Szkeptikusok, bizonytalanok, spirituális életet élők! Hogyan győződtetek meg, mi mellett állapodtatok meg?

Nekem meditációban jön a "megértés", olyan tudás, amivel korábban nem rendelkeztem.

Értem hogy a világ valami sokkal több, mint amit a természettudományok leírni tudnak-akarnak.

Ha keresel rengeteg mindent találsz, ha nem keresel akkor meg ott van mindenre a tudományos magyarázat. A te döntésed.

ez a boldogságot ígérgetnek megfogalmazás kicsit vicces azért! :-)

mintha neked valami járna, hát ilyen nem lesz. 1# voltam.

Sok spirituális élményem volt. Pl. nyelveken szólás közben hirtelen a semmiből rámtört egy nagy zokogás, és valami leírhatatlanul jó érzés fogott el. Talán a szeretet, az öröm és a béke együtteseként lehetne ezt az érzést leginkább megközelíteni.

Aztán volt egy démonoktól való szabadulásom is. Egyszerűen csak imádkoztam, majd egy erő behatolt a testembe, néhány másodperc múlva ordítva mentek ki belőlem. Ezután kb. negyed órán keresztül sírtam, majd elkezdtem öklendezni. Azóta sokkal jobban érzem magam a bőrömben, teljesen máshogy látom már a dolgokat. Csak később láttam az intsán, hogy mások is öklendezéssel szabadultak meg, akkor értettem meg igazán, hogy tényleg Isten szabadított meg.

4#

1# vagyok. Igényem van, de a valóság az nem a mi igényeink szerint létezik. :-) Teljesen érthető, hogy kialakultak a vallások, van hasznuk is, könnyebbé teszik az ember életét, közös norma szerint viselkedik egy közösség, bölcsesség, stb. Ez az igény része. A valóság működése viszont, ahogy én látom, sokkal jobban megérthető valamilyen felsőbb akarat feltételezése nélkül, még akkor is, ha ez egy sokkal ridegebb világ és nem mindenkinek van ehhez ereje, kedve. De épp ezért jó a buddhizmus, ezen a rideg világon old/könnyít egy kicsit, anélkül, hogy kétségbe vonná az igazságait. Bár csak néhány morzsát ismerek a buddhizmusból.

"Keresztény" családban születtem, bár inkább jobbnak látom idézőjelbe tenni, mert ugyan a család nagy része hisz benne, de nem gyakorol semmilyen vallással kapcsolatos dolgot. Azon kívül hogy pár évente egyszer templomba mennek. A testvéreim ateisták, apám, nagynéném illetve a nagyszülők keresztények, édesanyám buddhista.

Gyerekkoromba főleg a nagyszüleim akartak "bevezetni" a kereszténységbe, de nem nyomták le a torkomon. Tanítottak imákat, meséltek a tanításokról, vittek templomba. Amikor kicsit idősebb lettem (bár még akkor is gyerek voltam) észrevették hogy mennyire nem szeretem ezeket a dolgokat, utána már dönthettem hogy akarom-e vagy sem. Nem akartam - Sosem éreztem hogy a kereszténység lenne a helyes út, mindig azt éreztem hogy mesterkélt és üres.

Vonzott a spiritualitás illetve az ezotéria, tudtam hogy kell lennie valaminek amit nem veszek észre. Kerestem a tudást, és meg akartam ismerni az igazságot, lényegében ez az ami hajtott. Sokáig nem jó helyen kerestem.

Később találtam rá a Spirituális Sátánizmusra, bár akkoriban még bőven kamasz voltam, és sok dolgot nem értettem, voltak bennem félelmek és nagy félreértések. Ezek idővel és tapasztalattal elmúltak. A meggyőződésem a tapasztalataim és érzéseim alapján van, és tudom hogy így megtaláltam az igazságot és az utam is. Nagyon sok segítséget és iránymutatást kaptam, olyan esetekben is amikor nem kértem de szükségem volt rá. Az életem javult, és sokat fejlődtem pozitív irányba - Bár még hosszú út áll előttem.

Szüleim vallásosak és én is úgy nevelkedtem.

Egyszer eljutottam oda hogy Isten nem lehet jó majd késöbb oda hogy a lélek nagyon valószinüleg nem létezik. Z

Utobbiból pedig következett hogy túlvilág sem és az ehhez kapcsolódó vallások sem létezhetnek.

Szerintem egyébként ha valamilyen isten lenne és szeretné az embereket akkor nem ilyen világot teremtett volna, az egész itteni és túlvilági helyzet sem olyan lenne mint pl. a kereszténység szerint, nem várná el hogy imádják és még sorolhatnánk.

Ha azonban nem szereti az embereket és nem foglalkozik velük akkor minek adna nekik lelket és teremtene egy túlvilágot?

Spiritualitásra nincs igényem. Én boldogabb vagyok így és az időm is sokkal több let.