Lehet valaki buddhista, ha nem hisz a nirvánában, reinkarnációban, karmában, dharmában, buddhákban, bódhiszattvákban, buddhista erkölcsiben?

A buddhizmust nem könnyű összehasonlítani - különösen a hit szempontjából - a többi vallással. Inkább "hívő bizalomnak" lehetne leírni az érzést, amit a buddhista gyakorló a közvetlenül nem megtapasztalható tantételek iránt táplál.

Ahány kultúrával találkozott az idők során Buddha tanítása, annyiféle formát öltött. Indiában a hinduizmus és annak formalitásai jelennek meg benne, Tibetben a Bön vallás világa, Kínában a taoizmus és manapság nyugaton ismét alkalmazkodik a helyi viszonyokhoz. Ahány ága van, annyiféle módon gyakorolják. A buddhista hit nem értelmezhető úgy, mint a monoteista vallások esetében; egy japán zen buddhista ugyan minek hinne Mahakala védelmező istenségben? Ugyanígy a tanítások egy részét is meghaladta az idő: a korai közösségekben előírás volt, hogy szerzetes nem taníthat olyan embert, aki elefántháton ül, hacsak az nem beteg. Aki ezt manapság nem tartja be, az buddhista vagy nem?

A tantrikus buddhizmus bizonyos szinteken szexuális jógagyakorlatokkal operál, mindeközben a buddhista szerzetes cölibátusban él. Az erőszakmentesség alapvető tanítás, ugyanakkor egyes híres csan buddhista mesterek fontos tanítóeszköze a bambuszbot volt, amit nem voltak restek használni a tanítvány hátán - a megvilágosodás elérésének érdekében.

A buddhizmust inkább érteni kell, mint hinni. A gyakorló, ha nem követi vagy rosszul értelmezi a tanítást, legfeljebb nem jut eredményre, vagy csak később. Nincs büntetés, örök kárhozat, jóvátehetetlen következmény.

Mindemellett persze létezik a divatbuddhista, aki kicsemegézi a nagy egészből a neki tetsző részeket. Nincs jelentősége.

#1.

#1.

Ez rettenetesen lesarkított megközelítés.

"A buddhizmust nem könnyű összehasonlítani - különösen a hit szempontjából - a többi vallással. Inkább "hívő bizalomnak" lehetne leírni az érzést, amit a buddhista gyakorló a közvetlenül nem megtapasztalható tantételek iránt táplál."

Ez is hit, hiszen alaphelyzetben nincs még egyéni tapasztalatod, tehát nem tudás. Elhiszed a Sákjamuni Buddha tapasztalásait és tanításait. Egyébként minden vallásnak csak "hívő bizalma" van. Bízol abban, hogy tényleg létezik a menny vagy léteznek a mennyek. Nem tudod, hiszen nincs objektív, tárgyilagos bizonyítékod róla, maximum meg tudod indokolni szubjektíven, hogy miért hiszed el a Biblia, a Védák vagy a Korán szavát.

"Ahány kultúrával találkozott az idők során Buddha tanítása, annyiféle formát öltött. Indiában a hinduizmus és annak formalitásai jelennek meg benne, Tibetben a Bön vallás világa, Kínában a taoizmus és manapság nyugaton ismét alkalmazkodik a helyi viszonyokhoz."

