Létezik olyan keresztény katolikus közösség ami egy felnőttet szép lassan, gyengéden, támogatva, inkább tanítva, mint kigúnyolva vezet rá Jézus Krisztus követésére?
Nem ismerek ilyet sajnos. Mindegyik csak szajkózza a magáét, azt fogod kapni, amit gyerekként is kaptál, csalódni fogsz.
Többet ér ha imádkozol, és figyeled a válaszokat, már ha Isten érdekel. Az egyházaktól csak az egyházakról kaphatsz információt, esetleg közösséget.
Kérdező!
Minek neked pap? Miért nem kezded csak el egyszerűen itt? :
Itt kezdődik Máté evangéliuma. Úgy tűnhet, hogy egyből a dolgok és a Biblia közepébe akarlak beleugrasztani, de bizonyos szemszögből ez a legeleje.
Máté, Márk, Lukács és János evangéliuma (az evangélium örömhírt jelent). Mint 4 féle szemszögből való visszaemlékezés amely bemutatja a Mestert, Jézust.
Ezt megelőzően a Bibliában az Ószövetségben pedig amolyan előzményei vannak az egésznek. Az Ószövetség tele van spojlerekkel Jézusról. Próféták könyvei.
A 4 evangélium olvasása olyasmi élmény, mint egy nyomozó lennél és meghallgatnád a szemtanúkat. Ezt követően ott van az " Apostolok cselekedetei" Ebben leírják azt, ami a feltámadás után történt. És ott vannak ezt követően az apostoli levelek. Tele vannak nagyszerű gondolatokkal. Törvényszerűségekkel, szeretettel.
Én , amikor előszőr olvastam az evangéliumokat elgondolkodtam, mert Jézus nagyszerű tanításokat hagyott hátra. A mai napig megihleti a hívőket. Ugyanígy Pál apostol kalandjai is elég elgondolkodtatók.
A legvégén pedig ott van a jelenések könyve. Na azt tanulmányozni és megérteni eléggé nagy falat, de nem lehetetlen.
Jézus követése pedig nem bonyolult, hanem inkább bátorság kérdése.
"Aki nem veszi vállára a keresztjét, s nem követ, nem méltó hozzám."
(Máté 10:38)
A jó hír az, hogy a te kereszted nem fából készült. A te kereszted egész életedben készült. Minden jó és rossz dolog , amit tettél és amit nem tettél meg. Ezek alkotják a keresztedet Kérdező. Válladra venni úgy tudod, hogy beszélsz róla, a dolgaidról, tanítasz általa. Mert minden ember vétett, de csak kevesen vannak, akik be is ismerik és még kevesebben, akik a saját kárukból igyekeznek másokat a jóra tanítani. Így tudod követni Jézust.
Ha pedig közösségbe mennél, azt neked kell megválasztanod, neked kell megismerned az embereket. Én a magam részéről hagyom a templomot és oda megyek hirdetni az evangéliumot, ahol az emberek vannak: A világhálón.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!