Miért szakadt szét a kereszténység és melyik az igazi, valamint Isten (Jézus) miért engedte?

"3. Krisztus igaz egyháza csak az lehet, amely az apostoli időtől fogva mindig létezett. Már pedig az apostoli időtől fogva csak a katholikus Anyaszentegyház létezett. "

Ez a katolikus álláspont, az ortodox éppen az ellenkezője.

MIT JELENT, HOGY „AZ EGYHÁZON KÍVÜL NINCS ÜDVÖSSÉG”?

Válasz:

Az „Egyházon kívül nincs üdvösség” dogmája azt jelenti, hogy a Katolikus Egyház abszolút módon szükséges az üdvösségre, vagyis minden egyes ember üdvözülésénél közvetlen szerepet játszik.

Magyarázat:

Ez egy sokak által félreértett tanítás. Az a tény, hogy az Egyház feltételezi egyes nemkatolikus vagy nemkeresztény istenhívő emberek üdvösségét, sokakat ösztönöz annak hirdetésére, hogy „az Egyházon kívül nincs üdvösség” (Extra Ecclesiam nulla salus) hittétel már nem tartozik az Katolikus Egyház tanításai közé. Ez pedig igen súlyos tévedés.

„Az Egyház által mindig is hirdetett és mindig is szüntelenül hirdetendő az a tévedhetetlen kijelentés (...), hogy »az Egyházon kívül semmilyen üdvösség nincs«. Ezt a dogmát azonban abban az értelemben kell felfogni, ahogyan azt maga az Egyház érti. (...) Az Egyház ui. azt tanítja, hogy ebben a dologban Jézus Krisztus igen szigorú parancsáról van szó. Ő kifejezett szavakkal azt tette apostolai kötelességévé, hogy minden nemzetet tanítsanak meg parancsai megtartására. Krisztus parancsai között pedig nem a legkisebb helyet foglalja el az, amely megparancsolja, hogy a keresztség révén nőjünk bele Krisztus misztikus testébe, az Egyházba, és simuljunk hozzá Krisztushoz és helyetteséhez, aki által Ő ezen a földön látható módon kormányozza az Egyházát. Ezért senki, aki bár tudja, hogy az Egyházat isteni módon Krisztus alapította, az Egyháznak mégsem akarja alávetni magát ill. a római pápának, Krisztus földi helytartójának megtagadja az engedelmességet, nem fog üdvözülni. (...) Az Üdvözítő (...) azt is meghatározta, hogy az Egyház az üdvösség eszköze, amely nélkül senki a mennyei dicsőség országába be nem juthat. (...) Azonban Isten azt akarta, hogy az (...) üdvöt segítő eszközöknek, biztos körülmények között, akkor is meglehessen az üdvösséghez szükséges hatása, ha csak a kívánság vagy a vágy irányul az alkalmazásukra. (...) A maga módján ugyanezt kell mondani az Egyházról (...). Ahhoz, hogy valaki elnyerje az üdvösséget, nem mindig kívántatik meg, hogy mint tag valóban az Egyház testéhez tartozzék, mindazonáltal legalábbis követelmény, hogy kívánsága és vágya szerint ragaszkodjék hozzá (pl. váratlanul meghalt kereszteletlen hittanuló — a szerk. megjegyzése). Ennek a kívánságnak azonban nem kell mindig kifejezettnek lennie (...), hanem amennyiben az ember leküzdhetetlen tudatlanságban (ignorantia invincibilis) szenved (pl. egy afrikai bennszülött törzs tagja — a szerk. megjegyzése) Isten a bennefoglalt kívánságot is elfogadja, (...) mert benne van a léleknek abban a jó előkészületi állapotában, amelyben az embernek az a szándéka, hogy akarata Isten akaratával egybehangzó legyen” (DH 3886 - 3870 - A Szent Offícium Levele a bostoni érseknek 1949. aug. 8).

