Miért van az, hogy a vallásos emberek tudnak a leggonasszabbak lenni?
A vallásos emberek amilyen gaztetteket elkövettek már, ahhoz képest a köztörvényes bűnözők egy szelíd bárányok!
Most is, ami az ukrán háborúban van, az egyik keresztény hadsereget (ukrán) is megáldották a papok, a másik (orosz) hadsereget is szintén megáldották a papok, és szinte keresztes hadjáratot vívnak egymás ellen.
Szerintem egyébként Jézus nem is volt vallásos, gyakorlatilag szinte minden vallási előírást megszegett! Szombati napon dolgozott, gyógyított, amikor a vallás előírta a kézmosást, akkor azt szándékosan nem csinálta meg.
Állandóan a papok orra alá dörgölte, hogy nem tartja meg a vallásos előírásokat! Akkor honnan van a vallásos emberekben ez a mérhetetlen gyűlölet a másik keresztényekkel szemben?
"Tisztázzuk; nem értem mi alapján lettem hazug keresztény? Honnan tudod, hogy éppen nem zsidó, hindu vagy ateista vagyok? Csak azért, mert leírtam a véleményem és megkérdeztem, hogy mire fel ez nagy gyűlölet csak a keresztények iránt? Mikor a kérdés minden vallásos emberről szól?"
Mert keresztényekre jellemző a hazudozás. És keresztények jönnek egyből azzal hogy kerszténygyülölő vagy ha kritizálni mered a keresztényeket vagy a keresztény vallást.
"az USA támogatta mudzsáhidokat és a CIA sokukat képezte ki, akik közt ott volt Oszama bin Láden, aki meg szaúdi volt, az egyetlen közel-keleti állam, ami jobban van az USA-val. A háború után pedig ezek a szélsőséges iszlamisták az amerikai/brit fegyverekkel és kiképzéssel megalapították az Al-Káidát, aminek célja az volt, hogy megdöntsék az Egyesült Államokat, illetve másodlagos céljuk volt Izrael és a nyugatbarát iszlám országok megsemmisítés."
Ja a szokásos mese amit a féleszüek benyalnak. Ha ez igaz volna akkor a tálibok és Oszama bin Láden hálás kellene hogy legyen az USA-nak hogy felfegyverezte őket majd az ővék lett egész Afganisztán.
"Nem azért kaptak kiképzést, mert azt akarták, hogy Európában robbangasanak, hanem hogy gyengítsek a szovjeteket! És ez az USA legnagyobb hibája, hogy csak azért pénzelt néhány szervezetett, hogy borsot törjön a szovjetek orra alá, akik szintén támogatok szélsőséges csoportokat az USA ellen"
Az 1990-es évekikg nem létezett olyan hogy iszlamista terror. Ezt az USA találta ki. Szomáliától kezdve Afganisztánon át Szíriáig mindenhol ugyanaz a forgatókönyv. Az USA létrehozza az ilyen ISIS féle iszlamista terrorszervezeteket majd rájuk hivatkozva megtámadja az adott muszlim országot.
"Az Iszlám állam meg egy teljesen másik szervezet, ez egy egyszerű vádaskodás, amit itt írsz. Kérlek szépen linkelj egy olyan dokumentumot, ami alá támasztja, hogy az ISIS-t az USA pénzeli és képzi ki a terroristákat."
Az a tény hogy az ISIS tevékenyége csak az USA-nak és Izraelnek kedvez mindent elárul. Ja és persze az ISIS még véletlenül sem támad izraeli vagy amerikai célpontot. Ezen a képen például John McCain amerikai szenátor nevetgél az ISIS terroristavezér Al Bagdadival:
"Nem az mondom, hogy az USA füle mögött nincs semmi gaztett, mert igen is van, de hagyjuk már, hogy minden mögött az USA-t látjuk. Ennyierővel az oroszok pénzelték a csecseneket, hogy robbangassanak és gyilkoljanak orosz állampolgárokat. Ilyen alapan simán lehetne ezt is állitani."
Az ISIS hol és mikor gyilkolt izraelieket vagy amerikaiakat? Az ISIS egyik utolsó területe Szíriában az Izraeli határnál volt. Egyiptomban is van ISIS és ott is az izraeli határ mentén. Szóval az ISIS egész jól érzi magát Izrael mellett. A csecsenek hatalmas veszteséget okoztak az orosz hadsregnek.
"Milyen államiszinten alkalmazott terrorról beszélsz?"
Arról beszélek hogy az USA állemszinten alkalmaz terrort muszlimok ellen Izraelről nem is beszélve. Az USA a sokadik muszlim országot támadta meg és iszlámllenes gyülöletkeltő propagandát folytat.
"És milyen meglepő, hogy a muszlim menekültek nem egy másik gazdag muszlim országba mennek, hanem legtöbbjük a keresztény Európát választja és még azon belül sem a muszlim többségű Albániát és bosnyákokat."
