A tizenévesek hány százaléka keresztény?(úgy is próbák élni, nem csak megkeresztelték)
Google:
"A nyugati fejlett világban a Z generáció a legkevésbé vallásos generáció a történelemben. A generáció többsége vallja magát nem hívőnek vagy ateistának, mint bármely korábbi generáció. Elutasítják a vallási hovatartozást, bár sokan közülük még mindig spirituálisnak mondják magukat. Az Egyesült Államokban a Z generációban kétszer annyi önmagát ateistának mondó van, mint az Y generációban. Egy 2016-os nyugat-európai felmérés szerint a 18 és 24 év közöttiek 71%-a vallotta magát vallási közösséghez nem tartozónak. A korosztály kétharmada sosem járt templomban, míg 20% évente néhányszor és 2% pedig heti rendszerességgel.
2018-ban a 16 és 29 év közötti magyar fiatalok valláshoz való viszonyulását vizsgálva az Unióban Magyarország a hatodik legkevésbé vallásos ország volt. 2020-as magyar kutatás szerint a Z generációnak már csak az 5%-a tartotta magát vallásosnak, az Y generációnál ez az arány 10% volt. Viszont a generáció fiataljainak a 49%-a valamilyen nem egyházi vallásosságra nyitott. A Z generáció 39%-a határozottan elutasít minden vallásos meggyőződést, az Y generációnál ez az arány 36% volt."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!