Ateisták! Ti miért vagytok ateisták? Mi a bajotok Jézus állításaival?
#11
Szerintem ez jogos felvetés. A képmutató keresztény vallásos emberek nagy kárt okoznak Istennek, mert elriasztják a nem hívő embereket Tőle. A Biblia szerint a hívő embereknek azzal a tudattal kellene élniük, hogy ők Jézust képviselik, és Jézus magas erkölcsi mércét állított fel (olvasd el Máté evangélium 5-7. fejezeteit), de kevés magát kereszténynek valló veszi komolyan Jézus elhívását a szent életre. Pál apostol írta a korának büszke "egyistenhívő" vallásos embereiről, a zsidókról, hogy "Miattatok káromolják Isten nevét a pogányok között." Manapság pedig a keresztények (mármint a képmutató keresztények) miatt nem hisz a pogányok (ateisták) egy nagy része Istenben, vagy akár káromolják is Istent a keresztények bűnei miatt.
De kérdezhetek valamit #11-es válaszoló? Vannak ateisták is, akik elkövetnek pedofíliát. Mit szólnál hozzá, ha valaki téged is egy kategóriába sorolna egy ilyen ateista pedofil emberrel, mert te ateista vagy? Nem esne túl jól, ugye?
Mert a helyzet az, hogy vannak tiszteséges keresztény emberek is. Ha innen közelítenéd meg a kérdést, akkor ugyanazzal a logikával, amit a pedofil papokra alkalmaztál, oda kellene jutnod, hogy "Vannak tisztességes, szeretetteljes keresztény emberek, tehát Isten létezik." Ha még nem találkoztál ilyen keresztény emberekkel, akkor kezdd el keresni őket. Abban a gyülekzetben, ahova járok van elég sok őszinte és tisztességes keresztény ember. Nem mindenki engedelmeskedik Istennek nálunk sem, de türelmeseknek kell lennünmk egymáshoz, hogy hátha a tévúton járók megtérnek.
üdv, a javuló Stefán
#8
Ezek is jogos felvetések. Szerintem te egy okos ember vagy. Magadtól rájöttél két olyan dologra is, amelyet sok mainstream "keresztény" vezető tanít, és eléggé elterjedt elképpzelés a kereszténységről, de nem igaz, mert nem ez van a Bibliában.
Egyrészt nem igaz, hogy ha valaki betart pár (vagy akár sok) szabályt, akkor örökké tartó eufória a jussa. A kereszténységet egy rakás szabályra redukálni igen nagy szűklátókörűség, és valószínűleg sok keresztény ebben szenved. Az örök életet nem lehet kiérdemelni szabályok betartásával, az kegyelemből van hit által. Az új szövetségben a fő parancsolat Isten és az embertársaink szeretete, ezen az úton lehet a mennybe jutni, de a szeretet parancsának gyakorlati megvalósítása, tartalommal való megtöltése ránk van bízva. Persze segít Isten ebben a Biblia könyvein keresztül. A mózesi szövetségre még csak-csak rá lehetne sütni, hogy egy rakás szabály betartása volt a követelmény, de a mózesi szövetségnek nem az volt a célja, hogy örök életet adjon, sokkal inkább az volt a célja, hogy legyen egy közösség (választott nép, a zsidók), amely felkészült arra, hogy a Megváltó köztük jelenjen meg, és hogy közülük kerüljenek ki az új szövetség első részesei és követői, akiknek már megvan az örök élet ígérete.
Az sem igaz, a Biblia sehol nem állítja azt sem, hogy a Pokol örök szenvedés lenne, ez csak a legtöbb vallásos ember véleménye. Ahogy írtad is, 80 évnyi életért, még ha valaki nagyon gonosz volt is, az örök kínzás nem igazságos. Isten pedig igazságos. Ha valaki értelmesen olvassa a Bibliát, a Pokollal kapcsolatban arra kell jutnia, hogy a Pokol az elpusztítás helye. Akik a Pokolba kerülnek, azoknak a teste és a lelke is megsemmisül egy igazságos időtartamú büntetés után, vagyis megszűnnek létezni, ergo nem szenvednek örökké.
A legjobb cikket erről itt olvastam: [link]
A Pokol létezik a Biblia szerint, azért kerülnek oda emberek, mert a feltámadás után nem lesz más hely a Mennyországon kívül, csak a Pokol. Ha valaki nem jut el az üdvösségre, bármi is legyen az oka, annak a végállomás a Pokol. Azt láthatjuk a Bibliából, hogy Jézus halála és feltámadása után Jézus a tanítványainak, akiket később keresztényeknek neveztek el, azt a küldetést adta, hogy az Ő nevében megtérést én bűnbocsánatot hirdessenek minden népnek (Lukács ev. 24:47, Apostolok Cselekedetei 5:31). Ez Isten terve, mert ő azt szeretné, ha mindenki üdvözülne. Viszont szabad akaratot adott mindenkinek. Ha valaki nem tér meg (most itt nincs időm kifejteni, hogy mi a megtérés, de azzal kapcsolatban is vannak bőven téves elképzelések a világban, keresztények között is!), és nem nyeri el a bűnei bocsánatát, az nem juthat be a mennybe. A másik lehetséges végállomás a Pokol, 3. lehetőség nincs.
