Mi történt Jézus testével?

HARMADNAPON FÖLTÁMADOTT A HALÁLBÓL

Jézus föltámadása Krisztusba vetett hitünk legnagyobb igazsága, és a kereszttel együtt a húsvéti misztérium lényeges része.

"Mi azt evangelizáljuk nektek, amit az atyák Ígéretként kaptak, mert ezt teljesítette be Isten az ő fiaiknak, amikor nekünk föltámasztotta Jézust" (ApCsel 13,32--33). Jézus föltámadása a Krisztusba vetett hitünk legnagyobb igazsága, melyet az első keresztény közösség mint központi igazságot hitt és vitt át az életbe, a hagyomány alapvető igazságként adta tovább, az Újszövetség írásos dokumentumai megerősítették és úgy hirdették, mint ami a kereszttel együtt a húsvéti misztérium lényeges része:

Krisztus föltámadt halottaiból, legyőzte halállal a halált, és a sírban lévőknek életet ajándékozott.

I. Történelmi és transzcendens esemény

Krisztus föltámadásának misztériuma valóságos esemény, melynek az Újszövetség tanúsága szerint történetileg bizonyított megnyilvánulásai voltak. Már Szent Pál 56 körül ezt írhatta a korintusiaknak: "Elsősorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam: Krisztus meghalt a bűneinkért az Írások szerint, eltemették és harmadnap föltámadt ismét az Írások szerint; megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek" (1Kor 15,3--4). Az Apostol itt a föltámadás élő hagyományáról beszél, melyet Damaszkusz kapui előtt átélt megtérése után tanult meg [Vö. ApCsel 9,3--18.].

AZ ÜRES SÍR

"Miért keresitek az élőt a halottak között? Nincs itt, föltámadott" (Lk 24,5--6). A húsvéti események között az első elem, amit megtalálnak, az üres sír. Önmagában még nem jelent közvetlen bizonyítékot, mert azt, hogy Jézus holtteste nincs a sírban, másképp is lehetett magyarázni [Vö. Jn 20,13; Mt 28,11--15.]. Ennek ellenére az üres sír mindenki számára lényeges jel volt. Megtalálása a tanítványok részéről az első lépést jelentette a föltámadás tényének fölismeréséhez. Így voltak elsősorban a szent asszonyok [Vö. Lk 24,3.22--23.], majd Péter [Vö. Lk 24,12.]. "A tanítvány, akit Jézus szeretett" (Jn 20,2), állítja, hogy amikor bement a sírba és fölfedezte a "lehelyezett gyolcsokat" (Jn 20,6), látott és hitt [Vö. Jn 20,8.]. Ez föltételezi, hogy az üres sír láttán megbizonyosodott arról [Vö. Jn 20,5--7.], hogy Jézus testének távolléte nem lehet emberi mű, és Jézus nem egyszerűen visszatért a földi életbe, mint Lázár [Vö. Jn 11,44.].

Jézus föltámadásának lényeges jele az üres sír. Emellett tanúskodnak a föltámadásról az asszonyok, akik elsőként találkoztak Jézussal és vitték a hírt az apostoloknak. Ezután Jézus „megjelent Kéfának (Péternek), majd a Tizenkettőnek. Végül megjelent egyszerre több mint ötszáz testvérnek” (1Kor 15,5–6), és másoknak is. A föltámadást nem az apostolok találták ki, hiszen ez számukra képtelenségnek tűnt: maga Jézus is szemükre vetette hitetlenségüket.

A FÖLTÁMADOTT MEGJELENÉSEI

Mária Magdolna és a szent asszonyok, akik jöttek, hogy elvégezzék Jézus testének megkenését [Vö. Mt 28,9--10; Jn 20,11--18.], melyet a készületi nap miatt sietve temettek el [Vö. Mk 16,1; Lk 24,1.], voltak az elsők, akik találkoztak a Föltámadottal [Vö. Jn 19,31.42.]. Így Krisztus föltámadásának első hírnökei az apostolok számára az asszonyok voltak [Vö. Lk 24,9--10.]. Az apostoloknak Jézus ezután jelent meg, először Péternek, majd a tizenkettőnek [Vö. 1Kor 15,5.]. Péter tehát, aki arra hivatott, hogy erősítse meg testvérei hitét [Vö. Lk 22,31--32.], előttük látja a Föltámadottat, és az ő tanúságára támaszkodva kiáltja a közösség: "Valóban föltámadott az Úr, és megjelent Simonnak" (Lk 24,34).

