Mt16:18 szerint a kőszikla Pétert vagy magát Jézust jejöli, amire felépíti az egyházát? "Én pedig ezt mondom neked: Te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem fel egyházamat. "

Pétert, ugyanis ha tovább olvasol:

"Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva."

Egyébként szerintem az evangélista nem vétett volna ilyen hibát, hogy ennyire pongyolán fogalmazza meg Jézus szavait (főleg nem Máté).

Az eredeti görög szövegben egy szójáték szerepel, ugyanis egy hatalmas "sziklatömbön" mondta ezt Jézus Péternek.

Az eredeti szövegben Jézus Pétert "petrosz"-nak, azaz "kövecske", "kődarab", "szikladarab"-nak nevezi. Viszont amikor azt mondja, hogy ezen a kősziklán épitem fel az egyházamat, ott már nem "petrosz", hanem "petra" szerepel, vagyis "sziklaszirt", "kőszikla", ami utal magára a helyre, ahol ez a párbeszéd lefolyt, másrészt pedig Jézus saját magáról mondja, hogy "petra".

Vagyis: Te Petrosz (Péter) vagy, és én ezen a Petrán (nem petroszon!) épitem fel...

Ezt támasztja alá, amikor Jézus arról beszél, hogy "Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, aki a kősziklára építette az ő házát..." (Mt 7:24) Itt egyértelmű, hogy Jézus a saját beszédét azonositja kősziklával.

Másrészt maga Péter apostol magyarázza ezt a Péter első levél 2. rész 4-5. versében: "Akihez járulván, mint élő, az emberektől ugyan megvetett, de Istennél választott, becses kőhöz, Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá..."

Tehát járulva ahoz a bizonyos becses kőhöz, amit Péter nem magára vonatkoztat, hanem Jézus Krisztusra, mindenki mást (Jézusban hivőket) pedig élő köveknek, kődaraboknak nevez, amely Krisztusra kell, hogy épüljön.

SeiSMyC

Csatlakozom az előttem szólóhoz.

Freya

A régi protestánsok szerint Jézus Krisztus e helyütt nem Pétert teszi meg az Egyház alapjává, hanem vagy azt a hitet, melyet Péter ünnepélyesen vallott az összes apostolok nevében, vagy épen sajátmagát, ama hitnek tárgyát.

Felelet. Erre a magyarázatra, amennyiben kizárólagos akar lenni, a szöveg nem nyújt semmiféle fogódzó pontot. A régiek még hivatkozhattak a görög és latin szövegben a Petrus és petra különbözőségére, és gondolhattak arra, hogy petra vagy Krisztus vagy a Krisztusban való hit, és Petrus Simonnak, Jónás fiának neve. De az eredeti arám szövegben mindkét helyt csak kefa, kőszál áll (a régi görög nyelvben is πέτρος, πέτρα egyaránt szerepel kőszál jelentésben). Tehát mindkét esetben ugyanaz a valaki a kőszál. És az összefüggés nem hagy kétséget az iránt, kire gondol az Üdvözítő mint Egyházának alapjául szolgáló kőszálra: Szavai Péterhez és kizárólag ő hozzá vannak intézve, amint kétséget kizáró módon kitűnik a szavak antithetikus (ellentételes) szerkesztéséből. Péter megvallja: Te vagy a Krisztus; Krisztus feleli: te meg kőszál vagy. Tehát ez a hely nem állítható párhuzamba ama szentjánosival, hol az Üdvözítő az evangélista világos értelmezése szerint saját testének templomáról szól. Nem támogatja a régi protestáns fölfogást Szent Pálnak az a kijelentése: «Más alapot senki sem vethet azonkívül, amely vettetett, mely a Krisztus Jézus»; (1Kor 3:11) mert Krisztus az ő Egyházanak csakugyan elsődleges és láthatatlan alapja (fundamentum principale); de ez nem zárja ki, hogy Péter, sőt vele egységben a többi apostol is az ne legyen:(Ef 2,20) másodlagosan és tőle való állandó függésben; éppúgy mint az a tény, hogy Krisztus az igaz világosság, nem akadály arra, hogy alkalomadtán apostolait is annak ne nevezze.(Mt 5,14) Hisz Jézus Krisztus adományozásai isteni tevékenységek; amit tehát a teremtményeknek ad, azt maga is megtartja; amit teremtmény által tesz, azt teremtői módon elsődlegesen maga nem szűnik meg művelni.

Simon volt Péternek eredeti neve. A jelképes Péter nevet Krisztus adta neki már előbb. (L. Ján. 1, 42.) Jónás fia arámi nyelven Bar Jona. (L. Ján. 1, 42.) Péter atyja máshol Jánosnak neveztetik. (Ján. 21,15. skk.) A Jónás és János név nem azonos, de Krisztus idejében azokat úgy látszik a közhasználatban összecserélték. Test és vér a rabbik szólásmódja szerint annyit tesz, mint ember, különösen a testi vagy az érzéki, természetes ember. (L. Kor. I. 15, 50. Gal. 1, 16. Ef. 6, 12.) Krisztus tehát azt akarja mondani : Hogy én Messiás és Isten fia vagyok, arra nem gyarló ember tanított (vagy nem a te érzéki természetes és emberi eszed vezetett rá) téged, hanem mennyei Atyám nyilatkoztatta azt ki neked. S boldog vagy, hogy e kinyilatkoztatás előtt megnyitottad eszedet és szívedet. Jézus tanításából és csodáiból már látható volt, hogy nagy próféta ; de hogy Messiás vagy épen Isten fia, az csak isteni kinyilatkoztatásból volt felismerhető. Ennek határozott és bátor megvallása pedig már az isteni kegyelem különös műve volt. Igaz, hogy már előbb Natánael (Ján. 1, 49.) és a többi apostol (Máté 14, 33.) Krisztust Messiásnak, sőt Isten fiának vallotta, még inkább csak homályosan sejtve és ingadozva vagy pedig képletes értelemben. De Péter már az Atyával egylényegű Istennek, valóságos isteni személynek vallotta. A többi apostolban ez a hit még csak lappangott.

