Mik a jelenlegi házassági akadályok a katolikus Egyházban?

Az általam ismert házassági akadályok:

Már meglevő érvényes egyházi házasság. Válás márpedig nincs.

Megtévesztés: nem azzal házasították össze az egyik felet, akivel akart.

Bármi, ami akadályozza az egyik jegyest szabad akaratának gyakorlásában, például fenyegetés.

Serdületlenség, az egyik házasulandó túl fiatal - a korhatár igazodik az adott ország által előírt korhatárhoz, egyébként legalább 7 évesnek kell lennie.

= AZ ÉRVÉNYTELENÍTÔ AKADÁLYOK ÁLTALÁBAN =

1073. kán. -- Az érvénytelenítô akadály a személyt képtelenné teszi a házasság érvényes megkötésére.

1074. kán. -- Nyilvánosnak számít az az akadály, amelyet külsô fórumon bizonyítani lehet, egyébként az akadály titkos.

1075. kán. -- 1. §. Egyedül az egyház legfôbb hatóságának van joga kimondani hitelesen, hogy az isteni jog mikor tiltja vagy érvényteleníti a házasságot.

2. §. Ugyancsak egyedül a legfôbb hatóságnak a joga más akadályokat megkereszteltek részére felállítani.

1076. kán. -- Az új akadályt bevezetô vagy a meglevô akadállyal ellentétes jogszokás elvetett jogszokás.

1077. kán. -- 1. §. A helyi ordinárius a saját alárendeltjeinek, akárhol is tartózkodnak is, és a saját területén mindenkinek, aki éppen ott tartózkodik, megtilthatja a házasságot különös esetben, de csak bizonyos ideig, súlyos okból, ameddig az fennáll.

2. §. Érvénytelenítô záradékot a tilalomhoz egyedül az egyház legfelsôbb hatósága fűzhet.

1078. kán. -- 1. §. A helyi ordinárius a saját alárendeltjeinek, akárhol tartózkodnak is, és a saját területén mindenkinek, aki éppen ott tartózkodik, az összes egyházjogi akadály alól felmentést adhat, kivéve azokat, amelyek alól a felmentés az Apostoli Szentszéknek van fenntartva.

2. §. Azok az akadályok, amelyek alól a felmentés az Apostoli Szentszéknek van fenntartva, a következôk:

1. a szent rendekbôl vagy a pápai jogú szerzetes intézményben tett nyilvános, örök tisztasági fogadalomból származó akadály;

2. bűntett akadálya, amelyrôl az 1090. kán.-ban van szó.

3. §. Soha nincs felmentés a vérrokonság akadálya alól egyenes ágon vagy az oldalág második fokán.

1079. kán. -- 1. §. Sürgetô halálveszély esetén a helyi ordinárius mind a házasság megkötésének formája alól, mind pedig az áldozópapság szent rendjébôl származó akadály kivételével minden egyes, akár nyilvános, akár titkos egyházjogi akadály alól felmentést adhat saját alárendeltjének, akárhol tartózkodik is, és mindenkinek, aki éppen a területén tartózkodik.

2. §. Ugyanazon a körülmények között, amelyekrôl az 1. §-ban volt szó, de csak olyan esetekben, amelyekben a helyi ordináriust sem lehet elérni, ugyanilyen felmentési hatalma van: mind a plébánosnak, mind a szabályszerűen megbízott szent szolgálatot teljesítô személynek, mind annak a papnak vagy diakónusnak, aki a házasságnál az 1116. kán. 2. §-a szerint közreműködik.

3. §. Halálveszélyben a gyóntatónak felhatalmazása van titkos akadályok alóli felmentésre belsô fórumon, akár szentségi gyónásban, akár azon kívül.

4. §. Abban az esetben, amelyrôl a 2. §-ban van szó, a helyi ordinárius elérhetetlennek minôsül akkor is, ha csak táviratilag vagy telefonon lehet hozzá folyamodni.

1080. kán. -- 1. §. Valahányszor az akadály akkor derül ki, amikor már minden elô van készítve az esküvôhöz, és a házasság súlyos baj valószínű veszélye nélkül nem halasztható addig, amíg az illetékes hatóságtól a felmentés megérkezik, minden akadály alól felmenthet a helyi ordinárius, kivéve azokat, amelyekrôl a 1078. kán. 2. § 1. sz-ában van szó; ha az eset titkos, akkor a felmentést megadhatja mindenki, akit az 1079. kán. 2--3. §-a említ, az ott elôírt feltételek megtartásával.

2. §. Ez a felhatalmazás érvényes a házasság érvényesítésére is, ha a halasztás ugyanúgy veszélyes, és nincs elegendô idô arra, hogy az Apostoli Szentszékhez, vagy olyan akadályok esetén, melyek alól ô adhat felmentést, a helyi ordináriushoz forduljanak.

1081. kán. -- A plébános vagy az a pap, illetve diakónus, akikrôl az 1079. kán. 2. §-ában van szó, a külsô fórumra adott felmentésrôl azonnal tájékoztassa a helyi ordináriust; a házassági anyakönyvbe pedig jegyezzék be a felmentést.

1082. kán. -- Hacsak a Penitenciária leirata mást nem tartalmaz, a titkos akadály alól a nem szentségi belsô fórumon adott felmentést be kell jegyezni abba a könyvbe, amelyet az egyházmegyei hivatal titkos levéltárában kell ôrizni. Külsô fórum számára nincs szükség újabb felmentésre akkor sem, ha a titkos akadály késôbb nyilvánossá válik.

= AZ EGYES ÉRVÉNYTELENÍTÔ AKADÁLYOK =

1083. kán. -- 1. §. A férfi a betöltött tizenhatodik, a nô a betöltött tizennegyedik életéve elôtt nem köthet érvényes házasságot.

2. §. A püspöki konferenciának joga van magasabb életkort megállapítani a házasság megengedett megkötéséhez.

1084. kán. -- 1. § A megelôzô és örökös közösülési képtelenség, akár a férfi, akár a nô részérôl, akár abszolút, akár relatív, a házasságot természetébôl kifolyólag érvénytelenné teszi.

2. §. Ha a tehetetlenség akadályát illetôen kétség áll fenn, akár jogi, akár ténybeli kétely, a házasságot nem kell megakadályozni, sem kétség esetén semmisnek nyilvánítani.

3. § A meddôség nem tiltja és nem is érvényteleníti a házasságot, fenntartva az 1098. kán. elôírását.

1085. kán. -- 1. §. Érvénytelenül kísérli meg a házasságot az, akinek korábbi házassági köteléke fennáll, még ha az a házasság nincs is elhálva.

