Vannak itt olyan személyek, akik egykor ateisták, Isten-gyűlölők, vagy bármi egyéb nem valláshoz köthetően voltak, de mára megtértek? Mi a történetetek, hogy történt az újjászületés?

Nézőpontváltás kellett, meg persze tanulni az adott vallásról.

Amíg az élet felől nézed a dolgokat, addig logikusan csak ateista/agnosztikus lehetsz. De ha a nemlét felől közelítesz, akkor mindjárt értelmet nyer az egész.

Kezdetben nagymamámtól hallottam Istenről, Jézusról még kicsi koromban. Ahogy nőtem és megtudtam, hogy nem létezik a mikulás, belül összeomlottam. A húsvéti nyuszi sem volt igazi és anyámék lebuktak a karácsonyi ajándékkal, tehát Jézusról is azt feltételeztem már 9-10 évesen, hogy igazából kamu az egész.

Aztán elkezdtem felcseperedni, nem is foglalkoztam vallásos dolgokkal, legfeljebb buliból sátánistának mondtam magamat. Ja, ilyen misztikus dolgok érdekeltek. 20 Évesen pedig láttam az egyik munkahelyemen, ahogy egy magát sámánnak valló illető elátkoz valakit 2 ember segítségével. Abban én azért nem vettem részt, bár igaz elcsodálkoztam, hogy a két ember homlokán megjelent egy-egy koromfolt.

Azt tudtam, hogy valami létezik, amit nem láthatunk, de akkoriban még inkább a Buddhizmust választottam volna. Aztán amúgy ettem, ittam és szét füveztem a szabadidőmet, tehát tettem is rá, hogy mi van és mi nincs, amíg én jókat feleselgetek.

Aztán 21 évesen 2009 ben egy kemény munkahelyen kellett munkát vállalnom. Nagyon kemény volt a munka. éjszakások voltunk 3 kollégámmal. 4-en voltunk az egész fatelepen akkor éjjel és nem volt füvünk, kicsit unalmas és fárasztó is volt a munka, amit amúgy utáltam. Valamiért elkezdtem Isten erején gondolkodni és megkértem Őt, hogy segítsen be a melóba. Hihetetlen volt. Olyan patika munkát adtam ki a kezem közül, hogy reggel a főnök elcsodálkozott és egy bólintással honorálta a munkám, ami tőle azért nagy szó volt. Ekkor fogadtam el, hogy van isten és segítségül is hívható.

Viszont Jézust nem tudtam elfogadni.

24 évesen lett elő párkapcsolatom és 25 évesen már apa voltam. Persze a drogfüggőségem megmaradt. Egyre jobban súlyosbodott. Éhezett a lelkem, fuldoklott, ha nem volt anyag. A feleségem beerőltetett a pszichiáterhez, pszichológushoz, gyűlésekre.

Továbbra is vissza-vissza estem a kábítószerrel. Egyszer jó beálltam és rendört és mentőt hívott, hogy megleckéztessen, ami miatt bekerűltem pár napra a pszichiátriára.

2017 augusztusában már harmadszor feküdtem be a pszichiátriára önként. Rájöttem ugyanis, hogy ha magamtól megyek, akkor az jobb, mint ha rendőrök vinnének vagy mentősök. Azért valljuk be, gáz a zárt osztály. 29 éves voltam. Jött egy betegtársam, alkohol problémája volt. Hozott egy Bibliát és vele beszélgettünk Jézusról. Kölcsön adta a Bibliáját, olvasgattam, majd vetettem egyet magamnak az asszonnyal. Akkor kezdtem el tanulmányozni az írást. Hinni akartam. Nagyon akartam. Éreztem a hit erejét és, mikor valami áttörést kezdtem elérni, mindig valami összeomlott az életemben.

Mint egy kisgyerek, hibáztattam Istent. Mint ahogy gyerekkoromban hibáztattam apámat, amiért nem szólt, hogy tönkreteszek valami játékot. Holott, ahogy apám is szólt kiskoromban, Isten is bőven előre szólt, hogy a drog és a féktelen tivornyázások nem éppen visznek a legjobb irányba. 2019-ben 31 évesen elmentem egy drogrehabra, hogy megmentsem a családomat addigra már volt egy fiam, egy lányom. Ott több keresztény társamat megismerhettem. És még valamit. Ennek az oldalnak az újság kiadványait:

[link] Ez fontos a későbbiekben.

