Imádkoztam egy dologért ami nem teljesült. Rosszul imádkoztam?
#10
Ezt én is tudom. De szívből kértem Istent, hogy halgassa meg az imáimat. Esetleg rosszul imádkozhattam?
Nekem a legelső meghallgatott imám pont szerelmi ügyben volt, még tinédzser koromban. Nem hittem még Istenben, csak egy próbálkozás volt: ha Isten létezik, és meghallgat, örülök neki, ha meg nem, veszíteni nem veszíthetek vele semmit. A legnagyobb megdöbbenésemre megkaptam, amit kértem, sőt jobbat is, mint amit szerettem volna.
Vágytam rá, hogy legyen barátnőm, de ez soha sem jött össze. Nem értettem akkor még, hogy miért. A kérésem is ezzel kapcsolatos volt, de csak egy apróság volt, ami nekem sokat jelentett. A kérésemet ugyan megkaptam, de a szerelmi kapcsolatból nem lett végül semmi. Utólag visszagondolva, hálás vagyok Istennek, hogy megőrzött a kapcsolatoktól. Ő sokkal jobbat tartogatott a számomra, de akkor még erről nem tudtam, mert nem ismertem még Őt.
A Mi Atyánk imádságban azt kérjük Istentől, hogy jöjjön el az Ő országa, legyen meg az Ő akarata! Nem az "én akaratom", hanem az Övé! Ez sokszor szöges ellentéte egymásnak. Az imák nagy részére ezért nem kap az ember választ.
A másik dolog pedig, hogy azt kérjük Istentől, hogy jöjjön el az Ő országa. Az Ő országának államformája királyság, és Jézus ennek a királya. Amikor valaki megszületik ezen a földön, egy ország állampolgárává válik. Én Magyarországon születtem ezért magyar állampolgár vagyok, de Isten országának nem váltam az állampolgárává. Oda is születni kell. János evangéliumában Jézus erről beszélgetett Nikodémusszal. Azt mondta neki Jézus, hogy újjá kell születnie (víztől és Szellemtől), különben nem láthatja meg Isten országát, illetve nem megy be Isten országába. Nikodémus egy hívő ember volt, a zsidók egyik főembere, sőt tanító. De attól, hogy volt egy vallásos hívő élete, még nem volt Isten országának állampolgára. Újjá kell ehhez születni.
A Mi Atyánk imádságban Atyának szólítjuk Istent. De a legtöbb hívő tulajdonképpen már a legelső mondatnál hazudik. Csak az szólíthatja ugyanis Atyának Istent, aki az Ő gyermeke. Isten gyermekévé válás sem automatikus, amikor megszületünk erre a földre.
"Valakik pedig befogadák Őt [Jézust], hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, a kik az Ő nevében hisznek. A kik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek."
Van egy földi testi fogantatás és születés a vér szerinti szüleinktől, és van egy felülről, Istentől való szellemi születés, az újjászületés. Így válhatunk Isten gyermekeivé, és az Ő országának állampolgáraivá.
Mi ebben a te részed? A legelső és legfontosabb a bűneid felismerése, és ezekből való megtérés. Ez nem csupán egy bocsánat kérés, vagy bűnbánat (Júdás is megbánta, hogy elárulta Jézust, még a 30 ezüstöt is visszavitte, de ez nem megtérés volt). A megtérés a bocsánat kérés és a bűnbánat mellett a bűnöktől való elfordulás, és azok abbahagyása. A bűn elválaszt Istentől.
Nem másokhoz kell mérnünk a bűneinket, hogy mi jobb emberek vagyunk, mint ez és ez. Isten szent, és az Ő szentségéhez kell mérnünk magunkat. Jézus azért jött, hogy az Isten és a köztünk levő akadályt, a bűnt legyőzze, hogy a szent Istennel a kapcsolatunk helyreállhasson. A bűneink miatt a halált érdemelnénk. Jézus vállalta ezt helyettünk. Ő ezért halt meg a kereszten. Hogy egy új életet kezdhess Vele! Megtisztítva, megszentelve, egy teljesen tiszta új lappal.
A megtérés után nagyon-nagyon fontos a mielőbbi bemerítkezés (ez a víztől való születés), illetve a Szent Szellem (Szentlélek) keresztség (ez a Szellemtől való születés), amiről Jézus Nikodémusszal beszélgetett. Péter is ezt a 3 dolgot hirdette a pünkösdi prédikációjában:
"Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Szellem ajándékát. Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk." ApCsel 2
Jézus ezt mondta: "Gyere, és kövess Engem!"
Isten áldjon!
Vannak bajok.
Senki és semmi nem fogja a kívánságaid teljesíteni.
Sajnálom, de ez van. A felnőtt kort onnan számoljuk, hogy rájön valaki erre.
Nő ügyek. A nők a magabiztos, határozott FÉRFIAKAT kedvelik. Bárki bármi mást mond, téved.
Ha te mástól várod a megoldást, akkor közelében sem vagy annak hogy fel tudj szedni tartósan egy magas értékű hölgyet.
Oda kell eljutnod, hogy fejleszted az önismereted. Ezzel nő az önértékelésed, az önbecsülésed. Határozottabb és férfiasabb leszel. És olyan pasivá válsz, aki 10 nőből 8at fel tud szedni. Bármikor.
Ha e helyett arra pazarlod az időd és energiád, hogy avalmi fantasy lényt és a tanításait ismered meg, sehová nem jutsz előre, semmit nem fejlődsz, soha semmit nem tudsz megoldani magadnak. Csak várod a csodát... Ami nem fog jönni.
Az, hogy nen kapsz meg valamit İstentől nem jelenti azt, hogy nem hallgatott meg. Lehet, hogy a szerelmed összetörte volna a szíved később, félrelépett volna, vagy akármilyen ártalom származott volna belőle, és ettől véd meg.
İsten tud mindent, İsten látja át az egész világot és a történéseket.
Szia!
Teljesen természetes, hogy ilyenkor szomorú és ideges vagy. Tárd fel lelkedet Isten előtt, és kérjél tőle vigasztalást, hogy belenyugodj az akaratába.
Lehet, hogy nem őt szánta neked, vagy egyelőre még nem kaphatod meg.
Lehet, hogy az a másvalaki majd jobb társad lenne. Bár tudom, hogy egy szerelmesnek nincs másvalaki, mert csak ő van, a szerelme.
Lehet, hogy a szerelmeddel kellene ezt tisztáznod. Egy párkapcsolat nem mindig boldog. Ha nem tudja túlélni a kapcsolatotok a válságot, akkor a házasságotok sem tartana élethossziglan.
Klasszikus... ha imádkozom és teljesül a vágyam akkor csodálatos az Úrjézus, teljesítette a kérésem, amennyiben nem teljesül akkor (szigorúan bölcselkedő, mindenttudó fejjel): az Úr nem egy kivánságautomata! Esetleg (szintént tudálékos fejjel): az Úrnak más terve volt.
Ezen az alapon lehet imádkozni egy darab kőhöz, festékesdobozhoz vagy a nagy Manituhoz is.
#19
Már ott félreérted az ima lényegét (a kérdezővel együtt), hogy az imában csak huszadrangú az egyéni kérés, elsősorban nem erre van. Ezért felesleges is mérlegelni ennek beteljesülését. Sőt annyira felesleges, hogy az ilyen ima biztos beteljesületlen marad. Gondolj bele, szerelemmel kapcsolatos, bizonyára olyasmit kért, hogy xy szeressen bele. Ez szembe megy a szabad akarattal.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!