2. §. Bár az elôzô házasság -- bármely okból -- érvénytelen, vagy fel van bontva, mégsem szabad másikat kötni, amíg az elôzô érvénytelensége vagy felbontása törvényesen és biztosan nem igazolt.

1086. kán. -- 1. §. Érvénytelen a házasság két olyan személy között, akiknek egyikét a katolikus egyházban keresztelték, vagy oda fölvették, és abból formális aktussal nem távozott el, másika pedig nincs megkeresztelve.

2. §. Ez alól az akadály alól csakis az 1125. és 1126. kán.-ban elôírt feltételek teljesítése után adjanak felmentést.

3. §. Ha a felet a házasságkötés idején általában megkereszteltnek tartották, vagy ha a keresztelése kétes volt, a házasság érvényessége vélelmezendô az 1060. kán. elôírása alapján, amíg be nem bizonyosul, hogy az egyik fél meg van keresztelve, a másik pedig nincs megkeresztelve.

1087. kán. -- Érvénytelenül kísérlik meg a házasságot azok, akik szent rendben vannak.

1088. kán. -- Érvénytelenül kísérlik meg a házasságot azok, akiket szerzetes intézményben tett nyilvános, örök tisztasági fogadalom kötelez.

1089. kán. -- Egy férfi és egy olyan nô között, akit azért raboltak el vagy tartottak legalábbis fogva, hogy vele házasságot kössenek, nem állhat fenn semmiféle házasság, hacsak a nô késôbb, a rablótól elkülönítve, biztos, szabad helyen, önként nem választja a házasságot.

1090. kán. -- 1. §. Aki egy bizonyos személlyel való házasságkötés szándékával, halálát okozza az illetô személy házastársának, vagy a saját házastársának, érvénytelenül kísérli meg ezt a házasságot.

2. §. Ugyancsak érvénytelenül kísérelnek meg házasságot egymással azok, akik fizikai vagy morális együttműködéssel egyikük házastársának a halálát okozták.

1091. kán. -- 1. §. Egyeneságú vérrokonság esetében a házasság érvénytelen az összes akár törvényes, akár természetes felmenô és lemenô rokonok között.

2. §. Oldalágon érvénytelen egészen a negyedik fokig bezárólag.

3. §. A vérrokonság akadálya nem többszörözôdik.

4. §. Sohasem szabad a házasságot megengedni, ha az iránt merül fel bármilyen kétség, hogy a felek nem vérrokonok-e egyenes ágon bármelyik fokon vagy az oldalág második fokán.

1092. kán. -- Az egyeneságú sógorság bármely fokon érvénytelenné teszi a házasságot.

1093. kán. -- A köztisztesség akadálya vagy olyan érvénytelen házasságból fakad, amelyben az életközösség már létrejött, vagy közismert, illetve nyilvános ágyasságból. A házasságot érvényteleníti egyenes ágon elsô fokon a nô vérrokonai és a férfi között és megfordítva.

1094. kán. -- Nem köthetnek egymással érvényes házasságot, akik között örökbefogadásból származó törvényes rokonság áll fenn egyenes ágon vagy az oldalág második fokán.

1. A KORHIÁNY

a. Jellege

A korhiány akadályának részben természetjogi vagy tisztán egyházjogi jellegét az egyes szerzők főként annak alapján ítélik meg, hogy mi a véleményük a házassági akadály fogalmáról. A számunkra meggyőzőbb nézet szerint az életkor (aetas) hiánya tisztán egyházjogi akadály. A ,,természetjog'' ugyanis sem egy meghatározott kort, sem a nemi érettséget nem kívánja meg az érvényes házasságkötéshez.

A középkorban a korhiányt az impotenciával összefüggésben szemlélték. A beleegyezési elmélet térhódítása után világossá vált, hogy az a puszta tény, hogy valaki még testileg nem képes a házaséletre, elvileg nem zárja ki az érvényes házassági beleegyezés megadását. Az ilyen személyek esetében ugyanis nem örökös impotenciáról van szó, hanem olyan állapotról amely idővel magától megszűnik, s így az illető a házaséletre alkalmassá válik. Természetesen az éretlen személyiség még nem képes az egész életre szóló házastársi elkötelezettség vállalására. Az egészen fiatal gyermekek házassága tehát a dolog természeténél fogva érvénytelen, de nem a korhiány tisztán egyházjogi akadálya, hanem a beleegyezési képtelenség miatt. Ez utóbbira a maga helyén még kitérünk.

b. Terjedelme

A férfi betöltött tizenhatodik, a nő betöltött tizennegyedik életéve előtt nem köthet érvényes házasságot (1083. k. 1. §). Mivel az életkort ebben az esetben a 200. és a 203. k. alapján számítjuk, házasságot a felek csak annak a napnak a vége (éjfél) után köthetnek érvényesen, amelyen tizenhatodik, illetve tizennegyedik életévüket betöltötték. Az egyház azért elégszik meg ilyen alacsony házasságkötési korhatár kitűzésével, mert nem óhajtja erőteljesebben korlátozni a személy természetadta jogát a házasságkötéshez (Comm 9, 1977, 360).

A püspöki konferenciáknak joguk van magasabb életkort meghatározni a megengedett házasságkötéshez (1083. k. 2. §). A jognak ez az engedménye -- eltérően a házassági akadályok részleges jogalkotó részéről való létesítésének tilalmát kimondó általános elvtől (lásd fent 73. §. 4) -- lehetővé teszi, hogy a püspöki konferencia törvény módjára tiltsa meg a házasságkötést olyanoknak, akik még egy bizonyos kort nem értek el, de az érvénytelenítő házassági akadályban megjelölt kornál már idősebbek. Természetesen az ilyen püspökkari tilalom ellenére kötött házasság -- ha ezt más ok ki nem zárja -- érvényes lenne, noha nem megengedett. Hazánkban ilyen magasabb korhatárt a megengedett házasságkötéshez a püspöki konferencia nem írt elő.

c. Felmentése

Mivel a korhiány -- mint említettük -- tisztán egyházjogi akadály, s nincs fenntartva az Apostoli Szentszéknek, alóla a helyi ordinárius felmentést adhat elvileg még akkor is, ha az előírt korhoz egy évnél több hiányzik, vagy az érintett személy biológiailag még nem eléggé érett. Természetesen ilyen felmentés megadásának nincs értelme akkor, ha a felek valamelyike még a serdülés korát sem érte el, és nem nyer külön bizonyítást, hogy mégis megvan a házasságkötéshez szükséges tudása. Az érvényes házasság megkötéséhez szükséges tudás hiánya mellett ugyanis jogvélelem szól akkor, ha a felek a serdülőkort (fiúk legalább a betöltött tizennegyedik, lányok a tizenkettedik életévüket -- vö. 1017-es CIC 88. k. 2. §) még nem érték el (1096. k. 2. §). Ugyancsak szem előtt kell tartani, hogy a korhiány alóli felmentéssel még nem válik képessé a házasságkötésre az a személy, aki (pl. a pszichés érettség hiánya miatt -- vö. 1095. k. 2) képtelen a házassági beleegyezésre.