Részben igaz, részben nem. A buddhizmus és egyébként a dzsainizmus gyökerei a hinduizmusban vannak, aminek a gyökerei a történelmi védikus vallásban vannak, ezen vallások megjelenése pedig az ind vallásfilozófia alá tartoznak. A védikus vallás az ősi árják, illetve az őslakos népek egyesülésével alakult ki legbiztosabb formájában, de már előtte is vallották a különböző népek, amelyek halmazára később egyetemesen "indiaiként" hivatkozunk. Alapjai a Védák, amelyeknek legősibb rétege a Rigvéda. A papi rend biztosabb megszilárdulásának időszakától kezdve beszélünk brahmanizmusról. Kr. e. 600 körül megjelentek az Upanisádok, amelyek a védikus vallás táptalajára épültek, de új tanokat is megfogalmaztak, így ettől az időszaktól kezdve beszélünk hinduizmusról (fontos, hogy az ortodoxiára gondolunk, hisz rengeteg eltérő irányzat, szekta van). A buddhizmus rövidesen ezt követően jelent meg, mint egy posztvédikus vallás. Ekkor volt az aszketikus reform, amikor két irányzatra szakadt India: egyrészt az aszkéták vonala, akiknek a tanításai már megfigyelhetők voltak a régi risik tanaiban is és a brahmanák, akik a papok voltak, ők vezényelték az istentiszteleti szertartásokat, áldozatokat, rituálékat. A buddhista középút tana is e kettő között egyensúlyoz. Se nem olyan aszketikus, mint egyes hindu irányzatok, illetve a dzsainák és nem is a brahmanákhoz hasonlít, akik családosak voltak és eléggé nagy fényűzésben éltek (az viszont kétségtelen, hogy nem hedonisták voltak). A történet, amúgy kísértetiesen hasonlít a kereszténység megszületésére, ami szintén ugyanígy a zsidó vallásból származott, ami az I. templomi izraelita vallásból, ami a preizraelita héber vallásból. Ugyanígy egyensúlyozott a farizeus kohénok és a szinte minden gazdagságot elvető esszénusok között. Ahogy a kereszténység és az iszlám alapjai a zsidó vallásban, úgy a buddhizmus és a dzsainizmus alapjai a hinduizmusban, illetve a védikus vallásban vannak. A Buddha önmaga egyébként tulajdonképpen hindu volt (egyébként hitt is a hindu Brahman/Ísvara megnyilvánulásaiban, a különböző istenségekben, akik kérték is őt, hogy tanítson) és ez a tanításaiban is megnyilvánul: karma, dharma, reinkarnáció, létforgatag vagy szanszkrit szóval: szamszára és megannyi más. Ezek mind a hindu gyökerekből származnak, amit ő teljességgel el is fogadott, sőt, a buddhista tan ebből kínált kiutat a megvilágosodás és a nirvána elérése révén. A Sákjamuni Buddha felismerte, hogy a világ alapvetően szenvedésekkel teli és ez a hindu reinkarnáció tanítása szerint folyamatosan csak folytatódik, viszont ebből lehet kiutat találni a Dharma gyakorlásával. A buddhizmus alapja tulajdonképpen a négy nemes igazság és a nyolcrétű nemes ösvény, ami kb. szó szerint ezt mondja el, csak részekre bontva. Tehát nem, a buddhizmusra nem pusztán hatott a hinduizmus Indiában, hanem konkrétan abból fejlődött ki. Ugyanakkor nyilvánvalóan a korai buddhista irányzatok, vagyis a hínajána iskolák (amelyek közül csak a théraváda maradt sajnos fenn) egy ideig együtt éltek a hinduizmussal így hatottak egymásra, ahogy később a korai mahájána szútrák is India északibb részein keletkeztek, a vadzsrajána pedig konkrétan a hindu tanokkal együtt keletkezett, mintegy adok is, kapok is formában.

A hinduizmussal rettenetesen szoros kapcsolata van tehát a buddhizmusnak, nem is csak a származása révén, hanem a későbbi történések révén is, hisz mindhárom "jána", "szekér", "út" innen indult útjára, minden irányzatára hatással volt, nem csak a ma Indiában lévő hagyományokra.

Tibetbe nagyon későn érkezett a buddhizmus mondjuk Kínához, Japánhoz, Délkelet-Ázsiához, Srí Lankához, Indiához vagy akár Koreához képest. Ahhoz képest, hogy mennyire hozzánőtt a tibeti kultúrához, ez ott csak egy későbbi vallás. Alapvetően két versengő vallási irányzat jutott be a királyságba: az indiai vadzsrajána és a kínai mahájána (leginkább csan) buddhizmus. A két irányzat versengett, míg végül a vadzsrajána került ki győztesen a dologból. Tibet ősi vallása a bön/bon vallás volt, ami egy sámánisztikus, animista, népi vallás volt, hasonlított egy kicsit a mongolok (ezért is volt annyira sikeres a tibeti-himalájai buddhizmus a mongolok körében, hogy végül Congkapa, a gelugpa alapítója félig mongol származású volt és végül a mongolok örömmel vették fel a tibeti buddhizmus leginkább gelug, kicsit talán kagyü irányzatát), az ainuk vagy az ősi magyarok vallásához, bár a bönnek papsága is volt a sámánokon kívül. Ehhez nagyon ragaszkodott a tibeti nép, ezért agyafúrt módon az Indiából érkező guruk, jógik, szerzetesek a régi bön vallás istenségeit és szellemeit "a buddhizmus szolgálatába állították", azáltal, hogy azonosították őket a különféle buddhák, bódhiszattvák megnyilvánulásaival. Szép lassan a régi bön tartalom elhomályosult és a buddhizmus került előtérbe, míg végül a bon bizonyos szimbólumai, szertartásai, szokásai megmaradtak (persze nem minden, például egy a sok közül a véráldozat, ami összeegyeztethetetlen a buddhizmussal, így annál nem volt pardon), viszont a szellemiség és maga a vallás teljesen megváltozott, átlényegült és a buddhizmus került ki győztesen. A mai bön is tulajdonképpen a buddhizmus egyik népi hiedelmekkel, hagyományokkal, népi vallásossággal igencsak átitatott formája.

