Ézsaiás idejében Asszíria királya YHWH-t tartotta az igaz istennek?

Szia,

Nyilván nem. Az említett szakasz a samaritánusok eredetét magyarázza meg.

Izráel népe egy részének deportálása következtében a városok sok helyen elnéptelenedtek. Asszíria királya azonban világhatalmi politikát folytatott. A deportáltak helyére a többi megszállt országokból telepeseket hozatott, hogy így azokat is gyökértelenítse, kitépje saját országuk talajából. Ezzel sikerült felbontani a közösségi kapcsolatokat és eltüntetni a határokat a kisebb államok között. A betelepítettek pogányok voltak, akik magukkal hozták vallásos szokásaikat és kultuszukat is. Mivel az akkori felfogás szerint egy földnek, egy országnak az ő istene az ura, aki jogosan igényli a föld lakóitól az ő tiszteletét, ezért látták az Úr büntetését abban, hogy a valószínűleg lassúbb ütemben folyó áttelepítés idején a lakatlan. területeken oroszlánok garázdálkodtak. A történetíró is az Úr büntetését látja az oroszlánok megjelenésében, de nem azért, mert idegenek lakták Izráel városait, hanem azért, mert nem gyakorolták az Úr tiszteletét. Az asszír király – bár ő saját istenét tartotta a meghódított országok urának is – megértette a nép panaszát és az elhurcoltak közül papot vagy papokat küldött vissza, hogy az Úr tiszteletére tanítsák meg a pogányokat. A visszaküldött pap a jeroboámi kultusz papja lehetett, aki Bételben telepedett le és a bétéli kultuszt folytathatta. Így érthető a 29 verstől leírt állapot. Nagy lehetőségek dőlnek el azon, hogy hite és az Úr iránt való szeretete szempontjából ki az, aki valahol szolgál.

Minden népnek megmaradt a saját kultusza is, így sajátos vallási keveredés keletkezett. A 30–31 versekben felsorolt istenek csak itt fordulnak elő. Az egész keverék kultuszt és vallást a kettősség jellemezte: az Urat és más istent is. A 34–41 versek későbbi időre utalnak, amikor már feszültség volt a zsidók és a samáriaiak között. Az asszír tartománnyá tett Samáriában uralkodó keverék vallás összeegyeztethetetlen volt az Úr parancsával (II.Móz. 20:3–5; V.Móz. 5:6–10). Később a babiloni fogságból hazatért törzsek ezért nem vállaltak velük közösséget. Jézus is jövevényeknek, idegen fajúaknak nevezi őket (Lk 17:18). Az irgalmas samaritánusról szóló példázatban azonban egy samaritánus magatartását példaként állítja még tanítványai elé is. A szeretet indulatával fordul feléjük megmentésükért (Lk 9:51–56).

Üdv. Péter

Szia

Akkoriban megsokasodtak az oroszlánok az országban, valószínűleg azért, mert a földterület egésze, vagy egy nagy része pusztán hevert egy időre. Lásd a: 2Mózes 23:29. Babonás félelmükben a betelepítettek kétségtelenül azt hitték, hogy ez azért történt, mert nem tudták, hogyan kell imádniuk az ország istenét. Ezért Asszíria királya elküldött hozzájuk egy száműzött izraelita papot, aki borjúimádó volt, és aki megismertette Jehovát a betelepítettekkel, de oly módon, ahogyan Jeroboám tette. Tehát tanultak valamit Jehováról, de valójában továbbra is a saját hamis isteneiket imádták, ahogyan erről a 2Királyok 17:24–41 olvashatsz.

Talán érdekel honnan származik a "szamáriai" kifejezés, illetve megnevezés.

A „szamáriaiak” kifejezés csak azután szerepel a Bibliában, miután a Szentírás beszámol Szamária tíztörzs-királyságának a meghódításáról, amely i. e. 740-ben történt. Azoknak a megnevezésére használták, akik az asszír hódítás előtt az északi királyságban éltek. Ezzel a kifejezéssel különböztették meg őket azoktól az idegenektől, akiket később telepítettek be az Asszír Birodalom más részeiről: 2Királyok 17:29. A jelek szerint az asszírok nem hurcolták el az összes izraelita lakost, ugyanis a 2Krónikák 34:6–9 és a 2Királyok 23:19, 20 arra utal, hogy Jósiás király uralma idején még mindig voltak izraeliták ezen a területen. Idővel a „szamáriaiak” megnevezés a Szamáriában maradtak leszármazottait, valamint az asszírok által betelepítetteket jelentette. Így aztán lettek olyanok, akik kétségtelenül vegyes házasságból születtek. Egy még későbbi időszakban a „szamáriaiak” megjelölés inkább vallási értelemben volt használatos, semmint faji vagy politikai vonatkozásban. „Szamáriainak” számított az, aki ahhoz a vallási szektához tartozott, amely az ókori Sikem és Szamária környékén volt népszerű, és aki olyan tantételeket is vallott, amelyek a judaizmustól teljesen eltérőek voltak. Erre utal a János 4:9 írt szavak is..