A középkori Magyarországon a gyermekházasságok és a velük kapcsolatos perek igen gyakoriak voltak. Az volt a felfogás, hogy a korhiány miatt érvénytelenül kötött házasság magától érvényessé válik, ha a felek a szükséges kor elérése után szexuális együttéléssel vagy más módon ,,megerősítik'' azt. Ez is -- hasonlóan az eljegyzés utáni együttéléssel létrejövő házassághoz (lásd fent 71. §. 8) -- a vélelmezett házasság egyik fajtája volt. Általában matrimonium iuris interpretatione néven emlegették.

2. AZ IMPOTENCIA

a. Jellege

A szerzők többsége szerint az impotencia isteni jogi, ezen belül is ún. természetjogi házassági akadály. A hatályos Codex a természetjoggal kapcsolatos különböző spekulációkat elkerülve megelégszik annak megállapításával, hogy az impotencia a házasságot éppen a házasság természetéből kifolyólag teszi érvénytelenné (1084. k. 1. §). Semmiképpen sem tudja tehát vállalni a házassággal járó lényegi terheket sem az, aki a jogban meghatározott mérvű impotenciában szenved. Ezért ez az akadály nem tisztán egyházjogi, s így alóla felmentés sem nyerhető.

Egyesek rendszertanilag bírálták az impotenciának házassági akadályként való meghatározását a törvénykönyvben. Kétségtelen, hogy a törvényhozó rendelkezhetett volna úgy is, hogy a beleegyezési képtelenségek között kerüljön sor az impotencia tárgyalására. Mindenesetre a CIC a kánoni hagyományhoz híven az impotencia tényállásának jogkövetkezményét érvénytelenítő akadálynak minősíti.

b. Terjedelme

Impotencián az egyházjog a közösülési képtelenséget (impotentia coeundi) érti. A megelőző és örökös közösülési képtelenség akár a férfi, akár a nő részéről érvénytelenné teszi a házasságot, mégpedig akkor is, ha abszolút (vagyis az illető egyetlen másneművel sem képes a közösülésre), de akkor is, ha csupán relatív (vagyis ha az illető csak a másik féllel nem képes erre) [1084. k. 1. §]. Megelőzőnek akkor mondjuk az impotenciát, ha a házasságkötéskor már megvolt, örökösnek pedig akkor, ha súlyos veszély vagy erkölcsileg meg nem engedett módszerek alkalmazása nélkül nem megszüntethető.

A terméketlenség (impotentia generandi) a mai szóhasználat szerint már nem minősül impotenciának sem a férfi, sem a nő részéről. A férfi terméketlenségét a régebbi bírósági gyakorlat a házasságot érvénytelenítő ténynek tekintette. Az érvénytelenségnek ilyen címen való kimondása a Hittani Kongregáció 1977. V. 13-i határozata (AAS 69, 1977, 426) óta már nem lehetséges. A Codex kifejezetten is hangsúlyozza, hogy a meddőség nem tiltja és nem is érvényteleníti a házasságot, hacsak az egyik felet éppen ebben a tekintetben az 1098. k. szerinti módon szándékosan meg nem tévesztették (1084. k. 3. §).

A bírói gyakorlatban szervi és funkcionális impotenciát különböztetnek meg. Különösen ez utóbbi esetében nehéz meghatározni az okokat és a gyógyulás esélyeit. Noha a bíróság orvosszakértők véleményét szokta kérni, gyakran még így sem alakul ki teljes (erkölcsi) bizonyosság az impotencia örökös jellegét illetően. Kétség esetén pedig a semmisséget nem szabad a bíróságnak kimondania (1084. k. 2. §, 1060. k.).

Ha a tehetetlenség akadályát illetően akár jogi, akár ténybeli kétség áll fenn, a házasságot nem kell megakadályozni, sem pedig kétség esetén semmisnek nyilvánítani (1084. k. 2. §). Az impotencia jogilag kétes, ha biztos a tényállás, de kérdéses annak jogi minősítése. Ténybelileg kétes akkor, ha nem világos, hogy az adott esetben milyen a személy állapota, impotenciában szenved-e, illetve, hogy ez örökös-e. Az impotencia megítélése tekintetében mindig azt kell szem előtt tartanunk, hogy a személynek olyan házastársi aktusra kell képesnek lennie, amely alkalmas a házasság elhálására (lásd fent 71. §. 7. b).

c. Felmentése

Mivel az impotencia nem pusztán egyházjogi akadály, ezért nem csupán a katolikusokat kötelezi, hanem bárkit képtelenné tesz az érvényes házasság megkötésére. Alóla felmentés nem lehetséges.

3. A KÖTELÉK

a. Jellege

A fennálló érvényes házassági kötelék (vinculum, ligamen) az általános katolikus teológiai meggyőződés szerint isteni jogi akadály. Ezért nem csupán a katolikusokra vonatkozik. Ez az akadály szükségképpen következik abból, hogy az egység a házasság lényegi tulajdonsága (1056. k. -- lásd fent 71. §. 2).

b. Terjedelme

Érvénytelenül kísérli meg a házasságot az, akinek korábbi házassági köteléke fennáll, még ha az a házasság nincs is elhálva (1085. k. 1. §). Eszerint az előző házassági kötelék akkor tesz képtelenné új házasság kötésére, ha tényleg fennáll, vagyis ha az előző házasság érvényes volt, és még nem bomlott fel (sem az egyik fél halálával, sem az 1141--1150. k. szerint, sem -- szentségi de érvényes házasságok esetén -- a hit javára kiadott külön pápai intézkedéssel).

Mint később még kitérünk rá, elhált, szentségi házasság felbontása a jog szerint nem lehetséges (vö. 1141. k.). A polgári válásnak az egyház nem tulajdonít a köteléket felbontó hatást.

Ha az előző házasság érvénytelen, vagy -- bármilyen lehetséges okból -- felbomlott, nem szabad addig másik házasságot kötni, míg az előző érvénytelensége vagy felbomlása törvényesen és biztosan igazolást nem nyert (1085. k. 2. §).

