Miért a kereszténység lett a legelterjedtebb vallás mind közül (kérem csak az igazat, a leghitelesebb dolgot, a legvalószínűbbeket írjátok előítéletmentesen?

Szia,

Mert az Úr Jézus Krisztus élete, halála feltámadása és tanításai egyetemlegesen a legnagyobb hatást gyakorolták az emberi történelemre, és a szeretet mint fogalom tökéletesen megnyilvánult ezekben.

A lélek halhatatlansága nem biblikus tanítás.

A Szentírás szerint ugyanis Istené "egyedül a halhatatlanság" (I.Tim 6,16).

A 20. században általánosan elismertté vált a keresztény teológiában, hogy a lélek természetes halhatatlanságának tana - mely szerint az alacsonyabb rendű, halandó test porrá lesz a halálban, a magasabb rendű, halhatatlan lélek pedig különválik és tovább él Istennél az üdvösségben vagy a kárhozatban – nem biblikus tanítás. Rámutattak arra, hogy az ókori görög filozófia közvetítésével, a platonizmus, illetve még inkább az újplatonizmus révén hatolt be a lélek természetes halhatatlanságának eszméje a kereszténységbe.

Az ókori pogány vallások szinte mind vallották a lélek természetes halhatatlanságát. Izráel egyedül állt azzal az álláspontjával, hogy elutasított mindennemű halottkultuszt, a halált a bűn büntetésének tekintette, amelyből csak Isten kegyelme által, csak a halált okozó bűntől való elszakadás nyomán lehetséges a szabadulás, feltámadás által az idők végén.

Az őskeresztények még ugyanígy gondolkodtak a halálról. Az úgynevezett konstantinuszi fordulat nyomán azonban a kereszténység gyakorlatilag szövetségre lépett a pogány vallási és filozófiai eszmékkel. A lélek halhatatlanságának tana ettől fogva lett uralkodóvá a kereszténységben. Feledésbe merült a halál mibenlétéről és a haláltól való szabadulásról szóló eredeti bibliai tanítás. Közrejátszott ebben az is, hogy a kereszténység mindinkább „felhígult”, miután i.sz. 380-tól állami törvény kötelezte a római birodalom valamennyi polgárát a kereszténység felvételére. A pogányságból jött, megtéretlen tömegek számára pedig hihetőbb volt a lélek halhatatlanságának emberi elképzelése. Könnyebb volt ezt elfogadni, semmint elismerni azt, hogy a halál a bűn zsoldja, és hogy annak hatalmából csak Isten kegyelme által, csak a bűnnel való szembefordulás útján szabadulhat meg az ember.

A középkorban véges-végig megkérdőjelezhetetlen volt a lélek halhatatlanságába vetett hit. A 16. századi reformáció idején is csak Luther és Tyndale látta tisztán az eredeti bibliai tanítástól való eltérést.

Luther az alábbit írta:

„Nemrég Rómában… megalkották azt a szent hitcikkelyt, hogy az ember lelke halhatatlan. Mert a hitvallásban megfeledkeztünk arról, amit mindannyian vallunk: Hiszem az örök életet. Ugyanakkor Arisztotelésznek, a világi tudomány nagy mesterének segítségével határozatba ment az is, hogy a lélek a testnek a szubsztanciális formája… A filozófusok közt a legkiválóbbak úgy gondolták, hogy a halál eloldja és kiszabadítja a lelket a testből, miután pedig testének lakásából eltávozott, az istenek társaságához csatlakozik és szabad mindenféle testi nyomorúságtól. Ilyen halhatatlanságról a filozófusok álmodoztak, jóllehet azt kielégítően sem megalapozni, sem megvédeni nem tudták. A Szentírás ellenben egészen másként, ti. feltámadásról, és örök életről tanít, és ennek reménységét oly módon tárja fel előttünk, hogy abban nem kételkedhetünk.”

A 20. század első felében valóságos forradalmat idézett elő a keresztény teológusok körében Karl Barth és Oscar Cullmann tanítása, akik azt vallották, hogy „platoniatlanítani” kell a halálról szóló keresztény tanítást, és helyreállítani az eredeti evangéliumi reménységet, a feltámadásba vetett hitet.

Egy jellegzetes részlet Barth-tól: „Egységben és teljességben látja az embert a Biblia akkor is, amikor meghal… Nem egy test nélkülivé váló lélek szakad el egy lélek nélkülivé váló testtől, hanem egy egész ember… most azon a határon áll, amelyen túl már nincs számára idő, és amelyet átlépni nem képes sem testileg, sem lelkileg.”

Néhány sor Cullmann-tól: „Okvetlenül szükség van Isten új teremtő aktusára, mely az embernek nemcsak egy részét hívja vissza az életbe, hanem az egész embert. Tehát mindent, amit Isten teremtett, és amit a halál megsemmisített. Szókratésznek és Platónnak nincs szüksége semmiféle új teremtő aktusra. Hiszen az ő felfogásukban a test lényegében rossz, és így nem kell, hogy tovább éljen. Az a rész pedig, amelynek tovább kell élnie, a lélek, egyáltalán meg sem hal. Ha meg akarjuk érteni a keresztény feltámadáshitet, teljesen el kell szakadnunk a görög filozófiai gondolatvilágtól.”

