Mit kezd vagy ajánl a zsidó vallás a nem zsidók számára?
Bonyolult ezt megfogalmazni, de úgy értem, hogy keresztény vagy muszlim a világon szabadon bárki lehet, és szorgalmazzák is, hogy legyen valaki, lehetőleg minél többen. Talán a kereszténység az, ami a zsidók kizárólagosságát, elvileg kiakarta terjeszteni az egész emberiségre. Na már most, ezzel szemben a zsidó vallás csak a zsidókra vonatkozik s nem nagyon térítenek, és ugye ők a kiválasztott nép, szóval ha olyan szerencsétlen vagyok, hogy nem zsidónak születtem, akkor az ő vallásukban nekem mi az Isten ajánlata a létezésben? Vagy vagyok mint egy fa, ami él, és hasznos is, de csak háttérelem a zsidók világában?
Vagy Isten tojik mindenki másra - amit erősen kétlek -, mégsem emlékszem, hogy halottam volna arról, hogy a zsidó vallásban Isten hogyan viszonyul a nem-zsidókhoz? Azok nem imádhatják őt? Ha most egy olyan világot képzelnék el, amiben nincsenek keresztények és muszlimok, akkor az Ábrahámi Isten így megmaradna nekik, az emberiség maradéka meg van oszt kész.
Örülnék, ha olyanok írnának, akik ténylegesen jártasak a vallási témában.
Ez egy nagyon jó kérdés. Nem tudom rá a választ, de azt mindenképpen le kell írnom, hogy ez nagyon jó kérdés.
De azért kicsit gugliztam. Íme, ezt találtam:
Tehát van lehetőség a betérésre, zsidóvá válásra, de minimum, hogy levágatsz a pöcsödből egy darabot, ha férfi vagy. Ha pedig nő vagy, akkor más menstuáló idegen nőkkel kell egy medencében pancsikálnod.
A magam részéről maradnék keresztény. Amúgy, ha azt mondaná Jézus, hogy csak úgy lehetnék a tanítványa, ha a pöcsöm végéből levágatok egy darabot, érte megtenném azt. De így, hogy személyes bizonyságom van Jézusról és nevének erejéről meg kell állapítanom. Jó vagyok így, ahogy vagyok, sőt, ha megkeresztelve sem lennék, szerintem Istennek akkor is jó lennék, legfeljebb néhányan nem értenének velem egyet, akik meg vannak keresztelve.
Remélem azért hasznos, amit belinkeltem. De feltételezem, ahoz, hogy valaki szívében zsidó legyen sajnos teljesen semmissé kellene tennie Jézust. Nekem ez már nem menne. Ahhoz túl sokat tapasztaltam, hogy semmissé tehessem magamban Jézust.
Nagyon köszönöm a választ.
Igen, a fentiek alapján én is így gondolom, hogy Isten nem tojik csak úgy a többi emberre. Ezért is gondolom, hogy Jézus, többek között, azért akkor mérföldkő az emberi törtélemben - bárki bármit mond -, mert ő tényleg kellett, hogy az egy Isten, a megváltás és az isteniterv többé ne csak egy kisklikk privát házibulija legyen, és elérje a többi embert.
Különben mi maradna? Indiai szinten reménykedek, hogy egyszer talán zsidóként reinkarnálódok? Jézus ehhez képest százszor nagylelkűbb. Ezért is Jézust én sem adnám fel.
Csak kíváncsi vagyok, mert erről tényleg nem sok szó esik, és gondoltam, hogy talán csak tájékozatlanságból nem tudok ilyesmiről, s talán valaki jobban kiismeri magát zsidódolgokban. Mert kétlem, hogy ők pár ezer év alatt nem gondolkodtak el ezen; az Isten nem unalmában csinálta ilyenre a világot, és talán a többi embert is szeretné elérni valahogy. (Jézus)
"a zsidó vallás csak a zsidókra vonatkozik s nem nagyon térítenek" - kijavítanálak: a zsidó vallás egyáltalán NEM térítő vallás, ezt jól értelmezted, kifejezetten NEM térítő vallás a zsidóság, annyira, hogy ha valaki mégis be szeretne térni, akkor kell találnia egy rabbit, akinek vallási kötelessége legalább háromszor elutasítania a betérni vágyót, annyira nem térítő vallás a zsidóság.
A zsidóságon belül pedig van az a mondás, hogy két zsidó három véleménnyel, ami tényleg nem áll messze az igazságtól, tehát nagyon nem mindegy, hogy milyen zsidóság válaszát kapod, mert bár maga a zsidóság csak egy szó, de rengeteg alfaja van, és mindegyik máshogy értelmezi a külvilágot.
Mindenesetre talán már hallottad a goj szót, amely nem pejoratív, egyszerűen csak azt jelenti, hogy nem zsidó nép, szemben egy másik szóval, amely szintén népet jelent, az ám, azt viszont csak zsidókra használják. Ez nem jobb vagy rosszabb, egyszerűen csak más, két különböző szó arra, ami magyarul egy szó, mint magyarul a piros meg a vörös, ami meg más nyelvekben egy szó, pedig mi tudjuk a különbséget és szintén egyik sem jobb vagy rosszabb.
Ezen kívül azt se hagyja senki figyelmen kívül, hogy Jézus maga is zsidó volt, és mint zsidó erősen kritizálta az akkori vallási vezetést, amit nem néztek jó szemmel, ahogy azt sem, hogy Isten fiának vallotta magát. Jézus maga nem akart új vallást teremteni, hanem a zsidóságot akarta megreformálni, de mintha a történelem direkt félre akarta volna érteni, aztán mi lett belőle: keresztes háborúk.
Mondjuk nem pontosan értem a kérdésed, mit értesz azalatt, hogy mit kezd? Mit kezd a zsidóság a nem zsidókkal? Konkrétan semmit. Ahogy te is írtad: átnéz rajtuk. Sőt, egy vallásos zsidó számára egy vallását nem tartó zsidó rosszabb, mint egy nem zsidó, tehát néha még kifejezetten értékeli is ezáltal a nem zsidókat.
Én elég jártas vagyok a vallási kérdésekben, elég sok éve foglalkozom vele, szakmám is az összehasonlító vallástudomány.
2. válasszolónak:
Valahogy úgy értettem a kérdést, hogy az EGY Isten, aki a zsidók istene, nem karja-e elérni a többi nem-zsidó embert?
Ők lehetnek pogányok, fényevők, akármi, mert nem fontosak a számára, csakis a zsidók számítanak? A többi ember neki kvázi fa a zsidók történetében?
Ha azonban mégis, akkor azt hogyan akarja megtenni, ha egyszerűen nem születhet mindenki zsidónak?
Bár leírtad, hogy "átnéz rajtuk". Szóval azok menjenek és kössék fel magukat a cipőfűzőjükre ő felőle: nem osztanak nem szoroznak. Aki nem zsidónak született a zsolozsmázhat amennyit akar, de akkor sem fogja az Istent érdekelni, mert nem zsidó?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!