A pszichopatát embernek lehet tekinteni? (hiszen nincs lelkiismerete)
Azért is az egyént terheli teljes egészében a felelőség, hogy elveszti vagy "teljesen elnyomja" a lelkiismeretét.
Az újszövetségben 30-szor szerepel ez a szó, és kb öt szintje van a lelkiismeret elvesztésének ahol legalábbis valamilyen minőségi jelzővel szerepel ez a szó.
Van a tiszta és jó lelkiismeret, utána jön az erőtlen lelkiismeret, aztán a megfertőztetett lelkiismeret, majd a megbélyegzett, végül pedig a gonosz lelkiismeret.
Lehet, hogy a megbélyegzett és a gonosz már ugyanaz a szint, mert a megbélyegzett görög szó magyarra forditva szó szerint annyi, hogy:
"(tüzes vassal) kiégetett"= kautériadzó
1Tim 4:2 Hazug beszédűeknek képmutatása által, kik meg vannak bélyegezve a saját lelkiismeretükben.
Nekünk embernek kell tekintenünk mindenkit, hiszen mindenkit tisztelni kell. Tisztelet illet mindenkit az Istenképmás miatt akkor is ha pszichopata. Nekünk nincs harcunk emberekkel hanem csak sátánnal és a láthatatlan szolgáival. Irgalmasnak kell lenni. Morális értelemben egy Istent ismerő ember aki újra elfordul végleg Istentől annak a végső állapota rosszabb mint egy pszichopatának aki soha nem ismerte meg Istent.
Ahogy az Alzás kis figura mondaná a reklámban: Mindent 😂
(pontosabban mindenkit).
Igen. Persze ez nem azt jelenti, hogy megbízunk benne. Egyébként nem gyógyíthatatlan állapot, főleg, hogyha elég korán észreveszik (lehetőleg gyerekkorban).
A lelkiismeret jelentős része tanult viselkedés. Nincs az emberbe genetikailag kódolva, mi helyes és mi helytelen.
Légyszi mielőtt kommentelsz nézz már utána a témának amiről írsz...
Hasznosabb kommenteket adnál...
A pszichopátia pont, hogy gyógyíthatatlan mert az ilyen gyerekeknek az agy-szerkezete más. Pl amygdala, prefontális cortex.
Semmilyen terápia vagy jelenleg ismert gyógyszer nem hat rá.
Kérdező, legközelebb fogadd meg a saját tanácsod, mielőtt ekkora öngólt rúgsz!
De még a cikk is nekem ad igazat. Nem teljesen értelek.
Egyrészt írja, hogy low to moderate success. Másrészt pedig ez egy reward-based kísérletnek tűnik arra, hogy a nem kívánatos bűnözést kerülje.
De az, hogy rendszeresen jutalmazni kell pont azt bizonyítja, hogy nem tudják gyógyítani és nem tudnak benne lelkiismeretet fejleszteni.
Pont ahogy mondtam: csak az újabb szelet csokiért rakja rendbe a szobáját vagy nem ver meg másokat. Szó nincs róla, hogy lelkiismerete fejlődne.
Pont ahogy mondtam.
2-es vagyok.
Pszichiátria is izmusok alapján von le következtetéseket, ha neked jó, hogy bemásolsz materialista megközelités alapján egy jelenséget ám legyen, de azt ne fogadd el köbe vésett törvénynek ahogy a #8-as válasz is cáfolja.
Ha materialista megközelités lenne az igaz, hogy csak az anyag (agy) hat a tudatra akkor nem lennének olyan eredmények amiket a #8-as válaszoló irt. Mert forditva is igaz, a tudat is hat az anyagra és a testre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!