Szkeptikusok, bizonytalanok, spirituális életet élők! Hogyan győződtetek meg, mi mellett állapodtatok meg?

Hogy ha úgy érted hogy járok-e Spirituális Sátánista közösségbe, akkor nem :) Tudomásom szerint ilyen nem létezik, vagy ha igen akkor ritka és félrevezető. Általában elővigyázatosságra intenek az ilyen közösségekkel kapcsolatban mert a Sátánizmussal szembenálló, egészségre káros dolgokokat terjesztenek. Így én se igyekeztem nagyon ilyen embereket keresni. De ettől független tartom a kapcsolatot másokkal, a személyes kontakt nélkül, illetve a kellő segítséget és iránymutatást pedig az Istenektől/Démonoktól kapom.

A családom tud róla, és elfogadta teljes mértékben, nem kaptam semmilyen negatív visszajelzést aminek örülök.

Gyakorlatokat tekintve jelenleg erő meditációkat végzek, jógázok, és azon dolgozok hogy az életminőségemen és magamon javítsak, mágiával. Nagyon sok tapasztalatot és sikert éltem át, nincs bennem kétely azzal szemben hogy ezek mind nagyon valós dolgok.

Hogy ha érdekel akkor ajánlom elolvasásra a Kereszténység Leleplezése oldalt/pdf-et, vagy ezzel a címmel vagy hasonlóval megtalálod. Biztos le van fordítva magyar nyelvre is. Természetesen csak akkor ha érdeklődsz efelől, hasznos olvasmány.

Tudom, nem rám gondoltál, csak érdekességképpen, arra, hogy "megkérdőjelezték, amiben nevelkedtek".

Engem materialistának és ateistának neveltek, a családom, az iskola, minden. Egyik szülőm úgy volt vele, "hát, van, aki hisz, legyen neki". Másik szülőm elítélte, kigúnyolta a vallásosokat, akik "olyan hülyék, hogy megnyugszanak a papnak a temetésen mondott beszédétől", és különben is "mind csak a szülei, nagyszülei kedvéért tesz úgy, mintha hinne". Szóval hülyék, lényegében.

Viszont én valamiért mindig hittem Istenben, csak sokáig nem tudtam megfogalmazni. Olyan 16 éves koromban kezdett kimondódni bennem ez a vágyakozás: pl. elszöktem katolikus misére, és irigyeltem mindenkit, akit ott láttam és akit így neveltek. Leginkabb a versekben (különböző költőknél, akikről tanultunk), láttam kifejezve, amit éreztem. Olyan 20 évesen vettem egy Bibliát és elkezdtem egy egyetemi csoportba járni, ahol főleg reformátusok és evangélikusok voltak. 21 évesen vallottam be a szüleimnek, hogy hiszek Istenben. Csalódottak voltak, de bíztak abban, hogy csak egy enyhe, múló rosszullét, nem gondolom én ezt olyan mélyen és igazán komolyan. Pedig nekem azóta is csak így áll össze a világ, nem tudom elképzelni, hogy ne legyen Isten.

Hát... most mit csináljak? :-)

Ezt azért mesélem el, mert teljesen egészséges, ha valaki fiatal felnőttkorban, vagy még korábban szembefordul, tartósan vagy nem, a szülei világnézetével, vagy amire nevelték. Ti is keressetek, hallgassatok az intuíciótokra, és legyetek szkeptikusok, ateisták, bizonytalanok, bármik, és önazonosak - és úgy lesz jó!