Gyónni szeretnék. Hogyan tegyem?

Van erről egy kis tanulmány:

[link] Bolberitz Pál: Minek gyónjak?

Nem kétséges, hogy gyónni sohasem volt könnyû, hiszen a gyónás ,,fárasztó keresztség'' (mint a keresztségi ártatlanság visszaszerzése) és kemény próbatétel, amint ezt már a régiek is vallották. Ám napjainkban a gyónással kapcsolatban felhozott ,,nehézségek'' még nehezebbé teszik sokak számára a bûnbánat szentségében való részesedést. Az e témával foglalkozó megfontolások az Egyház ún. ,,belsô dialógusához'' tartoznak, hiszen a nehézségeket elsôsorban nem a ,,kívülállók'' hozzák fel, hanem azok, akik az Egyház tagjainak vallják magukat, és -- állításuk szerint -- keresztény életre törekednek. Kérdés, vajon milyen mértékben igazak azok az ellenvetések, amelyek a gyónás feleslegességét hangoztatják, sôt esetleg az Egyház szentségi életébôl való kiiktatását szorgalmazzák? Milyen megfontolások hozhatják közelebb számukra a bûnbánat szentségének értékelését és a gyónás keretében való tevékeny gyakorlatát?

- [link]

- [link] Prohászka Ottokár: A bûnbánat szentsége

- [link]

- [link]

- [link]

A bűnökről: [link]

„A gyónást nem Jézus rendelte.”

A bűnbocsánat szentségét igenis Jézus rendelte, egészen világosan (Ján. 20, 23), Ebből pedig világosan folyik az Anyaszentegyháznak az a joga, hogy pontos bűnbevallást is követeljen, mert másképp lehetetlen lenne Jézus rendelése szerint okosan és igazságosan eldönteni, vajon ebben vagy abban az esetben a pap mint az Egyház képviselője "megbocsássa"-e a bűnöket, vagy "megtartsa". Ha nincs gyónás, akkor honnan tudja a pap, mit kell megbocsátania s mit megtartania? Osztogassa a bűnbocsánatot ész nélkül? Adjon bocsánatot a javulni nem akaró méltatlannak s tartsa fenn a bűneit éppen a bánkódónak? S honnan szerezzen a pap másképpen biztosítékot arra nézve, hogy a bűnös komolyan meg is akar térni, bűnét igazán megbánta-e s meg akar javulni?

„A gyónást a IV. lateráni zsinat hozta be 1215-ben.”

A lateráni zsinat csak azt a törvényt állította fel, hogy minden katolikusnak legalább évenkint egyszer kell gyónnia s áldoznia. De a gyónást magát (és az áldozást) nem a zsinat hozta be, mert az megvolt a kereszténység legelejétől kezdve. A 2. és 3. század eretnekségei, pl. a montanizmus és novatianizmus, éppen azzal vádolták az Egyházat, hogy nagyon is könnyen megbocsátja a bűnöket. Aranyszájú Szent János beszél egy feltűnő esetről, amikor egy gyóntató pap a gyónás körül visszaélést követett el; ez pedig a 4. században történt. A gyakori gyónást már Szent Benedek († 547) szerzetesei gyakorolták. Valótlan beszéd tehát, hogy a gyónást csak a 13. században hozták volna be.

„Én csak az Istennek gyónok.”

Te akarod meghatározni, bűnös ember, mi elég a bűnbocsánatra? Nem az Isten határozza-e azt meg, az, akit te megbántottál? Mióta szokás az, hogy a vétkes szabja meg, hogyan tesz eleget vétkéért? Aki vétkes és bocsánatot óhajt, ne maga akarja megszabni a kegyelem feltételeit, hanem azt keresse, milyen feltételekhez kötötte a megbántott Isten a bűnbocsánatot!