Ez is egy tipikus hazugság. Ha például Szíriát nézzük, akkor van 12 millió menekült. Ebből 6 millió az országban maradt. 5 millió a környező muszlim országokba menekült és csak 1 millió az aki Európába ment.
"Mustafa Kemal Atatürk (a törökök atyja is) szekularizálta az országot, konkrétan egy európai Törökországot hozott létre,"
Ez egy nagy tévedés. Atatürk nem európai országot hozott létre hanem egy fejlett világhoz tartozó országot. Atatürk soha nem mondott olyat hogy európai országot akar Törökországból. És nem is lett ilyen Törökország. Úgy lett fejlett ország hogy megőrízte az iszlám vallást és a saját kultúráját.
"Erre meg a nagy Erdoğan mecseté tette az isztambuli Hagia Szophiát. Miközben egy ortodox székesegyház volt eredetileg, aztán párhuzamosan működőt mecset, székesegyház és múzeumként. De most már csak mecset."
Totál el vagy tévedve. A Hagia Szophia utoljára 1453-ban volt keresztény székesegyház. Utána 450 évig mecset volt majd a 20. században múzeum. Az épület pedig a török állam tulajdona. Azt tesznek vedle amit jónak látnak. Egyébként ez egy üzenet volt a Nyugat számára. Erdogan azt üzente ezzel hogy a keresztények nem parancsolnak Törökországnak.
"Ilyet a jelenlegi Európában elképzelhetetlen lenne, hogy egy már meglévő mecsetet átalakítsanak székesegyházá."
Úgy látom azt sem tudod melyik bolygón élsz. Európában a keresztények még az 1990-es években is azon voltak hogy kiirtsák a muszlimokat Európából, lásd délszláv háború. De nem kell messzire menni. A magyar kormány kijelentette hogy Magyarországon nem épülhet mecset. Mindezt úgy hogy egyetlen mecset sincs Magyarországon mint épület amit a muszlimok használhatnak. Csak raktárépületek és családi házak vannak belülrőlátalakítva és ez sok kelet európai országban ígyvan. Törökországban amit annyira kritizálsz, többszáz történelmi keresztény templom van amiből soakt használhatnak a kereszrények. Na akkor ki a toleráns és ki az ellenséges a másikkal?
"Ez hazugság, hogy a muszlimokat nyomják el,"
Hazugság? Akkor nézzünk néhány pédát. Kínában koncentrációs táborokba zárják a muszlomokat. Mianmarban népirtást követnek el a muszlimok ellen. Izrael népirtást követ el muszlimok ellen. Indiában sok ezer muszlimot gyilkolnak meg a hinduk az állam pedig iszlámellenes törvényeket alkot. Az ISIS áldozatainak 95%-a muszlim. Az USA a skadik muszlim orságot támadta mef és az áldozatok száma 2-3 millió. A keresztéyn világban sok fel állasmszinten megy az iszlámellenes proaganda és ahogy íram Magyarország még azt sem engedi hogy egyetlen egy mecsetük legyen a muszlimoknak.
"De ha láttad volna konkrétan az egész ország gyásznapot hirdetett és szinte mindenki részvétét fejezte ki (igen nagy részt keresztények), és még az államfő is hidzsábot vett föl gyászbeszédéhez"
És akkor mi van? A muszlim országok is elítélik a keresztények ellen elkövetett támadásokat.
"és ott van nem messze tőle Indonézia, ahol nagyon gyakori a keresztények ellen elkövetet támadások, az elnök és hatoságok nagyrészt tehetetlen ez ügyben és ahogy a reakciójukon észreveszem nem is nagyon érdekli őket."
Na ez az ami hazugság. Azt írja a cikk hogy 10 év alatt volt 20 áldozat. Amiket én felsoroltam azoban muszlimok millióit ölték meg vagy üldözték el.
"Tipikusan az az egyén vagy, aki egy Holokauszt témánál, hozzá teszi azt hogy „de hát a komcsik mennyi embert öltek meg”. Igen a komcsik is sok embert megöltek, de jelenleg a Holokauszt volt a téma. Ahogy az én mondandómba a iszlamista terrortámadások ellenére sem gyűlölőm a muszlimokat, és hozol egy keresztény terroristát és te ugyan úgy gyűlölsz minden keresztényt."
Nem. Most az a téma hogy ki nyom el kit és ki az áldozat. Így még jó hogy felhozom hogy mit tettek a keresztények. Az pedig szimplán rágalom hogy én gyülölöm a keresztényeket.
"Az előző válaszomba, arra akartam rávilágítani, hogy az elmúlt években Európában iszlám szélsőségesek hajtottak végre terrortámadásokat és öltek meg rengeteg embert."
Ez is haugság. Csak ezekről számol be a média de valójában sok más terrortámadás is történt az elmúlt években. 1990 előtt meg nem is létezett olyan hogy iszlamista terror. Keresztények és szélsőbalosok követtek el merényleteket Európában.