Kína egy kicsit érdekes, mivel ott számtalan filozófia és vallás váltogatta egymást. Volt egy ősi mitológia, amit követtek bizonyos ősi filozófiák, amit követett Lao-ce és a taoizmus, valamint Kong-fu dzü és a konfucianizmus. Ebbe a környezetbe érkezett meg a buddhizmus mahájána irányzata, ami aztán Kínában virágzásnak indult és onnan ment tovább Japánba és Koreába is a különféle új iskolákkal. Ugyanakkor itt határozottan érdemes kiemelni, hogy a kezdetektől fogva létezett önálló buddhizmus, tehát nem kellett a taoista terminológiával trükközni, hogy a buddhizmus elfogadottá váljon. Viszont ezek a vallások egymás mellett éltek és nem zárták ki egymást, tehát lehetett akár egyszerre is gyakorolni őket, így következett, hogy befolyásolták egymást valamilyen szinten. A kínai népi vallásban a Buddha, Lao-ce és Kong-fu dzü neveit "a három bölcs" jelzővel emlegetik.

Érdekes dolog ez, sokat lehetne róla beszélni...

Viszont ezeken a helyeken mindig megmaradt az eredeti értelembe vett buddhista Tan. Nyugaton ez nem marad meg. A globalizáció, valamint a különféle vallások terjedése mind keletre, mind nyugatra egybeesett a Beat-kultúrával és a hippi mozgalommal, akik lázadókként örömmel karolták fel az ismeretlennek tűnő dolgokat pusztán a külsőségek alapján. A taoizmusnál hangsúlyoztam, hogy összeegyeztethető a buddhizmussal. Ellenben a nyugati világ modern gondolkodásmódja és individualizmusa szinte cseppet sem az. Nevetséges felhagyni a kolostori hagyománnyal, a templomok építésével és a túlvilági, természetfeletti lényekkel kapcsolatos és mi egyéb, a buddhizmust ALAPVETŐEN MEGHATÁROZÓ hittételekkel és szokásokkal felhagyni, csak mert a modern, nyugati ember hedonista, individualista és jellemzően egyre inkább materialista. Sőt, aki ezt teszi, az szakít a Buddha tanításaival is vagy nem is volt annak soha sem a követője.

Nem lehet buddhizmusnak nevezni azt, ami nem vallja a buddhizmus alapvető tételeit! Ha valaki teljesen elutasítja a fent említetteket, az nem buddhista.

Egyébként a kereszténység és az iszlám is alkalmazkodott a kultúrákhoz, hiszen nem etnikai vallások. Nem ugyanazok a szokások és nem is ugyanazt fogod látni egy norvég, egy kopt, egy izraeli, egy kínai, egy olasz, egy görög, egy mexikói vagy egy orosz templomban, de az alapképlet, az alapteológia, az alapfilozófia ugyanaz.

Nem buddhista, aki szeret relaxálni a pszichológus CD-jére és az nem is meditáció. Erről Cser Zoltánnak volt egy remek videója "Veszélyes-e a meditáció?" vagy valami hasonló címmel.

"Ahány ága van, annyiféle módon gyakorolják."

Megint azt tudom mondani, hogy részben igaz, részben nem. Valóbban vannak lehetőségek az ösvényeken belül és a kultúrákhoz alkalmazkodott a három nagy nem etnikai világvallás között, de az alapfilozófia, a cél, a világfelfogás szinte teljesen azonos.

"A buddhista hit nem értelmezhető úgy, mint a monoteista vallások esetében; egy japán zen buddhista ugyan minek hinne Mahakala védelmező istenségben?"