Péter, arámi nyelven, melyen Jézus apostolaival beszélt, Kéfa, ami annyit tesz, mint kőszikla. A Péter tehát jelképes név, mely jelenti a sziklát, melyre a földi, látható egyház építve van. Krisztus szavaiban itt szójáték rejlik, mely a görögben, latinban és más nyelvekben elhomályosodik, de szembetűnő volt az arámi nyelvben, hol az így hangzott: Te Kéfa (= Péter = szikla) vagy, és e Kéfára (= sziklára) építem egyházamat. (A szójáték legjobban visszaadható franciául, hol ugyanazon szó jelenti Pétert és a sziklát.) Krisztus nem Péter hitét tette az egyház alapjává, hanem magát Pétert az ő hitéért. Némely protestáns szerint mikor Krisztus e szavakat mondta, nem Péterre, hanem önmagára mutatott. De erről a szöveg mit sem mond, s az így magyarázott helynek semmi értelme sem volna, mert világos, hogy Krisztus Pétert akarja megjutalmazni hitvallásáért. Anyaszentegyház a görög és latin ecclesia (héberül kahal) annyi mint gyülekezet. Az újszövetségi Szentírásban itt fordul elő először. Krisztus az egyházat épülethez hasonlítja, amely hasonlat Szt. Pálnál is gyakori, és azóta az egyházban általános. Ε szavakban tehát ki van fejezve Péter egyházfősége (latinul primátus). Tényleg Péter mindig mint az apostolok fejedelme és az egyház feje szerepel a Szentírásban. (így pl. Máté 10, 2. Csel. 1, 15; 2, 14; 4, 8; 15, 7. Gal. 1, 18; 2, 7. sk.) A többi apostol is neveztetik néha az egyház alapjainak és oszlopainak, amennyiben ők is Péterre támaszkodva az egyház épületét tartják. (Gal. 2, 9. Ef. 2, 20. Jel. 21, 14.) Péter egyházfősége nem szorítkozott az ő személyére, hanem utódaira, a római pápákra is átszármazott. Mert az egyház alap és fej nélkül nem maradhatott. Az egységes fej volt és van ma is hivatva, hogy az egyház egységét minden körülmények közt fenntartsa. A pokol (a görögben : Hádes) kapui. A kapu a régi keleti városok bástyájának legjobban megerősített része, melyen belül oszlopcsarnokos piac volt, ahol többi közt az államügyeket és bíráskodást intézték. A pokol kapui tehát annyit tesz, mint a pokol hatalma, az ördög ereje. (A törökök is fényes portának vagy kapunak hívják a maguk kormányát és hatalmát.) Mások szerint a pokol itt az alvilágot jelenti, ahol a régiek felfogása szerint a holtak lelkei tartózkodnak. A kifejezés tehát itt is azt jelentheti, hogy az egyházon a halál, az enyészet hatalma soha erőt nem vesz.

Annak az embernek, akihez Jézus a Mt 16,18-19-ben beszél, mi volt a neve ezen versek előtt? Mi lett a neve a versek után? Mi a jelentése a nevének? Milyen nyelven beszélt Jézus? Jézus beszélt nyelvén hogyan hangzott ez a név? Mit jelent ez a szó? Lehet-e adni egy nőnemű nevet egy férfinak? A Bibliában más embereknek is megváltoztatták a nevét? Milyen jelentősége volt a névváltoztatásnak a zsidók életében? Milyen szimbolikus tárgyat adott ugyanitt Jézus ennek a férfinek? Mit szimbolizál ez a tárgy? Mit szimbolizál ez a tárgy az Iz 22-ben? Megkapta-e más is ezt a tárgyat? Mit jelent „oldani és kötni”? Mire vonatkozhat ez?

Jézus azt arámul így mondta Simonnak: "te "Kepha" vagy, és én ezen a "Kepha"-n építem fel egyházamat." Az arámban a "Kepha" masszív követ vagy sziklatalajt jelent. Jézus (és Máté is) arámul beszélt, s Jézus arámul nevezte el Pétert (vö. Jn 1,42). Nem Petrosnak hívta őt, hanem Kepha-nak. Szent Pál, a Gal 2,7-8 kivételével, mindenhol így is hívja Pétert. A későbbiekben a görög nyelvterületen kibontakozó egyházban azonban, hogy görögül is érthető legyen, hogy mit jelent maga a Kepha név, lefordították görögre, Petroszként. (Már maga az a tény, hogy egy nevet lefordítanak egy másik nyelvre, és nem ugyanolyan formában használják, azt jelenti, hogy nem pusztán egy személynévről van szó, hanem egy metaforikus jelentésű hivatali névről.) Ez a fordítás egyetlen egy módon volt lehetséges, úgy, hogy Petros-nak fordították. Miért nem Petrá-nak, ami kifejezetten a sziklát jelenti? Mivel a petra szó nőnemű. Simont egy nőnemű névvel ellátni egyértelműen furcsa lenne, nem? Azonban a petra szónak van egy hímnemű változata is, ez a petros. Így lett a mondat első Kephá-ja Petros-szá, míg a második kepha petrá-vá. (azaz: te "Kepha" vagy, és én ezen a "kepha"-n építem fel egyházamat = te "Petros" vagy, és én ezen a "petrá"-n építem fel egyházamat.)