"De te minden keresztényt utálsz csak azért mert ez a vallásuk! Nem a terroristákat, nem a szélsőséges aktivistákat, hanem mindenkit! Ez semmivel sem különb, mint azért utálni valakit, mert más a bőrszíne "
Ez is hazugság. Sosem állítottam ilyet. A békés keresztényekkel nincs problémám. Az viszont tény hogy a kereszténység egy rendkívül erőszakos, agresszív intoleráns vallás.
21
"Mert keresztényekre jellemző a hazudozás."
"a kereszténység egy rendkívül erőszakos, agresszív intoleráns vallás"
na, most már hagyd abba
#22
Ótestamentum szabályai bemutatják, főleg hogy nagy részüket az Újtestamentum is betartatja.
Szóval, aki hazudik az csak keresztény lehet. Jól van, meg mondom a csoporttársamnak, hogy ő már nem muszlim, hanem keresztény mostantól, mert sokszor nem mondott igazat az anyjának. Azért vicces, hogy „… keresztények jönnek egyből azzal, hogy kereszténygyülőlő vagy ha kritizálni mered a keresztényeket vagy a vallást.”, de ha az iszlámot és a muzulmánokat kritizálom, akkor iszlamofób vagy. :D Kár veled normálisan beszélni látom elvakultan véded az iszlámot, az ilyen bigott emberekkel nem érdemes beszélni. Történelmi dolgokkal nem vagy tisztában és dezinformációkat osztasz meg. Csak néhányat helyesbítek, hogy az emberek tisztába legyenek a teljes igazsággal.
Az USA nem a tálibokat támogatta, hanem a szovjetek ellen harcoló mudzsáhidokat, akik közt ott volt a szaúdi Oszáma bin Láden is. Az öböl háború során, amikor Irak lerohanta Kuvaitot, az ENSZ felszólította Irakot, hogy vonja ki a csapatai, amit nem tett meg és ezért nemzetközi koalíció segítségével megtámadták. Ennek része volt Szaúd-Arábia is, ami támogatta a USA akcióját, bin Ládenek nem tetszett, hogy hazája az USA-t választotta. Ezért bosszút esküdött, amiért az USA és szinte az összes környező ország Irakot megtámadta és ezért megállapította az al-Káidát, ami az iszlám védelmét szolgálta volna. Majd dzsihádot hirdetett az USA ellen.
Még egyszer leíróm nem az USA hozta létre az ISIS-t. Ahhoz képest, hogy elvileg mennyire képben vagy a muszlimokkal, az Iszlám államon kívül nem is tudsz más terrorszervezet írni. Abu Muszab az-Zarkávi alapította Monoteista és dzsihádista szervezet néven. Majd később hűséget fogadott Oszáma bin Ládenek, és ők lettek az Iraki Al-Káida 2004-ben. Később valószínűleg nagyobb nézet eltérésük volt és külön váltak, ebből lett az Iraki Iszlám állam. 2013-ban amikor Szíria felé terjeszkedek Iraki és Levantei Iszlám állam nevet viselték. 2014-ben jött létre a máig ismert formája amikor kalifátus kiáltottak ki Iszlám Állam néven.
Sikerült találnod egy kreml-botok által terjesztett hamis képet. Gratulálok, hogy téged ennyire hamar félre lehet vezetni.
[link] (Google-be írdbe, mert simán rákattintva nem lehet látni a teljes cikket.)
Még mindig várom azt a dokumentumot, ami alátámasztja, hogy az USA hozta létre az ISIS-t.
„Az ISIS hol és mikor gyilkolt izraelieket vagy amerikaiakat?”
Az ISIS alapból elég nehezen tudna bejutni Izraelbe, mikor a Közel-Keleten nekik van az egyik legerősebb és legütőképesebb hadseregük és védelmi vonaluk. Amúgy is nekik ott van a Hamasz, akik szintén gyűlölik az ISIS-t, szóval semmi értelme Izrael felé terjeszkedni, miközben a palasztinok és az izraelik is harcot vívnak velük. Amúgy meg nem tudom, hogy szoktál régebi híreket olvasni, ahol az Iszlám állam videóra vette, ahogy amerikai újságírókat és turistákat fejeznek le.