A zen buddhizmusban nem központi alak Mahákála vagy Dharmapála, vagyis "a Dharma védelmezője", de nem is tagadja a létezését. Ez nem olyan, mintha két külön vallás lenne. Ez egy vallás, csak mindegyik ösvény másra helyezi a hangsúlyt. Igen, voltak a buddhizmuson belül is olyan tanítások, amelyekben kifejezetten NEM szabadott hinni, mivel eretnekségnek számítottak (pl.: a Tachikawa-ryu nevű eretnek szekta, aminek olyan gyakorlatai voltak, mint a szexmágia és a ritualizált magömlés, illetve szex, a halottidézés, a szellemek bizonyos dolgokra kényszerítése és a mindenféle mágia és emiatt be is tiltották, elvetette a singon buddhizmus főárama és az összes többi buddhista irányzat is). Vadzsrapániban viszont minden buddhista irányzat hisz, aki a Buddha személyes védelmezője.

"Ugyanígy a tanítások egy részét is meghaladta az idő: a korai közösségekben előírás volt, hogy szerzetes nem taníthat olyan embert, aki elefántháton ül, hacsak az nem beteg. Aki ezt manapság nem tartja be, az buddhista vagy nem?"

Bár ezt az előírást konkrétan nem ismerem, nem ismerem a tágabb kontextust, történelmi és filozófiai szerepet, amennyiben a mai világba be lehet helyettesíteni a lényegi szintet illetően, nem hinném, hogy "lejárna az ideje". A buddhizmus is elveti a bálványimádást, ez nem csak az ábrahámi vallások sajátja. Miféle bölcsesség egy olyan dolgok imádni, ami még saját magát sem tudja megvédeni? Miért kellene egy tárgyhoz, egy evilági dologhoz kötődni? Éppen evégett régi buddhista szokás, hogy a szobrokat időnként összetörik, tűzve hajítják stb. Bár ma már nem sokan imádnak szobrokat, meg embereket, nagyon is aktuális dolog, hisz sokan a mai napig imádják az érzékiséget, a vágyaikat, az alkoholt, a cigarettát, a pénzt, a csillogást, a celebeket, a politikai nézeteket, még akkor is, ha ezt nem úgy teszik, ahogy hagyományos értelemben értjük.

Mindenesetre lényeg, ami lényeg: ma már kevés ember ül elefántháton. Ez a szabály így, szó szerint az ókori indiaiakra vonatkozott, így nyilván nem ránk, akik nem vagyunk sem indiaiak, sem ókoriak. Viszont a szabály hordozhat olyan jelentést, bölcsességet, tanulságot is, aminek nekünk is lehet egy bizonyos üzenete. Viszont hangsúlyozandó, hogy ez a szabály nem olyan, mint az öt fogadalom, nyolc fogadalom stb. és a buddhista hittételek. Őszentsége, a 14. dalai láma is kifejtett egy csomó dolgot, ami a hagyományos buddhista erkölcs szerint elvetendő, még akkor is, ha komolyabb kára a szekuláris társadalomnak nem származik belőle. És ez a hangsúlyos! Nem szabad a két dolgot összemosni. Sokszor nem azonosak azok a dolgok, amelyeket csinálhat egy nem vallásos, nem hívő ember és amit egy hívő, vallásos ember. Össze sem hasonlítható a példád mondjuk a létforgatag tanával vagy az öt fogadalommal tartalmát tekintve.

"A tantrikus buddhizmus bizonyos szinteken szexuális jógagyakorlatokkal operál, mindeközben a buddhista szerzetes cölibátusban él."

