Csak én hányom el magam a kulturális vallásosságtól?
Nyugaton eléggé jellemző, de már nálunk is van hasonló. Legékesebb példája az egésznek például az, amikor Elton John keresztapa lett, olyan kijelentések után, miszerint be kellene tiltani az összes vallást, jelszóval azok az okai a homoszexuálisokkal szembeni negatív előérzeteknek. (Természetesen mindezt mindenféle alátámasztás nélkül.) És akkor ez az ember lett keresztapa, vagyis az ember, akinek az lenne a feladata, hogy hitben nevelje a gyereket...
Vagy amikor két totál világi életet élő, vagy éppen kifejezetten vallásellenes ember egyházi esküvőt szervez, jelszóval az olyan széééép, meg kellenek a képek Instára. Japánban már olyan sok volt ebből, hogy külön díszlettemplomokat kellett építeni azoknak, akiknek csak a díszlet miatt kell esküvőre, névadóra stb.
Tehát amikor az illetőtől abszolút távol áll az egész, de mégis bizonyos külsőségeket magára vesz, mert úgy szokás, meg lássák, hogy "nem mocskos XY", meg hogy ő aztán nagyon hű a szokásokhoz, meg különben is annyira széééép stb. Direkt az írtam, hogy "akiktől abszolút távol áll az egész". Nem arról beszélek, aki például hívő, de nem vallásos, viszont lelkileg sokat jelent neki egy ilyen. Ez teljesen ok. De az, amikor minden pusztán a díszlet miatt, vagy a családtagoknak való megfelelésből van az szerintem eléggé undorító. Miért kell?
Ez annyira, de annyira álszent és képmutató... Meg nagyon, de nagyon elvtelen. Ennél még a Militáns Ateisták Ligájának tagjait is jobban becsülöm, mert ők legalább nem élvezték annak a fényét és előnyeit, amire másnap jó esetben tettek, rossz esetben géppuskával belelőttek.
Ha elveink vannak, akkor azokat ne tagadjuk már meg. Ez olyan, mint amikor szidja Margó néni a közösségi médiát, de azért mégiscsak jó, hogy néhány kattintással nézheti Facebookon a CsalóVilág legújabb történéseit. Vagy amikor a globalizációt, globalizmust, kozmopolitizmust átkozza valaki miután kijött az McDonald's-ból, a kis H&M-es ruhájában.
Csak én undorodom ettől?
#11.
Akkor most megemlítem.
A pálfordulással nincs gond, amíg nem a színpadnak szól. Nála azt hiszem a családjával történtek egyértelművé teszik, hogy kinek szólt...
#9.
Ez baromság.
Akkor a zsidó, muszlim, meg buddhista gyerekek intézetbe kerülnek automatikusan??? Badarság.
Ez max. az újkor közepéig volt így szokásjog alapján. Most már mindegy, hogy van-e keresztszülő. Max. a szülők rábízhatják bárkire a gyerek nevelését halál esetén.
Annyira nem foglalkozok ezzel, de amúgy szerintem is gáz. Képmutatás.
9. Ez ma már nem így van. Régen, a mikor a keresztlevél volt az egyetlen hivatalos papírja a gyereknek, akkor igen, figyelembe vették. Ma már a keresztapaság jogilag semmit sem jelent. Ha a szülő meghal, a gyerek rokonait kérdezik meg, akik ha nem vállalják, a gyerek megy állami gondozásba.
Az a baj, hogy az egyház összead hitetlen, ateista embereket is. Valamint megengedi, hogy bárki keresztszülő legyen. Ezt nem szabadna engedni.
Amúgy vannak papok, lelkészek, akik szigorúbbak.
Tanúja voltam egyszer egy olyan esetnek, hogy református gyülekezetben az ünneplő család szépen felöltözve megérkezett a gyerekük keresztelőjére. Jött a népes rokonság is. Mielőtt elkezdődött volna szertatás, a lelkész közölte velük, hogy a keresztszülők nem járták végig az előkészítő alkalmakat, ezért most nem lesz keresztelő, de egy áldást szívesen mond a gyerekre.
Azt a szitut sose felejtem el.
Már rég nem érdekelnek a vallások. Nagyjából egy kaptafára készült mindegyik, ennek ellenére a legkisebb eltérés észrevételére képes egymásnak rontani az ostoba emberi biomassza!
Nekem minden vallás alapjával, a HITTEL vannak alapvető fenntartásaim:
1. „Credo quia absurdum est” a világlátásnak ebbe a módjába valóban sok olyan elképzelés tartozik, amitől a racionális embernek föláll a szőr a hátán. Ezt nálam messze übereli a tapasztalatokon alapuló MEGGYŐZŐDÉS. Ez a megismerés valóban tökéletes? Hát persze, hogy nem! A tudományos megállapításokba is gyakran becsúsznak kisebb – sőt nagyobb! - tévedések, amely kor fejlettsége az emberi elme korlátozott lehetőségei behatárolnak. Csakhogy! Amíg a tudomány ezeken a tévedéseken előbb-utóbb túlteszi magát, a hit egyszerűen dogmákká csontosít (vagy csontosítana) jó néhány elképesztő elképzelést. A tudományos gondolkodás kritikusai számtalan példát hoznak fel a „természtfeletti” vagy „paranormális” jelenségekből, amire a tudományos gondolkodás nem tudott kellő választ adni. Lehet, hogy majd később fog, de az is lehet, hogy akkor sem. Akárhogy is áll a dolog, ezek nem igazolják sem a teológiai ungabungákat, sem a liturgiai hókuszpókuszokat!
2. A HIT kétélű fegyver:
- bölcsességgel, jószándékkal csodákra,
- alantas szándékkal, ostoba fanatizmussal pokoli dolgokra képes.
Aztán
3. Ideje volna végre feltenni a kérdést, a HIT mit adott többet:
- békét, nyugalmat, erőt, vigaszt, vagy
- háborút, kínokat, szenvedést, csalódást...?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!