A buddha valóban javasolta mantrák recitálását? Amennyiben igen, melyik szútrában lehet erről olvasni?
#10.
Ógörög filozófusoktól maradt fent eredeti, nem kőbe vésett példány?
Akkor honnan tudjuk, hogy minden tőlük ered?
Az ókorban (és középkorban) bevett dolog volt egy tekintélyesebb tudós, író, művész neve alatt írni a saját munkákat.
"A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán is így tanítják, ezért így is van. Amit az egyházak tanítanak, az mindig igaz."
Ez érdekes nézet. Hogy lehet egyszerre igaz, amit a buddhizmus tanít és amit mondjuk a szunnita iszlám? Teljesen ellent mondó dolgok, de állításod szerint, amit az egyházak tanítanak, az mindig igaz.
"Ógörög filozófusoktól maradt fent eredeti, nem kőbe vésett példány?"
Maradtak fenn hiteles másolatok, igen. Ők saját maguk írtak, hivatkoznak rájuk más írók, sőt maradtak fenn tőlük vita- és periratok is.
#22.
"Ők saját maguk írtak"
Egy csomó ógörög, sőt, netovább egyiptomi tudós egy betű nem sok, annyit nem írt saját maga.
20#
“Avalokitéshvara Bódhiszattva a mély meghaladó bölcsességben időzvén látja, az öt alkotórész mindegyike üres és ezzel minden szenvedést meghalad. Óh Sáriputra”
A szív szútra nem Avalokitéshvarától van. Avalokitéshvara nem is személy hanem inkább egy minőség, mint Amitábha. Az ősbuddhák nem sorolhatóak élő vagy élettelen, létező vagy nem létező kategóriákba. Nem emberek, nem istenek hanem valami egészen más. Ezért az a nevük, hogy “Buddhák.”
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!