Ha Krisztus Urunk a papságra bízta a bűnbocsánat osztását, vagy pedig a bűnök megtartását a mennyben is (Ján. 20, 23), akkor bizony nem elég, ha csak "az Istennek" akarsz gyónni! Gyónhatsz, de Isten feloldozást nem ad, mert azt az Egyházra bízta.

„A pap is bűnös ember, hogyan lehet ő a lelkiismeretek bírája?”

A pap mint bűnös ember maga is köteles gyónni. Mint lelkiatya azonban nem a saját ártatlansága vagy életszentsége alapján ítélkezik, hanem mint Krisztus felkentje s megbízottja.

„A gyónás erkölcstelen, mert benne szemérmetlen dolgokról is van szó.”

Hát ha valaki hasonló ügyekkel az orvos vagy a bíró elé kerül, nem köteles-e ott is őszintén bevallani bizonyos, nem éppen napvilágra vágyó dolgokat? S nem éppen a VI. és IX. parancs körüli bűnök azok, amelyekben az emberek leginkább esnek az önámítás és szépítgetés veszedelmébe, hacsak őszintén s becsületesen meg nem vallják a gyónásban erre vonatkozó ballépéseiket is? Elvégre visszaélni a legszentebb és legkomolyabb dolgokkal is lehet, de vajon ezért meg kell-e szüntetni a szükséges és mindenképp hasznos intézményeket, főleg ha azok nyilvánvalóan Jézus rendelésén alapulnak?

Ne a gyónástól féltsék az erkölcs nemes buzgalmú őrei a hívek lelki tisztaságát! Valóban ne! Van más tényező elég, amitől jobban félthetnék azt! Ők azonban csak ott látnak veszélyt, ahol éppen a leghatározottabb lélektisztogatás s legkomolyabb erkölcsvédelem folyik, a legsikeresebb harc a bűn és erkölcstelenség ellen. Mi ez? Magyarán: egyszerű képmutatás!

„A papok azért sürgetik a gyónást, hogy ezáltal megtudják a családok titkait s uralkodjanak a lelkeken.”

Gyermekes elképzelés! A gyóntatók nagyon kevés "családi titkot" tudnak meg a gyónásból, mert pl. a gyónásban neveket említeni nem is szabad s a legtöbb gyónásban nyoma sincs semmiféle családi "titok" felderítésének. Akkor már sokkal inkább az orvosi gyakorlatot kellene eltörölni ezen a címen!

Azonkívül a papnak úgysem szabad semmit sem bármily értelemben is felhasználni, amit a gyónásból megtud; ez a "titok"-vadászat tehát a gyakorlatban semmit sem használna neki. "Uralkodni" ezen az úton meg ugyancsak nem volna módja neki! Egyébként "uralkodni" a lelkeken: mit jelent ez? A pap igenis vezetni akarja a lelket, mert ez a Krisztustól rendelt kötelessége, de mire? Vezetni az igazság és kötelesség útján, visszatartani a rossztól, buzdítani s lelkesíteni az erényre, tisztaságra, szeretetre, lelkiismeretességre. Olyan nagy baj ez? Olyan veszedelmes "uralkodás" ez?

„A gyónás könnyelmű továbbvétkezésre csábit. "Úgyis meggyónom", mondják sokan s utána éppúgy vétkeznek, mint azelőtt.”

Aki így tesz és érez, az érvénytelenül is gyónik. A bűnbocsánatnak ugyanis nem a gyónás egyedül a lényeges feltétele, hanem még inkább a mély és őszinte bánat, valamint a komoly és elhatározott erősfogadás. Ha egyesek komoly erősfogadás nélkül gyónnak, azok magukat csalják meg, de ezek szerint nem is lehet a gyónás intézményének értékét megítélni. Valóságban éppen az őszinte gyónás és bánat szokott a bűn elkerülésének s életünk megjobbításának bámulatos erejű eszköze lenni. Az emberek az igazi gyónás által nem könnyelműbbek, hanem ellenkezőleg, komolyabbak, jobbak, erkölcsösebbek, hősiesebbek lesznek.