Az USA is egy téma, meg Izrael is egy másik téma. Ne keverd a kettőt. Izrael most nem írók semmit mert az is egy hosszú téma, de az USA meg nem támad meg sokadik muszlim országot. Az első öböl háború arról szólt, hogy Irak lerohanta Kuvait, az ENSZ felszólította, hogy takarodás, ők nem tették meg, ezért a környező szintén muszlim országok segítségével felszabadítok a szintén muszlim Kuvaitot. Igaz 2003-as iraki háború elég öncélúra sikeredet, ez források is bizonyítják, hogy az USA semmilyen tömegpusztító fegyvert nem talált, csak egyszerűen kellet valami kifogás, hogy Szaddám Huszein megbuktassák. Kurdok és Huszein ellenes irakiak is harcoltak az USA oldalán. Az afganisztáni háború meg azért került sorra, hogy előkerítések Oszama bin Ládent és az al-Káida más vezetőit és Omár molla vezette radikális Afgán Iszlám Emirátus megbuktassák. Tény és való ebbe is belelehet kötni, hogy miért úgy meg miért így. Itt is az USA mellet harcoltak az Északi Szövetség, akik egy táliboktol mentes Afganisztánt akartak, szintén muszlimok. Más most nem jutt eszembe, de írj még háborúkat, ahol az USA csak úgy neki ment, más muszlim többségű országnak. Az USA nem azért támadta meg őket, mert muszlim országok, hanem mert úgy érezték fenyegetést jelentenek a világra, de mint mondtam, bele lehet kötni a módszerben, de még egyszer hangsúlyozóm nem a vallást támadták meg, ha ez így lenne akkor Törökország és Albánia nem lennének NATO tagok és Szaúd-Arábia pedig nem üzletelne az USA-val.
Te csak Szíriát hoztad példának ezért csak azt vizsgálom. Na szóval:
5,6 millió regisztrál szíriai menekült. Mivel a menekült státusz csak az első biztonságos országra vonatkozik, az-az, hogyha elindulnak Európa felé akkor már nem számítanának a statisztikában háborús menekültnek.
Törökországban van a legtöbb, mivel első biztonságos ország és az egyetlen ország, ami összevan kötve Európával. Na szóval a nagy Erdoğannak van több millió menekültje, amivel sakkban tudja tartani az EU-t, ha az EU nem úgy tancol ahogy ő akarja, akkor csak meg kell nyitni a menekült táborokat és utat mutatni Európa felé és hidd el akkor már nem lesz több millió szír az országban.
Atatürk reformjai:
- Az oszmán szultánság eltörlése (1922. november 1.), - A kalifátus eltörlése (1924), - A török fejfedő, a fez viselésének betiltása, az európai öltözködési szokások bevezetése (1925. november 25.), - A Gergely-naptár és a nemzetközileg elfogadott mértékegységek bevezetése (1925–31), - A muszlim bíróságok bezáratása, a muszlim jog, a saría eltörlése. (1924–1937), - Szekuláris jogszabályok átvétele Svájcból és más nyugat-európai országokból. (1924–1937), - Új büntetőtörvénykönyv bevezetése olasz modell alapján. (1926. március 1.), - Az állam és az egyház elválasztása, melyet az alkotmányban is rögzítettek. (1937. február 5.), - Új török ábécé bevezetése, melyet a latin ábécé alapján hoztak létre. Mindenkinek kötelező volt megtanulni az új írást, az arab írást betiltották. (1928. november 1.), - A vallási iskolák eltörlése, nemzeti oktatási rendszer bevezetése (Az oktatás egységesítése) (1924. március 3.)
Hát igen ebből is látszik, hogy nem a Nyugati világ felé szeretet volna nyitni. Igen úgy lett fejlet ország, hogy annyira volt jelen az iszlám, mint más európai országban a kereszténység.
A Hagia Szophia egy kicsit félre érthetően fogalmaztam ezt elismerem. Tény és való, hogy az Oszmán Birodalom alatt is csak imaház volt, mert az oszmánok elfoglalták Bizáncot és elakartak törölni mindent, ami keresztény örökség része volt. Atatürk pedig tiszteletbe akarta tartani, bizánci múltját is ezért múzeummá avatta, ezért sem fedték be a rekonstrukció során az ismét felfedet mozaikokat, mert múzeum lett. A Hagia Szophia nem csak a török állam tulajdona, hanem a UNESCO világörökség része. Nem lehet azt megtenni, hogy több ezeréves épületekkel az csinálunk, amit akarunk. Erdoğan meg nem üzent senkinek csak egyszerűen fejbe vette, hogy ő akar az új pasa lennei az új Oszmán Birodalomban, aztán kénye kedve szerint rombolja le Atatrük örökségét.
A délszláv háború meg megint teljesen másról szólt. Ugyan annyi muszlim halt meg a háború során, mint keresztény. Sőt a muszlim bosnyákokat támogatta a NATO köztük az USA, németek és sokan mások.
„A magyar kormány kijelentette hogy Magyarországon nem épülhet mecset.”
„Magyarországon nem lesz mecset” – jelentette ki Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője. Csak a Gulyás tett ilyen kijelentést, de se előte se utána nem voltak ilyen kiszólalások. Egyszerű hangulat keltés volt az egész.
-Az Alkotmánybíróság továbbá nemrég kimondta a hasonló korlátozást bevezető ásotthalmi rendelet alkotmányellenességét.-
Igaz fogalmazhattam volna pontosabban a jelenlegi Nyugat Európai országban nem fordulhat elő olyan, hogy mecsetett székesegyházá változtassanak.