Ezért pl. ha özvegy köt házasságot, akinek állapotáról a plébánosnak nincs igazolt ismerete, az elhunyt házastárs halotti anyakönyvi kivonatát kell beszerezni (Egységes Katolikus Anyakönyvezési Szabályzat, Bp. 1988, 55, 61. §); ha bizonytalan az, hogy az előző házastárs elhunyt-e, az egyházi hatóság részéről végzett holtnak nyilvánításra (1707. k.) van szükség ahhoz, hogy új házasságot lehessen kötni. Amennyiben azonban az új egyházi házasság megkötése után visszatérne a holttányilvánított személy, úgy az új házasság érvénytelen, a már fennálló, érvényes házassági kötelék miatt.

Ha az előző házasság érvénytelen, de ez még végrehajthatóvá emelkedett egyházi bírósági ítélettel vagy határozattal nem nyert igazolást, nem szabad új házasságot kötni. Ezért egészen különleges problémát jelent azoknak a helyzete, akik biztosan tudják, hogy korábbi házasságuk érvénytelen volt, de ezt külső fórumon nem tudják igazolni.

Nincs szükség külön eljárásra a semmisség kimondására olyan esetben, amikor az előző ún. házasság nem érvénytelen, hanem nem létező volt, vagyis nem állt fent az érvényesség jogvélelme sem, pl. a kánoni formára kötelezett katolikusok tisztán polgári házassága esetén (vö. 1060. k; lásd fent 71. §. 7. c).

c. Felmentése

Mivel a kötelék akadálya isteni jogi eredetű, alóla felmentés nem adható. Mikor a pápa ún. ,,felmentést'' ad el nem hált házasságok alól (dispensatio super rato), nem az akadály alól adja a felmentést, vagyis nem azt engedi meg, hogy valaki érvényes házasságban élve partnerével még mással is érvényes házasságot kössön, hanem a köteléket bontja fel (vö. 1142. k.), s ezáltal magától hárul el az akadály az újabb házasság útjából.

4. A VALLÁSKÜLÖNBSÉG

a. Jellege

A valláskülönbség (disparitas cultus) tisztán egyházjogi akadály. Célja a katolikus fél hitének védelme, valamint a katolikus családok kialakulásának támogatása. Ezért csakis katolikusokra, azok közül is csupán az alábbiakban, az akadály terjedelmének körvonalazásakor megjelöltekre vonatkozik.

b. Terjedelme

Ennek az akadálynak az alapján érvénytelen a házasság két olyan személy között, akiknek egyikét a katolikus egyházban keresztelték vagy oda felvették, és abból formális cselekedettel nem távozott, másika pedig nincs megkeresztelve (1086. k. 1. §). Eltérően az 1917-es CIC 1070. kánonjának előírásától, a valláskülönbség akadálya nem áll fenn minden katolikus és nem keresztény között, hanem csak akkor, ha olyan katolikus akar nem kereszténnyel házasságot kötni, aki a katolikus egyház közösségéből formális aktussal nem távozott. Aki ugyanis formális aktussal eltávozott onnan, arra ez az akadály nem vonatkozik. A törvényhozó ugyanis céltalannak találta egy a katolikus fél hitét védő törvénnyel kötelezni azokat, akik hitüket már formálisan elhagyták (Comm 15, 1983, 229).

A katolikus egyházból -- tekintettel arra, hogy a keresztség tesz annak tagjává, mely eltörölhetetlen jegyet ad -- a szó szoros értelmében kilépni lehetetlenség. Aki egyszer katolikus volt, az ontológiailag mindig katolikus marad (semel catholicus semper catholicus). A katolikus egyház közösségét formális aktussal elhagyni viszont lehetséges. Ilyen cselekménynek számít: 1) az egyházi hatóság előtt, írásbeli nyilatkozattal történő hitehagyás; 2) a más felekezetbe vagy vallási közösségbe való formális belépés. Abban a tekintetben, hogy konkréten milyen helyzetekben valósul meg ez a formális elhagyás, mind az elméletben, mind a különböző részegyházak hatóságainak gyakorlatában különféle szempontok érvényesülnek. Magyarországon a püspöki konferencia előírásai szerint a katolikus egyház elhagyásának szándékát az érintett lakóhelye szerint illetékes plébánián kell két tanú előtt bejelenteni, s a keresztelés plébániáján a keresztelési anyakönyvbe bejegyezni (Egységes Katolikus Anyakönyvezési Szabályzat, Bp. 1988, 37--38, 36. § [5] e). Az ilyen bejelentés biztosan elégséges ahhoz, hogy valaki formális aktussal távozottnak számítson, s így az akadálytól mentes legyen.

A formális aktussal való távozás nem tévesztendő össze a katolikus hit közismert elhagyásával, melyről az 1071. k. 1. § 4. számában van szó. A közismert elhagyók között sokan vannak olyanok, akik formális aktussal azért nem távoztak. Rájuk tehát vonatkozik a valláskülönbség házassági akadálya.

Nem számít formális aktussal való távozásnak az sem, ha valaki, akit katolikusnak kereszteltek, pusztán más vallási közösségben vagy hitetlenségben nőtt fel (PCI, Resp., 1940. IV. 29: AAS 32, 1940, 212; XII. Pius, MP, Decretum Ne temere, 1948. VIII. 1: AAS 40, 1948, 305-306; vö. Comm 8, 1976, 60). De azok a katolikus egyházban keresztelt vagy oda felvett kiskorúak sem számítanak formális aktussal távozottnak, akiknek szülei hagyták el így a katolikus egyház teljes közösségét. Az ilyen távozásnak ugyanis 124--128. k. szerinti személyes cselekedetnek kell lennie (Pápai Törvénymagyarázó Tanács, 1996. IX. 21. Prot. Nr. 5284/96).

