Tényleg bűn szeretni Hello Kittyt?
A családom nagyon vallásos, főleg anyukám és az ő felőli rokonaink. Mind katolikusok vagyunk. Amióta megkezdődött a vírus és ez az egész nálunk is, anyukám mérhetetlen mennyiségben olvassa a neten, hogy ez mind Jézus eljövetelének a része meg egyebek.
Mióta megtanulta használni a Google-t túl sok mindent talál meg, és nemrég szerettem volna konkrétan egy Hello Kittys ágyneműt (igazából mást is még régebben), amit kértem is tőle, és elmondta, hogy látott egy videót ahol egy kislány beszél arról, hogy miért rossz ez. A videóban más mesebeli dolgokról is állítja, hogy rosszak...
Viszont eddig sose semmi baja nem volt anyukámnak ezekkel. Egész kiskoromban hercegnős meg Hello Kittys dolgokat kaptam, még most is vannak ilyen cuccaim. Lehet butaság, hogy ezen kiakadtam, de tényleg szeretem és kicsit szomorú, hogy emiatt nem enged ilyeneket. Persze nem annyira fontos, hogy ne bírnám ki nélküle, csak érdekel más mit gondol erről.
a videó:
"Az alapján amit elmondtam, a családom vallásos szektának számít?xd"
Igen, fanatikusnak.
Anyukád kicsit elszakadt attól, ami az én valóságom. :-) De tán a tiédtől is.
A hitét elsősorban magára vonatkoztassa, és ne arra használja, hogy másokat megnyomorít.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!