Még világosabban tanít erről XII. Piusz pápa a Mystici Corporis kezdetű körlevelében. A Szentatya egyértelmű különbséget tesz azok között, akik ténylegesen és akik csak kívánságaik szerint tartoznak az Egyházhoz: „Az Egyház tagjai közé valójában csak azokat kell számítanunk, akik az újjászületés fürdőjében részesültek, és az igaz hitet vallják, és sem szánalmas módon önként nem vonták ki magukat a test szervezetéből, sem törvényes tekintély nem zárta ki őket valami súlyos vétek miatt” (DH 3802 - XII. P. Myst. Corp.). A körlevél végén a pápa megemlíti azokat is, akiket „öntudatlan vágyódásuk a Megváltó titokzatos Testével kapcsolatba hoz, és akiket legkevésbé sem zár ki az örök üdvösségből” (uo.).

Azonban a fenti gondolatsor nem jelenti azt, hogy mindegy, valaki az Egyházhoz tartozik-e vagy sem, mert az Egyház látható határain kívül üdvözülni, ha éppenséggel lehet is, korántsem könnyű, és csak ritka erkölcsi érzékkel és jellemességgel megáldott embereknek lehet osztályrésze. Egyébiránt XII. Piusz is említi, hogy a nem keresztény istenkeresők olyan helyzetben vannak, „melyben saját örök üdvösségük felől nem lehetnek biztosak; mert noha a Megváltó titokzatos teste utáni öntudatlan vágyódásuk és sóvárgásuk létezik, mégis igen sok, és igen nagy mennyei adománynak, segítségnek vannak híjával, melyeket csak a Katolikus Egyházban tudnának elnyerni” (DH 3804 - XII. Pius: M.C.).

A pápának ezek a szavai egyrészt azokat utasítják el, akik teljességgel kizárják az üdvösségből az Egyházhoz nem tartozókat, másfelől azokat, akik hamisan azt állítják, hogy az ember minden vallásban egyformán üdvözülhet. Viszont „azt sem kell gondolni, hogy az Egyházba való belépés bármilyen szándéka elégséges ahhoz, hogy az ember üdvözüljön. Megkívántatik ui., hogy a kívánságot, melynek révén valaki az Egyház irányába fordul, tökéletes szeretet hassa át; és a nem kifejezett (burkolt) kívánságnak csak akkor lehet eredménye, ha az embernek természetfeletti hite van” (DH 3872).

»Akik az Egyházon kívül vannak, azok az igazságon is kívül vannak«, mondja Irenaeus. Ebből azonban nem következik, hogy akik jóhiszeműleg vannak az Egyházon kívül, ne tartozhassanak lélekben, öntudatlanul is szintén ebbe az Egyházba, s így ne üdvözülhessenek. Lehetséges tehát az Egyház határain túl is üdvözülni, de direkte az Egyházzal szemben nem. A más vallású embert is a Katolikus Egyház üdvözíti, mert esetleges jó szándéka hozzá kapcsolja. Egy más vallású embert ezért, ha üdvözül, nem a saját vallása üdvözíti, hanem sokkal inkább hamis vallása ellenére üdvözül, mert Isten figyelembe veszi emberileg nézve legyőzhetetlen tévedését (error invincibilis). Az istenhit nélküli emberre azonban ez nem áll, mert a vallásosság erényének ilyen mérvű hiánya már nem írható a legyőzhetetlen tudatlanság rovására, hiszen mind az Egyház, mind a Biblia tanúsítja, hogy Isten léte a világ teremtett dolgaiból biztosan felismerhető.

Igazolás:

Krisztus minden embernek és minden kornak szánta tanítását és szentségeit, tehát az Egyházat is. Ettől egyetemes vagyis (görögül) katolikus: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig” (Mt 28,19). Minden embernek — mind a népeket; minden kornak - mindennap, a világ végéig.

Jézus az üdvösség feltételeként említi a belé vetett hitet és az Egyházhoz való tartozást: „Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik” (Mk 16,16).