Ha valamelyik fél keresztelése körül kétség van, ez a házasság érvényessége szempontjából is jelentős. A kétség lehet ténykétség, ha az a kérdés, hogy megtörtént-e a keresztelés, de lehet jogkétség is, ha az bizonytalan, hogy a kétségtelenül elvégzett keresztelés érvényes volt-e. Ha a kétség a házasságkötés előtt merül fel, mégpedig arról, hogy a katolikus fél meg van-e keresztelve, vagy csakugyan katolikus-e, az érvényes házasságkötés feltételeinek tisztázása és az illető lelki java érdekében szükségesnek látszik, hogy a ,,katolikus'' fél feltételesen megkeresztelkedjék, illetve -- szükség esetén -- felvételt nyerjen a katolikus egyház teljes közösségébe. A házasságkötés után az 1060. k. előírásai alapján érvényesnek kell tekinteni az olyan házasságot, melynek megkötésekor úgy tűnt, hogy nem áll fenn a valláskülönbség akadálya, mivel az illető házasfelet általában megkereszteltnek tartották, vagy kétséges volt a keresztelése. Mindaddig fennáll ennek az akadálynak a tekintetében a házasság érvényességének vélelme, amíg be nem bizonyosul, hogy az egyik fél meg van keresztelve (és a fenti feltételeknek megfelelő katolikus), a másik fél pedig nincs megkeresztelve (1086. k. 3. §).

c. Felmentése

Mivel a valláskülönbség akadálya tisztán egyházi jogi jellegű, a felmentést alóla a helyi ordinárius adhatja meg. Ilyen felmentést azonban csak akkor szabad adni, ha teljesülnek a vegyes házasságokra az 1125--1126. kánonban előírt feltételek (1086. k. 2. §).

5. A SZENT REND

a. Jellege

Bármennyire igaznak tűnik is az, hogy a celibátus eszményének gyökerei az apostoli időkig nyúlnak vissza, az egyházi rend házassági akadálya egyértelműen egyházjogi eredetű. Még a középkor folyamán is, amikor már a papi nőtlenség törvénye az egyetemes egyházjogban szigorúan elő volt írva, a papok számára felvett szent rendjük nem volt érvénytelenítő házassági akadály. Az 1139-es II. Lateráni Zsinat 7. kánonjában (COD 198) azután a ,,nagyobb rendek'' már egyértelműen érvénytelenítő akadályként jelentkeznek.

b. Terjedelme

Érvénytelenül kísérlik meg a házasságot mindazok, akik szent rendekben vannak (1087. k.). A szent rendek a diakonátus, az áldozópapság és a püspökség. A CIC 1977-es tervezete a nős diakónusok számára a szent rendet nem minősítette akadálynak, ezzel lehetőséget kívánt adni a megözvegyült nős diakónusok újraházasodására (Comm 9, 1977, 365; vö. VI. Pál, MP, Sacrum Diaconatus Ordinem, 1967. VI. 18, nr. 16: AAS 59, 1967, 701). A végleges szöveg azonban már nem tartalmazza ezt a kivételt a szent rend házassági akadálya alól. Így ebben a tekintetben a latin egyház fegyelme nem tér el a legtöbb keleti egyház fegyelmétől. Ezek az egyházak szintén nem teszik lehetővé a szent rendek felvétele után (!) a házasságkötést.

c. Felmentése

Mivel a szent rend tisztán egyházjogi akadály, alóla a felmentés lehetséges. Annak megadása az 1078. k. 2. § 1. száma szerint az Apostoli Szentszéknek van fenntartva; ezen belül is a 291. k. szerint csakis a római pápa adhatja meg a nőtlenség kötelezettsége alól a felmentést. A felmentés elnyerésének feltételeit a CIC nem szabályozza. Róluk lásd SC Fid, Instr., Per litteras, 1980. X. 14 (AAS 72, 1980, 1132--1137). A diakonátusból eredő házassági akadály alól sürgető halálveszély esetén a helyi ordinárius és az 1079. k. 2. § szerinti papok vagy diakónusok is felmentést adhatnak (vö. 1079. k. 1. §). Az áldozópapság rendje alól ezek a személyek halálveszélyben sem adhatnak felmentést.

Az a klerikus, aki ennek az akadálynak a felmentése nélkül házasságot kísérel meg, az önmagától beálló felfüggesztésbe esik (1394. k. 1. §), és más büntetésekkel is sújtható. Magánál a jognál fogva elveszti hivatalát (194. k. 1. § 3), és szabálytalanságba is esik (1041. k. 3, 1044. k. 1. § 3, 1047. k. 2. § 1).

6. A FOGADALOM

a. Jellege

Aki egyszer fogadalommal vállalja az örökös tisztaságot, annak a dolog természeténél fogva nem szabad házasságot kötnie. Ez azonban még nem tenné az ilyen házasságokat érvénytelenné. Az a rendelkezés, amely szerint a szerzetes intézményben tett nyilvános, örök tisztasági fogadalom érvénytelenítő házassági akadály, tisztán egyházi törvény, mely a szerzetes intézményekben fogadalommal vállalt megszentelt életformát védi.

b. Terjedelme

Csakis az a nyilvános, örök tisztasági fogadalom érvénytelenítő akadály, melyet szerzetes intézményben tettek (1088. k.). Az akadály egyaránt fennáll akkor is, ha a szerzetes intézmény pápai jogú, de akkor is, ha egyházmegyei jogú.

A korábbi fegyelemhez képest újdonság volt az 1983-as CIC-ben, hogy a törvényhozó már nem tett különbséget az akadály szempontjából az egyszerű és az ünnepélyes fogadalom között, hanem mint nyilvános és örök fogadalmat mindkettőt érvénytelenítő akadálynak tekintette. Az 1917-es CIC 1058. kánonja szerint az egyszerű fogadalom csupán tiltó akadály volt, viszont ugyanott az 1073. kánon az érvénytelenítő akadályok közé sorolta az ünnepélyes fogadalmat. Mivel a 9. k. előírása szerint a törvények -- hacsak nem rendelkeznek bennük kifejezetten múltbeli dolgokról -- a jövőre vonatkoznak, aki 1983. XI. 27-e, a hatályos CIC kötelező erejének kezdete előtt tett nyilvános, örök, de egyszerű fogadalmat, annak számára ez nem érvénytelenítő házassági akadály. Egyesek hangsúlyozzák, hogy az 1917-es CIC hatályon kívül kerülése miatt, akik korábban tettek ilyen fogadalmat, azok számára a tiltó akadály is megszűnt.

