A lelkiismeret az mennyire egyenlő a Szentlélekkel?
Mármint, ott van ugye a lelkiismeret. Egyszer felmenti az embert, máskor pedig elítéli a tettei miatt.
De a Szentlélek tulajdonképpen a lelkiismereten keresztül is működik, hiszen egy újászületett embernek bizonyára jó lelkiismerettel kell rendelkeznie, hogy megítélhesse, mi is valójában a jó és a rossz, és ebben nyilván közre játszik a Szentlélek is.
Szóval a lelkiismeret, illetve a Szentlélek között mennyire vonhatunk párhuzamot?
Úgy értem, akiben ott van a Szentlélek, annak feltétlenül jó lelkiismerettel kell rendelkeznie?
Egyáltalán mi a szerepe ennek a kettőnek, azaz a Szentlélek, illetve lelkiismeret, egy hívő életében?
Tudom kicsit összevisszaság ez a kérdés, bocsi előre is, de nem tudtam másképpen megfogalmazni.
A lelkiismeret az hogyan alakul ki? Hogyan fejlődik? Ellehet nyomni végleg?
#10
Ha a Szentlélek vétele nem okoz változást az emberben, akkor mégis mi értelme lenne? Jézus nem azt hirdette, hogy aki veszi a Szentlelket, az olyan marad, amilyen volt, hanem azt mondta, hogy ÚJJÁSZÜLETIK. Sőt Pál apostol azt mondja hogy újjá teremtődik. Elkezd benne kialakulni Krisztus természete.
"ahol ha nem kezdenek halandzsába, amikor a nagykenetű testvér fejükre teszi a kezét, akkor el se fogadják, hogy bármiben részesült volna"
Nem tudom, honnan veszed ezt, de szeretettel tájékoztatlak, hogy ilyen egyház nincs. A nyelveken szólás egy kísérő jelensége a Szentlélek-keresztségnek, de nem feltétlenül azonnal jelenik meg.
"akkor el se fogadják"
Ez nem emberi jóváhagyás kérdése.
12:
"Ha a Szentlélek vétele nem okoz változást az emberben, akkor mégis mi értelme lenne? Jézus nem azt hirdette, hogy aki veszi a Szentlelket, az olyan marad, amilyen volt, hanem azt mondta, hogy ÚJJÁSZÜLETIK. Sőt Pál apostol azt mondja hogy újjá teremtődik. Elkezd benne kialakulni Krisztus természete."
Ez így igaz! Egyetértek!!
Én is ezt éreztem és tapasztalom egyre erősebben.
Mondjuk én tudatosan és szívből akartam bérmálkozni és nem gyerekként kényszerítettek rá a szülők vagy nagyszülők, hanem én belső késztetést éreztem már felnőtt, dolgozói fejjel, hogy igényem van rá. Szerintem nálam ezért történt változás. Ehhez nem elég csak odaállni, mert akkor elképzelhető, hogy tényleg nem történik meg az, aminek meg kellene.
Szóval szerintem a befogadón múlik az ilyen szertartások eredményessége.
"akkor a bérmálkozó nagy változást érzékelne magában, de nem ez a tapasztalat"
Te valami nagy változásról írtál, pedig Pál apostol azt írja, hogy a Szentlélek gyümölcsei közel sem ilyenek, hanem a "szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás".
"Nem tudom, honnan veszed ezt, de szeretettel tájékoztatlak, hogy ilyen egyház nincs."
Hogyne lenne, a neoprotestáns szekták fele ilyen. Egy hitgyülis fiatal is azon aggódott, hogy ő nem kezdett nyelveken szólni (aka értelmetlenül halandzsázni), teljesen kétségbe volt esve. Pedig ha jól megfigyeljük, az igazi nyelveken szólás az, amikor mindenki saját anyanyelvén érti a beszéded.
Egyébként a többségi protestáns nézet szerint a természetfeletti megnyilvánulások kora már lejárt, ők ezért utasítják el élből a szektákban megjátszott dolgokat. Bár katolikusként nem teljesen osztom ezt a nézetet.
