Mi volt ezzel Isten célja, mikor azt mondta az embernek, ha a jó és gonosz tudásának fájáról eszik akkor meghal?

ha szimbolikus értelmezést megtartjuk, tulajdonképpen Isten figyelmeztette az embert, ha elindul a jelleme fejlődése útján(ami kötelező volt, és csak azáltal érheti el a teljesség állapotát, és értheti meg a mennyet igazából), akkor tapasztalni fogja a halál nevű pillanatot a létezésében. de mivel az ember nem volt teljes a "létrejöttekor", ezért önkéntesen is beleesett ebbe. muszáj megismerni a rosszat, hogy a jóvá válhassunk. rossz nélkül nincs is jó, mert nincs kontraszt, nincs mihez viszonyítani, s az ember csak abból képes tudni valamiről, hogy az az, és nem más, a viszonyításból.

üdv

25/F

LastOne.Left

Azt hogy az ember, mint tiszta szellemi lény, ezzel meghalt. Így lett neki anyagi teste, és mulandó életkéje.

Amikor Ádám és Éva rádöbbentek,hogy meztelenek, tulajdonképpen a fizikai test hiányára döbbentek rá (olyasmi fénytestük lehetett, mint az angyaloknak) és amikor Isten állatbőrből ruhát készített nekik....akkor hirtelen rokonságba kerültek a majommal.

Freya

Szia!

Valóban gyakran felmerül a kérdés, hogy miért engedte meg Isten a rossz választásának lehetőségét. Hiszen ennek híján - állítják - máig is a kezdeti tökéletesség jellemezhetné bolygónkat és az emberi életet. Az első látásra tetszetős felvetés gyengéje az, hogy az élet lényegétől, a választás, a személyes döntés és erkölcsi felelősséghordozás képességétől fosztana meg bennünket, tehát éppen attól, ami Isten minden más földi teremtményétől megkülönbözteti az embert. Nem elsősorban az értelmi és alkotóképességünk avat bennünket magasabb rendű lénnyé - hiszen ebben meglehetősen különbözünk egymástól - hanem sokkal inkább az, hogy adottságainktól függetlenül mindnyájan felelősséggel tartozunk azért, amit mondunk, és amit teszünk. Ezért nem vonhatta meg tőlünk Isten a választás jogát, hiszen azzal mintegy erkölcsi automatákká alacsonyított volna bennünket. Az így meghagyott szabadság, a rossz választásának puszta lehetősége, nem jelentette ugyanakkor, hogy a bukásnak szükségszerűen be is kellett következnie.

Az alábbi a szempontok alapján elvárható lett volna, hogy az első emberpár bizalmatlanul fogadja a kísértést, és hűséges maradjon Istenhez. Egyrészt Isten korlátozta a megkísérthetőség mértékét azáltal, hogy egyetlen pontra, egyetlen fára vonatkozott a tilalom. (Gondoljunk csak bele, mennyivel könnyebb lenne ellenállni a rossz késztetéseknek, ha bennünket is csak egy bizonyos helyen, egyetlen vonatkozásban érhetnének, ahogyan egykor Ádámot és Évát!) Másrészt Isten figyelmeztette az emberpárt, hogy létezik ellenség (nemcsak a kert megmunkálását, hanem "őrzés"-ét is rájuk bízta), és azt is tudtukra adta, hogy milyen következményekkel jár az esetleges engedetlenség. Teremtőjükhöz fűződő kapcsolatuk hátterén elvárható lett volna, hogy a "beszélő kígyó", mint természetellenes jelenség óvatosságra intse őket, különösen a kapott figyelmeztetés ismeretében. Mindenekelőtt annak kellett volna gyanút ébresztenie bennük, hogy a furcsa kígyó állítása ellentétesnek bizonyult Teremtőjükével, akit ismertek, és akinek mindent köszönhettek.

Mindezek ellenére az előbbit tisztelték meg bizalmukkal. Nem lehet igazán logikus magyarázatot találni arra, hogy Ádám és Éva miért hitt jobban az ismeretlen tanácsosnak, mint Alkotójának.

A bűneset után azonnal jelentkeztek a bűn máig jól ismert következményei, ami azt bizonyítja, hogy ezek törvényszerű velejárói az engedetlenség minden formájának, függetlenül annak jellegétől, és az általa okozott kár mértékétől. Ezek: a félelem, a szégyenérzet és a felelősség áthárítása. A halál egy hosszútávú következmény volt.

A héber gondolkodásmódban ugyanis az, hogy az ember aznap meghal nem azt jelentette, hogy nem él tovább, hanem azt, hogy többé nem járulhatott az élet fájához, vagyis halálra lett ítélve. Hogy ez mikor következett be ilyen szempontból már nem volt lényeges.

Üdv. Péter

A Szentírás az emberi üdvtörténetről beszél, nem profán történetet ad elő. A képek itt a vallási igazságot szemléltetik, nem pedig az első emberpár életmódját. Az "élet fája" azt jelenti, hogy Isten életre teremtette az embert, s megadott neki minden természetes és természetfölötti segítséget, hogy földi élete átmenjen az örök életbe. Ilyen értelemben az élet fája lehet a haláltól való mentesség jelképe. A "jó és a rossz tudásának fája" nem az erkölcsi jó és rossz megkülönböztetése, hiszen az adva van az emberi öntudattal, hanem a bűn által megtapasztalt tudás, vagyis az Istennel szembehelyezkedő autonómia átélése.