Mindaz, ami ezekben a húsvéti napokban történt, az apostolokat -- és egész különösen Pétert -- a húsvét reggelén kezdődött új korszak építésének szolgálatába állítja. Mint a Föltámadott tanúi Egyházának alapkövei maradnak. Az első hívő közösség hite azoknak a konkrét embereknek a tanúságára épül, akiket a keresztények ismertek, és akik közül a legtöbb még közöttük élt. "Krisztus föltámadásának e tanúi" [Vö. ApCsel 1,22.] elsősorban Péter és a Tizenkettő, de nemcsak ők: Pál világosan beszél több mint ötszáz személyről, akiknek Jézus egyszerre jelent meg; megjelent még Jakabnak és a többi apostolnak is [Vö. 1Kor 15,4--8.].

E tanúságtételek láttán lehetetlen Krisztus föltámadását a fizikai renden kívül értelmezni és nem elismerni mint történeti tényt. A tényekből következik, hogy a tanítványok hite Mesterük -- általa előre megmondott [Vö. Lk 22,31--32.] -- szenvedése és kereszthalála radikális próbatételének vettetett alá. A szenvedés által kiváltott megrendülés oly nagy volt, hogy a tanítványok (legalábbis közülük néhányan) nem azonnal hittek a föltámadás hírének. Az evangéliumok messze nem egy misztikus elragadtatástól lelkes közösségről beszélnek; megtört ("szomorú": Lk 24,17) és megfélelmített [Vö. Jn 20,19.] tanítványokat állítanak elénk. Ezért nem hittek a sírtól visszatérő szent asszonyoknak, és szavukat "képzelgésnek tartották" (Lk 24,11) [Vö. Mk 16,11.13.]. Amikor Jézus húsvét estéjén megmutatta magát a Tizenegynek, "szemükre vetette hitetlenségüket és szívük keménységét, mert nem hittek azoknak, akik látták őt föltámadottan" (Mk 16,14).

A tanítványok még a föltámadott Jézus valósága láttán is kételkedtek [Vö. Lk 24,38.]; annyira lehetetlennek tűnt nekik a dolog: azt gondolták, hogy kísértetet látnak [Vö. Lk 24,39.], "álmélkodtak, de örömükben még mindig nem mertek hinni" (Lk 24,41). Tamás a kételkedésnek ugyanezt a próbáját élte át [Vö. Jn 20,24--27.], s még a Máté által elbeszélt utolsó, galileai megjelenéskor is "egyesek (...) kételkedtek" (28,17). Ezért a hipotézis, mely szerint a föltámadás az apostolok hitének (vagy hiszékenységének) "eredménye" lett volna, minden alapot nélkülöz. Épp ellenkezőleg, hitük a föltámadásban -- az isteni kegyelem hatása alatt -- a föltámadott Jézus valóságának közvetlen megtapasztalásából született.

KRISZTUS FÖLTÁMADOTT EMBERI TERMÉSZETÉNEK ÁLLAPOTA

A föltámadott Jézus közvetlen kapcsolatokba lép tanítványaival a tapintás által [Vö. Lk 24,39; Jn 20,27.] és azáltal, hogy eledelükből eszik [Vö. Lk 24,30.41--43; Jn 21,9.13--15.]. Így hívja őket arra, hogy ismerjék meg: nem kísértet [Vö. Lk 24,39.], s főleg arról bizonyosodjanak meg, hogy az a föltámadott test, amellyel megjelenik nekik, azonos azzal, amelyet megkínoztak és megfeszítettek, mert hordozza szenvedése nyomait [Vö. Lk 24,40; Jn 20,20.27.]. Ez az igazi és valóságos test ugyanakkor a megdicsőült test új tulajdonságait birtokolja: többé nem térben és időben van, hanem szabadon tud megjelenni ott és akkor, ahol és amikor akar [Vö. Mt 28,9.16--17; Lk 24,15.36; Jn 20,14.19.26; 21,4.], mert emberségét már nem lehet a földön visszatartani, és csak az Atya isteni felségterületéhez tartozik [Vö. Jn 20,17.]. Ezért a föltámadott Jézus megjelenésének módját is teljesen szabadon választja meg: kertész alakjában [Vö. Jn 20,14--15.], vagy "más alakban" (Mk 16,12), mint amit tanítványai megszoktak, épp azért, hogy ébressze hitüket [Vö. Jn 20,14.16; 21,4.7.].

Krisztus föltámadása nem a földi életbe való visszatérés volt, mint azon föltámasztások esetében, melyeket Ő húsvét előtt végzett: Jairus kislányáé, a naimi ifjúé és Lázáré. E tények csodás események voltak, de a személyek, akikkel a csoda történt, a "megszokott" földi életet nyerték vissza Jézus hatalma által. A maguk idejében újból meg fognak halni. Krisztus föltámadása lényegében különbözik ettől. Föltámadott testében a halál állapotából átmegy egy időn és téren túli, másik életbe. Jézus testét a föltámadásban a Szentlélek eltölti hatalommal; dicsőségének állapotában az isteni életben részesedik, úgy, hogy Szent Pál elmondhatta Krisztusról: Ő a mennyei ember [Vö. 1Kor 15,35--50.].

