Sokszor hallom az Úr hangját. Eleinte azt gondoltam, tán megőrültem, de mindig segítségemre van és olyan dolgokat is meg tudok oldani, amikre álmomban sem gondoltam. Forduljak orvoshoz? Nem szeretném őt elveszíteni.
Édesapám évek óta küzd izületi fájdalmakkal. A hang segítségével (nem mondhatom el hogyan), de 2 hónapja tünetmentes lett apám.
Letettem az angol középfokú nyelvizsgát is, a hang segítségével.
Ma reggel gyónás után beszéltem Norbert atyával. Azt mondta hozzá is szól az úr és ő is tőle kapta rendkívüli képességeit. Az ország minden tájáról járnak hozzá és még Erdélybe hívták gyógyítani a reménytelennek tűnő esetekhez.
Őt 31 évesen szólította meg az Úr, kivizsgáltatta magát, nem találtak nála semmi pszihózist, vagy szervi elváltozást. Az egyház azóta, különleges elismerésben is részesítette már!
Természetesen én nem hasonlítom magam hozzá, senki vagyok mellette, de jó érzéssel tölt el az Úr szeretete.
#9
Eddig több millió mondta, hogy isten hozzájuk beszél.
Érdekesen isten általában csak rajtuk és a közeli ismerőseiken segített.
Szóval ez melyik isten?
A keresztény? Mert az tuti nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!