14: a Szentlélek ajándékai többfélék lehetnek, de én úgy tudom, hogy az általad felsoroltak mellett bölcsességet és megerősödött hitet is kap az ember, hogy Isten/Jézus szavát/akaratát közvetítse mások felé.
Legalábbis én azt vettem észre, hogy azóta másképp kommunikálok és olyan dolgok jönnek ki belőlem, amikről azelőtt soha nem is tudtam. Szerintem ez nagy változás.
"Szóval szerintem a befogadón múlik az ilyen szertartások eredményessége."
Nem teljesen. Kezdjük ott, hogy ezek nem "szertartások", amiknek van valami eredményességi valószínűségük. A szentségek Isten kegyelmét, kegyelmi ajándékait közvetítik. Ezeket tőlünk, sőt a kiszolgáltatótól függetlenül is közvetítik. Ezek a kegyelmi ajándékok ráadásul sok félék, mint idéztem előbb a Szentírást, lehetnek akár látványosabbak, de általában még csak nem is ilyenek.
Tehát ebben mindig részesülsz. Ahhoz viszont már tényleg tiszta és nyitott szív kell, hogy ez a kegyelem benned munkálkodhasson.
"Ahhoz viszont már tényleg tiszta és nyitott szív kell, hogy ez a kegyelem benned munkálkodhasson."
Tehát mégiscsak sok múlik a befogadón...
"de én úgy tudom, hogy az általad felsoroltak mellett bölcsességet és megerősödött hitet is kap az ember, hogy Isten/Jézus szavát/akaratát közvetítse mások felé"
Ilyet is kaphat, de nem feltétlenül kap. Isten nem mindenkit hív hittérítőnek, nem mindenki rendelkezik ahhoz szükséges adottságokkal. De Jézust úgy is közelebb viheted az emberekhez, ha egyszerűen jó példát mutatsz, ha "szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség" sugárzik rólad. Ez pedig kihat a környezetedben élőkre is és előbb utóbb változást hoz rajtuk is.
"Tehát mégiscsak sok múlik a befogadón..."
De csak olyan viszonylatban, amit én írtam. Mert a "szertartás", ahogy nevezted, mindig eredményes.
Mondok egy példát, ez jól beilleszthető a korai keresztény időkbe is. Ha valaki egész életében pogány volt, de úgy dönt érdekből (és nem hitből), hogy megkeresztelkedik. Ő ennek ellenére is részesül Isten kegyelméből, de nem fog tudni munkálkodni benne. Mondjuk pár év múlva valami hatására tényleg megtér, ekkor már nincs szükség újabb keresztelőre, mert korábban megtörtént.
#13
Persze, nem csak a szolgálón múlik, de ha tényleg ezt tapasztalod, akkor nagyon örülök Neked, áldjon meg az Úr gazdagon!
#14
"Te valami nagy változásról írtál, pedig Pál apostol azt írja, hogy a Szentlélek gyümölcsei közel sem ilyenek"
Csakhogy az újja nem született természet nem képes hordozni a Szentlélek gyümölcseit. Ha szemügyre veszed a Szentlélek gyümölcseit, akkor tulajdonképpen Jézus személyiségének a leírását látjuk. Épp ezért mondom azt, hogy a Szentlélek vétele nem csak egy "piápljuk ki" szokás, hanem életünk legradikálisabb változása.
"Egy hitgyülis fiatal is azon aggódott, hogy ő nem kezdett nyelveken szólni"
Akkor az a fiatal félreértette a prédikációt.
"Pedig ha jól megfigyeljük, az igazi nyelveken szólás az, amikor mindenki saját anyanyelvén érti a beszéded."
Ez az egyik fajtája. A másik fajtája az, amit senki sem ért:
1Kor 14:2 Mert aki nyelveken szól, nem embereknek szól, hanem az Istennek; MERT SENKI SEM ÉRTI, hanem lélekben beszél titkos dolgokat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!