Megint kiragadtál egy részt. Európára értettem, hogy nem nyomják el a muszlimokat, miközben a muszlim többségű országokban elég durván bánnak minden vallási kisebbséggel államiszinte. Kínában keresztényeket is nagyon durva elnyomásba van részük. Az ujgurok meg elsősorban nem azért kerülnek koncentrációs táborban, mert muszlimok, hanem a nemzetiségük miatt, azaz a szeparatista mozgalmuk miatt. Félre értés ne essék egyik sem ok arra, hogy bezárjanak embereket, itt csak arra akartam rávilágítani, hogy elsősorban ez nemzeti kérdés, mit sem vallási, mert a keresztény ujgurut is ugyan úgy bezárják, minta a muszlimt. Mianmar egy buddhista állam (szóval megint nem a keresztények nyomják el), és ez igaz ott elég keményen bánnak a muszlimokkal. Izrael sokszor megkapja az apartheid billogot már hivatalos szervezetektől is, de nem népírtanak, a palesztinoknak milliószor meg volt a lehetőséges a saját államnak, mégse éltek vele, sőt Izraelt állandó fenyegetésben van a környező muszlim országok miatt akik nem egyszer próbálták megtámadni és megsemmisítenni és sokuk mainapig nem ismerik el mint államot. Indiában szintén a hindu szélsőségesek a muszlimok mellet más vallásúakat is gyilkolnak, az ok annak, hogy erősebb a muszlim gyűlölet pedig Pakisztán. Igaz ebben a térségben nem vagyok jártas, de gondolom te se, csak kellet egy ország a felsorolásodban, ahol bántják a muszlimokat. Az iszlám világban meg annyira megy államiszinten a keresztényellenes propaganda, mint Európában az iszlám ellenes, csak Nyugat Európában kemény szankciókat von magaután, ellenbán más muszlim többségű orszgában nem. Ez az 2-3 millió áldozat pedig hasra ütésre történt igaz?
„És akkor mi van? A muszlim országok is elítélik a keresztények ellen elkövetett támadásokat.”
Megint nem érted a lényeget. Arról van szó, hogy egy többségében keresztény országban egy vallási kisebbség ellen ért csapást, nem hagynak szó nélkül és mindent elkövetnek, hogy ez újra ne történhessen meg, míg más muszlim többségű országban konkrétan leszarják ha egy nem muszlim hall meg.
A cikket sem tudtad elolvasni rendesen. Egy épp aktuális keresztények ellen elkövetet merényletet írt le és a végére leírta, hogy ez már nagyon régóta megy és a kormány nem igazán tesz ellene semmit.
De te végig a keresztényeket szidod becsméreled és hazugnak nevezed. Most először írsz olyat, hogy a „békés keresztényekkel nincs baj”. Erre a következő mondódottban megint minden keresztényre ráhúzod, hogy erőszakos, agresszív. Ez kb. olyan, hogy a „békés muzulmánokkal nincs baj, de azért rohadjon meg mind”, szintű hárítás.
Én nem tudom elhinni, hogy te nem trollkodsz, mert ha igen, akkor gratula igen hatásos :D De azért jelentetem a válaszod uszítás és provokálás miatt. Ennyi, így is többet írtam, mint kellet volna, csak nem szeretném, hogy másokat dezinformálj, ami már büntenendő.
23
hazudsz, mert a kereszténység azt tanítja, hogy hazudni bűn
a 23-nak igaza van, provokálsz és uszítasz
"Szóval, aki hazudik az csak keresztény lehet."
Senki nem írta egy szóval sem.
Viszont isten nevében szabad hazudni, hogy megments embereket az elkárhozástól.
Eléggé érzelmileg invesztálva lehetsz, ha ennyit írsz olyan dolgokról ami téged technikailag nem érint.
Szóval ez alapján kereszténynek mondanálak.
Mert ki pazarolni ilyen sok időt, hogy a neten védje mások vallását?
Senki sem mondta, hogy az összes keresztény hazug, megmondanád, hogy melyik kommentbe lett ez leírva?
Mert most átfutottam az előzőleg és ilyet nem láttam.
Miért vannak magyarok, akik kiállnak az ukránok mellet miközben még csak nem is szlávok? Miért állnak ki hetero emberek a melegek mellet? Miért állnak ki fehér emberek más rasszba tartozók mellet? Én nem csak itt, de sokszor írtam már más hol is hosszú szövegeket a melegek, más nemzetiségűek mellet. És ugyan úgy magyar hetero ember vagyok. Nem kell az adott csoportnak a tagja lennem, hogy kiálljak melletük. De ennél a kérdésnél még csak nem is védtem a keresztényeket, csak felhívtam rá a figyelmet, hogy vannak országok, ahol a keresztények vannak kisebbségben.
Én egyedül a dezinformációk ellen lépek fel. Sehol nem védtem a kereszténységet csak megcáfoltam a hamis információkat.
„A lényeg az hogy a hozzád hasonló hazug keresztény behazudják…”
„Mert keresztényekre jellemző a hazudozás...”