Tudjuk, hogy Jézus anyanyelve az arám volt, és arám nyelven beszélt - továbbá a legkorábbi egyházatyák arról tanúskodnak, hogy Máté eredetileg arámi nyelvén írta meg az evangéliumát, a fennmaradt görög szöveg pedig egy fordítás. A görögben pedig ugyanannak a szónak a két nyelvtani nemű változata található:

Petrosz: hímnemű, hiszen Simon/Péter/Kéfás férfi volt, így értelemszerűen hímnemben kell Kéfás szót görögre fordítani.

Petra: Nőnemű alak, hiszen az Egyház, görögül Ecclesia szó nőnemű, így ahhoz hasonul.

Hasonló példát ismerünk mi is:

Patikus -> Patika.

Ugyannak a latin szónak a hím- és nőnemű alakja, mégse állítja senki, hogy a patikusnak semmi köze a patikához... :-)

Számos igehely nevezi Istent sziklának (pl. 2Sám 22,2-3.32.47; 23,3; Zsolt 18,2.31.46; 19,4; 28,1; 42,9; 62,2.6-7; 89,26; 94,22; 144,1-2.). Néhány nemkatolikus keresztény ezekre a helyekre is hivatkozni szokott, és azt állítják, hogy azért nem lehet Péter az a szikla, amelyet Jézus a Mt 16,18-ban említ, mert a szikla név Istennek van fenntartva. Ez az érv egyrészt nem veszi figyelembe a mondat tiszta és világos jelentését, másrészt azt állítja, hogy egy köznapi jelzőnek, vagy titulusnak csak egy alanya lehet, ti. hogy a szikla metafora csak Istenre vonatkozhat. Ez természetesen nem igaz, még akkor sem, ha a jelző általában Istenre vonatkozik. Pl. Izaiás Ábrahámot is sziklának nevezi (Iz 51,1-2); aztán az 1Kor 3,11 Jézust nevezi az Egyház egyetlen alapjának, ennek ellenére az Ef 2,20-ban – szintén Pál – azt írja, hogy ez az alap az apostolok és a próféták (vö. Jel 21,14); a Jn 10,11skk; Zsid 13,20; 1Pét 2,25 szerint az Egyház pásztora egyértelműen Jézus Krisztus, viszont az ApCsel 20,28-ban és az Ef 4,11-ben az Egyház vezetőit nevezik pásztoroknak; ugyancsak Jézus Krisztus a „világ világossága” a Jn 8,12 és 9,15 szerint, de Máténál Jézus azt mondja, hogy az Ő követőinek kell lenniük a „világ világosságának” (Mt 5,14).

Ezek a versek megmutatják, hogy az Istenre vonatkoztatott bibliai metaforákat más-más személyre, hivatalra is lehet alkalmazni, és a sugalmazott írók szavainak is lehetnek különféle jelentései. Azaz Pétert is lehet sziklának nevezni. Természetesen abban az értelemben, hogy az Egyház sziklája elsődlegesen az Isten Fia (vö. DH 774.: III. Ince, Az "Apostolicae Sedis primatus" levél a konstantinápolyi pátriárkának.), de ez nem jelenti azt, hogy Isten ezt a megkülönböztető jelzőt nem adományozhatja annak, akinek akarja (Vö. Torinói Szent Maximus, 63. homília: „Péter, akinek Krisztus szabadon adományozott egy részt az ő nevéből, azaz miként Krisztus a szikla, ahogy Pál Apostol tanította, úgy Péter is sziklává lett téve, mikor az Úr ezt mondta: ’Te Péter vagy, és én erre a sziklára építem egyházamat’.”), ez esetben – másodikként és másodlagosan – Péternek és utódainak, hogy ezáltal elősegítse Egyházában az egységet, ami annak záloga, hogy a pokol erői ne diadalmaskodhassanak rajta.

További, de a fenti állítás alapján álló érvként szokott elhangzani protestáns, illetve keleti ortodox részről, hogy Krisztus önmagára utal az „erre” szóval, azaz Simont Péterré teszi, de az alap, amelyre épül az Egyház Jézus Krisztus maga. Ehhez olvassuk el Marvin Vincent, a híres protestáns tudós szavait, amelyben maga először vetette el a meggyökeresedett protestáns nézetet, s vallotta meg, hogy a katolikus vélemény a helytálló.