Szintén nyugati közhely, aminek köze nincs az eredeti buddhista tanításokhoz. Kezdhetjük mindjárt azzal, hogy a tantrikus buddhizmus a vadzsrajána buddhizmus. Alapjai leginkább a mahájána buddhizmusra épülnek, bár sok esetben a hínajána/théraváda rendszeréből is merít (pl. a tibeti buddhizmus tanít bizonyos szövegeket a páli kánonból is). Ezen - meglehetősen biztos - alap mellé építi még be a buddhista tantrákat is. És a vadzsrajána buddhizmushoz is RETTENETESEN KEMÉNY és SZIGORÚ szerzetesi és kolostori intézményrendszer tartozik. Ékes példa erre a tibeti buddhizmus. Tibetben több ezer szerzetes élt a kínaiak előtt és hagyomány volt a legfiatalabb fiút minden családban szerzetesnek adni, vagyis kizárólag a Tan útjának szentelni. A szerzetesség és a tantrikus buddhizmus nem egymás ellentétei és még csak nem is egymás alternatívái, hanem a szerzetesség, ahogy a Buddha megalapította néhány nagyon apró kivételtől eltekintve a buddhista ösvények szerves része. Vannak a szerzetesek és vannak a világiak, illetve ezek alatt vannak különböző rétegek beleértve a különféle lámákat, jógikat stb. Számtalan vadzsramester maga is cölibátusban él és szerzetes vagy világi láma/jógi, de lemondott a szexualitás minden formájáról (pl. Milarépa, egy jelentős kagyü láma és mahásziddha). A szerzetességet a Buddha azért hozta létre kimondottan, hogy minden előnyt, lehetőséget, ideális körülményt megadjon, ami a megvilágosodás eléréséhez szükséges. Ezek a körülmények nagyon az egót vágják és minden ragaszkodást, vágyat, haragot, tudatlanságot átvág és az ezekre való kísértést is a lehető legjobban mérsékli. Ez nem azt jelenti, hogy csak szerzetesként lehetne megvilágosodni és egy családos, házas ember ne tudna megvilágosodni (hagyományosan ez a két út van, tehát nincs hippi életmód, meg kicsapongás, meg mindenféle szexualitás tolerálva, ahogy a tibeti mondás tartja: "megfelelő szervet a megfelelő szervbe és a megfelelő időben"), de nekik nehezebb a dolguk. Másrészt a vadzsrajána buddhizmus (vagy nevezzük akárhogy) egyáltalán nem homogén massza, ahogy a tantra egyetemesen sem és EGYIK SEM A SZEXRŐL SZÓL (!!!). A tantra vagy tantrizmus egy rettenetesen színes ind vallásfilozófiai irányzat, ami áthat egy csomó indiai és Indián kívüli vallást. A vallásfilozófia célja a gyakorlatok, szertartások, rituálékon keresztül történő megvilágosodás, spirituális emelkedettség. Itt nem a filozofálgatáson van a hangsúly, hanem a konkrét gyakorlatokon, metódusokon, rituálékon. Ez lesz az egyik legfontosabb rész. Mindjárt két részre oszthatjuk: dhaksinacsárára és vámácsárára. Előbbi a jobb kéz ösvénye, utóbbi pedig a bal kéz ösvénye. Előbbi erősen ragaszkodik a hagyományos erkölcsiséghez, hagyományos vallásossághoz.

#1.

Bocsi, túl hosszú volt a válaszom.

Folytatom:

A szertartások főként vizualizációk, meditációk, felajánlások, különféle tantrikus szellemek és istenségek tisztelete, mantrák, mudrák, mandalák, tűzrituálék stb. stb. a dhaksinacsárában. Ide sorolandó minden olyan irányzat, amiben nincsenek a hagyományos, ortodox vallásosságban szokatlan elemek és a szigorú erkölcsiséghez ragaszkodik. A vámácsára ezzel szemben olyan szertartásokat is tartalmaz, amelyek szokatlanok a hagyományos vallási életben. Az egyik leghíresebb, leghírhedtebb idetartozó irányzat az aghori nevezetű hindu, saiva szekta. Ez az oldal sem a szexről szól. Az aghori szekta például erősen szerzetesi életet, önmegtartóztatást és aszkézist ír elő. A szerzetesek annyira erős aszkézisben élnek, hogy az rettenetesen szokatlan az egész dharmikus kultúrkörben. A szerzetesek Sívához hasonlóan halotti hamvakkal kenik be a testüket, hullaégetőhelyeken meditálnak és gyakran emberi koponyákból készült füzér van a nyakukban, a hajukat nem vágják le, hanem hasonló csimbókokban hordják, mint a raszta haj. Ezen az oldalon fordulhat elő bizonyos közösségekben a szexmágia és a hasonló szexszel kapcsolatos gyakorlatok is, de itt sem általános és itt is rendkívül korlátozott. Szintén fontos, hogy egy rettenetesen kis szeletkéje ez a tantráknak. Nem gyakorolhatja akárki, csak nagyon fejlett szinten lévő emberek.

