Néha elsírom magam mikor túlcsordulok érzelemmel imádkozás közben, egyszerűen nem tudom visszatartani. Muszáj. Templomban és egyénileg is előfordul. Mással is van ilyen? Létezik rá gyógymód?

Tudom, hogy gáz. Nem egyszerűen sírok, vagy folyik a könnyem, hanem hangosan zokogok az esetek többségében, ezt még az ajtóból is hallani. Szerencsére csak néha történik meg. Van, hogy hullámokban érkezik többször is, vagy esti vagy reggeli ima alatt otthon. A legszörnyűbb, hogy nem is tudom elfojtani vagy lenyelni a könnyeimet, ez az utóbbi kb fél évben van. Vírus alatt nem volt, igaz akkor nem imádkoztam, hanem a halált vártam.

A pszichológus nem megoldás, nem akarok életem hátralevő részében dilibogyókon élni.

#9 Ha a képzeletbeli barátaimmal beszélgetek én se sírok, szóval ebben hasonlóak vagyunk.

Azt is a terapeuta mondta, hogy Jézus nem több "képzeletbeli" barátnál? Ez esetben még egy ok arra, hogy kihagyjam. Az ima közben időnként való érzelmi kirohanásom miatt nem gondolom, hogy szükségem lenne "szakemberre", életem más részeit rendben töltöm, az emberekkel igyekszem őszinte lenni, ha problémám van, megbeszéljük, nem ignorálom, vagy letiltom.

A gyógykészítmények "dilibogyónak" titulálása utóbb belátom sértő, nem állt szándékomban bárkit lehülyézni, lenézni, mert szedi a szakember által szükségesnek ítélt gyógyszert.

14 - Ez amolyan mondás nálunk, nem valami elterjedt úgy látszik. Nagyjából annyit tesz, hogy nincs halálfélelmem, elfogadom ami jön. Akkoriban még nem voltam gyakorló hívő, nyár végén léptem át a templom küszöbét, azóta áll fent a nevezett probléma is. De bízok Isten irgalmában, ráhagyom az életemet, Ő ismeri, hogy mi van a szívemben, ez a legfontosabb.