Izrael Istenének, JHVH-nak mutattak be emberáldozatot, valamint gyermekáldozatot?
A környező népek mutattak be a különböző isteneiknek (Kamósnak a moabiták, Kósznak az edomiták, Milkomnak/Molochnak az ammoniták, Molochnak, valamint más isteneiknek szintén mutattak be a kánaániták).
A Tóra szerint az izraeliták átvették ezeket a bűnös gyakorlatokat a környező népektől. JHVH-nak is áldoztak embert, vagy "csak" a bálványoknak? A zsidók eredetileg gyakorolták ezt?
Került elő ezzel kapcsolatban régészeti lelet? Alá lehet támasztani a Tórával és az irodalommal?
Hábórús büntett, nem pedig áldozás.
Ennyi erővel a vadászat is áldózás lenne.
Szia
Az bizonyos, hogy Jehovának utálatos volt az, amit így áldoztak, és később az izraeliták meg is kapták a büntetést ezért.
Egyébként olvashatjuk a Bibliában, Isten hogyan érzet a gyermekáldozatokkal kapcsolatosan, a Jeremiás 7:29-31 verseiben is "Kezdj gyászdalba a kopár dombokon, mert Jehova elvetette és elhagyja ezt a nemzedéket, amely felbőszítette őt. »Júda népe ugyanis azt tette, amit rossznak tartok – ez Jehova kijelentése. – Felállították utálatos bálványaikat abban a házban, amely a nevemet viseli, hogy beszennyezzék. Fölépítették a Tófet magaslatait, amely a Hinnom fiának völgyében van, hogy elégessék fiaikat és lányaikat, amit nem parancsoltam, és ami soha fel sem ötlött a szívemben.«
Már a mózesi törvényben is figyelmeztette a népét:
3Mózes 18:21
" Ne engedd, hogy Moloknak ajánljanak fel bárkit is az utódaid közül. Ne szentségtelenítsd meg ezzel Istened nevét. Én vagyok Jehova."
Sajnos Jeremiás idejére a zsidók között általános volt ez az istentelen szokás:
Jeremiás 19:5, 6
"Felépítették a Baál magaslatait, hogy elégessék fiaikat égőáldozatul Baálnak, amit nem parancsoltam, nem is mondtam, és ami soha fel sem ötlött a szívemben.«
»Ezért jönnek napok – ez Jehova kijelentése –, amikor nem a Tófetnek és a Hinnom fia völgyének hívják többé ezt a helyet, hanem az öldöklés völgyének."
Amugy ja, a biblia szerint feláldoztak embereket amikor elfordultak.
Lásd:KZitus írása felettem.
"Vedd figyelembe Ábrahám történetét. Fel akarta áldozni a fiát neki, de egy angyalt küldött, hogy állítsa meg."
Bocs, de ez nem így van. Olvasd el inkább a Bibliát, mielőtt történeteket idézel belőle hibásan.
Isten parancsolt Ábrahámra, hogy ölje meg a saját egy szem szeretett fiát, és csak az utolsó pillanatban mondta neki, mikor már kész volt a máglya és csak be kellett volna gyújtani, hogy jó, akkor mégse kell. Ábrahámnak esze ágában sem volt megölni a saját fiát, amíg Isten rá nem parancsolt, hogy azt kell tennie.
"És monda: Vedd a te fiadat, ama te egyetlenegyedet, akit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijának földére, és áldozd meg ott égő áldozatul a hegyek közül egyen, amelyet mondándok néked."
Kérdezõ és 4 Drakula, NEM.
"A Tóra szerint az izraeliták átvették ezeket a bűnös gyakorlatokat a környező népektől."
Teljes TÉVEDÉS, a Tóra az ember, illetve gyermekáldozatról:
"magzatodat ne add oda, hogy tűzön átvezessék a Moloknak, és ne szentségtelenítsd meg Isten nevét; én vagyok az Örökkévaló." - Mózes harmadik könyve 18. fejezet, 21. vers - [link]
Sõt, a LEGKEMÉNYEBBRN TILTJA ÉS ELITÉLI ezeket a bűnös gyakorlatokat:
"És szólt az Örökkévaló Mózeshez, mondván:
Mondd meg Izráel fiainak: Bárki Izráel fiai közül vagy az Izráelben tartózkodó jövevények közül, aki magzatából ad a Moloknak, ölessék meg; az ország népe kövezze meg kövekkel. Én is az ilyen férfi ellen fordítom arcomat és kiirtom őt népe közül, mert magzatából adott a Moloknak, hogy beszennyeze szentélyemet és megszentségtelenítse szent Nevemet. És ha az ország népe szemet húny a férfi előtt, mikor magzatából Moloknak ad és nem öli meg őt, akkor majd én fordítom arcomat az ellen a férfi ellen és családja ellen, és kiirtom őt és mindazokat, akik paráználkodnak példája után, paráználkodva a Molok után, népük közül." - Mózes harmadik könyve 20. fejezet, 1-5. vers - [link]
Az idézetek, mint látható, az un Hertz Bibliából.
