Miért áll ki a református egyház Novák Katalin mellett?
7
Kedves Gergely.
Az általad idézett Biblia vers, nem része az ihletett írásoknak, mivel ellent mondana annak, hogy Jézus a "törvényt betöltötte".
A haláláig, nem érvényteleníthetett semmit, amit az Atyja lefektetett.
A János 7:53–8:11 egy betoldás: Ezt a 12 verset egyértelműen betoldották János evangéliumának az eredeti szövegébe. Nem találhatóak meg a Sínai kódexben, az 1209. sz. Vatikáni kódexben
Egyes görög kéziratok ezt a részt János evangéliumának a végére teszik, más kéziratok pedig a Lukács 21:38 mögé, ami ugyancsak azt támasztja alá, hogy nem tartozik az ihletett szövegrészhez.
Miért áll ki az egyház egy politikailag elkötelezett személy mellett?
Mert nem tartozik Isten választottjai közé.
A keresztény semleges, nem politizál, nem ért egyet az emberi politikával, de nem is támad ellene. Isten joga ezeket kezelni.
Ha része a világnak egy ember, az nem keresztény, csak valamelyik kereszténynek nevezett vallásba belekeresztelték. Tehát névlegesen akasztották rá azt a jelzőt, ami nem illeti meg.
11#
No, újabb csontváz hullik..
Hogy a János ev. se volt elég jó a JW.org Bibliába.
Csak a 12. verstől rakták bele a 8 részt.
Akik ilyen így úgy faragott Bibliát olvasnak, azoknak üzenem, hogy csapdában vannak.
Ha szeretik a hazugságot, akkor csak olvassák tovább, szívük joga.
Én szóltam ...
Gondolom azért, mert Balogh ex-miniszter, jelenleg refi püspök tanácsára adott kegyelmet az illető személynek.
De Novák egész biztos, hogy nem rontott meg gyermekeket.
13
Miről beszélsz?
Hogyan egyezteted össze Jézus személyét, aki betöltötte a törvényt, hogy a halála előtt törölte el azt? A halálával szünt meg néhány törvény, ami a megváltás miatt érvényét vesztette. Addig nem.
Ugyanakkor láthatod, hogy más források nyilatkoznak erről így.
Isten szava enm mond ellent önmagának. akkor történnek ilyesmik, amikor emberek saját elméleteket gyártanak egy Biblia idézetre....
15
Az utolsó mondatod nagyon igaz a JW re.
Különben sem ismeritek az Igazságot....Jézus Krisztust.
Még mindig a bűneitekben vannak azok, akiket nem ért utol a kegyelem.
A kegyelem Jézus Krisztus személye... Jézus tanítványait jelek követik, mivel Jézus Krisztus kezei lábai, Jézus a fej.
Különben értem én, hogy mire jó ez az egész koncepciója JW nek.
Tőlük nyugodtan működhet a sötét oldal, amikor Krisztus testének taposnia, írtania kellene őket.
No, de ehhez érett keresztények kellenének. A csecsemő keresztények ilyen hatalmat nem kaphatnak....főleg, ha átverik Őket....felnőni sem tudnak.
Remélem az Úr rendet rak a JW ben.
Igaz a JW ben nem Jézus Krisztus az Úr....de Nála nincs lehetetlen.
#17
A pedofil igazgatónak jobb kapcsolatai voltak a kormányban :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!