Krisztus föltámadása nem ebbe a földi életbe való visszatérés. Föltámadott teste azonos azzal, amelyet megfeszítettek, magán viseli a szenvedés stigmáit, de már az isteni élet részese és a megdicsőült test tulajdonságaival rendelkezik. Ezért a föltámadott Krisztus teljesen szabadon határozza meg, hogy hol, hogyan és milyen alakban jelenik meg a tanítványainak.

A FÖLTÁMADÁS MINT TRANSZCENDENS ESEMÉNY

"Ó, valóban boldog éj" -- ujjong a húsvéti vigília Exsultetje --, "egyedül te voltál méltó, tudni az órát, melyben Krisztus a halottak közül életre támadt!" Valóban, a föltámadás eseményének senki nem volt szemtanúja, és egyetlen evangélista sem írja le. Senki nem tudta megmondani, hogy fizikailag hogyan történt. A föltámadás legbenső lényege, a másik életbe való átmenet még kevésbé volt érzékekkel fölfogható. A föltámadásról mint történeti eseményről az üres sír jele és apostoloknak a föltámadott Krisztussal való találkozásainak valósága által meg lehet bizonyosodni, ugyanakkor amennyiben fölülmúlja a történelmet, a hit misztériumának szívében marad. Ezért a föltámadott Krisztus nem a világnak mutatja meg magát [Vö. Jn 14,22.], hanem tanítványainak, "azoknak, akik vele együtt jöttek föl Galileából Jeruzsálembe, akik most tanúi a nép előtt" (ApCsel 13,31).

Jóllehet Jézus föltámadása történeti tény, ellenőrizhető, jelek és tanúságtételek révén megállapítható és tanúsított, mégis, mivel Krisztus emberségének Isten dicsőségébe való átmenetele, ezért meghaladja és felülmúlja a történelmet (transzcendens), mint a hit misztériuma. Emiatt nem a világnak mutatkozott meg a feltámadott Krisztus, hanem a tanítványainak, és tanúivá tette őket a nép előtt.

II. A föltámadás -- a Szentháromság műve

Krisztus föltámadása a hit tárgya, amennyiben Isten transzcendens beavatkozása a teremtésben és a történelemben. A föltámadásban a három isteni személy együtt tevékenykedik, és kinyilvánítják sajátosságaikat. A föltámadás ugyanis az Atya hatalmával történik, aki "föltámasztotta" (ApCsel 2,24) Krisztust, az Ő Fiát, és így az Ő emberségét -- testével együtt -- tökéletesen bevezette a Szentháromságba. Jézus véglegesen "Isten Fiának bizonyul erőben a megszentelés Lelke által a halálból való föltámadásával" (Róm 1,4). Szent Pál hangsúlyozza Isten hatalmának megnyilvánulását [Vö. Róm 6,4; 2Kor 13,4; Fil 3,10; Ef 1,19--22; Zsid 7,16.] a Szentlélek tevékenykedése által, aki életre keltette Jézus halott emberségét és meghívta Őt az Úr dicsőséges állapotára.

A Fiú azonban saját föltámadását isteni hatalmának erejével hajtja végre. Jézus jövendöli, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, meg kell halnia, és ezután föl kell támadnia (az ige aktív értelmében [Vö. Mk 8,31; 9,9--31; 10,34.]). Egyébként ő maga kifejezetten mondja: "Leteszem az életemet, hogy újra fölvegyem. (...) Hatalmam van a letételére, és hatalmam van az újrafölvételére" (Jn 10,17--18). Mi hisszük, hogy Jézus meghalt és föltámadott (1Tesz 4,14).

Az egyházatyák a föltámadást Krisztus isteni személyéből kiindulva szemlélik, mely egyesülve maradt a halál által egymástól elválasztott lelkével és testével: Az isteni természet egysége miatt, mely az embernek mindkét, egymástól különvált részében egyformán jelen van, ezek a részek ismét találkoznak és egyesülnek. És így, miként az összekapcsolt részek különválásából a halál, úgy a különváltak egyesüléséből a föltámadás következik.

Krisztus föltámadása Isten transzcendens műve. A három isteni Személy, mindegyik a maga sajátos módján, együtt cselekszik: az Atya megmutatja a maga hatalmát, a Fiú „újra fölveszi” önként föláldozott életét (Jn 10,17) úgy, hogy újra egyesíti lelkét és testét, melyet a Szentlélek éltet és dicsőít meg.

III. A föltámadás értelme és üdvösségtörténeti jelentősége

"Ha Krisztus nem támadt volna föl, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk és hiábavaló a ti hitetek is" (1Kor 15,15). A föltámadás mindenekelőtt megerősítése mindannak, amit Krisztus tett és tanított. Az összes igazság, még az emberi szellem számára legfölfoghatatlanabb is, igazolást nyer, ha Krisztus a föltámadásában isteni tekintélyének megadta azt a végső bizonyságát, amit megígért.