Mert bár a rehab után tönkre ment a házasságom és külön is költöztünk. Nyilvánvaló oka volt egy újabb visszaesés. De azért csak elkezdtem keresni, kutatni lassacskán Jézust. Elkezdtem vele Ismerkedni.

Rólam tudni illik, hogy sosem mertem, nem volt pofám olyantól segítséget kérni, akit nem ismerek. Különéltem a feleségemtől és a gyerekektől. Egyre ritkábban látogattam vagy hívtam őket. A cucc az egy kemény dolog. A sóvárgás is kemény dolog.

És most jön az a nap: 2020 junius 20. szombat /nyári napforduló/

Aznap kellett volna találkoznom a gyerekekkel. Elmentem a házunkhoz, hogy kipakoljam a cuccaimat, mert eladtuk a házat. A feleségem sem élt már ott a gyerekekkel. Összeszedtem a kis keresztény újságaimat. Összevesztem telefonon a nejemmel. Mielőtt eljöttem volna a háztól jött az utcán egy ismerősöm anyja, akinek a fia túlélt egy kemény autóbalesetet, de a barátja meghalt. Ő látta legutóbbi visszaesésemet és hogy durván szétcsaptam magam, részegen átsétáltam az üveg bejárati ajtón, ami szanaszét vágta a lábamat. Vérben úszott az egész utca, mert elmentem sétálni. Ő akkor erre az esetre utalva mondta nekem, hogy én és a fia még az ördögnek sem kellünk. Aztán elment. Ekkor rohantam vissza a keresztény újságaimért, gondolván, ha az ördögnek nem kellek, akkor Istennek talán hasznára lehetek. Aztán az utolsó pénzemen is narkót vettem, sőt, igazából már a dílernél is hitelben voltam. Mamám elhagyatott házában szétcsaptam magam, jó alaposan, amíg az öcsém kint a füvet nyírta. Elfogyott a cuccom, jöttek az érzések, szégyelltem magam amiért aznap sem találkoztam a gyerekekkel. Gyűlöltem magam. Arra gondoltam, de tök komolyan, hogy haza megyek és apán egyik fegyverével nemes egyszerűséggel rövidre zárom az életem. Nincs, aki segítsen. Nincs más út, csak a halál. De fogalmam sincs miért, valahogy magammal vittem az egyik ilyen keresztény ujságomat, amiből szerintem a narkós cigim füstszűrőjét tekertem meg. Rápillantottam és megláttam a keresztet. Eszembe Jutott, hogy hiszen kérhetek segítséget. Letérdeltem, megvallottam bűneim az Úrnak és könyörögtem a segítségért és a megváltásért, mert nekem mindjárt végem. Ráadásul úgy sóvárogtam már, mint soha. Sírtam az elvonástól. Eközben tesóm vidáman nyírta odakint a füvet. Aztán jött az, amit nem sejtettem. Elmúlt minden sóvárgás, minden fájdalom, minden kín, minden szégyen. Erőt éreztem. krisztus erejét éreztem, a megváltás erejét éreztem. Olyan tisztán láttam a megoldásokat, mint még soha. Minden tudás visszatért, amit a rehabon tanultam, boldog voltam. Na az a pillanat volt, amikor Jézus engem is megváltott. Akkor mentem át a halálból az örök életbe.

Aztán boldog boldogtalannak megvallottam, hogy él a Jézus. csodát tett velem, éreztem az erejét, hatalmát. Faltam az írásokat. Olvastam és írtam. Jegyzeteltem, leírtam a gondolataimat.