üdv, a javuló Stefán
8
"nyilvánvalóvá válik számára, hogy a világ működése megismerhető, magyarázható, logikus"
Azokra a kerdesekre, amelyekre a vallas / istenhit ad valaszt, nem tud valaszt adni az "oktatas".
Az istenhit es az ateizmus is vilagnezet, egyik sem bizonyitott es nem bizonyithato.
Ez olyan, mintha en azt mondanam, hogy a tudomanyos materialistak azt mondjak, hogy a vilag veletlenul a semmibol letrehozta
sajat magat.
"Nekem pl. a Mennyországgal és a Pokollal is van problémám. Leél valaki úgy 20-80 évnyi porszemnyi életet, és ha betart pár szabályt, ezután örökké tartó eufória a jussa, de ha az említett szabályokat nem tartja be, hiszen tökéletlen teremtmény, akkor örökös kínszenvedés a büntetése. Ugyan már."
Igy ahogy ezt te leirod, ezt nem mondja a kereszteny vallas. Tovabba kulonbozo felekezetek vannak es vannak olyan mainstream es progressziv egyhazak koztuk, akik azt mondjak, pokol abban az ertelemben, ahogy a kozepkorban leirtak ijesztgeteskeppen, nincs. Hanem Istentol valo orok elvalasztottsagot vagy lelki megsemmisulest jelent, amit tudatosan valaszt az illeto. Akar a halala pillanataban. A halal utani eletet nem lehet kierdemelni vagy jocselekedetekkel megszolgalni. Pont ez a keresztenyseg lenyege, az okori zsido vallassal ellentetben.
Legyel ateista nyugodtan, de ha vallaskritikaba kezdesz, ismerd meg egy kicsit jobban, hogy mi a vallas lenyege.
11
Gondolom, hogy az iskolakban, ovodakban, tanctanfolyamokon, sportklubokban, logopedian, gyogytornan es orvosi rendelokben gyerekekkel kufircolo dolgozok (akik semmivel sincsenek kevesebben) szinten ilyen hatassal vannak rad. Sem az oktatasnak, sem az egeszsegugynek nincs tehat semmi ertelme.
Nem vagyok ateista.
A zsidó vallásnak az a baja Jézus némelyik állításával, hogy eltér a Tórától, ellentmond a Tórának.
A képmutatás a vallási világ vezetőitől, a hatalomvágy, az erőszakosság. Ezek visszataszítóak. Mikor bűnnek bélyegzik a bujálodást, de gyermekeket bántalmaznak szexuálisan, mikor embereket ölnek (öltek, ma már azért nem mernek), mert ellent mert mondani nekik, ahogy uralkodni akartak az egyszerű emberek felett, összetákolva egy könyvet, és azt hazudva, az az Isten szent szava, és ami a mai világban is még a fanatikusoktól előfordul: csakazértis az arcodba akarják nyomni, hogy az egy igaz út az ő útjuk, semelyik másik, és ha nem követed, akkor bűnhődni fogsz majd a pokolban.
Habár nem ateista, hanem buddhista vagyok inkább (tanulom), nekem magával Jézussal nincs bajom, és igazából azokkal sem, akik tisztán hisznek az Istenükben. Hinni nem bűn, mindegy, melyik Istent vagy isteneket választja az ember. Az sem baj, ha valaki nem hisz. Csak hagyjuk élni egymást békében, nem kell, hogy egymást megbélyegezzük, ha nem értünk egyet, vagy más vallást követünk. És a kereszténység (vezetői szempontból) nem pont erről a hozzáállásáról híres, a múltban főleg, de még manapság is lenne mit fejlődni.
Remélem, ez is segített valamennyire. Szerintem az ateisták közül is sokan láthatják így, mert régebben én is annak vallottam magam. Persze nem mindenki. Ahány ember, annyi vélemény.
Azért vagyok ateista, mert gondolkodom. Csak a józan észben hiszek, semmi másban. Ja meg abban amit egy zenész mondott egy interjúban - "Azt hiszem, hogy iszom még egy pohár sört!"
A vallások állításai zagyvaságok, ellentmondanak a józan észnek. A tudás hiányából erednek. Mankó azoknak, akik lusták gondolkodni, egyszerűbb hinni. És mankó azoknak, akik nem bírják elviselni, hogy az életnek se célja, se értelme, csak van, mert a fizika törvényei megengedik a létét. Nem tudják elviselni a halál véglegességét sem, ezért belemagyaráznak pokolt, mennyországot, mert ez megnyugvás nekik.
Egyébként fizikus vagyok, és a fizika törvényeivel nem összeegyeztethetők a vallások állításai.
Ha valaki azzal indokolja az ateizmusát, hogy "mert én okos vagyok", az alapvető filozófiai és pszichológiai abszurditásba fut bele.
Már miért gondolkodna szorgalmasabban vagy józanabbul az, aki szerint "az életnek se célja, se értelme."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!