Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Keresztények! Tényleg Szent...

Keresztények! Tényleg Szent Miklós, Szent Márton stb. pogány istenségek továbbélései, illetve az ünnepeik is a pogányság maradványai?

Figyelt kérdés

A mágiával, varázslatokkal, animizmussal, wiccával foglalkozó blogon olvastam, hogy valószínűleg Szent Márton története egy pogány isten történetéből jön, és azért vendégelték meg ezen az ünnepen a szegényeket, illetve azért ettek ekkor sokféle ételt, mert ennek a pogány istennek ezzel áldoztak. Tehát igazából egy pogány istenség továbbélését láthatjuk Szent Mártonban. Régen a kelták, germánok okt. 31-én ünnepelték a samhain nevű ünnepet, majd decemberben a yule ünnepet, amire készültek. Ugyanakkor nem tudjuk, hogy melyik istenségről mintázták Szent Mártont és az ünnepét. A mindenszentek azért van, mert nem volt elég egy ünnepet lopni a pogányságból, hanem kellett még egy.


Valami hasonlót a Jehova tanúi oldalán, a jw.org-on is olvastam.


Azt is olvastam, hogy minden bizonnyal Szent Miklós püspök, a Mikulás valójában Odinból származik. Ezt bizonyítja, hogy mindkettő hosszú hajú, idős Szent Miklós, ebből adódóan alapos okunk van azt feltételezni, hogy Szent Miklós valójában Odin krisztianizálása. Azt írták, hogy Odintól ered Szent Miklós története, valamint az is, hogy szakállas. Odint yule ünnepén ünnepelték.


A jw.org német változata szintén azt írta, hogy a Mikulás pogány, Odin továbbélése, "keresztényesítése", és nem is szabadna csinálni, mivel nem elég, hogy pogány, még hazudunk is a gyerekeknek, ami bűn.


A kérdés elsősorban a római és görög katolikus, ortodox, anglikán, lutheránus stb. keresztényeknek szól, akik valamilyen módon hisznek a szentek létezésében.


Tényleg valójában pogány ünnepek és istenségek keresztényesítéséről van szó? Tényleg igaz?


A parasztok pogányok, amiért Márton-napkor hálát adnak Istennek a terményekért? Pogány dolog, illetve pogány istentől eredeztethető Márton karaktere, és megvendégelni, adományozni ekkor a szegényeknek? Pogány Szent Miklós?



2022. nov. 12. 17:11
1 2
 1/19 A kérdező kommentje:
Sőt, olyat is olvastam, hogy böjtölni adventkor is pogány dolog.
2022. nov. 12. 17:17
 2/19 A kérdező kommentje:
A blog írója azt is írta, hogy azt se tudja, hogy volt-e ilyen áldozati szokás, de neki szimpatikus elmélet.
2022. nov. 12. 17:20
 3/19 anonim ***** válasza:
55%
Jehovákat ne olvass. Ártalmas.
2022. nov. 12. 17:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 A kérdező kommentje:

#3.

És a wicca, meg a mágia, animizmus blog?

2022. nov. 12. 17:40
 5/19 A kérdező kommentje:
Miért ártalmas?
2022. nov. 12. 17:40
 6/19 anonim ***** válasza:
0%
Az okkult dolgok eleve a természetfölötti rossz oldaláról származnak. Ilyenek ne olvass. A jehovások pedig olyan hajmeresztő dolgokat tanítanak, ilyeneket se olvass.
2022. nov. 12. 17:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 A kérdező kommentje:

#6.

Pedig ezen az oldalon volt anno egy keresztényellenes, aki azt mondta, hogy ha kereszténynek kellene lennie, csakis jehovás lenne.

2022. nov. 12. 17:51
 8/19 UlfOrmson ***** válasza:
100%

A mikulás kinézete részben tényleg Odinig vezethető vissza, de ez nem jelenti azt, hogy azonos is lenne vele.Szent Miklós egy ténylegesen létező kis-ázsiai püspök volt (ezért van az, hogy sok 19. századi ábrázoláson a mikulás konkrétan püspöki fejfedőt visel). Mint ahogy Szent Mártonról is tudjuk kortárs szerzőktől, hogy létező személy volt.

Az viszont tény, hogy a kereszténység magába olvasztott minden területen elég sok pogány motívumot, így az emberek könnyebben elfogadták az új hitet (mindezt úgy, hogy a kereszténység nem igazán a szinkretista jellegéről ismert). Így például kereszténnyé tettek néhány eredetileg pogány ünnepet, vagy szertartáselemet (pl. imára kulcsolt kéz a germánoktól ered), sőt extrém esetben 1-1 egykori pogány istent krisztianizáltak és a szentek közé emeltek. Erre az egyik leghíresebb példa az ír Szent Brigitta (eredetileg Brigit kelta istennő), vagy a keleti szlávoknál Szent Balázs (Velesz isten). Vagy jó példa erre a finnek istene, akik a korábbi égisten Jumala nevét ruházták rá a megtérés után a keresztény Istenre.

Tudom kicsit elkanyarodott a válszom, csak úgy gondoltam, hogy nem árt ha látod kedves kérdező, hogy a kérdésre a válasz nem csak fekete vagy fehér lehet

2022. nov. 12. 18:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 Prókátor ***** válasza:
32%

Nyugodtan olvass ilyeneket. Míg gumiszobába nem kerülsz. Vagy fogod magad, és utána nézel minden ilyen állításnak. Akkor esetleg (de csak esetleg, ha nincs benned túlzott gyűlölet és előítélet!) egy idő után leesik, hogy mekkora baromságot hoz ki egyesekből az esztelen gyűlölet és megalománia.

Jó keresést!

2022. nov. 12. 18:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/19 A kérdező kommentje:

#8.

De Szent Miklós nem volt szakállas, idős?


[link]


[link]


[link]


Odin általában kék palástos volt, fegyverzetben ábrázolták, nyolclábú lován.


A Mikulás piros ruhája a püspöki ruházatot idézi, ahogy a csúcsos fejfedő is püspöki süveget, illetve a bot a lelkipásztori botot. A mai ábrázolás az eredeti ábrázolásnak egy leegyszerűsített formája, ami főként Amerikában jött létre.


Hogy érted, hogy Odinra vezethető vissza?


Szent Balázs nem éppen hogy az örményeknél volt fontos, és egy orvos püspök volt?

2022. nov. 12. 18:49
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!