Sajnos csak a tudományos teológia berkeiben zajlott le a szóban forgó nagy változás, a keresztény tömegek szinte nem is értesültek róla. Ráadásul napjainkban több teológus ötvözni, egyeztetni próbálja a 20. században ismét felfedezett eredeti biblikus tanítást a későbbiekben kialakult hagyományos keresztény felfogással.

Végezetül egy idézet Dr. Nagy Gyula evangélikus teológia professzor dogmatikai teológiai akadémiai jegyzetéből:

„A lélek halhatatlanságába vetett hit nem számol komolyan a halál valóságával: régi, platonikus-orfikus eredetű meggyőződés szerint csak a test kerül a halálba, a lélek-szubsztancia kikerüli azt. Sok más, idegen hatással együtt ez a filozófiai-mitikus gondolat is átkerült a kereszténységbe, és elfoglalta a biblikus reménység helyét… megüresítve a feltámadás értelmét. Az Ige szerint a teljes testi-lelki ember bűnös, ezért a halál – mint a bűn zsoldja – a teljes embert éri.”

Üdv. Péter

Naivitás azt gondolni, hogy ennek sok köze lenne valamiféle emelkedettebb belbecshez. A kezdeti elterjedéskor igen, ott fontos szerepe volt az elveknek, mert egy jobb alternatívát mutatott a Római Birodalom normáinál.

A kereszténység azonban egyszerűen azért lett a legelterjedtebb, mert a történelem adott szakaszában, a gyarmatosítás időszakában a keresztény országok voltak a legdominánsabbak.

A fő probléma az, hogy vajon tényleg így van-e ?

Mert ha azt is kereszténynek tartjátok aki utoljára az esküvőjén járt templomba mert az olyan szép...akkor igen nagyon sok keresztény van.

Gyakorlatilag azonban az Iszlám biztosan megelőzte már a kereszténységet, ha az aktív vallásgyakorlók számát nézzük.

Abdullah ne csak Európát vedd figyelembe. Mert az biztos, hogy Európában a magukat kereszténynek nevezők többsége nem gyakorolja a hitetét. De nincs okunk feltételezni, hogy a világ többi részén is ilyen rossz a helyzet. Márpedig keresztények többsége nem európai, még csak nem is fehér ember.

Meg nehogy azt hidd, hogy Törökországban, vagy a Balkánon, vagy a Szovjetunió volt tagállamaiban minden magát muszlimnak nevező ember gyakorolja a hitét.

Azért több a muszlimok között a vallását gyakorló ember, mert a muszlimok többsége harmadik világbeli országokban él, de most érted, hogy egy konkrét példát mondjak, a szudáni keresztény kisebbség is vallásosabb mint az európai keresztények, nem csak a szudáni muszlimok. A Nyugatra kivándorolt muszlim fiatalok 24%-a hitehagyott lesz, és nem én mondom ezt, hanem egy muszlim sejk: [link]

Történelmi-politikai okai vannak, nincs benne semmi természetfeletti.

A kereszténységet a Római Birodalomban államvallássá tették, onnantól fogva érthető, hogy a romjain alakult utódállamok is átvették ezt a vallást. A kereszténység tehát a középkorban meghatározó vallás volt Európában. Onnan meg kiszivárgott máshová is.

#8 Én nem mostam össze semmit csupán közöltem, hogy tért el a bibliai tanítástól az általános keresztény tanítás a lélek halhatatlanságának kérdésében görög hatásra, és később hogyan próbált ahhoz visszatérni, és jeleztem hogy ez a folyamat a mai napig tart, mert bár a tudományos teológia berkeiben már megtörtént, de a keresztény tömegek szinte nem is értesültek róla. Ráadásul sajnos napjainkban több teológus ötvözni, egyeztetni próbálja az eredeti biblikus tanítást a későbbiekben kialakult hagyományos keresztény felfogással. Ebben szerintem semmi összemosás nincs, de szívesen megvitatom veled ezt a kérdést, ha leírod pontosabban, hogy mi a problémád az általam leírtakkal. Akár egy másik topicban - ha ezt a Kérdező igényli.

Üdv. Péter

#9 Arra akartam rámutatni, hogy két különböző görög iskola hatott a keresztény teológiára: Platón és Arisztotelész. Platón tanítása főleg az ókorra hatott, 12. századtól viszont már Arisztotelész tanítása hatott a teológiára.

A lélekről Platónnak és Arisztotelésznek egészen más elmélete van, és egyiket sem vette át teljesen a keresztény teológia.

Platón szerint a lélek a testtől, ami a lélek börtöne, független és önálló szubsztancia, az egész emberi személyességet hordozó realitás, ami hallhatatlan.

Arisztotelész szerint azonban a lélek úgy viszonyul a testhez, mint a lenyomat a viaszhoz, tehát egy szubsztanciális forma. A szubsztanciális forma és az anyag két önmagában nem létező, értelmileg azonban kettéválasztható lételv. Az emberi személy ennek a két lételvnek az együttese, ha marad is valami az emberből (az aktív értelem), az már nem ugyanaz a személy lesz. Valamint az élőlényeknek is van lelkük, a növényeknek vegetatív, az állatoknak vegetatív és érzékelő, az embereknek vegetatív, érzékelő és értelmes.

Annyit még hozzátennék, hogy Ágoston a platóni, Aquinói pedig az arisztotelészi koncepciót jelentősen módosította és adaptálta, azaz sem Platón, sem Arisztotelész felfogása nem lett egy-az-egyben átültetve a keresztény teológiába.