Az ókori Görögország/Hellász isteneibe és istennőibe (akiket az ókori Róma is átvett) vetett vallás azért maradt alul a kereszténységgel szemben, mert erkölcsi-, illetve emberi értelemben alacsonyabb színvonalat képviseltek Jézus Krisztussal szemben?

#3

A kereszténység és az iszlám sokkal hasonlóbb, mint gondolnád. A kereszténység bizony nagyon agresszív módon terjeszkedett, kár is tagadni:

[link]

[link]

[link]

[link]

A keresztény semmivel se volt erkölcsibb, mint bármelyik pogány vallás, sőt. Csak hogy egy példát említsek: inkvizíció. Számtalan ártatlan embert halt meg emiatt az intézmény miatt, ami bizony a katolikus intézmény része volt. Hol volt ebben az erkölcs? Jaj, kérdező, ne legyél álszent.

"Ez bőven kimeríti az "alulmarad" és "vereséget szenved" fogalmakat..."

Alulmaradni, vereséget szenvedni csak tisztességes versenyben lehet. Ha elindulsz egy futóversenyen, de rajtad kívül minden más indulót eltiltanak a versenyzéstől, így egyedül futod végig a távot és érsz célba, akkor a többiek vereséget szenvedtek veled szemben?

Azt kérdezted, azért maradtak-e alul az antik vallások, mert erkölcsileg alacsonyabb színvonalat képviseltek. Megkaptad a választ, ami úgy szól: nem, hanem az államhatalom kiiktatta a kereszténység összes riválisát.

Iubiți credincioșii! Valamikor a Virrasztó angyalok leszálltak a földre és az emberek leanyaival gyerekeket csináltak. 200 angyal esküt tett egymásnak hogy lennék a földre maguknak gyereket csinálni a földi lányoktól.

Ezek a gyerekek lettek az óriások meg a nephilimek.

Ők voltak Zeusz, hera, oiszeudon, Baal Esca többi ,, isten,,. Ők játszottak el az istenek szerepet. Istenek soha nem léteztek csak a sátán angyalainak a gyermekei. Isten a virraszttokat bezárta és lekötözteva föld alatt vajahova. El lehet olvasni Enoh könyvet mert abba minden benne van erről.

Az ítélet napja közeledtével Isten elengedi ezeket az angyalok az RS az óriások is vissza fognak jönni.

"Ez bőven kimeríti az "alulmarad" és "vereséget szenved" fogalmakat..."

Ez alapjan akkor a keresztenyseg is alulmaradt, vereseget szenvedett pl. a kommunizmustol, pl. a szovjeteknel, eszak koreaban...

Igen és nem. Az erkölcs egy folyománya a vallásnak, de nem a magva. Igen, mondhatni, hogy az antik világ erkölcsileg alacsonyabb színvonalt képviselt Krisztussal szemben, de nem maga az erkölcs az, ami felülírta a másikat, hanem a világkép, annak nomologikus, narratív, és normatív rendje.

Had fordítsam le magyarra 🙂

A nomologikus rend a valóság struktúráját írja le, fizikai és metafizikai értelemben. Ez az, ami legközeleeb áll ahhoz, amit tudománynak nevezünk, de ez önmagában nem tudomány, hanem egy fogalmi keretezés. Egy vallás nomolgikus rendje azt mondja el, hogyan épül fel a világ, milyen helyet foglal el benne az ember, a természet, a jelenségek, a transzcendens stb. Ez az, amit a modernitás és az ateisták általában azonosítanak a vallással, holott valójában ez csak egy szelete, nem önmagában érvényes.

A narratív rend a vallás történetisége, az, hogy mi hova vezet, mi történt, mi történik, és mi fog történni. Ez mondja meg (vagy inkább elbeszéli), hogy mi az egyén szerepe a világban, az életének alalkulásában, a történelmi folyamatokban, az eszkatológiában.

A normatív rend pedig az értékek hierarchiáját jelenti. Mi az, ami fontos, ami értékes, és mi az, ami nem. Melyik érték melyik alá vagy fölé tartozik, mi az, aminek minden alá van rendelve. Na ennek az egyik következménye az erkölcs, de a normatív rend többről szól, mint erkölcsről. A normatív rendből fakad az is, hogy például miért adja valaki az életét, és miért ne, vagy hogy mire fordítsunk több erőforrást, és mire kevesebbet. Mi az, amit megünneplünk, és mi az, amit megalázunk.

Na, a kereszténység igazi nagy újítása az, hogy ez a három rend tetejére és aljára ugyanazt a személyt helyezte. Nem azért álltak át az emberek a kereszténységre, mert kényszerítették őket, hiszen államvallássá is csak azután lettek, miután nagy többséget már megnyerték, és azelőtt még évszázadokig üldözték is őket. A kereszténység azért maradt fenn, mert egy olyan világképet adott, ami nemcsak az egyén helyzetére adott olyan választ, ami rengeteg belső lelki tartalékot szabadított fel, hanem egyben társadalmi szinten létrehozott egy egységet, amit egyháznak hívunk.

Nehogy úgy képzeljük az antik istenek kultuszát, mint egy kereszténységet, csak kicserélt szereplőkkel. A politeista kultuszok valójában nem egyetlen vallás, hanem sok. Rómának és Hellásznak nem egy vallása volt, hanem sok, és pusztán narratívában és nomológiában érintkeztek ezek. Egy Árész-hívő nem ment be Zeusz templomába, minden szempontból különálló spirituális közösséget alkotott mondjuk az Apollón-hívőktől. Nincs felső szervező értékrend, ezért is van az isteneiknek konfliktusaik egymással a narratívákban. Mars követője merőben mást gondol erényes és helyes viselkedésnek, mint Vestáé.

Nézzük meg, hogy milyen az ember helyzete mondjuk az antik vallásokban: ha nem uralkodó vagy, vagy arisztokrata, akkor valószínűleg szolga vagy félszolgai sorban vagy. Ki vagy szolgáltatva a hatalmaknak, az istenek kényének-kedvének, és az egyetlen lehetőséged, hogy megpróbálod őket a megfelelő áldozattal lekenyerezni. Ha meghalsz, az alvilágba jutsz, egy sötét helyre, Élüsziónba (Elysiumba) csak a héroszok, az istenek kegyeltjei jutnak.

Ezzel szemben a kereszténység azt hirdette, hogy testvéri kapcsolatban vagy az összes többi kereszténnyel, hogy az evilági szenvedésed valójában közelebb juttat az eszkatonhoz, hogy a sorsod jobítására egyetlen tökéletes áldozatot bemutatták, és neked csak el kell fogadnod, hogy az Isten nem kicsinyes és önző, hanem kegyelmes és jóságos, hogy a te szereped éppenolyan kijelölt és fontos, mint bármely héroszé. Továbbá az, hogy a világ vezérlő elvévé a szeretetet teszi meg, abban az értelemben, hogy a szeretet nem más, mint egység a sokféleségben. Minen egyetlen nagy üdvterv része, hogy a lét teljessé váljék.

Ez volt az igazi vonzereje, ez volt az, amiért az emberek otthagyták a régi isteneiket, hogy ezt követhessék. A kereszténység volt az, ami minden embert emberszámba vett.