Az Üdvözítő azonban arról is tanít, még ha más összefüggésben is, hogy léteznek a legitim vallási közösséghez (akkor a zsidóság) nem tartozó, de keresztény lelkületű vallásos istenkeresők. Ám nekik is az Egyház felé kell tartaniuk: „De más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is ide kell vezetnem. Hallgatni fognak szavamra, s egy nyáj lesz és egy pásztor” (Jn 10,16).

A vallástalan ember azonban nem menthető a tudatlansággal, ezért üdvössége komoly veszélyben van, tanítja Szt. Pál apostol: „Mert ami benne láthatadan: örök ereje és isteni mivolta, arra a világ teremtése óta műveiből következtethetünk. Nincs hát mentségük, mert fölismerték az Istent, mégsem dicsőítették Istenként, s nem adtak neki hálát, hanem belevesztek okoskodásaikba és érteni nem akaró szívük elhomályosult. Kérkedtek bölcsességükkel és oktalanná váltak” (Róm 1,20). Vagy máshol: „Hit nélkül pedig nem lehet senki sem kedves, aki ugyanis az Istenhez járul, hinnie kell, hogy Ő van” (Zsid 11,6).

Aki (tudva és akarva) elhagyja az Egyházat, és haláláig meg nem tér, annak sorsa megpecsételődött: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, ha elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elég” (Jn 15,5).

Ennyi ostobaság ott összehordani. A legtipikusabb az a komment volt, aki azt mondta hogy az igazi egyház a katolikus! Bruhhahhhaaaa. A Jelenések könyve ír a 7domra épûlt városról,a nagy paráznáról aki a próféták vérétől van megrészegedre. Róma köztudottan a 7 dombra épült város, és mivel János a jelenèseit az utolsó időkről látta,kizárt hogy a császárságròl irta. Akkor tegyük hozzá az inkvizíciòt, az olyan nyilvánvaló hazugságokat hogy Péter volt az első pápa,ami csak akkor lehetett volna igaz ha minimum 900évig él. Aztán beszélhetünk a katolikus szò jelentèsèről ès elveiről a leigàzott nèpek "isteneinek" beolvasztàsàròl ès szentkènt tisztelèsèről. Anya isten kultuszról, Mária Istenkènt imádásáról.... Te jò èg rengeteget lehetne erről mesélni, kedves csakakatolikusegyhazazigazegyhazesmindenkimasmegeretnek úr.

Kedves kérdező!

Igaz egyház,minden olyan egyház ahol a hamisìtatlan biblia szerint hirdetik az igét. Nincs olyan hogy beülsz valahova és automatikusan üdvözülsz. Ha komolyan szeretnéd Istent megismerni,az első az hogy szerezz egy Károli féle bibliát,mert bár vannak benne jócskán fordìtási hibák,de mègis az a legpontosabb. Olvasd és szólj a saját szavaiddal Istenhez,nem kell semmi féle hókusz-pókusz, ő egy személy, válaszolni fog én ebben biztos vagyok. A történelem pedig tanúlságos, de nem fog Istenhez vezetni, ha jót akarsz magadnak elösször kerülj képbe az alapvető bibliai igazságokkal, aztán ha nagyon érdekel megnésheted a történelmet is, de szerény véleményem szerint Pál apostol után, sok jót nem fogsz találni egészen Luther-ig. Ő egy remek fickó volt és készült róla egy modern film is, ajánlom,mert nem történelmietlen. A kérdésed jó, de itt ezer meg ezer választ fogsz kapni (ahogy olvastam főleg önjelölt igazságosztók féligazságait). Ha komolyabban èrdekel adok egy email címet és ellevelezhetünk,de Istennel úgy is neked kell keresned a kapcsolatot.

Kedves 19:33-as!

1054-ig nem volt feje a Keresztényegyháznak. A pápa ekkor akarta magához ragadni a vezetést, ezt nem hagyta pár patriarcha (csak a római hívatta magát pápának)(asszem elsőként Antiochia mondott nemet). A vége az volt, hogy kölcsönösen kiátkozták egymást. De ettől miért lett szakadár a Konstantinápolyi egyház? Ez a konfliktus kezdték el hívni magukat "katholikusnak", viszont keleten az "orthodox" egyház maradt! Ők nem szakadárok, hanem változatlan formájába őrzik a keresztényhagyományt. Így ők nem találták ki olyanokat, hogy a vezetőjük Isten földi helytartója és még sorolhatnám a többi ziccert is. Nem fogom, úgyis ismeri mindenki őket.