„ A békés keresztényekkel nincs problémám. Az viszont tény hogy a kereszténység egy rendkívül erőszakos, agresszív intoleráns vallás.”
Ja és az ISIS-t is beállítja, mint keresztények által létrehozott szervezet, de nem tudja alátámasztani. Ez is egy nagyon súlyos és undorító dezinformáció.
"Szóval, aki hazudik az csak keresztény lehet."
Kapásból megy hazugsággal kezded. Ilyet sosem mondtam.
"Jól van, meg mondom a csoporttársamnak, hogy ő már nem muszlim, hanem keresztény mostantól, mert sokszor nem mondott igazat az anyjának."
Muszlimok is hazudnak, meg ateisták is és bármilyen más vallású is de keresztények körében a hazudozás mondjuk úgy hogy nagy feltünő jelenség. Remélem így már sikerült megértened.
"Történelmi dolgokkal nem vagy tisztában és dezinformációkat osztasz meg. Csak néhányat helyesbítek, hogy az emberek tisztába legyenek a teljes igazsággal."
Te nem vagy tisztában semmivel. A történelemmel meg pláne nem. Azt írod itt le amit az esti girekben hallottál. Ez a kategória vagy de nem baj, adok egy kis történelem oktatást neked hogy ne írj marhaságokat legközelebb.
"Az USA nem a tálibokat támogatta, hanem a szovjetek ellen harcoló mudzsáhidokat, akik közt ott volt a szaúdi Oszáma bin Láden is. Az öböl háború során, amikor Irak lerohanta Kuvaitot, az ENSZ felszólította Irakot, hogy vonja ki a csapatai, amit nem tett meg és ezért nemzetközi koalíció segítségével megtámadták. Ennek része volt Szaúd-Arábia is, ami támogatta a USA akcióját, bin Ládenek nem tetszett, hogy hazája az USA-t választotta. Ezért bosszút esküdött, amiért az USA és szinte az összes környező ország Irakot megtámadta és ezért megállapította az al-Káidát, ami az iszlám védelmét szolgálta volna. Majd dzsihádot hirdetett az USA ellen."
Ez a "hivatalos" mese. Ezt már úgy 70 IQ felett senki nem nyalja be amúgy. Ez alapján Oszáma bin Láden és a tálibok hálásak kellene hogy legyenek az USA-nak amiért támafotta őket a szovjetek ellen és ővék lett egész Afganisztán. Akkor jőjjön a történelem lecke. Ahhoz hogy felfog mi történik egészen a 19. századig kell visszamenned. A britek ekkor kezdtzek el hamis iszlám irányzatokat létrehozni ,imt az ahmedija vallás. Szaud-Arábiát mint államot is a keresztéynk hozták létre az 1. vh után aminek az államvallása a vahabizmus ami egy hamis iszlám irányzat. Az ilyen ISIS meg Al Kaida féle terrorszervezeteknek az ideológiája a vahabizmusból ered. Szóval azt az államot ahonnan az ISIS ideológiája ered keesztények hozták létre és ma is a keresztény világ Szaud Arábia legnagyobb támogatója. Innentől pedig már lírtam mi a helyzet.
"Még egyszer leíróm nem az USA hozta létre az ISIS-t."
Tony Blair volt brit miniszterelnök elismerte hogy ha nem támadják meg Irakot akkor ma nem lenne ISIS tehát tény hogy keresztények hozták létre az ISIS terrorszervezetet. Szóval olyasmit tagadsz amit már beismert a tettes. Persze az is bizonyított tény hogy szándkosan hozták létre de ezt nem ismerik el.
"Sikerült találnod egy kreml-botok által terjesztett hamis képet. Gratulálok, hogy téged ennyire hamar félre lehet vezetni."
Honnan tudod hogy hamis a kép? Mert a New York Times azt írja? :) Egyébként több képet is találsz.
"Az ISIS alapból elég nehezen tudna bejutni Izraelbe, mikor a Közel-Keleten nekik van az egyik legerősebb és legütőképesebb hadseregük és védelmi vonaluk. Amúgy is nekik ott van a Hamasz, akik szintén gyűlölik az ISIS-t, szóval semmi értelme Izrael felé terjeszkedni, miközben a palasztinok és az izraelik is harcot vívnak velük. Amúgy meg nem tudom, hogy szoktál régebi híreket olvasni, ahol az Iszlám állam videóra vette, ahogy amerikai újságírókat és turistákat fejeznek le."