A parancs utalás arra, hogy az ember már kezdetben kapott valamilyen kinyilatkoztatást. Az újszövetségi tanításból tudjuk, hogy a kegyelmi rendet is megkapta, tehát nemcsak természetes lelkiismerete szerint kellett az Istennel fennálló kapcsolatát alakítania. Az engedetlenség, a bűn mindannak elvesztését vonta maga után, amit az élet fája jelentett.

A ruhátlanság itt azt jelenti, hogy az ember eredeti bűntelen állapotában mentes volt a rendetlen kívánságoktól. A kegyelem olyan benső harmóniát teremtett benne, hogy az ösztön nem került szembe a személyes elhatározással, tehát nem volt mit szégyellnie.

A bűnbeesés leírása is prófétai visszatekintés a múltba. Isten mindent jónak teremtett, és az embert életre, boldogságra hívta. Ha van a világban rossz, az az ember bűnének a következménye. A prófétai igehirdetés tehát megjelöli a múltban azt a történeti eseményt, mint okot, ami magyarázza a jelen helyzetet (ätiologia). Az ok leírásakor használt képhez azonban az elemeket saját korából veszi. Mivel Isten gondviselését és szeretét az öntözött kerttel érzékeltette, a bűnt is ennek színeivel írja le. Éppen azért nem kell keresnünk, hogy az egyes mozzanatok mit jelentenek. Az ember dönthet a jó és rossz között, elismerheti Istent, vagy elfordulhat tőle. Sorsát irányíthatja a felismert törvény szerint vagy öncélúvá válhat. A szabad választással adva van a kísértés lehetősége. A szöveg még az ellenséges szellemi hatalom kísértő erejére is utal és azt a kígyó alakjában szemlélteti. A későbbi bölcsességi irodalom és az Újszövetség határozottan a bukott angyalt látja benne.

A bűn megzavarja a belső rendet és nyugalmat, amit a paradicsomkert jelképezett. A férfi szembekerül feleségével, ki akar bújni a felelősség alól. A képek mögött a kinyilatkoztatott igazság az, hogy az ember életét a bűn zavarta meg. A büntetés kirovásakor a szerző az ember történelmi állapotát veszi alapul, és annak adja teológiai magyarázatát. A munka fárasztó, sokszor sikertelen, a férfi és a nő kapcsolata még a házasságban sem harmonikus. Megrontja a szenvedély, a kapzsiság és a hatalmi ösztön. A külső természet fölötti uralom sem olyan, ami illenék az emberhez, aki az Isten képmása és akiért minden lett. Végül a halál borzalma is arra utal, hogy az élet magán hordozza a büntetés jegyét. A kísértő az asszony minden ivadékának igyekszik gáncsot vetni, vagyis a rossz nemzedékről nemzedékre fenyeget majd mindenkit.

Ennek ellenére az emberiség helyzete sohasem volt reménytelen: a győzelem is az asszony ivadékából ered. A földi történés kezdettől fogva üdvtörténet volt, és Isten a bűn után sem vonta vissza elhatározását. Ezt a képet az egyházi hagyomány a Megváltóra és anyjára vonatkoztatta, és vallotta, hogy a megváltás ígérete már ebben az előképben kifejeződött. Ezért nevezték ezt a helyet "ősevangéliumnak". Ebben a megvilágításban az "asszony" győzelmében meg lehetett látni Mária különleges kiváltságát, Máriának a bűntől való teljes mentességét is.

A ruhára való hivatkozás a meztelenség elfedését jelenti. Az eredeti bűntelenség elvesztése után ösztönei már nem álltak a szellemi akarat uralma alatt, s az ösztönösség rendezetlen megnyilvánulása miatt jelentkezik a szégyenérzet. Az a következtetés azonban téves, hogy a házassággal kapcsolatos nemi életet az ősszülők csak a bűnbeesés után kezdték volna el.

A bűn után az élet külsőleg az Istentől való elfordulás képét mutatja. Erre céloz a paradicsomkertből való kiűzés. Nem maradhatott meg a kiváltság, amit az élet fája jelképezett. Az ember napjai a verítékes munka, a küzdelem, kísértés, szenvedés és halál árnyékában telnek, de Istennek mégis célja van vele. A szöveg tehát világosan beszél az első ember bűnéről, s azzal magyarázza az élet benső ellentétét, de hogy ez a bűn átszáll minden emberre, azt csak az Újszövetségből tudjuk.

A kerub az isteni hatalom megszemélyesítése, vagy hivatkozás arra, hogy Isten a hatalmát szellemi teremtményei bevonásával is gyakorolja. A szó valószínűleg a babiloni mitológiából származik, ahol a kaput védő istenséget jelentette.

Szia.

Isten mindazért cserébe amit az embernek adott csupán engedelmességet várt el, egyetlen dologgal a tudás fájával kapcsolatban.

Az ember ezt az egyet nem adta meg, így most már mi, tudjuk milyen az ha ember uralkodik az emberen / Isten helyett/ a maga kárára.

Istennek terve és célja volt az emberrel. Túllépett a saját határtalan szeretetén, és lehetőséget adott az embernek, hogy válasszon a jó és rossz között.

A paradicsomban azt mondta, hogy bármelyik fáról ehetnek, kivéve azt az egyet...és az ember nem tartotta meg.

A jó és a gonosz tudásának fája felnyitotta Ádám szemét is.

Emlékszel mit csinált Ádám, amikor Isten megkérdezte, hogy hol vagy? (nem azért, mert nem tudta...) Ádám elbújt, mert rájött, hogy mezítelen, és felismerte, hogy ez rossz. Isten ezt nem akarta, neki az volt a terve, hogy az emberek boldogan éljenek, sokáig, fájdalom és szenvedés nélkül.