„A szó se nem Krisztusra utal, mint sziklára, amellyel megkülönböztette azt Simontól, egy kőtől, se nem Péter hitvallására, hanem Péterre magára... Az a célzás, hogy a petra szó maga Krisztus, erőltetett és mesterséges. A szó nyilvánvalóan utal Péterre. A nyomatékos erre értelemszerűen a legközelebbi antecedensre (előzményre) utal; és ezenkívül így a metafora is elmosódik, minthogy Krisztus itt nem alapként, hanem építészként tűnik fel: "Erre a sziklára építem." Továbbá, bár Krisztus a nagyszerű alap, a fő szegletkő, az Újszövetség írói felismerték, hogy nem helytelen az olyan szóhasználat, amelyben Krisztus egyházának tagjaira alkalmaznak bizonyos terminusokat, amelyeket ugyanakkor Krisztusra is alkalmaztak. Például Péter maga hívja Krisztust élő kőnek (1Pét 2,4), s majd az 5. versben az egyházat szólítja élő köveknek...

Az a magyarázat egyaránt tarthatatlan, miszerint a petra Simon hitvallására utal. Mind a szójáték, mind a szöveg természetes olvasata ellene van ennek, és ezenkívül nincs összhangban azzal a ténnyel, hogy amióta csak az egyház épül, mindig hitvallókra - élő emberekre -, s nem hitvallásokra épül...

A magára Simonra való utalást támasztja alá Péter tényleges kapcsolata is a korai egyházhoz... Lásd: ApCsel 1,15; 2,14.37; 3,2; 4,8; 5,15.29; 9,34.40; 10,25-26; Gal 1,18.”

Lássuk, mit ír az I. vatikáni zsinat a kérdésről:

„…Tanítjuk tehát és kinyilvánítjuk, hogy az evangélium tanúságtétele szerint Isten egész Egyházára kiterjedően a joghatósági primátust Krisztus Urunk közvetlenül és egyenesen Szent Péter apostolnak ígérte és adta meg. Ugyanis csak Simonhoz, akinek már előbb azt mondta: „Téged Cephasnak (sziklának, Péternek) fognak nevezni” [Jn 1,42], miután az így szólva hitvallást tett: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia”, szólt az Úr ezekkel az ünnepélyes szavakkal: „Boldog vagy Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilvánította ezt ki neked, hanem mennyei Atyám. Én is mondom neked, te Péter vagy, és e sziklán fogom építeni Egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom majd a mennyek országa kulcsait, és amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyekben is” [Mt 16,16k]. És Jézus, feltámadása után, a legfőbb pásztor és helytartó joghatóságát az egész akolt illetően csak Simonnak adta, amikor így szólt: „Legeltesd bárányaimat”, „Legeltesd juhaimat” [Jn 21,15k].

Ezzel az annyira világos, a katolikus Egyház által mindig ugyanígy értelmezett szentírási tanítással nyíltan szembehelyezkednek azoknak a helytelen vélekedései, akik a Krisztus Urunk által Egyházában intézményesített kormányzati formát kiforgatják és tagadják, hogy Krisztus a többi apostollal – akár külön-külön, akár minddel – szemben egyedül Pétert ruházta fel valódi és sajátos értelmű joghatósági primátussal, vagy, akik azt állítják, hogy ez a primátus nem közvetlenül és egyenesen magára Szent Péterre, hanem az Egyházra, és az Egyházon keresztül rá, mint ennek az Egyháznak a szolgájára ruháztatott.

Ha tehát valaki azt mondja, hogy Krisztus Urunk Szent Péter apostolt nem tette az összes apostolok fejedelmévé és az egész Egyház látható fejévé; vagy, hogy a mi Urunk Jézus Krisztustól ő csak tiszteletbeli elsőséget, nem pedig egyenesen és közvetlenül valódi és sajátos joghatósági primátust kapott: az legyen kiközösítve.”

Mt 16,18

Én is mondom neked, hogy te Péter vagy, * és e kőszálon fogom építeni anyaszentegyházamat, ** és a pokol kapui *** nem vesznek erőt rajta. ****

* azaz, kőszál, szirterős férfiú, alapkő. E nevezeteket adá Péternek az Üdvözítő, még mikor őt apostolának választotta (Ján. 1,42.); itt kifejti annak jelentését, vonatkozólag az egyház külső épületére.

** az én látható országomat a földön.

*** azaz, a pokol erőssége, a pokol birodalma. A pokol gyakran mint kapukkal és zárakkal ellátott erősség rajzoltatik (Jób 38,17. Zsolt. 9,15. Izai. 38,10.). A kapu, mint kitűnő rész, az egész helyett vétetik, mint az ozmán kapu, vagy fényes kapu, ma is az ozmán birodalom helyett használtatik.