Buddhizmusra vetítve az egész kérdéskört egyértelműen dhaksinacsára minden külső tantra a tibeti buddhista osztályzás szerint. Ezek a Krija, a Csárja és a Jóga tantrák, legalábbis a reformáló (kagyü, szakja, kadam, gelug és dzsonang) közösségek osztályzása szerint. A vadzsrajána sem egy homogén ösvény, hanem számtalan irányzata van. Többek között a kelet-ázsiai ezoterikus buddhizmusok (pl.: japán singon és tendai buddhizmus, illetve a kínai ezoterikus, tangmi buddhizmusok, például a mi-chung). Ezek a vadzsrajána irányzatok akkor alakultak ki és terjedtek el, amikor még az Anuttarajóga tantrák, vagyis a legmagasabb belső tantrák még nem léteztek. Ezek semmi bonyolultat nem tartalmaznak, ez semmi különöset nem tartalmaz, ezzel is kiválóan el lehet érni a megvilágosodást. Az indonéz ezoterikus buddhizmusról nem tudok túl sokat, bár Ásoka, meg egyéb buddhista mesterek tanultak ott, akik már ismerték az Anuttarajóga tantrákat, ugyanakkor az indonéz vadzsrajána művészetekben semmi magas tantrákra utaló művészeti alkotást nem láttam. Az Anuttarajóga tantrák esete érdekesebb: ezekben vannak eléggé különös szövegek is, például olyanok, amelyek önmagunk lényében ölésre szólítanak fel, ugyanakkor ezek a szövegek már eredetileg is metaforikus értelmezés szerint keletkeztek az indiai kommentárok és mahásziddhák szerint. Tibetben meg aztán főleg... Másrészt eleve nem lehet szembemenni a hagyományos buddhista értékrenddel. Az ölés és a kés például az egó átvágását jelképezi és eredetileg is ezt szimbolizálta, beleértve a tüzes és heves Vadzsrajóginit, aki nyúzókést tart a kezében. Emiatt alapvetően ezt is a jobb kéz ösvényéhez sorolhatjuk. A szexualitással kapcsolatos szövegek (szó szerint: karmamudra, avagy "a lét pecsétje") nagyon magas tantrákban jelennek meg. Ezek a tantrák kizárólag a himalájai-mongol buddhizmusnak a kánonjában léteznek, tehát a vadzsrajánában sem egyetemes az Anuttarajóga tantrák elismertsége és egyáltalán nem a literalistáknak való. Ezek a vágy legmagasabb szintjének átalakítását szolgálják. A tibeti buddhista mesterek egyáltalán nem javasolják, hogy ezt szó szerint alkalmazza bárki, mivel a vágyak nagyon könnyen elejét vehetik az egésznek és ebben az esetben az ember nagyon gyorsan, nagyon mélyre tud zuhanni. Emiatt használják ezt kizárólag vizualizációra például a legnagyobb gelug vagy a kagyü iskolában. A 14. dalai láma azt mondta Gampopa, Congkapa és más tekintélyes vadzsrajána mesterek szavaira alapozva, hogy egy vizualizált hitvessel, egy dákinival is ugyanolyan eredményeket tud elérni egy annyira fejlett gyakorló, akit nem zökkentene ki mindez a vágytalanságból. A vizualizációval történő gyakorlás amúgy sokkal nehezebb, ugyanakkor sokkal veszélytelenebb is. Másrészt azon kis szekták, irányzatok, amelyek szó szerint gyakorolták is rettenetesen korlátozva. Nincs szabad szex, nincs semmi hasonló. Egyszerű közösülés történik, két azonos fejlettségen lévő világi jógi között. A tantra tiltja a magvesztést, tehát nincs önkielégítés, nincs anális és orális szex és gyakorlás esetén magömlés sincsen, hanem az életerőt benntartják és erősen a felső csakrák felé áramoltatják. Nem az élvezet a lényeg. Semmi köze a Kámaszútrához, meg Osho tanításaihoz. Itt nem a vágy (káma - szanszkritul és talán hindiül a vágyat jelenti) és nem az érzékiség a lényeg, hanem a női és a férfi erény, a bölcsesség és módszer egyesítése, amit kiválóan lehet gyakorolni vizualizációval is, amit sokan javasoltak, de azt sem csinálhatja akárki. Másrészt a két személynek kölcsönösen tisztelniük, szeretniük kell egymást és pároknak kell lenniük, még ezen irányzatokban is. Padmaszambhaváról, avagy Guru Rinpocséról, a nyingma iskola alapítójáról ismert, hogy szó szerint gyakorolta, ugyanakkor neki azok a jóginik a feleségei, hitvesei voltak. A nyingma iskola később rettenetesen lezüllött, a szerzeteseknek több felesége volt, mint a világiaknak és erre reakcióként jöttek létre a reformációs irányzatok, amelyekben az erkölcsiség és a szerzetesi fegyelem éppen erre reakcióként nagyon fontos. A dzsonang például betiltotta az alkohol és a hús fogyasztását is Dolpopa szövegeiben, míg a gelug a hínajána Vinajához hasonlóan szigorú szabályokat ír elő a szerzetesek részére.

