ennek ellenére Biblia olvasásra késztetett. Ahogy itt is néhány kérdés vagy válasz a Biblia olvasására késztetett.
Úgy vélem, hátra dőlhetsz. Nem jutsz pokolra. Isten szeret téged, megbocsátja bűneidet és ha lehet, akkor ne vétkezz ezután. Told ki az életed hosszát amennyire lehet és igyekezz kitolni más emberek életének hosszát. Javíts életed minőségén és igyekezz más emberek életminőségén is javítani. ha így teszel, a menyországban érezheted magad itt a földön is és Odaát is. Ha pedig megrövidíted életed vagy másét és rontasz saját vagy mások életminőségén, akkor a pokolba fogod érezni végül magad itt a földön és Odaát is. Mert legyen bármennyi szenvedése az embernek ezen földi életében, odaát minden értelmet nyer. Odaát nincs titok, nincs ismeretlen. De cselekedni csak az életben lehet. Odaát egyben látjuk azt, aminek most csak egy szeletének az egyik morzsáját szemléljük. Ideát egy szelet torta morzsája jutott osztályrészűl mindenkinek. Van, akinek egy tészta morzsa, másnak egy csokidarab a tortából, megint másnak marcipándarabka. De Odaát egybe látjuk az egész tortát és minden alkotóelemét megízlelhetjük. Ráadásként együtt sütjük ezt a remek tortát Ideát morzsáról morzsára.
Pontosan azt látod majd földi pályafutásod során, amit Isten lát. Jót és rosszat egyaránt, amit az emberek cselekednek. Az egész történelmet látod majd kezdettől a végéig. Mindenki életét látod majd. Isten leszel, az az Isten, aki létezik és aki egy ugyanígy Jézussal is. Egy a prófétákkal. Így lesz végül mindenki egy. De senki sem lesz egyedül. Jobb ha úgy bánsz mindenkivel, mint ahogy elvárnád, hogy veled is bánjanak. Mert Odaát megtapasztalsz minden jót és rosszat a másik szemszögéből is.
Erről beszél Jézus is. Erről beszélnek a próféták. Jó, nem szó szerint így darálják le a lényegét , de nagyából ez a lényeg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!