**** E vers értelme: Valamint te, mennyei Atyám kijelentésénél fogva, az én isteni méltóságomat, mint Isten egyszülött Fiáét minden társaid előtt elismerted és megvallottad, úgy én is kitűntetlek téged fölöttük, és neked földi országomban, híveim látható községében elsőséget adok előttük, hogy te légy látható alapköve ezen külső épületnek, mely által ez oly erőt nyer, hogy a pokol ördögi hatalmasságai, kik az igazságot és erényt tévedéssé és gonoszsággá igyekeznek elferdíteni, nem vehetnek azon diadalmat. Krisztus világosan hívei látható községéről szól; mert „Ecclesia“ néven nevezi azt, melynek a héberben Kahal (gyülekezet) az izraeliták látható társasága (Móz. III. 4,13.) felel meg. A többjelentésű „mennyország“ kifejezést, úgy látszik, szándékosan kerűlte, hogy a láthatlan egyházzal netalán leendő fölcserélésnek elejét vegye. Ha itt az egyház látható gyülekezet, akkor ezen látható épület alapkövét is, mint láthatót, kell érteni; mert a láthatlan egyháznak láthatlan alap- és szegletköve csak maga Krisztus (Zakar. 3,9. Máté 21,42. Efez. 2,20.). A többi apostolok is neveztetnek ugyan (Jel. 21,14. Gal. 2,9.) alapoknak és oszlopoknak, de világosan csak oly értelemben, hogy egyes falak és részek alapjai és támaszai, a mennyiben az apostolok egész országokat és népeket megtérítettek, – nem pedig oly értelemben, mintha az egész épület alapjai volnának. Továbbá kitűnik a fönebbi szavakból, hogy Krisztus nem Péter hitét és vallomását tette az anyaszentegyház alapjául, hanem magát Pétert az ő hitéért és hitében; mert valamint az anyaszentegyház nem hitből, hanem hivő emberekből áll, úgy a látható egyház kőszála is csak hívő kőszál (Péter) lehet. Mindig is a látható személyes kőszál volt az, mely hitében az anyaszentegyházat a pokolnak, a tisztátalan hamis tanoknak megtámadásaitól megvédelmezte. Mialatt az anyaszentegyháztól elszakadt felekezetek eredeti tanaiktól idő folytával többé-kevésbbé eltértek, mert nem bírtak látható egységponttal, a kathol. anyaszentegyház, az ő látható alapköve által, menten tartotta magát a hit- és erkölcsre nézve minden hamis tanítmánytól. Azért üdv, háromszoros üdv a kathol. anyaszentegyháznak, hogy szorosan ragaszkodik az alapkőhöz, melyet Krisztus az ő külső fentartása végett beléje letett. Ezt tanítják mindnyájan a sz. atyák.

Mt 16,19

És neked adom a mennyek országa kulcsait. * És a mit megkötendesz a földön, meg leszen kötve mennyekben is; és a mit feloldandasz a földön, fel leszen oldozva mennyekben is. **

* A kulcsok, jelvényei voltak a legfelsőbb helyettesi felügyeletnek és hatalomnak a palota és az ország fölött (Izai. 22,22.). Én téged a földön helytartómmá teszlek, s neked adom a legfőbb törvényhozó és bírói hatalmat.

** Megkötni és feloldozni, Izai. 22,22. szerint, egyenesen annyit tesz, mint a mennyországot bezárni és kinyitni, a keresztény községbe valakit fölvenni vagy abból kizárni; azután pedig: a bűnöket megbocsátani vagy megtartani, mert ezen alapszik a fölnyitás vagy bezárás; végre: valamit megengedni vagy eltiltani, s ilyennek nyilvánítani; mert az igaznak vagy nem igaznak megismerésén és annak kijelentésén is alapszik a fölnyitás vagy bezárás. A többi apostoloknak is megadatik később (Máté 18,18. Ján. 20,23.) a megkötő és feloldozó hatalom, hanem csak akkor, miután már Péter alapkövűl, a kulcsok legfensőbb hatalmával, ünnepélyes módon megválasztatott, mi által oda utasíttattak, hogy isteni hatalmukat csak a fővel egyességben gyakorolják; mert csak egy választatott az egész anyaszentegyház alapkövévé, melyen az épület egész külső alkotmánya nyugszik; csak egy a háznak látható urává, a bezáró és fölnyitó hatalommal. Egyébiránt, hogy sz. Péter hatalmának az ő minden törvényes utódjaira át kellett szállania, ez már magában világos, és hogy ezen utódok a romai püspökök, ez történelmi tény. E püspökökről mondja a florenci egyetemes gyülekezet: Határozzuk, hogy az apostoli szent szék, a romai pápa, a lelki elöljáróság hivatalát viseli az egész világon, és hogy ő székörököse sz. Péter apostolnak, ő valódi helytartója Krisztusnak, feje az egész anyaszentegyháznak, atyja és tanítója minden keresztényeknek, és hogy a mi Urunk Jézus Krisztustól sz. Péter apostol személyében neki adatott át a teljhatalom az egyetemes anyaszentegyházat legeltetni, kormányozni, vezérleni a szerint, mint ez az egyetemes egyház határozataiban s a kánoni szent törvényekben rendeltetik.

A 17-19. versekben tartalmazza Péter elsőségére vonatkozó ígéretét. A három vers azért érdekes, mert annyira át van itatva szemitizmussal, hogy már ezért sem lehet későbbi betoldás, amelyet vagy a római egyház, vagy az őskeresztény közösség vitt volna be az evangéliumba. A későbbi betoldó ezt semmiképpen sem tudta volna megtenni, amikor az Egyház már elszakadt a palesztinai talajtól, ez pedig Kr. u. 70-ben bekövetkezett. Minden kódexben megvan ez a rész, és a legrégebbi írók is ismerik. Tele van szemitizmussal (Bar Jona, szójáték a Kéfával, boldog vagy, test és vér, alvilág kapui, kulcsok, oldás és kötés), az egészben lehet érezni az eredeti héber ritmust és Máté sajátos kifejezései sem hiányoznak belőle mindezek azt bizonyítják, hogy nem betoldás, hanem Máté eredeti kéziratában is megvolt ez a rész.