"Az erőszakmentesség alapvető tanítás, ugyanakkor egyes híres csan buddhista mesterek fontos tanítóeszköze a bambuszbot volt, amit nem voltak restek használni a tanítvány hátán - a megvilágosodás elérésének érdekében."

Nem csak a csan buddhizmusban létezik ilyen. Aki ismeri például Milarépa életrajzát, az tudja, hogy a mestere és fogadott, szellemi apja, a bölcs Marpa többször kényszerítette, hogy nagyon magas kőtornyokat építsen különböző alakzatokban és bányássza a köveket ki hosszá. Aztán le is bontatta vele. Eljátszotta, hogy nem akar beavatást adni neki, sokszor erősen megverte, kiabált vele mások előtt és megalázta egészen addig, ameddig fel nem adta a teljes énjét Milarépa és csak utána lett vele rettenetesen kedves és ő lett a leghűségesebb tanítványa. Mindezt nem azért, mert egy szadista hülye volt, hanem azért, hogy ezzel elpusztítsa az egóját és a felhalmozódott negatív karmáját (ne felejtsük el, hogy Milarépa hírhedt fekete mágus és gyilkos volt megtérése, jó útra térése előtt). A csan buddhizmusban is létezik ilyen valóbban. Ez a megvilágosodást szolgálja. Egyébként számtalan másik hasonló technika létezik. Volt egy japán szekta is, ahol meg a szerzetesek némasági fogadalmat tettek és eltakarták a fejüket egy kosárra, amit soha nem vettek le. A cél és az ok ugyanaz volt. Ez nem számított erőszaknak és nem is sértette az ahimsa, avagy a "nem-ártás" elvét, hiszen mindez a tanítvány megvilágosodásának céljából történt. A lemondó szabályok is hasonló célt szolgáltak már a kezdetek óta. A kopaszra borotvált fej és az ékszerek, illóolajok hiánya a szolgák jele volt az ókori Indiában és a hajat a legszebb ékszernek tekintették. Az egyforma, legolcsóbb anyagból készült ruha szintén hasonló célt hivatott szolgálni.

"A buddhizmust inkább érteni kell, mint hinni."

A kettő dolog eléggé összefügg, ahogy ezt jeleztem is az egész summám elején.

Először hinni kell, majd ebből kifakad a megértés, amiből a tapasztalat és ahogy megyünk felfele a lótuszvirágon, a végén ott vár minket a megvilágosodás drágaköve. Ezáltal a gyakorló kiszakad a szamszárából és belekerül a nirvánába, ami egy szent állapot, szenvedésektől mentesen és valójában nem olyan értelembe vett létezés, ahogy mi azt most a Földön tapasztaljuk.

"A gyakorló, ha nem követi vagy rosszul értelmezi a tanítást, legfeljebb nem jut eredményre, vagy csak később. Nincs büntetés, örök kárhozat, jóvátehetetlen következmény."