Nem vonatkozik ez a házassági akadály azokra, akik nem fogadalommal, hanem más szent kötelékkel (vö. 573. k. 2. §) vállalták az örökös tisztaságot, sem azokra, akik nem szerzetes intézményben (vö. 607. k. 2. §) tesznek fogadalmat, még akkor sem, ha fogadalmukra világi intézményben kerül sor (bár a CIC szövegtervezetében egy ideig az ilyen intézményben tett fogadalom is az akadályok között szerepelt, a hivatalosan kihirdetett szövegbe ez már nem került be; vö. Comm 15, 1983, 230). A szerzetes intézményben tett fogadalom és az olyan fogadalom között, melyet világi intézményben tesznek, a törvényhozó bizonyára azért tett különbséget, mert a világi intézményben tett fogadalom nem minősül az egyház közössége előtt nyilvánosnak. Mégsem felesleges az 1088. kánonban a szerzetes intézményben való fogadalomtétel említése a fogadalom nyilvánosságának szükségességén kívül. Lehetséges ugyanis olyan nyilvános fogadalom, amelyet nem szerzetes intézményben tettek. Igaz ugyan, hogy a megszentelt életnek a szerzetes intézménytől különböző egyéb intézményeiben a fogadalom sohasem nyilvános, de a mai egyházjogban lehetnek a megszentelt életnek olyan egyéb -- intézménybe tömörüléssel nem járó -- formái is, ahol igazi nyilvános fogadalomtételre kerül sor. Ilyen pl. az egyéni remeték esete, akik a püspök kezébe fogadalmat tesznek (603. k. 2. §). Az ő fogadalmuk sem érvénytelenítő házassági akadály.

c. Felmentése

Mivel ez az akadály tisztán egyházjogi jellegű, alóla felmentés adható. Ezt a felmentést azonban nem szokták megadni közvetlen formában, vagyis nem azt engedélyezik, hogy valaki, akit még mindig köt a tisztaság fogadalma, házasságra lépjen, hanem a szerzetes intézményből való kiválást teszik lehetővé. Ennek a kiválási engedélynek a jogkövetkezménye a fogadalmak és a belőlük származó összes kötelezettségek alóli felmentés (692. k.).

Ha a fogadalmat pápai jogú szerzetes intézményben tették, a felmentés az Apostoli Szentszéknek van fenntartva (1078. k. 2. § 1), hiszen örök fogadalmas tagnak az ilyen szerzetes intézményből való távozási engedélyt csak a Szentszék adhatja meg (691. k. 2. §). Ha viszont az intézmény, ahol a fogadalmat tették egyházmegyei jogú volt, a felmentés nincs fenntartva. A gyakorlatban mégsem adják meg mindazok, akik helyi ordináriusnak számítanak (pl. az általános helynökök), hanem annak az egyházmegyének a megyéspüspöke, ahol az a ház áll, melyhez az illető szerzetes tartozik. Ugyanis ebben az esetben csak a megyéspüspök illetékes a szerzetből való távozás engedélyezésére, melynek az akadály elhárulása is a következménye.

Az a szerzetes, aki felmentés (az intézményből való távozásra szóló engedély) nélkül ennek az akadálynak az áthágásával házasságot kísérel meg, önmagától beálló egyházi tilalomba esik (1394. k. 2. §), s magánál a ténynél fogva elbocsátottnak minősül az intézményből (694. k. 1. § 2).

7. A NŐRABLÁS

a. Jellege

A nőrablás tisztán egyházjogi akadály. Ezért lehetséges, hogy csak a nők és nem a férfiak elrablását minősítjük érvénytelenítő házassági akadálynak. Ez az akadály nem tévesztendő össze a kényszerrel és a félelemmel. Ezek hatását a házasság érvényességére férfiak és nők esetében azonos szempontok szerint ítéljük meg. A beleegyezés hiányosságainak témakörében (s nem az akadályok között) tárgyalunk róluk.

A nőrablás akadálya a nők házasságkötési szabadságát oly módon részesíti különleges védelemben, hogy bizonyos esettípusokban, amikor a nő szabadságának csorbítása feltételezhető, eltekint a beleegyezés vizsgálatától, s pusztán a körülményekre való tekintettel eleve a házasság érvénytelenségét rendeli el. Az emberiség történetében a házasságkötési szabadság eszményének térhódítása fokozatos volt. A sokfelé még ma is fellelhető stilizált leányszöktetési népszokások gyakran a nőrablás gyakorlatának emlékei.

b. Terjedelme

Egy férfi és egy olyan nő között, akit azért raboltak el vagy tartottak legalábbis fogva, hogy vele házasságot kössenek, nem jöhet létre érvényes házasság mindaddig, amíg a nő a rabló vagy az erőszakos fogvatartó hatalmában van (vö. 1089. k.). Erre csak akkor kerülhet sor, ha a nő később, a rablótól elkülönítve, biztos, szabad helyen, önként választja a házasságot (uo.).

Az akadály akkor is fönnáll, ha az elrablott a rablónak menyasszonya volt, feltéve természetesen, hogy nem színlelt rablásról, leányszöktetésről van szó. A rablásnak vagy fogvatartásnak fizikai vagy legalább erkölcsi erővel kell történnie (pl. fenyegetés, csalás). Akadály csak akkor keletkezik, ha a csalásra rájött nő hozzájárulását nem adja. A rablásra harmadik személy útján is sor kerülhet. Ilyenkor a házassági akadály csak a nő és a megbízó, illetve az olyan férfi között jön létre, akivel való házasság céljából a fogvatartás történt.

Mindazokban az esetekben, amikor a nőrablás kánoni tényállása megvalósul, a házasságra nincsen lehetőség még akkor sem, ha egyébként a beleegyezést nem csorbítja kényszer és félelem (1103. k.) vagy színlelés (1101. k. 2. §).

c. Felmentése

A nőrablás akadálya alól a felmentés lehetséges. A megadására illetékes hatóság a helyi ordinárius. Az effajta felmentés mégsem szokásos, hiszen a nő szabadságának visszaadása, s így az akadály megszüntetése magától a rablótól függ.

8. A BŰNTETT

a. Jellege

A bűntett (crimen) tisztán egyházjogi akadály, mely jelenlegi formájában kizárólag a hitvesgyilkossággal kapcsolatos esetekre vonatkozik. Noha az akadályban leírt esetek egyházjogilag bűncselekménynek is számítanak (1397. k.), a bűntett akadályának fogalma nem tévesztendő össze az egyházi büntetendő cselekmény (delictum) fogalmával.

b. Terjedelme

A bűntett házassági akadályának két típusa van: 1) ha a felek egyike a maga vagy a másik fél korábbi házastársának halálát okozza a másikkal való házasságkötés szándékával (1090. k. 1. §); 2) ha a két fél fizikailag vagy morálisan együttműködik egyikük házastársa halálának okozásában, függetlenül attól, hogy a bűntett idején akartak-e egymással házasságot kötni (1090. k. 2. §). Minthogy az akadály egyházjogi jellegű, az első típus esetén csak akkor áll fenn, ha a bűnös fél katolikus, a második típus esetén pedig csak akkor, ha a felek egyike katolikus.

