Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Csak én hányom el magam a...

Csak én hányom el magam a kulturális vallásosságtól?

Figyelt kérdés

Nyugaton eléggé jellemző, de már nálunk is van hasonló. Legékesebb példája az egésznek például az, amikor Elton John keresztapa lett, olyan kijelentések után, miszerint be kellene tiltani az összes vallást, jelszóval azok az okai a homoszexuálisokkal szembeni negatív előérzeteknek. (Természetesen mindezt mindenféle alátámasztás nélkül.) És akkor ez az ember lett keresztapa, vagyis az ember, akinek az lenne a feladata, hogy hitben nevelje a gyereket...


Vagy amikor két totál világi életet élő, vagy éppen kifejezetten vallásellenes ember egyházi esküvőt szervez, jelszóval az olyan széééép, meg kellenek a képek Instára. Japánban már olyan sok volt ebből, hogy külön díszlettemplomokat kellett építeni azoknak, akiknek csak a díszlet miatt kell esküvőre, névadóra stb.


Tehát amikor az illetőtől abszolút távol áll az egész, de mégis bizonyos külsőségeket magára vesz, mert úgy szokás, meg lássák, hogy "nem mocskos XY", meg hogy ő aztán nagyon hű a szokásokhoz, meg különben is annyira széééép stb. Direkt az írtam, hogy "akiktől abszolút távol áll az egész". Nem arról beszélek, aki például hívő, de nem vallásos, viszont lelkileg sokat jelent neki egy ilyen. Ez teljesen ok. De az, amikor minden pusztán a díszlet miatt, vagy a családtagoknak való megfelelésből van az szerintem eléggé undorító. Miért kell?


Ez annyira, de annyira álszent és képmutató... Meg nagyon, de nagyon elvtelen. Ennél még a Militáns Ateisták Ligájának tagjait is jobban becsülöm, mert ők legalább nem élvezték annak a fényét és előnyeit, amire másnap jó esetben tettek, rossz esetben géppuskával belelőttek.


Ha elveink vannak, akkor azokat ne tagadjuk már meg. Ez olyan, mint amikor szidja Margó néni a közösségi médiát, de azért mégiscsak jó, hogy néhány kattintással nézheti Facebookon a CsalóVilág legújabb történéseit. Vagy amikor a globalizációt, globalizmust, kozmopolitizmust átkozza valaki miután kijött az McDonald's-ból, a kis H&M-es ruhájában.


Csak én undorodom ettől?



2023. dec. 17. 12:30
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
18%
csak te
2023. dec. 17. 12:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
70%

Mindenki úgy éli az életét, ahogyan akarja, amíg nem árt vele másnak.

Ha ettől érzi jobban magát, akkor csinálja.


Szerintem az sokkal undorítóbb, amikor a saját nézeteit akarja másra erőszakolni, legyen ténylegesen vallásos vagy ateista vagy más.

2023. dec. 17. 13:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 A kérdező kommentje:

#2.

Az is undorító, de szerintem az álszentség, elvtelenség a legundorítóbb dolog a világon. Ennél gyakorlatilag nincs lejjebb. Ha még a saját nézeteit is levizeli néha, akkor miért ne fordítana másoknak hátat? Vagy ha ebben nagy a szája, másban miért gondoljam, hogy nem? Ez elvtelenség.


Másrészt ez mások számára sértő lehet, emiatt árt is másoknak valamilyen szinten. Az emberiség eléggé nagy részeinek az szent, ami neki csak díszlet. Konkrétan két lábbal gyalázza az összes olyan embert, akinek ez jelent bármit is a díszleten túl. Egy keresztelő az Elton John-esethez hasonlóknál még hazugság is, hisz hogy fogadna bármit is valami olyan előtt, ami neki semmit nem jelent?

2023. dec. 17. 15:25
 4/16 A kérdező kommentje:
Egy muszlimnak sem mondom, hogy én is megtartom a ramadánt, mert elég jó fogyókúrának tűnik, úgyis van rajtam néhány plusz kiló. Miért nem? Mert taplóság lenne vele szemben.
2023. dec. 17. 15:27
 5/16 A kérdező kommentje:
De amint említettem: nem csak a vallásnál és nem csak a velem megegyező véleményeknél irritál az ilyen. Egyszerűen: gáz.
2023. dec. 17. 15:28
 6/16 anonim ***** válasza:

én nem

egyrészt nem lehet tudni, kinek mi van a szívében-lelkében, másrészt nem ritkaság, hogy valakit egy ilyen díszletesküvőre való felkészülés visz közelebb a hithez

2023. dec. 17. 20:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
100%

Hányni semmiképp sem hányok tőle, de abban egyetértünk, hogy a képmutatás nem szép dolog.

Ugyanakkor én a másik végénél fognám meg a dolgot, sokkal kevésbé zavar, ha egy "ateista" megszokásból, hagyományból csinál valami vallásosat, mint egy vallásos, akinél ez az egész akarva-akaratlanul is csak díszlet.

2023. dec. 17. 20:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 A kérdező kommentje:

#7.

Viszont, amennyiben hagyományból csinálja, akkor be kell ismernie, hogy a vallások igenis színesíthetik az ember hétköznapjait. Amennyiben ez nem így lenne, akkor ő sem utánozná. Amennyiben nem ismeri be, megint csak hiteltelenné és képmutatóvá vállt.


A kettőt nem igazán különíteném el. A kettő egyazon dolog fokozata. Annyi a különbség, hogy az egyik kimondja, hogy az egész díszlet számára, a másik ki sem mondja. Ugyanúgy képmutató és álszent mindkettő. Itt a mentalitással van a gond, nem a bármilyen irányból való megközelítéssel.

2023. dec. 17. 21:31
 9/16 anonim ***** válasza:
0%

Csak az első bekezdést olvastam el.


A keresztapaság arra való, hogy jogi úton hozzád kerüljön egy gyerek, ha a szülei korai halált szenvednek el, hogy ne pokol legyen az élete, és egyedül legyen, hanem a család közelébe maradjon. Semmi köze a hithez.

2023. dec. 18. 04:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:

9# vagyok. Véletlen nem válaszoltam.


Szóval nem. Szerintem minden normálisabb ember taszítja magától a látszat dolgokat.

2023. dec. 18. 04:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!