Muszlimok! A ti hitetekben létezik az áldozat?
Az áldozó vallásokat két részre lehet bontani: ahol történik áldozat, állatáldozat/ételáldozat, valóbban, fizikailag, helyben (tehát odaviszik mondjuk a bárányt az oltárhoz, levágják, vérével megszentelik az oltár környékét, meg a templomot, majd elégetik az állat többi részét, de a judaizmusban például nem csak húst, hanem növényt és kenyeret is áldoztak stb.), illetve ahol igazából, kategorikus értelemben, fizikailag nem történik áldozat, csak "képletesen". Előbbibe sorolható például a judaizmus (bár nincs templom, így nem lehet áldozatot bemutatni, hisz csak egy templomuk volt, de ha lenne, akkor a szamaritánusok "judaizmusához" hasonlóan lenne áldozatbemutatás is), vagy mondjuk a görög-római vallás. Utóbbiba például a kereszténység, vagy mondjuk a buddhizmus. Előbbiben Jézus áldozata jelenik meg, utóbbiban felajánlásokat tesznek, nem is igazán áldozatként.
Az iszlámban igazából egyik szertartásról sem hallottam még.
Létezik egyáltalán áldozat az iszlámban? Ha igen, milyen jellegű? Mi történik?
#12 #14 vagyok
És igen, a dervisrendek elég sok sebből véreznek, hiszen Allah kijelentette, hogy nem szabad szerzetesrendeket létrehozni, ők pedig azok, akként élnek, spirituálisan próbálnak Allahhoz eljutni, pl zene útján (egyes irányzatok szerint az accappelan kívül minden zene hallgatása tilos).
De én nem ítélkezem senki felett, magasztos Allah előtt kell majd tanúságot tenniük.
"Allah kijelentette, hogy nem szabad szerzetesrendeket létrehozni,"
Én az ivászatok miatt tagadom hitelességüket, de erről még nem hallottam. Idéznéd?
#16
Korán 57:27 versében található a válasz rá, hogy a szerzetesi életet az emberek találták ki. A dervisek szerzetesi életet élnek.
Then We sent following their footsteps Our messengers and followed [them] with Jesus, the son of Mary, and gave him the Gospel. And We placed in the hearts of those who followed him compassion and mercy and monasticism, which they innovated; We did not prescribe it for them except [that they did so] seeking the approval of Allah . But they did not observe it with due observance. So We gave the ones who believed among them their reward, but many of them are defiantly disobedient. (57:27)
A szövegben az van hogy nem jelentette ki hogy kell szerzetes rend, nem azt hogy tilos.
Meg azt hogy akik hittek azok meg kapták a jutalmat, viszont sokan bünösök.
A szerzetesek elhagyják ezt a világot és annak örömeit, mint például a házasságot és a húsevést, valamint az emberektől és a közösségtől is elzárkóznak, hogy kolostorokban éljenek.
Az iszlám arra tanít, hogy ápoljuk a kapcsolatainkat az emberekkel, családdal, legyünk szociálisak, legyen meg a muszlim testvériség. A szerzetesek ennek az ellenkezőjét teszik.
"Az iszlám arra tanít, hogy ápoljuk a kapcsolatainkat az emberekkel, családdal, legyünk szociálisak, legyen meg a muszlim testvériség. A szerzetesek ennek az ellenkezőjét teszik."
Egyetértek. Ezek a dervisrendek keresztény minta alapján jöttek létre és ellentétesek az iszlámmal. Mohamed próféta semmi ilyet nem tanított.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!