Kedves 3. válaszoló. Igen, katolikus vagyok, de nem vagyok vallásos.

Anyumék öntudatlan baba koromban elvittek egy templomba, és megkereszteltek úgy, hogy nem kérdeztek semmiről. Konkrétan öntudatom se volt még, nemhogy azt tudtam volna, hogy mi az a vallás.

Nem is jártam templomban a tesóm keresztelőjén és esküvőjén kívül, és soha nem imádkoztam, gyóntam, elsőáldozó se voltam.

Aztán úgy hozta a sors, hogy református iskolába jártam, egész egyszerűen azért, mert azok közül a gimik közül, ahol magyar-töri tagozat volt a közelben, oda vettek fel.

Eljártam a kötelező hittan órákra, és a templomban tartott kötelező iskolai ünnepségekre, de a ballagásom óta nem tettem be a lábam templomba.

Hát így lehetek katolikus, de nem vallásos.

Nézz szét hány öntudatlan babát keresztelnek meg manapság, akik az esküvőjükig nem is foglalkoznak ezzel, akkor meg rájönnek, hogy valakinek lépni kell mert a leendő házastárssal nem ugyanaz a vallásuk köszönhetően a kedves szülőknek akik nem kérdeztek csak kereszteltek!!!

24/L, első válaszoló

Bocsánat az offért!

"Ha Krisztus Urunk a papságra bízta a bűnbocsánat osztását, vagy pedig a bűnök megtartását a mennyben is (Ján. 20, 23), akkor bizony nem elég, ha csak "az Istennek" akarsz gyónni! Gyónhatsz, de Isten feloldozást nem ad, mert azt az Egyházra bízta."

Érdekes! Nagyon gyakran hangzik el (ezek szerint hamis) érv a háromság bizonyítása mellett, amikor is erre hivatkoztok.

Vagyis többek között "az bizonyítja, hogy Jézus az Isten a háromságban megfogalmazottak szerint, hogy képes volt megbocsátani a bűnöket - mert ugyanis csakis Isten képes erre".

Én ezekre mindig hivatkozom az idézet versre és azokra a helyekre, hol ezeket alkalmazták az apostolok. Nem mind, csak akik megkapták ezt a képességet, a szellem ajándékát.

Ugyanis ez egy első sz.-i különleges képesség volt, mint a többi, mely betöltötte a célját.

Nagyon jól hangzik, hogy az egyház erre a versre építi a hitelét és a "gyónás szertartását", csak azért megkérdezném, hogy amit pl. Péter apostol képes volt megtenni a szellem segítségével ez ügyben, vajon képesek-e a gyóntató papok is? A történet itt található: Cselekedetek 5:1–11

Kíváncsian várom az észrevételeket!

Ha Isten ellen vétkezünk

Máté 6:6–12: „amikor imádkozol, menj be a szobádba, és miután bezártad az ajtódat, imádkozz Atyádhoz, aki rejtve van . . . »Égi Atyánk, szenteltessék meg a neved . . . bocsásd meg bűneinket, miként mi is megbocsátottunk az ellenünk vétkezőknek.«”

Zsolt 32:5: „Bűnömet végül megvallottam neked [Isten], és nem takargattam vétkemet. Ezt mondtam: »Megvallom törvényszegéseimet Jehovának.« Te pedig megbocsátottad bűneim gonoszságát.”

1Ján 2:1: „ha valaki mégis bűnt követ el, van segítőnk az Atyánál: Jézus Krisztus, aki igazságos.”

Ha valaki a felebarátja ellen vétett, vagy ha őellene vétett valaki

Máté 5:23, 24: „Ha tehát ajándékodat az oltárhoz viszed, és ott eszedbe jut, hogy a testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott az ajándékodat az oltár előtt, és menj el; előbb békülj ki a testvéreddel, és amikor visszajöttél, akkor ajánld fel az ajándékodat.”