Ennek az akadálynak a terjedelme az 1983-as CIC-ben jelentősen szűkebb, mint a korábbi jogban. A házasságtöréssel kapcsolatos esetek (vö. 1917-es CIC 1075. k.) már nem képeznek házassági akadályt.

c. Felmentése

A bűntett akadálya alóli felmentés a Szentszéknek van fenntartva (1078. k. 2. § 2). Sürgető halálveszély esetén a helyi ordinárius, vagy ha ő elérhetetlen, az 1079. k. 2. §-a szerinti személyek is felmentést adhatnak alóla. Halálveszélyben a gyóntató akkor adhat belső fórumra felmentést, ha az akadály titkos (1079. k. 3. §). Ha az akadály titkos, de halálveszély nem áll fenn, az Apostoli Penitenciáriához lehet fordulni felmentésért az érintett nevének közlése nélkül. Ha az akadály akkor derül ki, amikor már minden kész az esküvőre, a felmentésre az 1080. k. szerint van lehetőség.

9. A VÉRROKONSÁG

a. Jellege

Mint fentebb már említettük (lásd 73. §. 5. b), a vérrokonság akadályának bizonyos eseteiben, nevezetesen az egyenesági rokonság és a másodfokú oldalági rokonság esetén azt szokás tartani, hogy ,,isteni jogi'', vagy pontosabban: természetjogi akadályról van szó. Az egyenesági rokonság tekintetében ez a meggyőződés általános. A másodfokú oldalági rokonság (mely a testvérek között áll fenn) sokak szerint szintén isteni jogi akadály. A másodfokúnál távolabbi oldalági rokonság tisztán egyházjogi akadály.

Mindebből következik, hogy a nem keresztények (sőt a nem katolikusok -- vö. 1059. k., 11. k.) közötti házasságkötés -- hacsak a világi jog által támasztott házassági akadályba nem ütközik -- érvényes, ha másodfokúnál távolabbi oldalági rokonság áll fenn a felek között. Viszont egyenesági rokonok vagy testvérek között a házasságot akkor is érvénytelennek tekintjük, ha egyikük sem keresztény. Ennek oka egyrészt az, hogy az ilyen esetekben az akadály, mint említettük, biztosan vagy legalábbis minden bizonnyal természetjogi, másrészt az, hogy ezeket a házasságokat általában a világi jog sem teszi lehetővé.

b. Terjedelme

Az egyenesági vérrokonság (consanguinitas in linea recta), mely olyan személyek között áll fenn, akik közül az egyik a másiknak leszármazottja (vö. 108. k. 1--2. §), érvénytelenítő házassági akadály az összes felmenő és lemenő rokonok között, tehát minden fokon. Az akadály akkor is fennáll, ha a rokonság nem törvényes, hanem természetes leszármazásból fakad (1091. k. 1. §).

Az oldalági rokonság (consanguinitas in linea collaterali) a negyedik fokig érvénytelenítő akadály (1091. k. 2. §).

Az oldalági rokonság számításában az 1983-as CIC új módot vezetett be, vagy pontosabban a latin egyházjogban korábban alkalmazott germán számítási mód helyébe a keleti egyházjogban is használt római jogi eredetű számításmódot állította. A ,,germán'' számítás lényege az volt, hogy annyiad fokúnak számított az oldalági rokonság, ahány foknyi -- nemzésnyi -- távolságra volt a közös őstől a rokonok egyike, nevezetesen az, amelyik a közös ősnek távolabbi leszármazottja volt. Tehát pl. az édes unokatestvérek egymásnak másodfokú rokonai voltak. A jelenlegi számítás szerint két személy között annyiad fokú az oldalági rokonság ahány személy a közös őstől kiinduló két leszármazási ágon együttvéve található, a közös őst leszámítva (108. k. 3. §). Ezt egyszerűbben úgy is mondhatjuk, hogy annyiad fokú az oldalági rokonság, ahány a nemzés (születés) a két ágon együttvéve. Vagyis a mai egyházjogban a fent említett unokatestvéreket negyedfokú oldalági rokonoknak mondjuk.

Azzal, hogy a CIC az oldalági rokonságot negyedfokig bezárólag tette akadállyá, egyben csökkentette is az akadály terjedelmét. Az 1917-es CIC 1076. k. 2. §-a ugyanis az oldalági rokonságot a germán számítás szerinti harmadik fokig tekintette érvénytelenítő akadálynak. Ez adott esetben a mai számítás szerint hatodfok is lehetett (pl. másodunokatestvérek között), ami ma már természetesen nem akadály.

A vérrokonság akadálya nem többszöröződik (1091. k. 3. §). Ha tehát oldalági rokonok között esetleg több leszármazási vonalon is közös őshöz lehetne eljutni (pl. olyanok közt, akik apai és anyai ágon is rokonok), ennek nincs külön jogi jelentősége. Csak a legközelebbi rokonságot kell figyelembe venni.

c. Felmentése

Isteni jogi akadályok alól nem lehetséges a felmentés. Mivel az egyenes ág minden fokán és az oldalág második fokán a vérrokonság biztosan vagy legalább valószínűleg ilyen jellegű, a Codex hangsúlyozza, hogy ilyenkor nincs felmentés (1078. k. 3. §). Ugyanezekben az esetekben, ha az ilyen rokonság fennállása iránt kétség merül fel, sohasem szabad a házasságot megengedni (1091. k. 4. §).

A harmad- vagy negyedfokú oldalági rokonság akadálya -- lévén tisztán egyházjogi -- felmentéssel elhárítható. A felmentést a helyi ordinárius megadhatja. Ennek a felmentésnek a megadásakor bizonyos óvatosság ajánlatos. A közeli rokonok házassága ugyanis súlyos veszélyekkel és következményekkel járhat, így pl. -- mint a Szentségi Kongregációnak a bonni Apostoli Nunciatúra által 1986. VI. 2-án közölt ajánlásai hangsúlyozzák (AKK 155, 1986, 143) -- az utódok pszichikai vagy biológiai károsodását vonhatja maga után.

Ha egy házasságról utólag derül ki, hogy olyanok kötötték felmentés nélkül, akik közt a vérrokonság akadálya állt fenn, s az akadály megléte okirattal bizonyítható, a házasságot egyszerű okirati eljárással (1686--1688. k.) érvénytelennek lehet nyilvánítani.

10. A SÓGORSÁG

a. Jellege

A sógorság (affinitas) tisztán egyházjogi akadály. Tehát nem keresztények (sőt, 1983. XI. 27. óta: nem katolikusok) között az érvényes házasságkötésnek nem áll útjában.

b. Terjedelme

A sógorság házassági akadálya a hatályos egyházjog szerint csak egyenesági sógorság esetében, vagyis egy személy és volt házastársának egyenesági rokonai között áll fenn. Az akadály mindig érvényteleníti a házasságot, függetlenül attól, hogy az egyik fél hányadik fokon egyenesági rokona a másik fél volt házastársának (1092. k.). Tehát egy férfi sógorság akadálya miatt nem vehetné el pl. elhunyt felesége édesanyját, nagyanyját, más férfitől született leányát. Mindezek a kapcsolatok a sógorság kánonjogi fogalma (vö. 109. k.) szerint értendők.

