Kedves katolikusok/keresztények! Mit gondoltok az ateistákról és szerintetek az államnak hogyan kellene hozzájuk viszonyulnia?
Semmit. Tisztelem a hitüket.
Az államnak még csak a dolgát kéne csinálnia, fenntartani és fejleszteni az állami intezményeket a beszedett adópénzből.
Katolikus vagyok, szerintem az államnak minden ideológiához semlegesen kellene viszonyulnia. Lehessen valaki ateista, ha neki úgy tetszik és lehessen keresztény is, ha az szeretne lenni. Az államnak ebbe nem dolga beleszólni.
Nyilván a közösségre vagy egyéni életekre veszélyes ideológiákat tiltani kell.
Egy korábbi kérdésnél már válaszoltam: alapvetően az ateistákról nem gondolok / nem tudok gondolni semmit. Egy egész csoportról beszélünk, teljesen különböző emberekről. Az egyes emberekről lehet véleményem, elsősorban személyes megismerés után.
Ami az államot illeti: az államnak ugyanúgy kell kezelnie minden állampolgárát és biztosítania kéne (nálunk ez nem igazán valósul meg) az állampolgárok számára a közjót. A személyes ideológia miatt nem szabad különbséget tennie. Közjó alatt a Katolikus Katekizmus alapján ezt értjük:
- Mindenekelőtt föltételezi a személynek tiszteletét. A közjó érdekében a közhatalomnak tiszteletben kell tartania az emberi személy alapvető és elidegeníthetetlen jogait. A társadalom köteles engedélyezni minden tagjának, hogy megvalósítsa saját hivatását. Különösen is a közjóhoz tartoznak a természetes szabadság gyakorlásának föltételei, amelyek elengedhetetlenek az emberi hivatás teljes kimunkálásához: ilyenek a jog "a saját lelkiismeret helyes szabálya szerinti cselekvéshez, a magánélet védelméhez és az igaz szabadsághoz vallási téren is".
- Másodszor a közjó igényli közösségének szociális jólétét, gyarapodását. A gyarapodás az összes társadalmi kötelezettség foglalata. Ugyancsak a tekintélyre tartozik, hogy a közjó érdekében válasszon a részleges javak között. De mindenki számára hozzáférhetővé kell tennie azt, amire a valóban emberi élethez szüksége van: az élelmet, a ruházatot, az egészséget, a munkát, a nevelést, a kultúrát, a megfelelő tájékoztatást, a családalapítás jogát stb.
- Végül a közjó magában foglalja a békét, vagyis az igazságos rend állandóságát és biztonságát. A tekintélynek tisztességes eszközökkel biztonságot kell nyújtania mind a társadalom, mind tagjai számára. Biztosítania kell a jogot a törvényes, személyes és kollektív önvédelemhez.
#6
Honnan tudod, hogy nem ateista, aki így próbál provokálni?
#7 sehonnan. És ez mit számít a neki szegezett kérdésem kapcsán?
De egyébként, ha már így szóba hoztad: te miből gondolod, hogy ateista?
#8
"#7 sehonnan. És ez mit számít a neki szegezett kérdésem kapcsán?"
Talán azért számít, mert cinikusan a keresztényi szeretet kezdted emlgetni hozzászólása kapcsán.
"De egyébként, ha már így szóba hoztad: te miből gondolod, hogy ateista?"
Én veled ellentétben nem kezdtem találgatásokba, veled ellentétben sehol nem neveztem se ateistának, se kereszténynek. Esély mind a kettőre van.
"Talán azért számít, mert cinikusan a keresztényi szeretet kezdted emlgetni hozzászólása kapcsán."
Feltettem neki egy kérdést.
"Én veled ellentétben nem kezdtem találgatásokba"
Speciel pont te kezdtél találgatásokba, miután belém álltál azzal, hogy mi van akkor, ha..." 🙂
Én a józan ész szabályait ķövettem, feltételezve, hogy a válaszadó a kérdést megértvén, abban önmagát érintettnek látva megválaszolta azt.
Bocs...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!