Máté 18:15: „ha a testvéred bűnt követ el, menj, tárd fel a hibáját négyszemközt.”

Luk 17:3: „Ha a testvéred bűnt követ el, dorgáld meg, és ha megbánást tanúsít, bocsáss meg neki.”

Ef 4:32: „Legyetek pedig egymás iránt kedvessé, gyöngéden könyörületessé, készséggel megbocsátva egymásnak, mint ahogy az Isten is készséggel megbocsátott nektek Krisztus által.”

Ha valaki súlyos helytelenséget követ el, és szellemi segítséget szeretne kapni

Jak 5:14–16: „Beteg valaki köztetek [szellemileg]? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak fölötte, megkenve őt olajjal Jehova nevében. És a hitből való ima meggyógyítja a gyengélkedőt, és Jehova felemeli őt. Ha bűnöket követett is el, megbocsáttatik neki [Isten által]. Valljátok meg azért egymásnak nyíltan bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok.”

Péld 28:13: „ Aki elfedezi törvényszegéseit, nem lesz sikeres, aki viszont megvallja és elhagyja azokat, irgalomra lel.”

Mi lesz azokkal, akik vétkeznek, de nem kérnek segítséget?

Gal 6:1: „Testvérek, még ha valami hibás lépést tesz is egy ember, mielőtt tudatában lenne annak, ti, akik szellemileg képesítettek vagytok, próbáljátok meg helyreigazítani az ilyet szelídség szellemében, miközben ügyelsz magadra, nehogy téged is megkísértsenek.”

1Tim 5:20: „ Akik bűnt gyakorolnak, azokat fedd meg minden szemlélő előtt [vagyis olyanok előtt, akik személyesen tudnak az ügyről], hogy a többiekben is félelem legyen.”

1Kor 5:11–13: „ne keveredjetek többé egy társaságba senkivel, akit testvérnek neveznek, de parázna vagy kapzsi vagy bálványimádó vagy szidalmazó vagy részeges vagy zsaroló. Az ilyennel még csak együtt se egyetek . . . »Távolítsátok el a gonosz embert magatok közül.«”

Nem hatalmazta-e fel Jézus az apostolait a bűnök megbocsátására?

Ján 20:21–23, Kat.: „»Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.« Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: »Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad.«”

Hogyan értették és alkalmazták az apostolok ezt a kijelentést? A Bibliában sehol sem találkozunk azzal, hogy egy apostol négyszemközt gyóntatott, majd feloldozott valakit. Ezzel szemben a Biblia meghatározza azokat a feltételeket, amelyek alapján Isten megbocsát. Az apostolok a szent szellem irányításával meg tudták állapítani, hogy valaki megfelelt-e ezeknek a feltételeknek, és ennek alapján meg tudták mondani, hogy Isten megbocsátott-e az illetőnek vagy sem. Például lásd: Cselekedetek 5:1–11, valamint 1Korintusz 5:1–5 és 2Korintusz 2:6–8.

A fent bibliai példák pont ezt igazolják.

A hittudomány szaktekintélyeinek nincs egységes véleményük a gyónás eredetéről

R. C. Broderick ezt írja a The Catholic Encyclopediában: „A gyónás a IV. század óta vált általános gyakorlattá” (58. o.).

A New Catholic Encyclopedia ezt írja: „Sok kortárs történész, katolikus és protestáns egyaránt, a személyes penitencia eredetét ír, walesi és brit egyházak megszokott fegyelmezési formájára vezeti vissza, ahol a szentségeket, beleértve a penitenciát is, általában valamely kolostor apátja és szerzetesei szabták ki. Úgy tűnik, hogy a szerzetesek gyónási szokását, valamint a nyilvános és titkos lelki útbaigazítást alapul véve, az ismételt gyónást és az önátadás megvallását a laikusok számára vezették be . . . Azt azonban csak a XI. században vezették be, hogy a titkolt bűnök alól a gyónás során, a penitencia teljesítése előtt feloldozták az illetőt” ([1967] XI. köt., 75. o.).