+++
12 Drakula "Ennyi erővel a vadászat is áldózás lenne."
A judaizmus nem is támogatja a vadászatot, mert a "ne ölj!" az állatokra is vonatkozik. Az ókrban az állatot csak ádozatra vágták le, persze, ha már úgyis levágták, a szertartás során, vagy után megették. Szintén a Tóra szerint. Ilyenkor azt írja "szent az", vagy "legszentebb az".
A vadászat azért is tilos, mert az elejtett állat természetesen nem kóser, mert nem úgy vágták le.
+++
Fogalmak tisztázása: a Tóra=Mózes öt könyve. Ebben vannak a vallás legalapvatõbb parancsai.
Egyébként bölcseink 613 parancsot vezettek le a Tórából, 248 pozitív és 365 negatív(tiltó).
#5.
Jiftách feláldozása nem volt egy szabályos áldozat semmiképpen, amennyiben tényleg emberáldozatról beszélünk.
https://www.youtube.com/watch?v=v57IQCFTJe0
https://www.youtube.com/watch?v=DsiRLuKjyK0
A neológ zsidó rabbik közül többen, valamint néhány ortodox rabbi is azt mondja, hogy tényleg emberáldozat történt, mivel Jiftách nem ment el a főpaphoz, aki elmondta volna neki, hogy az ember rituálisan alkalmatlan az áldozatra, így az ilyen fogadalmat nem kell megtartani, hanem ki lehet, valamint ki is kell váltani. A Midrás-irodalom szerint Isten megbüntette Jiftáchot, és leprás lett, borzalmas fájdalmak között kellett meghalnia, és nem egy helyre temették el. Az izraeliták ekkoriban rendkívül gyengék voltak, a kánaánitákkal keveredtek, átvették szokásaikat, nem igazán volt hadseregük sem. Elohim nem büntetésképp a választott népére engedte ellenségeiket, az ammonitákat, és nem hallgatta meg imáikat, azt válaszolta, hogy menjenek a pogány istenekhez, Baálhoz, meg Astartéhez, Baálfegorhoz, meg Molochhoz, ő nem segít a népből senkinek sem. Ekkor fordult vissza Izrael a bálványimádástól. A zsidóknak ekkor haderejük semennyi sem volt, a katonának legalkalmasabbnak egyedül Jiftách volt, a parázna asszony gyermeke, akit testvérei kitagadtak a családból, majd egy fosztogató, rabló banda tagja lett. Még ő volt az, akinek a legtöbb tapasztalata volt a fegyverek terén, meg a harcban. A kereszténységben sok esetben a római katolikusok is ezen a véleményen vannak.
Az ortodox zsidó rabbik közül viszont sokan, a legtöbben azt mondják, hogy nem történt valójában áldozat, hanem Jichtách a lányát valójában a szent sátor szolgálatába állította (az ókori férfi számára hatalmas nagy szégyen és trauma volt, ha a vére nem öröklődik tovább, illetve a szüzeket, akik a szent sátort szolgálták senki nem is látogathatta). A református, valamint az evangélikus keresztények többsége is ezen a véleményen van.
"Kérdezõ és 4 Drakula, NEM."-egy keresztény.
"Jeremiás 19:5, 6
"Felépítették a Baál magaslatait, hogy elégessék fiaikat égőáldozatul Baálnak, amit nem parancsoltam, nem is mondtam, és ami soha fel sem ötlött a szívemben.«"- A biblia.
Amugy félre értettél minket szerintem. Mi nem azt mondtuk hogy isten ilyet parancsolt a bibliában, vagy hogy elfogadta volna. A kérdés az volt hogy amikor a zsidók bűnős szokásokat vettek fel, (isten akaratát figyelmen kivül hagyva) csináltak-e ilyesmit. a biblia szerint meg igen.
#11.
"Emlékez mit tett veled Amalek midőn kivonultál Egyiptomból ... Ne feledd el!"
A zsidók közül egy csomót kiirtottak, rengeteget a halálba küldtek.
Ezenkívül egy olyan társadalomról beszélünk, ahol burjánzott, teljesen természetes volt a ritualizált prostitúció mind a két nem felől, a bestialitás, a gyermekáldozat, a vérfertőzés stb. Az amelekiták esetén a zsidók 400 évig vártak, mielőtt ilyen radikális tetteket véghez vittek volna. Rengeteg figyelmeztetés előzte mindezt meg, bárki elhagyhatta volna a bűnös szokásokat, bűnös kultúrát, aki el akarta volna, és ilyen volt is (például Ráháb és háza népe, akik Jerikó ostroma alatt menekültek meg).
#19.
Baál egy kánaánita-föníciai istenség volt. Én azt kérdeztem, hogy JHVH-nak áldoztak-e embert, illetve gyermekeket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!