Nem azt mondtad hogy dzsihádot hirdettek az USA ellen ami a világ legerősebb hadserege? És szerinted megiyedetek Izraeltől? :) Izrael meg arról papol minden nap hogy terrorellenes harcot folytat de a saját határai mellett lévő ISIS-t a mi a legvéresebb terrorszervezet a világon békénhagyja de még annyit sem monf hogy ejnye :) De persze izraeli vadászgépek hetente bombázzák a szír kormányerőket. Az ISIS egyik utolsó területe Szíriában az Izrali határ mentén volt. Egyiptomban is van ISIS és érdekes módon az Izrallel határos területen. Biztos csak véletlen hogy az ISIS jól érzi magát Izrael mellett. A Hamasz azért gyülöli az ISIS-t mert tudják hogy az USA és Izrael van mögötte. Egy két újságíró megölése kicsit sem érdekli az USA-t. Sőt az is a színjáték része. Az ISIS csúcspontján becslések szerint akár több tízezer fegyveres katonája lehetett de még csak egy kavicsot sem dobtak az amerikaiakhoz vagy Izraelhez :)
"de az USA meg nem támad meg sokadik muszlim országot"
Hogy mi bajod van? Irak, Afganisztán, Szomália, Szíria. Ezeket az országokat az USA nyiltan megtámadta a hadseregével, minden esetben terrorszervezetekre hivatkozva amiket az USA maga hozott létre.
"Más most nem jutt eszembe, de írj még háborúkat, ahol az USA csak úgy neki ment, más muszlim többségű országnak."
Felsoroltam. De ezeken kívül még vannak olyan muszlim országok amiket az USA hadserege nem támadott meg de az USA általtámogatott terrorszervezetek igen. Például Törökország esetében. A PKK PYD nevű kurd terrorszervezeteket az USA támogatja. És vannak olyan muszlim országok amikben az USA által támogatott puccsisták vették át a hatalmat mint Egyiptomban, illetve megpróbálták Törökországban 2016-ban de sikertelen volt.
"Tény és való ebbe is belelehet kötni, hogy miért úgy meg miért így."
Bele lehet kötni? :) Konkrétana hülyébnél is hülyébnek kell lenni ahhoz hogy valaki benyalja a hivatalos verziót.
"de még egyszer hangsúlyozóm nem a vallást támadták meg, ha ez így lenne akkor Törökország és Albánia nem lennének NATO tagok és Szaúd-Arábia pedig nem üzletelne az USA-val."
Az USA kizárlólag vallási okokból támadtas meg a muszlim országokat Izraellel közösen. A muszlim országok semmilyen fenyegetést nem jelentttek az USA számára. Az USA nagyhatalmi ellenfelei Kína, India és Oroszország. Ezek egyike sem muszlim, de sok muszlim él ezekben az országokban illetve elük szomszédságban. Geostratégiai szempontból az USA szövetségesként kellene hogy kezelje a muszlimokat, de nem így tesz hanem elsőszámú elelnségként kezeli a muszlimokat vallási okokból.
"Na szóval a nagy Erdoğannak van több millió menekültje, amivel sakkban tudja tartani az EU-t, ha az EU nem úgy tancol ahogy ő akarja, akkor csak meg kell nyitni a menekült táborokat és utat mutatni Európa felé és hidd el akkor már nem lesz több millió szír az országban."
Igen ez is egy keresztény hazugság. Törökország már az első öbölháború óta fogad be nagy számban menekülteket és nem azért hogy bárkit is zsaroljon. 5 millió menekült eltartása viszont sokba kerül így jogosan követeli a nyugattol hogy szálljanak be a kötségekbe ha már ők okozták a háborút.
"Hát igen ebből is látszik, hogy nem a Nyugati világ felé szeretet volna nyitni. Igen úgy lett fejlet ország, hogy annyira volt jelen az iszlám, mint más európai országban a kereszténység."
Törökországban sokkal inkább jelen van az iszlám mint más európai országban a kereszténység. Atatürk pedig egy szóval sem mondta soha hogy európai országot akar. Mindig úgy nyilatkozotthogy fejlett Törökországot akar.
"Tény és való, hogy az Oszmán Birodalom alatt is csak imaház volt, mert az oszmánok elfoglalták Bizáncot és elakartak törölni mindent, ami keresztény örökség része volt."
Ez egy újabb keresztény hazugság. Az Oszmán Birodalomban békében élhettek a keresztények. Még ma is több száz keresztény templom van Törökországban. Volt hogy több keresztény élt a birodalomban mint muszlim.
"Nem lehet azt megtenni, hogy több ezeréves épületekkel az csinálunk, amit akarunk."
Hát ez érdekes. A keresztényeket nem zavarta mikor lerombolták a mecseteket Európaszerte. Alig maradt olyan mecset amit muszlimok használhatnak sok kelet európai országban. Ahogy mondtam Magyarországon egy sincs. Ez nem háborít fel téged? Törökországban többszáz keresztény templom megmaradt amiből sokat ma is használnak a keresztéynek.
"Erdoğan meg nem üzent senkinek csak egyszerűen fejbe vette, hogy ő akar az új pasa lennei az új Oszmán Birodalomban, aztán kénye kedve szerint rombolja le Atatrük örökségét."
Ez is egy keresztény hazugság. Erdogan mit rombolt le Atatrük örökségéből? Sorold már fel.