A. H. Sayce történész kijelenti: „ A rituális szövegekből kiderül, hogy a nyilvános és a titkos gyónás már Babilóniában is szokás volt. Lényegében véve úgy látszik, hogy a titkos gyónás volt a régebbi és megszokottabb módszer” (The Religions of Ancient Egypt and Babylonia. [Edinburgh, 1902] 497. o.).

A helyzet az kedves kérdező, hogy a gyónás nem közvetit bűnbocsánatot. Bűnbocsánatot egyedül Isten adhat, és azzal, hogy a pap elmondat veled pár miatyánkot meg üdvözlégyet, még nem veszed át a bűnbocsánatot. Lehet, hogy a lelkiismereted megnyugszik ilyen kipipáló módon, hogy "ezen is túl vagyunk", de attól még a bűn megmarad.

Ráadásul a katolikus vallás nem az élő Istennel van kapcsolatban, hanem sokkal inkább bálványokkal, faszentekkel, sütivel, hamis tanitásokkal, stb. A Biblia azt mondja, hogy a bálványimádás bűn. Tudom erre mondják ilyenkor a katolikus emberek, hogy nem imádják ők a szobrot, csak azt imádják vagy tisztelik, akit ábrázol. De a Biblia egyértelműen kimondja, hogy

"Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, a melyek fenn az égben, vagy a melyek alant a földön, vagy a melyek a vizekben a föld alatt vannak."

Látod? Ha faragott képet csinálnak istentiszteleti célból pl. régi szentekről, vagy akár Jézusról, az is bálványimádás kategóriába sorolható. Később mit mond?

"Ne csináljatok én mellém ezüst isteneket, és arany isteneket se csináljatok magatoknak."

Mivel vannak tele a templomok? Aranyozott, ezüstözött szobrokkal, kegytárgyakkal, szentképekkel. Ez a Bibliától, az eredeti kereszténységtől teljesen idegen. Ezt a Biblia számos helyen bálványimádásnak, idegenisten imádásnak titulálja.

Kérdezem én tőled, ha a bűneidet rendezni akarod, akkor ennek fényében jó ha egy ilyen helyre mész bűnvallást tenni - ergo ami maga is Isten szemében tele van bűnnel, bálványimáddásal? Másik kérdésem hozzád: ha úgy érzed, hogy nincs bűnbocsánatod, akkor a református vallás miben segit neked, ha a vallásodból más vallásba akarsz menni bűnbocsánatért? A válaszom az, hogy egyik vallás sem áll közvetlen kapcsolatban az élő Istennel, aki a bűnöket számon tartja, és egyedül Ő bocsáthatja meg.

A megoldás az, ha Jézus nevét segitségül hivod. Isten igéje azt mondja, hogy Isten igazsága, Jézus Krisztus szabadit meg, és akit Ő megszabadit, az valósággal szabad. Ha Ő bűnbocsánatot ad neked, azonnal tudni fogod, hogy rendezve van a számlád Istennél. Akkor nincs szükség se vallásra, se papra, se gyónásra. A Biblia beszél bűnvallásról, de az egy másik történet, nem azonos a gyónással.

Ha valódi bűnbocsánatot akarsz, akkor a sok vallásos szinjátékot - amit fentebb több kedves hozzászóló is részletezett - ne fogadd el! Csak a názáreti Jézus Krisztus adhat bűnbocsánatot, viszont Ő nem működik együtt sem pappal, sem vallással, sem ostyaszentséggel, sem szoborral, sem füstölővel, sem semmi más hasonló dologgal!

Amennyiben Isten igazságát keresed, ténylegesen megigazulást szeretnél, nem csupán egy vallásos dolgot kipipálni, akkor bátran irj egy levelet nekem!

Isten gazdag áldását kivánom az életedre!

SeiSMyC