Az mondod, hogy egy közös fő van a katolikus egyházban és ez titeket igazol. Akkor 1054-ig nem volt igaz kereszténység? Krisztus 12 apostola egyenlő volt. Ő őket küldte terjeszteni az Igét. Így alakult ki az Apostoli Szent Egyház.

Szentek vannak a Orhodox egyházban is. Ők is hajtottak végre csodát. Tudom őket nem ismeri el a Katolikus egyház, és viszont. De ettől még nem kéne ezt állítani. Még egy kiegészítés a csodákhoz. Csodát bizony nem csak az Úr kegyelméből lehet végrehajtani (tudom Krisztust is ezzel vádolták a zsidó vezetők anno). Ezzel nem azt akarom mondani,hogy valaki lepaktált az ördöggel, de lehet érdeke megtéveszteni az embereket (ezt el lehetne rólunk is mondani, ezért nem lesz vége ennek a vitának soha)

A harmadik ponthoz annyit, hogy nem csak a pápa és püspökei "származtak" az apostoloktól, de a többi patriarcha és az ő püspökeik szintúgy. Így azt kell mondjam, kedves hozzászóló, nem teljes igazságokat állítottál és ezzel akartad bizonyítani a Katolikusegyház felsőbbrendűségét. Pontosan ez ami miatt elkezdődött a reformáció is és ez ami miatt oly sokan nem hisznek nektek és nem csak nektek. Sajnos.

Antikrisztus

Szokásos antikatolikus állítás, miszerint az 1Jn 2,18-22 a pápaság dinasztiájában teljesedett be, azaz, hogy az antikrisztusok a pápák, és az utolsó pápa lesz az Antikrisztus, avagy a Vadállat.

Azonban az antikrisztusok a Szentírás szerint azok, akik tagadják a Fiút, illetve azt, hogy Jézus Krisztus testben jött el, azaz Jézus Krisztus istenségét, illetve emberségét (1Jn 2,22; vö. 4,3; 2Jn 7). Nos, éppen a pápák voltak azok, akik minden erejükkel védték ezt a tant az évszázadok alatt, és ez ma is ugyanígy van. Tehát nem lehetnek az antikrisztusok.

Babilon szajhája

Az antikatolikusok egy másik szép, keresztényi állítása az, miszerint a Katolikus Egyház, avagy a Vatikán a Jelenések könyve 17-18. fejezeteiben szereplő babiloni parázna szajha. Nézzük sorjában mire szokták ezt alapozni:

A hét hegy

A Jel 17,9 szerint a kéjnő hét hegyen ül, ami a katolikus ellenes barátaink szerint a Vatikánt jelenti, hiszen az ősi Róma 7 dombra épült.

Először is az itt szereplő görög szó, a „horosz” nem dombot jelent, hanem hegyet. Miként azt az összes magyar fordítás így is adja vissza (természetesen nemzetközi fordításokban is így van - kivétel egy-két amúgy is katolikusellenes fordítás). A domb szó a „bounosz”. A hegy a Bibliában közismert szimbolikus kifejezése a királyságoknak (vö. Zsolt 68,15; Dán 2,35; ám 4,1, 6,1; Abd 8–21). Hogy itt is erről van szó, azt János apostol egyértelműen tisztázza, hiszen hozzá teszi: „De jelenti a hét királyt is.”. Tehát a hét hegy hét királyságot vagy országot jelent, de mivel a hetes szám a teljességet, a hiánytalanságot jelenti, így végső soron a hét királyság a Föld összes királyságát jelöli.

Másodszor a Vatikán nem épült 7 dombra, hanem csak egyre: a Vatikán dombra. De ez nem is tartozik a római 7 domb közé, amelyre az ősi Róma épült. Azok a Tiberis folyó keleti partján vannak, a Vatikán domb pedig a nyugati parton.