Sokan néztek hülyének azokban a napokban, de nem bántam. Hiszen éltem. nem voltam már halott. Akkor 4 hónapig csont józan voltam. Nem ittam, nem drogoztam. Tudni akartam, nem-e képzelem az egészet. Sok okos döntést meghoztam. Elváltunk a feleségemmel. Az kicsit megcsinált. Vissza estem, de már nem voltam egyedül. Aztán elvitt az Úr mindenfelé. Együtt mentünk át az utolsó nagy kalandon, aminek a vége az lett, hogy megdöglöttem egy autóbalesetben. De jó az isten és visszatekerte az idő kerekét, hogy ki ne hajtsak a szuzuki elé. Persze a leszakadt földön guruló fejem emlékeit azért meghagyta nekem. Tudod milyen sz@r, hogy forog a világ és egyre sötétebb lesz. Még egy rehab. Akkor már 7 hónapra lettem tiszta. Persze vissza estem ezután is. De már nem voltak olyan tivornyák, mint régen. Csodával határos módon én függőként mértékletesség képességére tettem szert. A régi életem megszűnt és egy új jött létre. Ebben már nem célom, hogy mint egy állat csak menjek a narkó után vagy a pia után. Hébe-hoba, ha úgy van iszom, néha elmegy egy füves cigi. De célom az evangélium hirdetése. igen, ez a szó, hogy szabad keresztény. na ez vagyok én is. Szabadon hirdetem isten igéjét, ott, ahol lehet. Kutatom, keresem, közösségben érzem magam Krisztussal.

Egyszerű, de nagyszerű munkám lett, amit élvezek. Nagyszerű társaságom. A Gyerekek pedig kiköltöztek az anyjukkal Ausztriába. Büszke vagyok rájuk. Hetente beszélünk és jönnek majd hozzám egy hét múlva. És szeretnek engem és alig várják, hogy az apjukkal tölthessék a hetet, ahogy én is várom, hogy az Isten országát.

Nekem az életemet adta Jézus. Nélküle már 3 éve, hogy koporsóban lennék biztosan. Amiket Krisztussal láttam ezekben az időkben, amellett eltörpül az azt megelőző 30 évem. Igen, ezt az ígéretet én is megkaptam, igaz kevésbé látványosan, hogy: Ezt már nem tudom levakarni magamról. Örökre velem lesz.

Ez pedig jó. Krisztus tanít.

#3#: "Letérdeltem, megvallottam bűneim az Úrnak és könyörögtem a segítségért és a megváltásért, mert nekem mindjárt végem. Ráadásul úgy sóvárogtam már, mint soha. Sírtam az elvonástól. Eközben tesóm vidáman nyírta odakint a füvet. Aztán jött az, amit nem sejtettem. Elmúlt minden sóvárgás, minden fájdalom, minden kín, minden szégyen. Erőt éreztem. krisztus erejét éreztem, a megváltás erejét éreztem. Olyan tisztán láttam a megoldásokat, mint még soha. Minden tudás visszatért, amit a rehabon tanultam, boldog voltam. Na az a pillanat volt, amikor Jézus engem is megváltott. Akkor mentem át a halálból az örök életbe."

Öröm volt olvasni a bizonyságodat! Áldott legyen az Úr mindörökké!

Ezek is vallások, csak nem standard az isten-vágy keretein belül.

Kamaszként amikor elkezdtem sokat merengeni, rájöttem, hogy nem tudok sokat, nem vagyok biztos szinte semmiben sem, így agnosztikus lettem.

Ahogy nőtt a tudásom tovább, meditáltam, felfedeztem a mögöttes mélységeket, értelmeket. Rájöttem mi fán terem isten, és így azt kutattam tovább.

Ez fajult addig, hogy kamasz korom közepe felé már megdönthetetlenül spirituális utakat jártam, építettem.

Mára már nem csak teljes bizonyosságom van, hanem olyan áldottságban van részem, amit a keresztény biblia a jó és rossz tudásának verméből való megszabadulásként ír le, az abszolút, teljes mennyei nyereményként, a nevem erősen izzik az élet könyvében, valamint "képességeim" is lettek, szóval én konkrétan érzem is istent, az angyalaimat, ha akarom.

Nincs nagy történet, nincs nagy történés, csak éveken át tartó napi több órás önismereti edzés, meditáció.