Krisztus föltámadása az Ószövetség [Vö. Lk 24,26--27.44--48.] és maga Jézus földi életében [Vö. Mt 28,6; Mk 16,7; Lk 24,6--7.] adott ígéreteinek beteljesedése. "Az Írások szerint" [Vö. 1Kor 15,3; Niceai-Konstantinápolyi Hitvallás] kifejezés arra utal, hogy Krisztus föltámadása beteljesítette ezeket a jövendöléseket.

Föltámadása megerősíti Jézus istenségének igazságát. Ő maga mondta: "Amikor majd magasba emelitek az Emberfiát, akkor megtudjátok, hogy Én Vagyok" (Jn 8,28). A Megfeszített föltámadása bizonyítja, hogy ő valóban az "Én Vagyok", az Isten Fia, maga Isten. Szent Pál magyarázhatta a zsidóknak: "És mi azt az ígéretet evangelizáljuk nektek, amit az atyák Ígéretként kaptak, mert ezt teljesítette be Isten az ő fiaiknak, amikor nekünk föltámasztotta Jézust", ahogy a 2. zsoltárban írva van: Az én Fiam vagy te; én ma nemzettelek téged" (ApCsel 13,32--33) [Vö. Zsolt 2,7.]. Krisztus föltámadása szorosan kapcsolódik Isten Fia megtestesülésének misztériumához. Isten örök terve szerint ennek beteljesedése.

A húsvéti misztériumnak két összetevője van: Krisztus a halálával megszabadít bennünket a bűntől, föltámadásával pedig megnyitja utunkat az új életre. Az egyik elsősorban a megigazulás, mely visszahelyez bennünket Isten kegyelmébe [Vö. Róm 4,25.], "hogy miként Krisztus (...) föltámadott a halálból, úgy mi is az új életben élhessünk" (Róm 6,4). Ez az új élet a bűn fölötti győzelem és a kegyelemben való új részesedés. [Vö. Ef 2,4--5; 1Pt 1,3.] A másik összetevő a fogadott fiúság megvalósulása, mert az emberek Krisztus testvéreivé válnak, ahogyan maga Jézus nevezi tanítványait a föltámadása után: "Menjetek, és vigyétek hírül testvéreimnek" (Mt 28,10) [Vö. Jn 20,17.]. Testvérek nem a természet alapján, hanem a kegyelem ajándékaként, mert ez a fogadott fiúság valós részesedést jelent az egyetlen Fiú életében, ami teljességgel az Ő föltámadásában nyilvánult meg.

Végül Krisztus föltámadása -- és maga a föltámadott Krisztus -- a mi eljövendő föltámadásunk elve és forrása: "Krisztus föltámadott a halálból, elsőként a halottak közül (...); amint ugyanis Ádámban mindenki meghal, úgy Krisztusban mindenki életre is kel" (1Kor 15,20--22). E beteljesedés várása közben a föltámadott Krisztus hívei szívében él. A keresztények Benne ízlelik "az eljövendő világ (...) erőit" (Zsid 6,5), és életüket Krisztus elragadja az isteni élet kebelére [Vö. Kol 3,1--3.], hogy "akik élnek, már ne önmaguknak éljenek, hanem Neki, aki értük meghalt és föltámadott" (2Kor 5,15).

A föltámadás a megtestesülés csúcspontja. Bizonyítja Krisztus istenségét s mindazt, amit tett és tanított, és megvalósítja a javunkra adott isteni ígéreteket. Továbbá a Föltámadott, a bűnnek és a halálnak legyőzője megigazulásunk és föltámadásunk forrása: föltámadásától kezdve nyújtja nekünk a gyermekké fogadás kegyelmét, ami valóságos részesedés az egyszülött Fiú életében; s végül, az idők végén Ő fogja föltámasztani a mi testünket.

Összefoglalás

A föltámadásba vetett hit tárgya egy esemény, melyet történeti tanúságtétellel erősítenek meg a tanítványok, akik valóságosan találkoztak a Föltámadottal, ugyanakkor titokzatosan transzcendens, mert Krisztus emberségének bemenetele Isten dicsőségébe.

Az üres sír és a lehelyezett gyolcsok önmagukban jelzik, hogy Krisztus teste Isten hatalma által kilépett a halál és a romlás kötelékeiből. Ezek készítették elő a tanítványokat a Föltámadottal való találkozásra.

Krisztus, "az elsőszülött a halottak közül" (Kol 1,18) a saját föltámadásunk elve már most lelkünk megigazulása [Vö. Róm 6,4.], később testünk életrekeltése által [Vö. Róm 8,11.].