Babilon, a nagy város

A Jelenések könyve szerint Babilon azonos „a nagy város”-sal (vö. Jel 16,19; 17,18; 18,10.16.18.19.21). Az antikatolikusok ezt Vatikán városára értik.

Azonban a Jelenések könyve világossá teszi, hogy melyik is az „a nagy város”, ugyanis a Jel 11,8-ban ez áll: „A holttestük annak a nagy városnak az utcáján fog heverni, amelyet szellemi értelemben Szodomának és Egyiptomnak hívnak, és ahol Urukat is megfeszítették.” Tehát a város nem Róma, se nem a Vatikán, hanem Jeruzsálem, hiszen Jézust ott feszítették meg.

Természetesen ezen az aposztata Jeruzsálemet kell érteni.

Bíborba és skarlátba öltözve

A Vatikánra való belemagyarázás következő állítása szerint a Jel 17,4-ben a bíbor és a skarlát szín a katolikus papság színe.

Itt először is az írásmagyarázat egyik súlyos hibájával találkozhatunk. Ugyanis míg a közvetlen szövegkörnyezetben szimbolikusan értelmezik ők is a szöveget, azaz pl. Babilont szimbolikusan Rómára vagy a Vatikánra értik, a paráználkodást, amit az asszony a királyokkal folytat szintén egyértelműen szimbolikus kifejezés, addig itt a két színt szó szerint veszik. Pedig egy bibliaolvasónak nyilvánvaló, hogy a bíbor szín a királyi méltóságra és hatalomra (vö. pl. Én 7,6; Dán 5,29; Mt 27,28), a skarlát szín pedig a kiontott vérre (Iz 63,2k; Náh 2,4; Jel 6,4), itt a keresztény vértanúk vérére, illetve a bűnre utal (Iz 1,18), de ugyanezt a szöveg is megerősíti (vö. 6. vers).

Aztán az is téves állítás, hogy a katolikus papság színe a bíbor és a skarlát lenne, ugyanis az a fehér. Az összes pap, püspök, bíboros és még a pápa alapruhája is a fehér alba. Ezenkívül számos más színű ünnepi ruhájuk van: pl. lila, zöld, fekete, arany, de a fehér ruha mindig rajtuk van.

Ha megfigyeljük a Jelenések könyvét, akkor észrevesszük, hogy a babiloni kéjnő bíbor és skarlátszínű ruhája kontrasztban áll az új Jeruzsálem, azaz Krisztus mennyasszonyának fehér ruhájával (vö. Jel 19,8). Ebből három dolog következhet:

1. ha a ruhák színét szó szerint vesszük, akkor az új Jeruzsálem fehér ruháját a katolikus papság fehér ruhájával lehet azonosítani.

2. mivel a Menyasszony ruhájának színéhez egy szimbolikus magyarázat van hozzáfűzve („A patyolat a szentek igaz tetteit jelenti.” 19,8), ebből kifolyólag a kéjnő ruhájának is szimbolikus jelentést kell adni.

3. a Menyasszonynak az a meghatározása, miszerint ő az új Jeruzsálem, arra enged következtetni, hogy a kéjnő pedig a régi (aposztata) Jeruzsálem (Ilyen kontrasztokat nagyon gyakran használnak a Szentírásban, pl. Gal 4,25-26).

Ezenkívül a papok azért hordanak bíborlila és skarlátvörös ruhákat, hogy ezzel a bűnbánatot, illetve Krisztus vérét szimbolizálják.

Arról nem is beszélve, hogy a bíbor az igaz vallás liturgikus színe (vö. Lev 14,4.6.49-52; Szám 19,6), illetve azt, hogy a papok ruhája bíbor és skarlát színű legyen, maga az Isten parancsolta meg (Kiv 28,4–8.15.33; 39,1–8.24.29)!

