Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Hogy lehet Istenhez közeledni?...

Hogy lehet Istenhez közeledni? Kinek az imáját illetve milyen imákat hallgat meg?

Figyelt kérdés

Milyen szabályokat vagy alapelveket kell betartani hogy isten meghalgasson?

(Elsősorban olyanok válaszát várom akik vallásosak és hisznek Istenben)


2024. ápr. 2. 08:17
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
49%

Szia


Az ima, tisztelet teljes beszélgetés Istennel.

Ezért nyilvánvaló, hogy semmilyen más személyhez nem imádkozunk, pl, Máriához, vagy valamilyen más "szentekhez".

Jézus adott egy "mintát" arra vonatkozóan, hogy miként tehetjük ezt meg, a saját szavainkkal, és nem egy betanult szöveggel.

A Máté 6, fejezet 9. versétől olvasható, hogy Isten nevének megszentelésével nyitunk, vagy is kedvesen a nevén szólítjuk meg égi Atyánkat.

Elmondjuk neki, hogy mennyire várjuk már az ígéretét, a földre vonatkozóan is. S továbbra is szeretnénk ennek részesei és támogatói lenni.

Utána jöhetnek a személyes kéréseink, és kérhetjük a segítségét a próbákkal szemben, amit Sátán, vagy a világ buktatóként elénk tesz.

Imádkozhatunk szeretteinkért, betegeinkért, vagy a börtönbe lévő testvéreinkért, mindenkiért, akik nehezebb körülmények között, vagy valamilyen betegségben élnek, és szükségük van Isten szellemének támogatására.

Mondjunk köszönetet az életünkért, az élelmünkért, mindenünkért amivel rendelkezünk.

Végül pedig ezeket a fia Jézus nevében tárjuk elé, mivel Ő a főközvetíitő, közbenjáró Isten, és az emberek között.


Az imák lehetnek rövidebbek, hosszabbak, alkalomhoz illőek.

Pl, amikor étkezünk, akkor azzal kapcsolatban mondunk hálát, hogy kirendelte azokat számunkra. amikor pihenésre készülünk, akkor megköszönjük a napunkat, és kérjük, hogy tegye zavartalanná a pihenésünket.


Isten a saját szavainkra kiváncsi, ami őszínték, és belülről, a szívünkből fakad.

2024. ápr. 2. 08:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 A kérdező kommentje:
Köszönöm a választ:)
2024. ápr. 2. 08:55
 3/13 IstenGyermeke1 ***** válasza:

Christus surrexit, alleluia!

Egy másik kérdésnél írtam erről a közelmúltban. Ide is teljes mértékben beillik, szóval bemásolom. Ha a köszönésemből nem derült ki, katolikus vagyok.

Az első lépés, hogy kezdjem el keresni Őt. Kezdjek el imádkozni, megtartani a tanításait, olvasni a Szentírást, járjak vasárnap szentmisére, vegyek is részt benne, ne csak betanult szöveget mondjak, gyónjak (ne évente egyszer, én a három havit javasolnám), járuljak szentáldozáshoz mindig, amikor csak tudok. Biztos vagyok benne, ha nyitott szívvel vársz, megmutatja Magát neked a mi Istenünk.

Ha már van kapcsolatom az Úrral, akkor kezdjek el többet imádkozni, igyekeztem megismerni Őt imádságban, a Szentírásban és az Egyház tanításaiban, a szent liturgiában.

S itt következik az, ahol mindenkinek másra van szüksége. Én "elmentem" a karizmatikus irányba, sok dicsőítését s szentségimádáson veszek részt. Van, aki a rózsafüzérben vagy más imádságban találja meg az Istennel való együttlétet. Itt figyelj a lelkedre, mit mond.

A két leghatalmasabb ajándék, amire mindenképp felhívnám mindenki figyelmét: az Eucharisztia és a bűnbocsánat szentsége.

Az Eucharisztiában Krisztus van jelen. A Fiúisten közénk szállt, ránk bízza magát! S a szentáldozásban Vele találkozom bensőségesen!

A szentgyónásban is Krisztussal találkozom, csak másképp. Ott az irgalmas Istenként jelenik meg. A gyóntató közvetítésével egyenesen Vele kerülhetek kapcsolatban, Ő bocsát meg nekem. "S én feloldozlak téged bűneidtől az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében." Ki a pap, hogy ilyen hatalma van? A liturgiában a celebráns "in persona Christi" cselekszik, tehát felszentelése által valóban Krisztus oldoz fel engem.



#1

Ugyanaz a szöveg mindig, százszor leírtam már, s nem csak én; hogy EGYEDÜL ISTENHEZ IMÁDKOZUNK (mert csak Őt illeti meg az imádat), s a SZENTEKNEK A KÖZBENJÁRÁSÁT KÉRJÜK. Ők —mivel telve vannak Krisztussal s az Ő szeretetével— imáikkal segítenek minket. És mi kapcsolatba léphetünk velük. Valahol kikeresgéltem azokat a szentírási helyeket, ahol az angyalok közbenjárása fordul elő, ha megtalálom, idézem.

2024. ápr. 2. 09:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
48%

2


Isten a szavában kizárólag Jézust nevezi meg közbenjárónak.