Nos, ez a legnagyobb és leggyakoribb téves felfogás, ugyanakkor az utolsó pár szóval nagyjából egyet is tudok érteni. A buddhizmus szerint létezik a karma, ami a létforgataghoz kapcsolódik. Ez ok-okozat, csakúgy, mint a hinduizmusban és más dharmikus vallásokban. "Az amiért "itt" vagyok." Szintén félreértik a nyugatiak sok esetben a karma lényegét. Nem egy spektrumról, hanem legalább kettőről beszélünk. Nem arról van szó, hogy ha én kajabálok valakivel és ezzel szomorúságot okozok neki, akkor én lemegyek 90%-ra, ha meg virágot adok valakinek, akkor visszamegyek 100%-ra, ha meg csokit is mellé, akkor rögtön 110%-ra. Először is a karmában a szándék a fontos. Másodszor miért javítanám ki a rossz karmáját egy rossz cselekedetnek egy teljesen másik jó cselekedettel? Sok esetben teljesen mással cselekszem a jót, de ha nem, akkor is egy teljesen független, másik cselekedet. Ha egyszer rosszat, egyszer pedig jót cselekszem, akkor egyszer kapok virágot és egyszer kapok pofont. Szintén fontos megemlíteni, hogy ez, mint a tettek következménye nem csak most térhet vissza az emberre, hanem bármelyik másik életében is. Az újjászületés szempontjából is ez egy nem elhanyagolható kérdés. A Buddha többször tanított a különféle világokban, különböző szerepekben való újjászületésről. A buddhizmus szerint ugyanis nem csak itt a Földön lehet újjászületni. Újjászülethetsz az egyik tüzes vagy az egyik fagyos pokolban, a préta birodalomban, az egyik mennyben vagy bárhol máshol. Nagyon hasonló a felosztás az ábrahámi vallások túlvilágaihoz, azonban van egy jelentős különbség: a buddhista világokba nem örökké születik le egy ember. Ott csak addig tartózkodsz, ameddig le nem telik a tetteid következménye, majd mész is tovább a létforgatagban az akkori tetteidnek megfelelő helyre. Ezek egyébként mindhárom jána minden ösvényén megtalálható. A théraváda és a vadzsrajána buddhizmusban különösen szeretik ábrázolni, bár a mahájánában is egy nagyon elterjedt téma. Ha valaki elveszíti a kontrollt nagyon könnyen egy ilyen helyre kerülhet és igen, léteznek a poklok a buddhizmusban is. Mindjárt nem is egy, hanem több, ahogy a mennyekből, meg a tiszta földekből is több van. Ez a megvilágosodás szempontjából a mahájána buddhizmusban különösen fontos, ugyanis ott létezik egy tiszta földdel kapcsolatos tan, ami nagyon fontos a tiszta föld buddhizmusban, bár az egész mahájána és a mahájánára épülő vadzsrajánában is fontos szerepe van és a théraváda is hisz benne. Sok buddhistának eszerint ezen életében az a fő célja, hogy a lehető legjobb karmát eredményezve egy tiszta földre vagy mennybe jusson, ahol hosszú élete lehet, sokkal kisebb a szenvedés, mint itt, harmónia van, sokkal szebb a létezés, így minden körülmény adott a teljes megvilágosodás eléréséhez. Nyilván a szintekbe most nem akarok annyira belemenni, ugyanakkor fontos, hogy a minél lentebb van valaki, annál kilátástalanabbnak érez mindent és a megvilágosodás elérése is annál nehezebb. Másrészt itt, a Földön is születhet valaki újjá akármilyen testben, akármilyen szerepben, akármilyen körülmények között, akármilyen lényként, akármilyen helyzetben. Aki egy kicsi bepillantást szeretne látni ebbe, az olvassa el vagy hallgassa meg a Kutyautánzó és az Életelvekről szóló hínajána tanításait a Buddhának.

https://www.youtube.com/watch?v=6K5BhxgHjHU&pp=ygUNS3V0eWF1d..

https://www.youtube.com/watch?v=MhFd7Tw2Oxc&t=102s&pp=ygUKw4..

De más szutták vagy szútrák is beszélnek erről.

A tibeti buddhizmus magas tantrái ezért is ennyire zártak, mivel nagyon mélyre és nagyon hirtelen lehet vele zuhanni, emiatt nem is ajánlatos egy képzett láma, egy mester segítsége nélkül bármit is csinálni. Sőt, ez igaz a külső tantrákra is (mondjuk nyilván nem mondják rájuk, hogy "külső tantrák" a csak ezt követő buddhizmusokban, hisz nincsenek belsők, nem fogadják azt el), ami még kevésbé félreérthető, nem igényel nagyobb magyarázatot értelmezés szinten és kevésbé veszélyes.

"Mindemellett persze létezik a divatbuddhista, aki kicsemegézi a nagy egészből a neki tetsző részeket. Nincs jelentősége."

Sajnos igen, létezik ilyen is... Jelentőséget tekintve viszont elég nagyot zuhanhat valaki, még akkor is, ha nincs "örök" a létforgatagban.

Röviden? Nem lehet.

Hosszabban, minek akar valaki buddhista lenni, ha semmit se hisz el a legfontosabb téziseiből? Értelmetlen és hülyeség, tehát nem lehet.

#5.

Akkor te hasonlítasz az agnoszticizmusra. Ez a kulcsrész: "ugyanannyi esélyt adok annak az ateista nézetnek hogy ugyanúgy nem lesz semmi halálod előtt mint előtte volt, minthogy esetleg kerülsz valahova halálod után, vaaagy esetleg itt majd újrakezded, reinkarnáció".

Azzal viszont nem értek egyet, hogy lehetne valaki bármi. Addig lehet bármi, amíg a két dolog nem üti egymást. Vegán karnista sem lehetek... Nem azért mert korlátozott a szabadságom (pontosabban annyiban igen, hogy totál irracionális dolgot nem tehetek), hanem mert a logikát egyszerűen nem lehet kikerülni.

Sziasztok! Engem is foglalkoztat a téma.

Plusz: kedves #3. hsz, ide is tudsz írni választ?

https://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__..