A 666 sátáni száma

A Pápa koronáján, sisakján (tiaráján) ez áll: VICARIVS FILII DEI, azaz Isten Fiának helytartója, és ennek a száma 666! Hallhatjuk ezt a rosszindulatú (és hamis) állítást elég gyakran.

Először is nézzük meg, hogy hogyan megy ez a számolás. Az ókori nyelvekben, így a héberben és a görögben is a betűknek számértékük is volt, illetve a latin betűket számoknak is használták, közismerten: I = 1; V = 5; X = 10; L = 50; C = 100; D = 500 és M = 1000. Ha a fenti példát nézzük, és összeadjuk a szóban lévő római betűket (az U betűt V betűnek véve), akkor kijön a 666.

VICARIVS FILII DEI = 5+1+100+1+5+1+50+1+1+500+1 = 666

Azonban van egy nagy gond ezzel az érvvel. Egyrészről ez a felirat egyik pápai tiarán sincs rajta. Néhány hetednapi adventista jött elő ezzel az állítással még a 19. század végén, és azt bizonygatták, hogy két állítólagos (névtelen, vö. a fenti 2. és 5. pontot) tanú látta ezt a feliratot XVI. Gergelynél (1831-1846), amint az ezzel a felirattal ellátott tiarát hordja az egyik pápai Szentmisén, illetve egy fotó is létezik erről. A nevetséges ebben az, hogy a pápák sohasem hordtak tiarát Szentmisén, illetve mint kiderült a fotó egy hamisítvány (de még így sem lehet igazán kivenni belőle semmit). A másik meg az, hogy az 1800-as évektől hordott összes tiara közszemlére van téve a Vatikáni Múzeumban. Összesen két tiarán van felirat, de az sem "Vicarius Filii Dei", hanem "CHRISTI VICARIO – IN TERRA – REGUM". De ennek a betűértéke 214.

Aztán a Vicarius Filii Dei (Isten Fiának helytartója) sohasem volt a pápák titulusa, soha nem nevezték így a pápákat. Róma püspökének helyes címe – mint a fentiekben láttuk – Christi Vicario (Krisztus helytartója). További címei lehetnek Servus Servorum Dei (Isten szolgáinak szolgája), Pontifex Maximus (a legfőbb főpap), Successor Petri (Péter utódja), de ezek közül egyiknél sem jön ki sehogy sem 666-ra.

Egyébként, ha így gematrikusan (a betűk számértékét olvasva) értelmezzük a 666-ot, akkor számtalan variációt lehetne alkotni. Pl. az előbbi eljárással Ellen Gould White, a hetednapi adventisták alapítóját is sátáni személlyé tehetjük:

Ellen GoVld VVhite = 50 + 50 + 5 + 50 + 500 + 5 + 5 + 1 = 666

De Lutherre is kijön a számítás, ha nevének latin megfelelőjét vesszük (Lutera), és a görög betűk számértékét nézzük:

MARTIN LUTERA = 30 + 1 + 80 + 100 + 9 + 40 + 20 + 200 + 100 + 5 + 80 + 1 = 666

De ugyanígy ki lehet 666-ra hozni többek között a következőket is:

Néró császár (véleményem szerint ez a legvalószínűbb megfejtés, már ha a gematrikus megoldás a jó)

Caligula

Nerva

Traianus

Domitianus

Domitianus császár halálának évszáma

"Kaisar Theos" (isteni császár)

"Kaisar Romith" (római császár)

Julianus aposztata

Geuserich

Attila

Mohamed

VIII. Bonifác

XIV. Lajos

Napoleon

Hitler

stb.

De pl. ha a "w" betű héber számértékét nézzük, az 6. Így a 666 = www ;-)

Vagy egy másik megoldás, ami a 666 latin nevében rejlik:

sexcenti sexaginta sex

és még számtalan "megoldás" van.

Az már csak hab a tortán, hogy egy kéziratban a 666 helyett 616 van. (Néró neve így is kijön, ha nem görögösen (Neron Qaesar), hanem latinosan írjuk le a nevét: Nero Qaesar, mert így kiesik egy "N" betű, és ez mínusz 50-et jelent.)