Jézus Simont Péternek (arám Kéfa = szikla) nevezi. Sem a görög Péter, sem az arám Kéfa nem szolgált személynévül Krisztus előtt, ebből is látszik a név jelképi jellege. Erre a sziklára akarja építeni Jézus egyházát (= ekklézia a görögben, kahal a zsidóban = szent, vallásos gyülekezet), amelyet semmiféle hatalom, még az alvilág kapui (vö.: Szentszék, magas porta) sem fog megdönteni. Az épület tartóssága nem utolsósorban az alaptól függ. Az alvilág (görögben Hádesz, zsidóban Seol) a holtak tartózkodási helye, ahonnét nincs kiút, mert a gonosz az embert előbb a bűnbe vitte, ezután pedig örökre a halál által hatalmában akarja tartani. Csak Krisztus döntötte meg a gonosznak ezt a hatalmát feltámadásával (ApCsel 2,27.31; 1Pt 3,19). Az alvilág kapui kifejezés itt tehát a gonosz lélek hatalmát jelenti. Amint a gonosz léleknek van városa, úgy Istennek is van városa, melynek kulcsait Péter kapja meg. A Jel 3,7-ben Jézus bírja Dávid kulcsait - nála van a messiási ország minden joghatósága, ezt átadja Péternek, tehát Péter Jézus tekintélyével rendelkezik. Hatalmában áll, hogy a város kapuját a lelkek előtt kinyissa vagy bezárja az Egyház által. A kötés és oldás jogi kifejezés és a rabbiknál jelenti a kiközösítés általi elítélést vagy az alóla való feloldást, s jelenti valamilyen tannak vagy jogi véleménynek megengedettségét vagy tilalmát. Péter tehát megkapja e szavakban a legfőbb törvényhozói hatalmat mind a tan, mind a jog vonalán. Ez az ígéret nemcsak Péterre, hanem utódaira is vonatkozik, jóllehet ez kifejezetten nincs bent a szövegben, de Jézus nem alapíthatott oly egyházat, melynek felállása csak Péter haláláig van biztosítva. Ugyancsak rámutat arra, hogy az Egyházban szükség van a hitre és a külső hivatalra, e kettő nélkül az Egyház nem teljesítheti krisztusi hivatását. Nem merő véletlen, hogy ahol az emberek a természet erőit (Pán) és a politikai hatalom megtestesülését (Augusztus temploma) imádták, ott tesz ígéretet Krisztus a lelki ország megalapítására. Péter főségéről még két szentírási hely szól (Lk 22,31-32; Jn 21,15-19), s vannak szentírás-magyarázók, akik szerint Péter vallomása s a főhatalom átadása csak Jézus föltámadása után hangzottak el.

A jelenlegi görög szöveg csak egy mögötte rejlő arám/zsidó hagyomány fényében érthető. Pl. a szójáték a 18a versben csak arám nyelven igazi szójáték. A személynév Petros és a sziklát jelentő petra különbözik a görög nyelvben, de arámul ugyanaz a szó szerepelhet mindkét helyen: ,,Te kéfa vagy és erre a kéfá-ra fogom építeni egyházamat''. Más arám eredetire utaló kifejezések: Simon, bar Jóna, test és vér, megkötni és feloldani. Jézusnak ez az ígérete Péternek az Atya kinyilatkoztatásától ihletett hitvallására felel. Péter személye a szikla, de csak annyiban, amennyiben isteni ajándékból megkapta azt a kegyelmet, amely megfogalmazza és kifejezi az apostolok hitét. Máté, akárcsak a többi evangélium, igen világossá teszi, hogy nem Péter jelleme a szikla. Péter feladata tehát olyan sziklaszilárdságot biztosítani az Egyháznak, amely kiállja ,,az alvilág kapui''-nak, azaz a sátáni hatalomnak a támadásait. Az ,,alvilág kapui'' a halál urát, a Sátánt jelenti, aki a halál révén akarja a világot hatalmába keríteni (Bölcs 2,23-24) A mennyek Országa itt az Egyházban már működő Isten Országát jelenti. Egy város kulcsait birtokolni az ó- és középkorban a város feletti legfőbb hatalmat jelképezi. Akárcsak a király palotamestere a király jóvoltából Dávid palotája felett teljhatalommal rendelkezik (vö.: Iz 22,15-22), így fog Péter is Jézus jóvoltából teljhatalmat gyakorolni az Egyház felett ,,Megkötni'' és ,,feloldani'' arám kifejezés kettős értelemmel: a) egy törvényes kötelezettséget kiróni, illetve feloldani, vagy b) kiközösíteni, illetve visszavenni a közösségbe. Itt valószínűleg mindkettőről szó van. Mt 18,18, amely minden tanítványra kiterjeszti a megkötés és feloldás hatalmát, a szövegösszefüggés alapján valószínűleg a Tizenkettőre vonatkozik (10,1-4 óta a ,,tanítványok'' kifejezés a tizenkét tanítványra szűkül). 18,18-ban, mivel a szövegkörnyezetben bűnről és megbocsátásról van szó, a megkötés és feloldás kifejezés a kiközösítést és a kiközösítés feloldását jelenti. Tehát Péter hivatalos törvényhozó és bűnbocsátó, illetve bűnt megtartó döntéseinek transzcendens, Isten által helybenhagyott érvényessége van.