"A délszláv háború meg megint teljesen másról szólt. Ugyan annyi muszlim halt meg a háború során, mint keresztény. Sőt a muszlim bosnyákokat támogatta a NATO köztük az USA, németek és sokan mások."
Ez is egy hazugság. A keresztény Európa végignézte ahogy népirtást követnek el muszlimok ellen Európa közepén. Az ENSZ keresztény katonái adták át a muszlim civileket a szerb katonáknak.
"Csak a Gulyás tett ilyen kijelentést, de se előte se utána nem voltak ilyen kiszólalások. Egyszerű hangulat keltés volt az egész."
Épült mecset azóta? Nem. És mindezt úgy hogy egyetlen mecset sincs Magyarországon amit muszlimok használhatnak. Zsidó, buddhista, hindú meg kitudja milyen szentély van Magyarországon csak mecset nem épülhet. Szánalmas hogy még ezt is megpróbálod szépítgetni.
"miközben a muszlim többségű országokban elég durván bánnak minden vallási kisebbséggel államiszinte."
Ez egy keresztény hazugság.
"Izrael sokszor megkapja az apartheid billogot már hivatalos szervezetektől is, de nem népírtanak, a palesztinoknak milliószor meg volt a lehetőséges a saját államnak, mégse éltek vele, sőt Izraelt állandó fenyegetésben van a környező muszlim országok miatt akik nem egyszer próbálták megtámadni és megsemmisítenni és sokuk mainapig nem ismerik el mint államot."
Ezek újjab hazugságok. Izrael soha nem akart békét a palesztinokal. Folyamatosan terjeszkedik és gyilkolja a palesztinokat már vagy 100 éve ami népirtás kategória. Nem a környező országok jelentenek vesztélyt Izraelre hanem Izrael jelent veszélyt rájuk. Izrael az aki hetente bombázza Szíriát.
"Indiában szintén a hindu szélsőségesek a muszlimok mellet más vallásúakat is gyilkolnak, az ok annak, hogy erősebb a muszlim gyűlölet pedig Pakisztán. Igaz ebben a térségben nem vagyok jártas, de gondolom te se, csak kellet egy ország a felsorolásodban, ahol bántják a muszlimokat."
Szánalmas hogy ezt is megpróbálod kimagyarázni illetve úgy beállíani mintha jelentéktelen lenne. Sokkal jártasabb vagyok mint te. Neked onkrétan fogalmd sincs miről beszélsz. Csak visszaböfögöd amit az esti hiradóban halottál. Olvasd el:
Idézek a cikkből:
"A gudzsaráti zavargásokat India egyik legborzalmasabb tüntetéssorozataként tartják számon, ami több mint ezer, nagy többségben muszlim ember halálához vezetett."
Tehát egyetlen zavargásban ezer muszlimot öltek meg a hinduk.
"Az iszlám világban meg annyira megy államiszinten a keresztényellenes propaganda, mint Európában az iszlám ellenes, csak Nyugat Európában kemény szankciókat von magaután, ellenbán más muszlim többségű orszgában nem."
Ez egy ujabb keresztény hazugság. Megmutatom neked mit mondanak a közel keleti keresztények:
Azt mondják a muszlim országok megvédik őket és a Nyugatot váfolják az iszlamista terrorszervezetek támogatásával. Magyarul engem igazolnak.
"Ez az 2-3 millió áldozat pedig hasra ütésre történt igaz?"
Ennyire becsülik az USA közel-keleti háborúinak áldozataati számát a 90-es évektől.
"Megint nem érted a lényeget. Arról van szó, hogy egy többségében keresztény országban egy vallási kisebbség ellen ért csapást, nem hagynak szó nélkül és mindent elkövetnek, hogy ez újra ne történhessen meg, míg más muszlim többségű országban konkrétan leszarják ha egy nem muszlim hall meg."
Ez egy újabb keretszény hazugság. Muszlim országok még azt is büntetik ha valaki a keresztény valláson gúnyolódik.
"Erre a következő mondódottban megint minden keresztényre ráhúzod, hogy erőszakos, agresszív. Ez kb. olyan, hogy a „békés muzulmánokkal nincs baj, de azért rohadjon meg mind”, szintű hárítás."
Nem azt mondtam te hazug hogy minden keresztény erőszakos, agresszív hanem hogy a keresztény vallás az.
"De azért jelentetem a válaszod uszítás és provokálás miatt. Ennyi, így is többet írtam, mint kellet volna, csak nem szeretném, hogy másokat dezinformálj, ami már büntenendő."
Te vagy az aki dezinformál. Nyugodtan jeletsd hátha törlik a hazugságaidat.
"Ja és az ISIS-t is beállítja, mint keresztények által létrehozott szervezet, de nem tudja alátámasztani. Ez is egy nagyon súlyos és undorító dezinformáció."
Ezt már rég bizonyítottam. Gondolomaz sem zavar hogy a britt miniszertelnök már beismerte ezt.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!