Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Megünnepelhetem a születésnapom?

Megünnepelhetem a születésnapom?

Figyelt kérdés

Keresztény vagyok, történelmi egyház követője (nem beerőszakolt történelmi egyház, valójában szekta, hanem valóbban nagyon régóta jelen van a történelmünkben: római katolikus).


Megtarthatom a saját, illetve ismerőseim születésnapját? Ma van a születésnapom.


Hallottam olyat, hogy pogány dolog, meg olyat is, hogy az egónkat erősíti, hiszen mindenki minket vagy azt a másik ember ünnepeli. Persze nem akarok hedonista, világraszóló, lerészegedős lakodalmat rendezni, csak a családdal, barátokkal, ismerősökkel megemlékezünk arról, hogy már mennyi ideje taposom ezt a gyönyörű Föld nevű bolygót. Ezt én is meg szoktam tenni, illetve fel szoktam köszönteni őket. Ugyanakkor Jézusnak is megünneplik a születését a pásztorok, valamint a királyok, illetve az ókeresztény közösségekben is megünnepelték a karácsonyt. Sőt, a muszlimok is megünneplik Mohamed születését, ahogy a buddhisták is Buddháét. De ők mégis csak szent emberek voltak, a mi hitünkben, a kereszténységben Jézus pedig még magasabb tituluson van, hisz Ő a Megváltó.


De valahogy mégis megakadt a fülemben ez a két érv a születésnap ellen.


A zsidók anno megünnepelték a születésnapot? Ma tartanak? Jézusnak mi lenne a véleménye? Egyébként tényleg erősíti az egónkat, és önző ünnep? Tényleg teljesen pogány? Arról is olvastam, hogy a sátánisták legnagyobb ünnepe a saját születésnapjuk.



2022. júl. 13. 01:02
1 2 3
 21/22 A kérdező kommentje:

#17.

"Nem kérte mert gondolta egyértelmű hogy pogány szokást nem ünnepelnek


A halálára kell emlékezni csak."


Ez azért nekem egy kicsit gyengécske "érv".


Tekintettel arra, hogy a zsidók között is ez egy elterjedt dolog volt sőt, a közel-keleti királyoknak, így a zsidó királyoknak is egyenesen két születésnapjuk volt (először a valódi világrajövetelük évfordulója, másodszor a koronázásuk évfordulója), amelyek állami ünnepek is voltak a kötelező vallási ünnepek mellett, igazán megtehette volna, hogy beszél erről a hagyományról is. Nem tette. Pedig kitért a korabeli társadalom, valamint társadalmak számos hibájára sőt, az írástudók hibáira pláne, mégsem említette ezt meg sehol (legalábbis a Biblia nem írja, ettől függetlenül az ókeresztények megülték az Ő születésnapját is, tehát lehet, hogy beszélt róla, csak nem írták le).

2022. júl. 15. 00:49
 22/22 A kérdező kommentje:
Egyébként a jó kívánságokat köszönöm mindenkinek!!! :-) Nagyon aranyosak vagytok! :-)
2022. júl. 15. 00:50
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!