Jézus (és Máté is) arámul beszélt, s Jézus arámul nevezte el Pétert (vö. Jn 1,42). Nem Petrosnak hívta őt, hanem Kepha-nak. Szent Pál, a Gal 2,7-8 kivételével, mindenhol így is hívja Pétert. A későbbiekben a görög nyelvterületen kibontakozó egyházban azonban, hogy görögül is érthető legyen, hogy mit jelent maga a Kepha név, lefordították görögre, Petroszként. (Már maga az a tény, hogy egy nevet lefordítanak egy másik nyelvre, és nem ugyanolyan formában használják, azt jelenti, hogy nem pusztán egy személynévről van szó, hanem egy metaforikus jelentésű hivatali névről.) Ez a fordítás egyetlen egy módon volt lehetséges, úgy, hogy Petros-nak fordították. Miért nem Petrá-nak, ami kifejezetten a sziklát jelenti? Mivel a petra szó nőnemű. Simont egy nőnemű névvel ellátni egyértelműen furcsa lenne, nem? Azonban a petra szónak van egy hímnemű változata is, ez a petros. Így lett a mondat első Kephá-ja Petros-szá, míg a második kepha petrá-vá. (azaz: te "Kepha" vagy, és én ezen a "kepha"-n építem fel egyházamat = te "Petros" vagy, és én ezen a "petrá"-n építem fel egyházamat.) Máté mindenképpen meg akarta őrizni azt a szójátékot, amelyet Jézus itt használt (többek között ezért is biztos, hogy eredeti Jézus-logionnal van dolgunk), hiszen éppen ez a lényege a mondatnak, ezért ragaszkodott ugyanahhoz a görög szóhoz még annak árán is, hogy a nembeli viszonyt kifejező szótövet így meg kellett változtatnia, mint már megjegyeztem, mert Péter férfi volt, de a szikla szót kifejező petra szó nőnemű.

A mondatszerkezet is a mi érvelésünket támasztja alá. Ha az lenne a görög mondat helyes fordítása, hogy míg Péter csak egy kődarab, addig Jézus sziklára építi az Egyházat, akkor a két mondatrész között ellentétes viszonynak kellene állnia. Te kődarab vagy, de (-> <-) én erre a sziklára építem... Azonban ez nem így van. Mivel a görög kai szó, ami összekapcsolja a két mondatrészt, kapcsolatos (és, s, meg, is, sőt) vagy következtető (ezért, így, tehát, ennélfogva) viszonyt jelöl, valamint néha magyarázó viszonyt is (hiszen, mivel, ugyanis, stb). De ellentétes viszonyt soha.

A katolikus tanítás szerint is Krisztus az ő Egyházanak csakugyan elsődleges és láthatatlan alapja (fundamentum principale); de ez nem zárja ki, hogy Péter, sőt vele egységben a többi apostol is az ne legyen (Ef 2,20); másodlagosan és tőle való állandó függésben; éppúgy mint az a tény, hogy Krisztus az igaz világosság, nem akadály arra, hogy alkalomadtán apostolait is annak ne nevezze (Mt 5,14).

A legszánalmasabb hivatkozás az 1Kor 10:4 volt. Most komolyan, nem tűnik fel senkinek a szövegkörnyezet, hogy ott nem az Egyház szikla-alapjáról van szó, hanem arról, hogy izraeliták a sziklából feltört vízből ittak.. Áhh...

Ennyi erővel ha arról lenne szó, hogy megbotlottam egy sziklába, akkor az lenne az Egyház fundamentuma, bravó!

Ha rendesen belenézünk a Mt 16:18-ba, akkor könnyen rájöhetünk, hogy a szikla kifejezés (görögül: petra) itt magára Szent Péterre utal, és nem az ő hitére, hitvallására, vagy Jézus Krisztusra, ahogy ezt több (bár egyre kevesebb) protestáns gondolja. Krisztus itt nem mint alap, hanem mint alapító, mint építész jelenik meg, aki „épít”. Az Egyház az, ami épül, de nem hitvallásra, hanem a hitvallókra, azaz élő emberekre (vö. pl. 1 Pét 2,5 - „magatok is, mint élő kövek, épüljetek lelki házzá, szent papsággá”). Manapság a biblikus tudósok és kommentátorok túlnyomó többségének a véleménye ugyanaz, mint amit a Katolikus Egyház mindig is tanított erről a részről. Azaz, ez a rész Szent Péterről szól, akit az Egyház alapkövévé tett Jézus, és így Péter lett Isten új népének fője és elöljárója (ami végül is a pápaság tanának a magja). Ezenkívül a Szikla egy metaforát is magában foglal, amely Péterre vonatkozik, amivel a szenvedő és semmibe vett Messiásra hasonlít (1Pét 2,4-8; vö. Mt 21,42). Jézus tudta, hogy a biztos alap nélküli ház összedől (vö. Mt 7,24-27), ezért tett le Ő maga egy alapot Egyházának, amelynek erejét és szilárdságát ígérete szerint saját maga biztosítja. A Katolikus Egyházban Szent Péter tehát az alap, de nem az Egyház alapítója, ő a gazda, de nem az Egyház Ura. Jézus Krisztus a Jó Pásztor (Jn 10,11) más pásztorokat is adott számunkra (Ef 4,11 - „Ő némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat evangélistává, pásztorrá és tanítóvá tett”; ApCsel 20,28 - „Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra. Azért rendelt benneteket a Szentlélek az élére elöljáróul, hogy igazgassátok az Isten egyházát”), de az összes juhát egy pásztorra bízta rá (vö. Jn 21,15-17), és az akol kulcsait is őneki adta át (vö. Mt 16,19)

Jn 1,42

… Jézus ráemelte tekintetét, s így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, de Kéfa, azaz Péter lesz a neved.”