Az oldalági sógorság -- eltérően az 1917-es CIC 1077. kánonjától -- már nem házassági akadály. A szokásos magyar szóhasználat szerinti sógorok között tehát sohasem áll fenn ez az érvénytelenítő akadály. A férj testvére pl. a feleség nővérének kánonjogi értelemben még csak nem is sógora, hisz egyiküknek sem volt a saját házastársa a másiknak a rokona. Az özvegy és volt házastársának testvére közt ugyan egyházjogilag is fennáll a sógorság, de ez csupán oldalági, így nem képez házassági akadályt.

A sógorsági viszony alapját érvényes házasság képezi. Az el nem hált házasságból is sógorság fakad (vö. 109. k. 1. §). A nem keresztények között kötött érvényes házasságból eredő sógorság is házassági akadály, ha később olyan személyek akarnak házasságot kötni, akik közül legalább az egyik katolikus (vö. 1059. k.). Ezért ma már az ilyen házasságokból fakadó sógorság akadály jellege nem vitatéma, mint hajdan.

Egyébként a régi vitát részben már a Szent Officium 1957. I. 31-i válasza eldöntötte, mely bizonyos mértékben már a mai Egyházi Törvénykönyvhöz hasonlóan rendelkezett (AAS 49, 1957, 77).

A sógorság akadályának terjedelme régen sokkal tágabb volt. Nem csupán a házasságból, hanem általában a bevégzett szexuális kapcsolatokból is sógorság fakadt. A sógorság akadálya -- hasonlóan a vérrokonságéhoz -- a mai egyházjogban nem többszöröződik.

c. Felmentése

A sógorság akadálya alól a helyi ordinárius, halálveszélyben, illetve rendkívüli helyzetben a 1079--1080. k. szerinti személyek illetékesek felmentést adni. Ma már az akadály egyenesági elsőfokú sógorság esetén sincs a Szentszéknek fenntartva.

11. A KÖZTISZTESSÉG

a. Jellege

A köztisztesség (publica honestas) tisztán egyházjogi akadály. Hasonlít a sógorsághoz, de alapját nem érvényes házasság, hanem más, az alábbiakban részletesebben körvonalazott együttélés képezi. Mint egyházjogi akadály, a köztisztesség nem gátolja a házasságot olyan személyek között, akik nem keresztények (sőt, már azok közt sem, akik nem katolikusok).

b. Terjedelme

A köztisztesség akadálya vagy olyan érvénytelen házasságból fakad, amelyben az életközösség már létrejött, vagy közismert, illetve nyilvános ágyasságból. A házasságot érvénytelenné teszi az egyenes ág első fokán, tehát ha a (volt) élettársak egyike a másik egyenesági első fokú rokonával akar házasságot kötni (1093. k.), pl. ha valaki volt élettársának anyjával vagy leányával kívánna házasságot kötni.

A köztisztesség akadálya a közismert, nyilvános ágyasságon kívül csak olyan érvénytelen házasságból fakadhat, melyben az életközösség már létrejött. Ennyiben a mai Codex szűkebben vonja meg az akadály határait, mint az 1917-es CIC tette, amely az akadályt ,,akár elhált, akár el nem hált'' érvénytelen házasságokra vonatkoztatta. Csökkent az akadály terjedelme abban az értelemben is, hogy az ma már csupán az egyik fél és a másik egyenesági első fokú rokonai között áll fenn, de nem a másodfokú egyenesági rokonokkal, mint az 1917-es CIC 1078. kánonjában.

A kánoni formára kötelezett katolikusok polgári házassága kánonilag nem érvénytelen, hanem nem létező házasságnak minősül. Ha megkötését közös élet követte, többek szerint ebből is a köztisztesség akadálya származik az egyik fél és a másik első fokú egyenesági rokonai között, de nem mint érvénytelen házasságból, hanem mint ágyasságból. Az ágyasság tényállásának megvalósulásához nem elegendőek időközönkénti látogatások, találkozások: két személy folyamatos együttélése szükséges hozzá.

c. Felmentése

Mivel a köztisztesség tisztán egyházjogi akadály, és nincs fenntartva sem, a helyi ordinárius felmenthet alóla. Figyelni kell azonban arra, nehogy véletlenül olyan esetben adjanak felmentést, amikor aziránt van kétség, hogy a volt élettárs gyermeke esetleg a vele most házasságot kötni szándékozó személytől származik (vö. 1091. k. 4. §). Természetesen halálveszélyben és amikor az esküvőre már minden kész, az 1079--1080. k. szerinti egyéb személyek is felmentést adhatnak.

12. A TÖRVÉNYES ROKONSÁG

a. Jellege

Az örökbefogadásból származó törvényes rokonság (cognatio legalis) tisztán egyházjogi akadály, tehát csak katolikusok között áll fenn. Természetesen még a nem keresztények közti házasság is érvénytelen lehet ilyen kapcsolat esetén, de csupán akkor, ha a törvényes rokonságot a világi jog is házassági akadálynak tekinti.

b. Terjedelme

Nem köthetnek egymással érvényes házasságot azok, akik között örökbefogadásból származó törvényes rokonság áll fenn egyenes ágon vagy az oldalág második fokán (1094. k.). Az örökbefogadásból származó törvényes rokonság a CIC-ben már nem a helyi állami törvényektől függően érvénytelenítő vagy tiltó akadály (vö. 1917-es CIC 1080. k., 1059. k.), hanem mindig érvénytelenítő egyenes ágon (fogadószülő és fogadott gyermek, illetve ennek gyermeke stb. között), valamint az oldalág második fokán (pl. fogadószülő gyermeke és a fogadott gyermek közt). A törvényes rokonság fogalmáról az alapelveket a 110. k. rögzíti.

c. Felmentése

A törvényes rokonság fenn nem tartott tisztán egyházjogi akadály, ezért alóla a helyi ordinárius adhat felmentést (a rendkívüli esetekre lásd 1079--1080. k.). Természetesen, ha az egyházi felmentéstől függetlenül, a világi törvények az ilyen házasságot nem tennék lehetővé vagy elismerhetővé, meg kell tartani a 1071. k. 1. § 2. számának előírását.