Tényleg a vízkereszt ősi egyiptomi és görög pogány rítusokon alapszik? Miért került erre a napra?
#10.
A vízkereszt a vasárnap és a húsvét után a második legősibb keresztény ünnep. Eredetileg több dolgot ünnepeltek egyszerre ekkor: Jézus születését, a három bölcs látogatását, Jézus keresztségét és a kánai mennyegzőn tett csodáját. Ugyanakkor rövidesen úgy gondolták az őskeresztény és ókeresztény kor hajnalán, hogy Jézus születése megérdemel egy külön ünnepet, mivel az is eléggé nagy esemény, a vízkereszt pedig továbbra is nagy ünnep maradna. Aztán ebből jött a csatározás, hogy ki szerint mikor született Jézus. Az ateista érvekkel ellentétben már ekkortól kezdve sokan ünnepelték a karácsonyt a ma ismert időponton, mindenféle pogány hatás nélkül, mivel többen erre a dátumra jutottak, azonban ez még nem volt egyetemes, mivel más közösségek meg más dátumokra jutottak. Végül Nagy Konstantin tett pontot az ügy végére: a közösségek közül azoknak az érveit fogadta el, akik szerint dec.-jan. a helyes időpont, mivel sok érv szólt mellettük is, másrészt egy feltörekvő világvallás támogatójaként elhanyagolhatatlan volt diplomáciai szempontokat is figyelni, és ebben az időben rengeteg másik vallásnak is volt valamilyen ünnepe (többek között a Mithrász-kultusznak, ami a kereszténység egyik legnagyobb ellenfele, riválisa volt, abban a kérdésben, hogy melyikük vegye át a helyét a klasszikus pogányságnak), ebből adódóan a karácsony is megbecsült időszakra került, és a pogányoknak is könnyebb volt "megszokni" a kereszténységet.
A vízkereszt régebbi ünnep, mint a karácsony.
#11
A vízkereszt lehet régebbi, de a dátumát később igazították karácsonyhoz közelebb.
De örülök, hogy idézted, mert szerepel benne egy ilyen mondat:
"mindenféle pogány hatás nélkül"
#12.
Az eredetileg is január 06. volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!