Mt 16,18

Én is mondom neked: Péter vagy…

Péter egyedül kapott ünnepélyesen Jézustól egy új nevet, Kéfásnak, azaz Sziklának hívva őt (Jn 1,42; Mt 16,18), és amely név az egész Egyházban használatos lett. Ezzel a névadással Jézus Péternek a hivatalára utalt, és nem természetére. Az új név a Szentírásban mindig egy üdvtörténeti jelentőséggel bíró szerephez kapcsolódik (vö. pl. Ter 17,5; 32,29; Lk 1,28; ApCsel 13,9).

A "szikla" jelző csak Istenre vonatkozhat?

2Sám 22,2-3.32.47; 23,3; Zsolt 18,2.31.46; 19,4; 28,1; 42,9; 62,2.6-7; 89,26; 94,22; 144,1-2.

Ezek az igehelyek Istent sziklának nevezik. A nem-katolikus keresztények ezekre a helyekre szoktak hivatkozni, amikor azt állítják, hogy nem lehet Péter az a szikla, amelyet Jézus a Mt 16,18-ban említ: "... Én erre a sziklára építem egyházamat". Ez az érv egyrészt nem veszi figyelembe a mondat tiszta és világos jelentését, másrészt azt állítja, hogy egy köznapi jelzőnek, vagy titulusnak csak egy alanya lehet, ti. hogy a szikla metafora csak Istenre vonatkozhat. Ez természetesen nem igaz.

Példák arra, hogy egy bibliai titulust több mindenkire lehet alkalmazni:

"Hallgassatok rám, akik az igazság után jártok, és az Urat keresitek! Emeljétek tekintetetek a kősziklára, amelyből kivágtak benneteket, és a kút nyílására, amelyből kiástak titeket! Nézzétek atyátokat, Ábrahámot, és Sárát, aki a világra hozott titeket; mert egészen egyedül volt, amikor meghívtam, de megáldottam és megsokasítottam." (Iz 51,1-2)

Izaiás Ábrahámot is sziklának nevezi.

"A lerakott alapon kívül, amely Jézus Krisztus, mást senki nem rakhat." (1Kor 3,11)

"Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, s a szegletkő maga Krisztus Jézus." (Ef 2,20)

"A város falának tizenkét alapköve volt, rajtuk a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve." (Jel 21,14)

Az 1Kor 3,11 Jézust nevezi az Egyház egyetlen alapjának, ennek ellenére az Ef 2,20-ban, szintén Pál, azt írja, hogy ez az alap az apostolok és a próféták.

"Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja juhaiért." (Jn 10,11)

"A békesség Istene, aki Jézust, a mi Urunkat, a juhok nagy pásztorát az örök szövetség vére által feltámasztotta a halálból" (Zsid 13,20)

"Olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és oltalmazójához." (1Pét 2,25)

"Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra. Azért rendelt benneteket a Szentlélek az élére elöljáróul, hogy igazgassátok az Isten egyházát, amelyet a tulajdon vére árán szerzett meg magának." (ApCsel 20,28)

"Ő némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat evangélistává, pásztorrá és tanítóvá tett" (Ef 4,11)

A Jn 10,11-ben, Zsid 13,20-ban, és 1Pét 2,25-ben a hívők pásztora Jézus, míg az ApCsel 20,28-ban és az Ef 4,11-ben a püspökök a hívők pásztorai.

"Egy másik alkalommal így beszélt Jézus: "Én vagyok a világ világossága. Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága." (Jn 8,12)

"Amíg e világban vagyok, világossága vagyok a világnak." (Jn 9,5)

"Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni." (Mt 5,14)

A világ világossága Jézus Krisztus, de Máténál Jézus ezt az apostolokra vonatkoztatja.

Ezek a versek megmutatják, hogy a Bibliában lévő Istenre vonatkoztatott metaforákat más-más személyre, hivatalra is lehet alkalmazni, és a sugalmazott írók szavainak is lehetnek különféle jelentései. Azaz Pétert is lehet sziklának nevezni. A katolikusok egyetértenek abban és vallják, hogy az Egyház sziklája elsődlegesen Isten, de ez nem jelenti azt, hogy Isten ezt a megkülönböztető jelzőt nem adományozhatja annak, akinek akarja, ez esetben Péternek és utódainak, hogy ezáltal elősegítse Egyházában az egységet, ami annak záloga, hogy a pokol erői ne diadalmaskodhassanak rajta.

„Péter, akinek Krisztus szabadon adományozott egy részt az ő nevéből, azaz miként Krisztus a szikla, ahogy Pál Apostol tanította, úgy Péter is sziklává lett téve, mikor az Úr ezt mondta: ’Te Péter vagy, és én erre a sziklára építem egyházamat’.” (Torinói Szent Maximus, 63. homília)