Ezért Én kizárólag Jézus nevében fordulok Istenhez.

(1Timóteusz 2:5, 6) 5 Mert egy Isten van, és egy közvetítő van Isten és az emberek között, Krisztus Jézus, egy ember, 6 aki megfelelő váltságul adta magát mindenkiért. . .

Kérlek figyeld meg:

Itt határozottan, EGY közvetítőről beszél, mivel az Ő áldozata a megfelelő.

Mások halála nem megfelelő értékű a megváltáshoz, így nem is járhatnak közben senkiért. Ezért akkor a Biblia ellentmondásba keveredne.

2024. ápr. 2. 09:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
69%

Kedves Kérdező. 1-es vagyok.

Véletlenül lemaradt, hogy az imában, bocsánatot is kell kérnünk az elrontott dolgainkért, és kérnünk kell a megbocsátását.

2024. ápr. 2. 09:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:

Akkor érkezik válasz egy imára, és akkor tudjuk befolyásolni Istent, ha mi magunk is Isten akaratában járunk és a szerint kérünk.

Van rá példa a Bibliában, hogy egyesek Isten elrendelt akaratát is meg tudták változtatni az imájukkal. Szóval hasznos az ima, de csak akkor ha az igaz ember teljes szívből jövő könyörgése produkál győztes erőt.

Isten erre tekint.

2024. ápr. 2. 09:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 IstenGyermeke1 ***** válasza:

#4

Sajnos nem találom, nem emlékszem, melyik kérdéshez írtam, az is lehet, hogy az értelmetlen “mindenki hülye csak én nem” kommentek miatt töröltem a megválaszoltak közül. De írok újat:

“Vigyázzatok, ne vessetek meg egyet se e kicsik közül! Mondom nektek: angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát.” (Mt 18,10)

Tehát mindenkinek van őrangyala. S akkor az mégis őriz téged valahogy, s ő nem Krisztus.

Máshol is látjuk, hogy az angyal oltalmaz. Például a Zsolt 34,8 és a Zsolt 91,10-13.

Sőt, az angyalok közbenjárására is van példa. Nézzük csak meg a Jób 33,23-24-et és a Zak 1,12-t. Nem egy angyal könyörög Istennek a csapás leállításáért. A fő példa —amit Muter Lárton, akarom mondani Luther Márton nagy ravaszul apokrifnek bélyegzett— Tóbiás könyvében található, mégpedig a 12. fejezet 12. versében. Ott Szt. Ráfael arkangyal maga (!) olvassa fel Tóbit és Sára imádságát az Isten színe előtt. Ajánlom azt a könyvet olvasásra, én személy szerint szeretem.

Továbbá a hit forrása a Szenthagyomány is, ami a Szentírással egyenrangú (megjegyezném, hogy a Sola Scriptura-elvnek SEMMI szentírási bizonyítéka nincsen; s az valójában “Sola mi hogyan értelmezzük a Bibliát”, vagyis a saját bibliaértelmezési hagyományuk über alles). S a Szenthagyomány viszont bátorítja a szentek tiszteletét, sőt mitöbb abban (és a mártíraktákban) maradt fenn az Egyház első vértanúinak halála s tisztelete. Megjegyezném, hogy a Szenthagyomány Krisztushoz ill. az apostolokhoz vezethető vissza, s nem azonos Egyházunk hagyományaival.

2024. ápr. 2. 10:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
33%

"szent hagyomány", Isten akaratának és szavának teljes figyelmen kívül hagyása.

Jézus erre figyelmeztette többször is a követőit.

(Márk 7:13) . . .érvénytelenné teszitek Isten szavát a hagyományotok által, melyet továbbadtatok. És sok effélét tesztek.”

(Máté 15:9) 9 Hiába imádnak engem, mert a tanításaikat emberek parancsolataira alapozzák.«”

(Márk 7:8) 8 Elhagyjátok Isten parancsolatát, és emberek hagyományához ragaszkodtok.


Őrangyalok:

Jézus azt mondta, hogy a tanítványainak az angyalai látják Isten arcát

Ezzel arra utalt, hogy az angyalok érdeklődéssel figyelik a tanítványait, nem pedig arra, hogy egyénenként csoda folytán megvédik őket.

Ezért, akik őszintén imádják Istent, nem cselekszenek ostobán és meggondolatlanul, azt feltételezve, hogy Isten angyalai úgyis megvédik őket.

Sátán ezzel érvelt Jézusnak, hogy nyugodtan leugorhat a templom tetejéről, mert az Angyalok úgy is megvédik.

Ez azt jelenti, hogy az angyalok némely alkalommal segítségre lehetnek egy embernek aki Isten szolgálatát végzi. De nem védik meg folyamatosan mindentől.

Az angyaloknak más feladatuk van, a szolgálatuk elsősorban Isten szándékának megvalósításában való együtt működés. ezért az ehhez szorosan kapcsolódó feladatot végzik.

2024. ápr. 2. 11:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
58%
Jók az ilyen kérdések! Sok őszinte tanú ki tudja fejteni a hitét és meggyőződését, megszerzett ismeretét, és senkit nem bántanak meg.
2024. ápr. 2. 14:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
26%

Jakab apostol írja:

"Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének."

2024. ápr. 2. 18:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!