Be kell azonban látni, hogy a megfejtő kulcs hiányában ez így megfejthetetlen, zűrzavaros és kusza, s mivel még az apostoli korban sem tudták ezt a kulcsot (pl. Ireneusz is csak találgatott) nem ezen az úton kell elindulni.

A szimbolikus értelmezés itt is sokkal valószínűbb. Egyrészről, mert ez a szám egy apokaliptikus műben van megemlítve, aminek a lényege éppen a szimbolikus beszéd, miként az összes többi benne szereplő számnál.

Másrészről sokkal kézenfekvőbb ez az értelmezés, mint egy bonyolult számítgatás.

Ebben az esetben a 666 nem egy számjegy, hanem három 6-os sorozata, egymásutánja. A zsidó szimbolikus nyelvben a 6-os a 7-es hiánya. A 7-es a tökéletesség, a jó, a megáldott, a béke, a megérkezés, beteljesedés szimbóluma. (Isten pl. 7 nap alatt teremtette a világot) A 6-os ennek a tökéletességnek a meg-nem-érkezettsége, be-nem-teljesültsége, azaz a kaotikus, a zavaros, a rossz szimbóluma. A háromszorossága pedig ennek a rossznak a felturbózása. A titáni, a sátáni rossz.

Hogy lehet ilyent hazudni, hogy 1054-ig nem volt pápa?

Miért is nem ismerik el a görögkeletiek a római püspököt pápának? Mert az egyenetlenség szelleme és a pártoskodás szenvedélye elvakította őket. Mert politikai ambíciójuk nem engedte, hogy ők, Konstantinápoly népe, a birodalom fővárosának lakosai, a magát mindig kiválóbbnak képzelő Kelet Egyháza alárendeljék magukat a politikailag akkor már jelentéktelen Róma püspökének. Abban tévedtek, hogy azt hitték: az Egyház legfőbb kormányzata csak holmi politikai hatalmasságok függvénye lehet s a szelídség és alázat szelleme helyett a politikai versengés és nagyravágyás szelleméhez igazodtak.

Kérdés, hogy kezdettől fogva mutatkozott-e ez az ellentét Kelet és Nyugat között?

Bizonyos külsőségekben, pl. a szertartási életben igen, de hitben s egyházfegyelemben nem. A keletiek hosszú évszázadokon át maguk is elismerték a római püspök főségét. Már az első pápák egyike, Római Kelemen († 97 Kr. u.), teljes felsőbbségi tudattal rendelkezett a korinthusi hívekkel szemben; hasonlókép I. Viktor pápa a húsvét megülésének módját illető vitában. Az első egyetemes zsinaton is (325. Nicea) a pápa követei elnököltek s ezek - egy püspök s három egyszerű pap - első helyen írták alá a zsinati határozatokat, tehát az összes többi püspök előtt. A kalcedóni zsinaton (451) I. Leó pápa levelének felolvasása után a zsinati atyák, csaknem mind görögök s keletiek, felugráltak helyükről s így kiáltottak fel: "Leóban Péter beszélt!" s szót fogadtak a pápának.

Így maradt ez egészen a 9. századig, amikor a konstantinápolyi püspöki székbe a császári szeszély egy nagyravágyó világi hivatalnokot, a tehetséges, de teológiailag járatlan és lelkiismeretlen Photiust ültette, aki tisztán politikai szenvedélyeket vonultatott fel Róma ellen s kimondta az elszakadást. Az elszakadást akkor még visszacsinálták, de két évszázaddal utóbb egy hasonlóképp szenvedélyes és nagyravágyó konstantinápolyi püspök, Cerularis Mihály, újból szakadásba vitte Keletet.

Ez bizony nem Krisztus parancsának teljesítése, hanem az Egyháznak politikai szenvedélyekkel való beszennyezése volt. Attól kezdve pedig oly féktelen izgatás folyt Keleten Róma ellen, hogy egy rövid egyesülési kísérleten kívül (Flórenc, 1439.) a szakadás valósággal belegyökeresedett a keletiek lelkébe.